Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) április-június • 73-145. szám

1934-06-17 / 135. szám

1934 junius 17 BEKESMEGYEI hOZLONY 5 Örökség Még talán a szépapám szépapja véste magának. S ahogy faragta, öreg boroktól s ihlettől kába •volt bizonnyal. És vésett a fába: dombsort, halk fákat, házat, venyigét. S körül az öblön valamelyikét ián e képeknek amikor véste, bíborszín öröm s alkotó kése láza hajtotta úgy, hogy itt és e holt fában dobbant a szívverése. Igy volt bizonnyal. És a szépapám iűnődve babrált egy-egy figurán,' míg végre kész lett, kész e ritka mű: fából díszpohár, mibe ó-nedű s május mámora varázsolt tavaszt.' "És vén apám, a kemény zord paraszt — hn víg cimbo'ák közt búja elmaradt — ivott belőle ... őszi fák alatt iáncolt, ivott.. . s flvult a vén pohár, amióta meg főről-főre száll, egyetlen jussként apáról-fira — hát még kopottabb... És lenn a sírba mér apám csontját is szétrágta a szú . . . Egyetlen örököm: ősi mélabú 8 e fapohár, melynek tört kelyhén «a csönd mereng csak, mint őseim falkén. Sinka István. Csalódás — Takács néni I Mire ez a fiu húszéves lesz, világhirességet nevelek belőle — áradozott a zenetanár. Takács néninek — bár nagyon sokszor hallhatta már ezt a kijelentést — felvillant a szeme s jóízűt mosolygott. Világhiresség ? Milyen szépen hangzik — gondolta . . . Imre pedig nap-nap után szorgalmasan gyakorolt, sokszor órákig is el-el zongorázott; játszotta Beethovent, Bacht, Wagnert s a többi nagy klasszikust — ha hallgatták, ha pedig tudta, hogy egyedül van, undorodva dobta el ezt a sok komolyságot s könnyed, vidámságot keltő, (ezt nem akarta elhinni) belső érték nélküli, divatos slágerekbe kezdett; hosszú évek óta titokként hordta magóban azt a nézetét, hogy a régieknek a muzeumban lenne már a helyük, nem a kottaállványon. Megörült hát, amikor az egyik nyáron pesti nagynénje egész csomó friss kottát, nagyobbrészt uj dalokat hozott neki. Pesti nagynénje úgynevezett „műkedvelő zongorista" volt. Minden nap megjelent nagy fontoskodva a zenetanár óráján s hallgatta az oktatást. Azután ugy négy hét múlva félrevonta Takács nénit s titokteljesen súgta: — Kérlek szépan, figyelem pár nap óta ezt a zenetanért. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha Imre kezei között marad, semmi sem lesz belőle 1 Nincs más hátra, a közeljövőben Pestre kell kerülnie, hogy tehetsége ki tudjon bontakozni. Takács néni csak hallgatta elhalt férje húgának gyorspergésü szavait és sokáig nem tudott halérozni. Hogyan? Hát ő teljesen egyedül maradjon ? Est kérdezte többizben s végül is a pesti nagynéni .(szintén magános nő volt) kijelentette, hogy ő inkább véglegesen leköltözik a kis mezővárosba, Takácsék lakóhelyére, vagy a szomszéd nagyvárosba, csak Imre menjen, ne gátolja érvényesülését semmi. Így is történt. Imre Pestre került, e két nő pedig a nagyvárosba. Nehezen tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy igy, önállóan sem tudja elfeledni a gyűlölt Bachot s a többieket, hiszen a főiskolán naponta nyolc órát is gyakorolt. De pár hónap alatt beletörődött s játszotta — igaz, lélek nélkül — az előirt mesterek müveit. Lassen-lassan vette észre, hogy Beethoven s a többiek halhatatlanságában mégis csak kell lenni valami igazságnak, hiszen a műértő közönség most, a jazz korszakában is szeretettel fogadja őket. Azért mégsem hódolt be száz százalékig, titokban inkább slágereket komponált. Egy alkalommal idősebb kollégájával ismerkedett meg, kinek — ilyen a véletlen — szintén Takács Imre volt a neve. Abban azonban különbözött a mi Imrénktől, hogy egész odaadással a klasszikusok útjait járta, testtel, lélekkel hivük volt. Igy azután nem igen barátkoztak — természetes, hogy az. ilyesmi a zenészeknél komoly válaszfal, — de azért Imrére jó hatással volt a kolléga szorgalma, komolyabban folytatta munkáját s hamar mutatkozott eredmény is, a főiskola évzáró hangversenyén szerepelt s olyan szép kritikákat irtak róla a lapok, hogy express küldte őket haza, az édesanyának, a szegény jó Takács néninek. Imre a szünidő alatt nem ment haza, azt irta „kell nekem ez a pesti levegő, hogy ki ne zökkenjek tanulmányaimból . . ." Pedig hátnen igen törte magát a tanulással. Semmittevéssel csapott agyon már vagy két hetet, mikor egy nap elhatározta, hogy csinál egy jó görbe éjszakát magának I

5'y is történt. Betért este a hírhedt körúti bárba s ott megismerkedett egy táncomővel. Valami Jolánnak hívták s Imre az első pillanatban észrevette, hogy nem közöns^es vendégként kezeli őt, tetszik neki. Líüitek és ittak. Sokat és sürün. Három órakor mér készen volt a fiu. Annyira részeg lett, hogy azt se tudta, hol van. Jolán kocsit hozatott, baemeltette Imrét és lakására hajtatott. Ott aludt másnap estig a bortól kábultan Takács Imre s mikor felébredt, a táncosnő csalogató mosollyal kérte: kisérje el. Azt se kérdezte, hova, mentek. Ismét a mulatóba. S — kezdődött újra mindsn ... Az ivás, az elézós, a kocsi és az alvás. Igy ment ez nap nap után vagy három hónapig. Imre mór azt sem tudta, hol lakott azelőtt, azt sem tudta, mi veit a foglalkozása, csak ivott, ivott és ivott — Jolán költségén . .. * Egy este a bárba menet szembejött velük egy ur. Merőn nézte Imrét. S amikor közelébe ért, felkiáltott : — Imre, mi van veled? Már azt hittem meghaltál I A rég nem hallott hang valamennyire felébresztette kábultságóból. Megismerte: a névrokona, a másik Takács Imre állt előtte. Az pedig nem várt feleletet kérdésére, hanem igy folytatta : — Gyere csak kérlek, beszélni szeretnék veled. Imre köszönés nélkül otthagyta az ámuló Jolánt s elindultak. Miért nem köszöntél el attól a nőtől? — kezdte Imre — ez már a javulás jele? megutáltad? Karikás szemeivel hosszan maga elé nézett s sekáig nem felelt. Barátja hagyta, látta, hogy súlyos lelki válságot ébresztettek fel benne a «zavak. Percekig mentek egymás mellett szótlanul, mint két idegen, aki véletlenül egymáshoz sodródik egy-két pillanatra az utca forgatagában. Végül is ő törte meg a csendet. — Az imént javulást említettél ? Miért kell nekem javulnom ? — Ember — szinte kiáltotta e szavakat barátja — nézz végig magadon I Én nem tudom, hol voltál, mi történt veled az elmúlt hónapokban, de kétségtelenül meg lehet állapítani: oly mélyre süllyedtél, hogy — engedd meg a képletes kifejezést — mester az a búvár, aki felszínre hoz. — Mélyre sülyedtem ? Miért ? — Miért? Még mindig nem látod be? A ruhád gyűrött, piszkos, az inged is régen lehetett tiszta, hajad rendetlen, cipőd kétségbeejtő; ilyen külső u»án mit várhat a7 ember attól a Takács Imrétől, aki ezelőtt a pedánsok mintaképe volt? — Ezek után biztos vagyok benne — folytatta —, hogy életedben oly mélyreható változás történt, ami felforgatta egész valódat. Csodálatos hatással voltak rá a szavak. Ráeszmélt arra, hogy barátjának tökéletesen igaza van. Hirtelen felvillant előtte egy kép, talán valamelyik filmből. A tenger mélyében a matróz megnyomja a gombot, a torpedó száll, száll 8 diadalmasan ér a felszínre. S utána: ugy érezte, ő a torpedó s barátja a matróz. A másik tovább ostromolta: — Most már mondd el, mi történt veled? Erre a kérdésre ismét mélyen ráncos lett homloka és akadozva kérdezte: — Ddhát . . . muszáj erről . . . beszélnem . . . Nem esik jól . . . — Rendben van Imre; helyes, felejtsd el minél előbb. Baszéljünk arról, ami a hivatásunk: mikor ültél zongoránál utoljára? — Zongoránál? Nam tudom . . . — Hogyan? Hát még azt is elhanyagoltad? Némán bólintott — Rettenetes, hiszen ez óriási visszaesést jelenti Emlékezzél vissz8, egyszer mesélted, hogy négy napig nem gyakoroltál s utána milyen nehéz volt belejönnöd. Mi lesz akkor most? — A te segítségeddel, remélem, tul leszek ezen is. A másik látta, hogy a fiu tökéletesen megtért és fölfedezte benne a lelki ]ó barátot. Hirtelen nagylelkűség öntötte el keblét s azt mondotta: — Rendben van. De akkor teljesen rám kell bíznod magad. Én foglak irányítani s persze nálam is fogsz lakni, jó? — Jó. — Különben, most egy kis baj van . . . Da nem . . . — Hogy-hogy ? — Holnap en hangversenyt tartok s azon tépelődöm, mit csináljak addig veled. Mór határoztam is s a legbiztosabb módszert választottam: elviszlek magammal. — Hol lesz az a hangverseny? — ..... en. — Istenem, meglátom az édesanyám 1 ... Nam is sejti, hogy mi van az ő rossz fiával. Már vagy három hónapja nem irtam neki . . , Kedvező fizetési feltételek mellett eladó Békéscsabán Tátra-u. 13., Berényi-u. 14., CZUCZOP-U. 10., Szent L&szló-u. 16., Baross-u. 19. az. Treffort-u. 22. házak, kertésztelep lakóházzal, valamint Gerendáson, kövesut mellett 30 ki-hold tanyisbirtok, Telekgerendáson, az állomástól két kilométernyire husz kishold föld tanyával. Felsőnyomáson, vasútvonal mellett 1132 és 258 négyszögöles parcella Telegerendáson, az orosházi kövesut mellett 9 kishold föld tanyával, Sopronyon, az u. n. Felegyídülőben 12 kishold föld tanyával. Bérbeadó t jvábbá a város körpontjában egy korcsmahelyiség hozzátartozó kétszobás* lakással. Kiadó továbbá azonnalra egv bármily célra használható nagyobb raktárhelyiség, mely ezideig mezőgazdasági géplerakat céljpit szolgálta, Szent István-tér 3. szám alatt. Érdeklődai lehet SZABÓ PÉTEBNÉL Békéscsaba, Horthy Nliklós-ut 4!., telefon i 230. Utolsó szavai zokogásba fulltak, # Takács néni és a nagynéni csendben éldegéltek en. Imrétől ugyan már nagyon régen nem kaptak egy sort sem, de megnyugtatta őket, hogy az újságok állandóan irtak róla és a fiatal generáció legnagyobb tehetségeként emlegették. (Őt ugyan — talán ősi konzervativizmusból — sohasem olvastak lapot, mindig az ötödik, vagy hatodik szomszéd szállította nekik a híreket.) Egy nap azután azt közölte a a. . . i Hiradó, hogy Takács Inre en tart hangversenyt a közeljövőben. Takács nénit és sógornőjét egészen lózbahozta ez s természetesen nagy buzgalommal készülődtek fogadni országszerte ismert Imréjüket. Eljött a várva vért nap. Imre kora délután bekopogtatott édesanyjához. Az repeső örömmel fogadta. Meglepte ugyan egy kissé fiának sápadt arca, de — arra gondolt — biztosan a sok gyakorlás, a sok munka miatt változott meg külseje. Ezek utón természetesnek találta, miért nem irt oly régen Imre s nem is faggatta sem erről sem másról, nehogy idegesítse, csak gyönyörködött az ő híres fiában. Imre pedig a látogatás végeztével boldogan lélegzett fel. Azt hitte, sikerült eltussolnia mindent. Csalódott. Este édesanyja ott ült nagynénjével együtt az első sorban. Gyönyörű közönség gyűlt össze. Mindenki kíváncsian várta a fiatal s máris neves Takács Imre bemutatkozását. Felgördült a függöny. A színpad üres volt. Kisvártatva megjelent — a két Takács Imre. Akit hirdettek, leült a zongorához s elkezdett játszani. A másik pedig mellette helyezkedett el — kottát lapozni. Egy pillanat múlva azonban halk sikoly zavarta meg a szép ülemeket. Az első sorban egy öregaszszony szivéhaz kapott és leesett a székről. {—)