Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) január-március • 1-72. szám
1934-03-28 / 70. szám
1934 március 28 ÖEKESMEGYEI KGZLONY 3 Tlem igaz, hogy a tegnapi közgyűlést azért fogják megismételni, mert a polgármesteri jelentés kapcsán elfelejtettek telszó lalni. Befejezték a világ leghosszabb alagutjának építését Tókió: Japánban 16 évi munka után befejezték a világ leghosszabb alagutjónak, a 21.6 km hosszú Tanna alagút építését, amely a Tokiétól 100 km fekvő Atavi fürdőhelyet köti Ö3sze a fővárossal. Az alagút építési költsége 30 millió jen. Az alagút építése közben 60 .ember vesztette életét. ÍREK Ezen a héten Lőrinczy és Abonyi gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — Mecsér András csengeri képviselő. Csenger: Szuhányi Ferenc halálával megüresedett csengeri választókerületben vasárnap volt a választás, meglehetős erős harcok közepette. Vitéz Mecsér Andrá3, a Nemzeti Egvség Pártjá nak hivatalos jelöltje 3829 szavazatot, vitéz Gyene Pai. a Független Kisgazdipárt jelöltje pedig 3002 szavazatot kapott és igy vitéz Mecsér András kepta meg a kerület mandátumát. — Árpád korabeli leletekre bukkantak Cegléden. Cegléd: Az Öreghegyen földforgatás közben a munkások több régi tárgyra és sirmaradványokra bukkantak, melyekről megállapították, hogy Árpád korabeliek és az első magyer településből származnak. Rövidé sen ásatások indulnak meg. Húsvét vasárnap propaganda sörnap Schwézner étteremben. Csapolásra kerül Első Magyar R'íszvénvserfőzde világhírű S A i O R barna tápíöre és udvari sör. — Svájc nem tudja már elraktál ózni az aranyat. Genfből jelenti a Reuter iroda levelezője: A svájci bankokat annyira elárasztották az egésá világból odamenekült tőkék, amelynek jórésze arany, hogy a páncélpincékben mér nincs kellő hely. Több bank a hegyek között titkos páncélpincéket építtetett, amelyeket rejtett aknák védenek. * Fagymentes savanyu káposzta kapható Véghnél, Andrássy-ut 20. Parlagi sötétszinü galambokat vesz minden mennyiságben GrigoSon Jiisos Fiai Magyarországi Részvénytársaság, Békéscsaba. — Agyvértódulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, fejfájás, lehangoltság, álmatlanság a természetes „Ferenc József" keserűvíz hasznólata által igen sokszor megszüntethetők. — Fejére dobták a súlygolyót. Megrendítő szerencsétlenség törtéit vasárnep Kétegyházán, a leventesporttelepen. A leventék atletizáltak s egy csoport sulylokéssel foglalkozott, A sulylökők csoportja mellett álldogált ifj. Dihelény György 20 éves fiatalember is, aki- ; nek a súlygolyót véletlenül a fejére dobták. A fiatalembert véresen, eszméletlen állapotban orvoshoz vitték, majd beszállították a gyulai kóiházbp. Állapota súlyos. * Piperecikk szükségleteit legolcsóbban Krayer E. és Társa Festékgyár Fiókjánál, Andrássy-ut 1. szám alatt szerezheti be. * Az amerikai kacagó varietérevü kiragasztott és kifüggesztett plakátjai mélió feltűnést kelteltek a műsor gazdag, színes, változatos és teljelen újszerű volta miatt. Valóban olyan sokat igérő számok fogják egyik ámulatból a másikba ejteni a közönséget, olyan látványos kiállás és pompás kosztümök szolgálnak az előadás keretéül, ami már egymagában is biztosítja a sikert. Jallemző különben, hogy már Gyula, Mezőberény, Sarkad és B íkés közönsége is élénken érdeklődik az előadás iránt. Saját termésű, édes izü, zamatos boraimat a húsvéti ünnepekre az idén is a Csirkepiacon lévő borpincémben, Békéscsabán a legolcsóbb árban árusítom Schneider Ignác utódai kiskunhalasi bortermelő cég A Húsvét mindkét napján délután 4 és este fél 9-kor AMERIKAI KACAG8 VARIETE 14 táncosnő! BALLETT-REVUE 9 férfi! Újdonság! Vidéki színpadon először! Újdonság! A3 Palotai csodagyerek A tüneményes Kőváry balett! A Haller görlök ! Európa legszebb és legjobb tánccsoportja! Aeonkivül i 15 változatos világvárosi attrakció ! Zene-ének-tánc Fényes kiáliitás GyőrtyörU kosztUmSk E mlsor lázba fogja hozni a közönséget s erről hetekig fognak beszélni'! — Szenvedő nőknél a természetes „Ferenc József" keserűvíz könnyű, erőlködéR nélkül való bélkiürülést idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. — Kettős szerelmi dráma. Berlinből jelentik: Vasárnap délben a Konzertstrasse egyik bérházában borzalmas sebektől borítva, holtan találtak rá a háztulajdonos házvezetőnőjére, Keil Lidéra. Kiderült. hogy a Házvezetőnőt a háztulajdonos soffőrje gyilkolta meg, aki a bűntény után agyonlőtte magát. — Keresztül ment rajta a kocsi. Súlyos szerencsétlenség érte vasárnap Hankó András 6 esztendős bánkuti kisfiút. Véletlenül egy kocsi kerekei alá került, melyek keresztülmentek rajta. A szerencsétlen kisfiút su'yos külső és belső sérülésekkel szállították a gyulai kórházba. Állapota életveszélyes. * Kárpitosbutort és megbízható lakásberendezést olcsón csak Kopstein bútoráruházban vásárolhatunk. Békéscsaba, Andrássy ut. 25. sz. — Betegsége miatt elkeseredésében felakasztotta magát egy vásárhelyi kisgazda. Kocsis István 64 éves hódmezővásárhelyi kisgazda tanyájának eresze alatt, a gerendára felakasztotta magát. Mire hozzátartozói rátaláltak, már nem volt benne élet. Tettét gyógyíthatatlan betegsége miatti elkeredésében követte el. PATIA A • + A S hazai torontáli szőnyeg „Hubertus" gyártmány ÖRIASfl VALflSZTEfC! I LEiYEQESEEi MÉRSÉKELT ARI A • • A # T • A ULPIN IPMUIHAZ BÉKÉSCSABA — Felakasztva találtak egy biharugrai asszonyt. Vasárnap délután telefonon értesítették a gyulai ü?v»8zséget, hogy Forrás Jánosn 4 55 éves biharugrai a9zszonyt felakasztva, holtan találták lakásának kamrájában. Az első pillanatban a csendőrök azt gondolták, hogy Forrá8né önkezűleg vetett véget életének, da az aszszony nyakán és fején talált külsérelmi nyomok arra enngednefc következtetni, hogy Forrásnét meggyilkolták. Az ügyészség az ügyben a le?8zélesebb körű nyomozás megindítását rendelte el. * Terpentines cipőkrém a legjobb, minden szinben kimérve a legolcsóbb. Kapható Krayer E. és Társa fiókjánál, Andrássy u. I. — Kőnyöradománvgyüjtési engedély. Dr. Márku Barna alispán Popovics György BSkéscsaba Haán u'ca 3 szám alatti lakosnak 60 napi időtartamra és a vármegye területére szóló könyöradománygyüjtési engedélyt adott. — Uj MÁV üzletvezető Szegeden. A szegedi MÁV üzletigazgatósága vezetőjét Gyenes Kálmánt áthelyezték Budapestre. He^lyére Tichy Antal kerül, aki eddig a budapesti üzletigazgató helyettese volt. A változásokat már közli az államvasutak hivatalos lapja. ^ — Borzalmas tüz Lodzban. Varsóból jelentik : A lengyel iparvidék centrumában, Lodzban hétfőn délelőtt óriási tüz pusztított, amelynek 4 halottja és igen sok súlyos sebesültje van. A Lajkovicféle kézmüárugyár gyulladt ki. A tüz olyan gyorsan terjedt, hogy a tűzoltók a lokalizálásra nem is gondolhattak, csak a gyárépületben rekedt munkásokat igyekeztek megmenteni. 27 munkást az ablakon keresztül sikerült megmenteni, legnagyobb részük másod- és harmadfokú égési sebeket szenvedett. Két munkás és két munkásnő bar lehalt sérüléseibe. A leégett gyár tulajdonosa, Lijkovic, látva, hogy az épület menthetetlen, kétségbeesésében az égő házba rohant és alán?ok közé vetette magá; szénné ég: ít. Italmérök figyelmébe! Tisztelettel értesítem, hogy Ferenc József-tér 2. sz. a., Kugel-féle házban bornagykereskedést nyitottam, ahol is a legolcsóbb árak mellett a legjobb minőségű bo-okkal állok a tisztalt vevők rendelkezésére. Szíves támogatásukat kérve, vagyok kiváló tisztelettel : HONIG ERNŐ