Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) január-március • 1-72. szám
1934-01-21 / 16. szám
s ÖEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1934 január 21 Hirdetmény A bejelentési kötelezettségnek az ország egész területére kiterjesztéséről szőió 63410— 1930. B. M. rendelet 1. §-énak b. pontja szerint: „Minden magyar állampolgár bejelenteni köteles az életének 19-ik évébe való belépését annak az évenek január 31-éig, melyben a 18. évét betölti". Felhívom ezért a város lakosságának figyelmét, hogy ezen bejelentési kötelezettségnek az előirt határidőig tegyenek eleget, mert a mulasztók ellen a hivatkozott B. M. rendelet szerint a büntető eljárást meg kell inditanom. A bejelentést a kapitányságom bejelentő hivatalénál és a rendőrőrszobákon vásárolható külön e célra rendszeresített bejelentő lapon kell eszközölni. A bejelentő !ep ára 8 fillér, A folyó évben magát bejelenteni köteles minden Békéscsabán lakó férfi és nő, aki 1916 évben született, tekintet nélkül arra, hogy már korábban is be volt jelentve. Békéscsaba, 1934. január 14. A rendőrkapitányság vezetője: Keresztes m. kir. rendőrle nácsos Apróhirdetések Keresek 1-2 szobás, fürdőszobás déli fekvésű lekést lehetőleg központban. Ajánlatot „Ápr. 1." jeligére a kiadóhivatalba kérek. Gyermekkocsit jó állapotban vennék. Sándor, Deák-utca 10. Kirakat, portálos is lehet, megvételre kerestetik. Bővebbet dr. Sajó. Andrássy-ut 22. sz. Eladó egy 15 m-es istálló, kő alapon, jó faszerkezettel, zsindelytetővel Fürjesen. Csicsely Mihály, II, Gábor Áron-u. 15. Egy kezal bnzuSzalma eladó. 1. Aranyutca 39, Eladó Orosházi-u, 77. sz. ház és hét kereki kenderíóld. Érdeklődni lehet Orosházi-u, 77. sz. alatt. Áchim L. András-utca 10. sz. ház kedvező fizttfsi feltételek mellett eladó, esetleg bérbeadó. Dr. Biró Emil ügyvéd. Szánkók eladék. Érdeklődni Kerek, 1799. tanyaszóm alatt Machlik Andrásnál. Eladó 1., Egres sy-utca 39. számú ház, egy kenderföld és egy ku'.ágas. Érdeklődni ugyanott . fürjesen 1616. sz. alatt 5 holdról árpaszelma és 500 kéve kukoricaszár eladó. Érdeklődni ugyanott vtgy Kastély-utca 17. szám alatt. Szép, fejes, fagymentes ki poszt a. eladó V. Békési-ut 36. sz. alatt, a Zziros-féle házban. Óra- és ékszerjavitásokat a legolcsóbban vállal és legjobban eszközöl Zínnex László óta*, Lazár-u. 33. Iőri aranyat és ezüstöt u legmagasabb napi árcn vásárol. Egy utcai kis aoba konyhával azonnal kiad*. Petőfi utca 6. Kai tzobás lakás, vizfütéssel, 1934. május 1-ie olcsón kiadó. Bővebbet Kugel Sámuel vaskereskedő cégnél. Bt iudenesíe* ny, ki a főzéshez is é t, felvéíetik Bajza utca 4. sz. alatt. Használt Íróasztalt veszünk. Iparosok Egyesülete. Eladó egy több lakásból álló nagy portás ház. 11. Haán-utca 3. Csiihitl, tótul, németül perfektül beszélő es irni tndó uriieány ügyvédi vagy bármilyen ircda* áJáS'» keres. Szíves m« gk« resést a kiadóhivatalba kérek . Tört arat yat, ezüstöt, arany- és e_ üstpénzeket legmagasabb napi áron vesz Klein Henrik ékszerész, Andrássy-ut 7. Eutotcz«U vagy esetleg üres szoba kiadó (konyhával). Anurásay-nt 4. (hü- j rediek.j Egy Íróasztal és egy ebédtűkreúenc eladó Széchenyi- u, 5. 1, em. 2j Rövid, kereszthuros, körpáncélos zongora eladó. Andrássy-ut 28. Eí adó ház, azonnal beköltözhető komfortos 3 szobás és 2 udvari szobás lakás kerthasználattal. Bővebbet: Dr. Kiss házgondnoknál, Apponyi u. 4. Száras kukoricacsutkát vennék. Cim a kiadóhivatalban. Békéstsaba legrégibb cselédszerző és elhelyezője Rosner. Szigligeti-utca 2. sz. Hassiiált és nj korcs. íy&k állandóan raktáron Krajcsovics gépszaküzletben, Petőfi utca 4. sz. Egy bútorozott szoba kiadó. Kinizsi-u- 10. Urai kaptafák (legújabb modellek) nagy választékban Gins/tler Ernő bőrkereskedéseben kaphatok. Csaba fémtisztitót kérjen minden üzletben. Egy jó házból való fiút cípésztanolónak felveszek. Kiss cipész. Fonféder-ház. Kiskereskedők figyelmébe! Mindennemű csokoládé, cukorka déli gyümölcs, csemege áru versenyen kivüli angró, gyári á ban szerezhető be Hindu csokoládé és cukorgyár béké- megyei lerakatában, Andrássy-ut 45. Südy gyógyszertár mellett. Tsnulóláiíy felvétetik Török János hö gyfodrész üzletében. Szakmában jártas előnyben. Ezüst is aranyp'nzeket, kényszerkölcsönkölvényeket veszünk. Frenkel bankház. Jókarban levő pi»isinót azonnal bérelnék. Cim a kiadóhivatalban. Andrássy-ut 18. sz. alatti cukrászda helysége egyben, vesy kívánatra kettéosztva is bérbeadó. Felvilágosítást nyújt Vass Tibor, Perényi utca 7. Satohbáz füszerüzlettel, közel az állomáshoz olcsón béibeadó, vagy etedó. Cim a kiadóban. Eíadó egy cserépkályha, egy 100x170 bfcl>í?águ ,»blak teljesei jó állapotban, redőnnyel felszerelve és egy keveset használt Eleh troíox porszlvógép ez összes hozzávaló részekkel. Megtekinthető Felsőkörös-sor 9. Kismegyeren a Rek-féle másfél hold föld búzával bevetve eledó. Érdeklődni Szepesi-utca 1Rica Lajos hentesüzletét nem vettem át és nem is fogom átvenni. Szántó Fábián. Gyomán, Vásáxszél 28. sz. elatti ház itelméréssel együtt eladó. ÁrpeszaJma, buzaszalma, töiek kapható I. battyényi u. 4. sz. alatt, Zahorán Györgynél. Egy uj igás szftn'íó eladó. 1. Arany u. 40. Borotgyánban, a moiormegállónál kapható a mei naptól görí e kuttégla, továbbá disznrakolba való vasas falitégla I és II. o zlályu Ugyanott egy nyolcéves kisborjas tehén is eladó. Akácfákat, oszlopnak valót veszek. Ambrus, V. Gyér u. 27. Aranyat, ezüst ékszert és pénzeket vásáTol Sipka óra, ékszer, látszer, fotoszaküzlete. Telefon 440. Motorkerékpárt, kistipusut, lehetőleg segédmotorost, vennék. Dr. Révész Sándor, Gyóni Géza utca 1. GyakftrFó zongorát kölcsönbe vennék •anités ellenében. Gyöngyösy, zeneiskolai igazgató. Egy jókarban levő Sunda-féle pedálos cimbalom baszocbérbe kiadó. Érdeklődni lehet Guttmann Géza ve-déglőjében. Madonna vagy primadonna? Regény 33 Irta: Dósay M. Aladár Evelyn mohón fogott hozzá az elébe tálait finom ételekhez. Faikasetvágyat érzett az egész napi hajsza u án. Minden fogásból evett és sokat, C3ak éppen a pezsgővel kevert vörösbort hagyta érintet lenül, mert étkezéshez szívesebben ivott vizet. Ez az egy nem tetszett Zukunftnak. Azt szerette volna, ha Evelyn is oly nagy puszlilóst visz végbe az italban, mini ő . . . Mire befejezték a vacsorát, Zukunft nyelve már nem birta a irakihoz mért beszédmodort, a kifejezései összefüggéstelenek lettek, sőt néha viselkedé sével együtt kccsmaizü is. Hangosan beszélt, nagyokat fujt és az arca lángolt a sok szesztől, a szemében pedig megcsillant néha a becsípett ember üveges, zavarosén fénylő merev tekintete. Ha Evelyn az éjjeli világ hölgyei szerint gondolkozik és cselekszik ez órában, csak meg kei!eít volna ragadni a poharát, sürün kccintgatni, de keveset inni, rövid időn belül olyen érat ér el bútoraiért, amennyit még újonnan se fizetett értük — gróf Dömötör. Ő éppen ellenkezőleg gondolkozott. A harmadik pehár pezsrő uién rétért a lán yra, nehogy nz eiézés uljére tévedt Zukunft becsepva érezze iragöt s hivatkozva beszeszelt állapotára, vissze'épjen az üzlettől Ked* JS mozdulettal kivette Zukunft kezéből -a pc >mt t a fülébe súgta, hogy szeretné elmondani a i.. rését, amit mér a telefonban jelzett s i mit méí teljesített is — szóvá'. Zukunf nak felragyogott a szeme. Valami vérforralót remélt hallani, mert homlokán kidagadtak az erek. Az egész lénye lázadozott as izgalomtól, amikor suttogva kérdezte: — Remélem, Evelynke, szerelemről, csakis szerelemről lesz szó? Én most csak erről akarok hallani, semmi másról. Azutén, esetleg, lehet másról is szó . . . Evelyn egya villámgyorsan dolgozni kezdett erre a határoz ottan csengő kijelentésre. Tisztán érezte, látta, hogy ezzel, az étlálszó célja felé drasztikusan törő milliomos svábbal egyenes uton nem mehet semmire, mert tudatában rászorultságénak, még ma a szerelőjévé szeretné tenni. Ha csak ígéret formájában, de le kell alacsonyodnia, biztaiót mor.dani, hízelegni és az orránál fogva vezetni emberét, mig meg nem veszi a bútort s ki nem fizeti azt. Ellenkező esetben minden terve kártyavárként omlik össze, nem tűnhet el és nem léphet rá ismét a dicsőség uljára, amelytől nagyon messze dobták az elmúlt huszonnégy óra eseményei. Tehát: szir.észkedri és hizelegni, ha kell sírni is! Zukunft elé helyezte annak poharát s koccintva vele, lékacsintva mondta: — Hót van valami més» édes ebben az életben, »nint e szeielem ? — Ez az, hogy nincs, maga eranyos — kacsintott vissza Zukunft s diszkrétén meg akarta Ctókolni Evelyn haltyufehér nyakát. — Drága Poldi, — húzódott el. Csak itt ne . . . Majd . . . — Otthon, — vágóit közbe Zukunft. E elin nem mondott sem ignt, sem nen t, elpn ulten bó ír,tolt s 'rffásc Zutunft szájára ütött. (Folytatása k< ilkezik.) Disznótorokra saját sziireteSésii jó za» n*atu uj bor és Sriváló jó minőségű ó fajborck, édes leányka, muskotály, furmint, ó édes vörös a legnagyobb választékban nagyon olcsón kapható. Valódi kisüsti pálinkák, rum és likőrök meg* lepő olcsó árban szerezhetők be Spífz Samunál, Wesselényi-utca 27. Telefon 347. Por és o'ajfestékek, karbid, mindennemű épitési és tüzelőanyagok versenyen kivüli árban kaphatók Werner Andráscégnél. Telefon 105. Deák utca 12. sz. házban február 1-éreiÍKtelbeiyiség inhlárrai, lakással kiadó. Érdeklődők forduljanak a Magyar Olasz Ban k Rt. békéscsabai fiókjahoz. Egy jokerben levő, használt 500 kg^ig mérő mépliíget m*gv. telre keres Cim a kiadóban. Egy három személyes komplett borbélyüzlet berendezés azonnal eladó. Andrássyut 12. szám alatt. A Prónai-utca 9. számú ház elad/. Érdeklődni Bánát-utc a 23. szám alatt lehet, Saép udvari kétszobás lakás márciuarelsej 5re kiadó. Lázár-utca 22. 4 obía <61d Negyrétben, 27C0 pengőér eladó. Bővebbet Áchim-u. 7. Kliment Z. György IV. Zsíros-utca 12. sz. alatti lakos egy negyedest és egy udvarost keres. Eladó egy bj s lei-én Gábor-u. 1. sz.. alatt, a Petőfi-liget mögött. E'zsébethslyen az uj temetőn tul két és fél hold föld eladó. Érdeklődni lehet V., Bercsényi-utca 41. szám alatt. Farkasa Pálnál. Hölgyeknek! Rí ka albalomí Külföldi prakszissal biró női szabász, ki évekig csabai lakos volt, modern női szabászatból privát órákat adna. Tanításra házhoz jövök! Leveleket „Modern szabászat" jeligére a kiadóhivatalba kérek. Könyvek, folyóiratok, kereskedelmi nyomtatványok rendelésénél forduljon bizalommal a Corvina nyomdához Békéscsaba, Ferencz József-tér 2G Telefonszám: 176. GRAND HOTEL NAGYSZÁLLODA BU DAPEST 1 perc a Keleti pályaudvartól. Rendkívül olcsó uj idényárak Teljes penzió : s?cba, napi háromszori étiapszerinti étkezéssel, fűtéssel és borravalóval heti 50 P. 1 ágyas szoba fűtéssel és borravalóval heti 30 P, 2 ágyas szoba fűtéssel és borravalóval heti 45 pengő. Átutazóknak is rendkívül mérsékelt árakf Szerkesztésért ff lel: DR BAZSÓ IMRE Lapkiadásért felel: GRUBER DEZSŐ Nyenialjaéskiadja a Corvina kösyvnyomda.