Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) január-március • 1-72. szám
1934-03-04 / 51. szám
ss 10 füser március 4 Vasárnap 61. évfolyam 50. szám ESMEGTEIKOZLO FOL1TIBCAI NAPILAP Szerkesztőség éa kiadóhivatal 1 Békéscsaba : Ferenc József-tér 28. Telefen 176. Előfizetési dijak 1 Helyben és vicéken postán küldve negyedevre 6 penfé, egy hónapra 2 pengő. Példónyonkint- 10 fillér 5 8 Hirdetések díjszabás szerint. Főszerkesztő: Br. Reisz József A paraszt ismét munkához fogott. Elfutott a tél, elolvadt a mezőkön, a szántóföldeken a hóréteg, nap csókolgatja az áldott anyaföldet, melyből itt-ott már kiserkent, előbujt a vetés. A természet, a legnagyobb ur, a leghatalmasabb, a legerősebb szavú generális, ráparancsolt a föld szerelmeseire, az ősmunka katonáira, csatarendbe állította őket, hogy megkezdjék harcukat az élettel, a kenyérért. Az eke előkerült a csűrből, a lovakat eléfogták, szántanak. Még ugyan varjusereg és nem dalos pacsirták szállnak a légben, de a munka már megindult. Vidáman, ősi szent hittel, bizakodva fogja a paraszt az ekeszarvát s csak ugy, mint tavaly, vagy tiz, husz, száz és ezer évvel ezelőtt, fohászkodva fordul a minden élet Urához, hogy segitse meg, hogy adjon jó időt, adjon áldást munkájára. A politikusok tovább veszekednek, itt, szegény, koldus Magyarországon epp ugy, mint gazdag Amerikában, a 'diplomaták bogozzák a világ sorsának kétségbeejtően csszecsomózott fonalát, a tőzsdés tovább spekulál, a munkás-tömegek újra és újra fellázadnak, sztrajkba törnek, nemzetek öszszevesznek, kibékülnék és megint összevesznek, egyre zűrzavarosabb,. egyre reménytelenebb tesz a helyzet, a káosz egyre nő, de a paraszt már nem törődik ezzel. Nem törődik a bécsi horogkeresztesek lázadozásaival, nem a franciák ravaszságával, a csehek gaiádságával, mert nem törődhet, mert betelik földje iránti nagy, örök és szent szerelmével. Egyszerű, fondorlatok nélküli, de nagyszerű munka vár rátermékennyé, magot érlelővé tenni a földet; gondozni, ápolni a vetést, hogy az elvetett mag megsokszorozódjon s életet adjon neki, családjának s az egesz emberiségnek. A politikus nevét, aki pedig sokszor sötét verembe ránt egy nemzetet, világszerte ösmerik, a politikust bámulják vagy gyűlölik, de mindenesetre ismerik, beszélnek róla, a politikus esetleg világhírre tesz szert, mig a paraszt örökké ismeretlen marad. Szánt, vet, arat és betakarít, anélkül, hogy valaki is felmagasztalná ezért, pedig az ő munkája nélkül nem politizálhatna senki, mert ő szállítja az embermillióknak az életet, ő a kezdete mindennek. Életünk biztos, megrendithetetlen alapja a paraszt, mert a politikust elkergethetik, megölhetik, a politikuseltünése nem jelentene katasztrófát a tömegekre, de a paraszt eltűnésével összedűlne az emberi élet hatalmas palotája. Stabil alap, mert jöhet ilyen vagy olyan forradalom, ilyen vagy olyan rendszer, a paraszt, ha jön a tavasz, fittyet hány mindenkinek, előveszi az ekét és szánt, vet, hogy arathasson, hogy betölthesse magasztos hivatását. Most, amikor ismét ránkköszönt a tavasz, amikor a paraszt ismét megfogta az ekeszarvát, illik mindenre rágondolni, ráeszmélni s illik kalapot emelni életünk ősi, erős alapjának, a parasztnak. WW^WWa^ fflUWM IK WtjlU HJ 1W OWHWOIMXWi WW Franciaország ellenzi a Habslsiirfifrásivisszaállitásái Páris: A francia képviselőház külügyi bizottságának Barthou külügyminiszter azt mondotta, hogy Franciaország Angliával é<? o. kisantanttal egyetértésben ellenzi a Hebsburg trón visszaállítását. A Staviszky-üggyel kapcsolatban jelentik, hogy a kormány íezárta a spanyol határt, hogy a panama szereplői ne tudjanak átszökni Spanyolországba. Pu-Yi A hol} woodi rendezők, akik Csangcsunban, rrai nevén Hszinkingben, összegyűltek, hogy a mandsu koronázást ez utókor számára celluioidhártyán megörökítsék. igazán nem panaszkodhattak. Ezek az üzletemberek, akik a történelmet lomtárnak vélik, hol bárgyúnál bárgyubb filmscenáriók penészednek, bizonnyal elismerőleg vették tudomásul, hogy a japán kormány semmit el nem tnulasztott abból, emi a színjáték hetását a tömegekre fokozni képes. A koronázás a Csau-dinasztia ősi szokásai szerint ment végbe, díszes ceremóniákra, megannyi felvonásra tagozódva. A császár, minekutánna a helyi időszámítás szerint reggel hét órakor kétszáz tagu küldöttség ment érte, a palotától tizenkét fehér lótól vont aranyhintón az Egek templomába hajtatott. Utána jöttek családja tagjai, akik rnind valamennyien a Csing-ház szent törzséből sarjadtak; majd a japán császár képviselője, Csisan herceg, következtek a mandsu előkelőségek, az amerikai és európai diplomaták s az egyes ázsiai udvarok kiküldöttjei gyűrűjében. A menet pontban nyolc órakor érkezett a szentély elé, ahol a lámák egész serege várta az uralkodót. A díszkíséret a legalsó lépcsőfokon állapodott meg, miközben a csészér a legfelső lépcsőfokra hágott s ott, a színarany oltár előtt, amelyen káprázatos színekben szikráztak a koronázási ékszerek, térdre borult. Vagy öt percig imádkozott néma révületben, majd karjait az égnek emelve felegyenesedett. Ebben a pillanatban ezer hófehér galamb röppent a nap irányában. Hogy rajuk eltűnt a kéklő messzeségben, a császár ismét ájtatosságba fogott s két ujját az áldozati bikavéréhe mártva, végighúzta a hatalmas táblán, melyen apáinak neve élit bevésve. Megadván a tiszteletet az ősök szellemének, a császár egymásután ajánlotta fel a többi áldozatot, először hazai szőttest, majd fiatal bárány gereznáját, végül pedig felgyújtotta a szert tüzet. Hatalmas füstgomoly emelkedett a magasba és vitte a mennyekbe a császár fohászét. Eldördültek az ágyuk és százegy üdvlövés jelentette, hogy Mandsukuo császára trónra lépett. S a jámbor polgárok, akik Londonban. New-yorkban, Párisban vagy egyebütt maguk elé vetítve látják ezt a barbár pompát, majd nyugodtan értésül veszik, hogy a golhai almenach lapjaira bevonult egy dinasztia. Csakhogy azokat, akiknek képráztatására ez a jelmezes főpróba megrendeztetett, valamivel nehezebb megejteni, semmint az együgyű tömeget. A kancelláriák, ahol a politika boszorkánykonyhájának üstjei fortyognak és gőzölögnek, szokva vannak ahhoz, hogy mesterséges ködben is élesen lássanak és nincs mit csodálkoznunk azon, hogy Moszkva csakúgy, mint Newyork felfigyelt arra a lérmíra, amellyel a koronázások járnak. A fehérházban csakúgy, mint a vörös Kremlben aggódva mérlegelik. ha vájjon — tekintve az évezredes imádatot, amely az Ég Fiát övezi s amelynek varázsát még Sunjatsen sem volt képes megtörni — a hszinkingi restaurációt nem fogja-e nyomon követni egy pekingi restauráció és bár Japán mindent elkövet, hogy ennek a gyanúnak még a puszta árnyét is eloszlassa, a feltevés kézenfekvő marad. Hiába jelentette ki ez év január havában Hireta, hogy Japán soha sem óhajtotta és saha sem fogja óhajtani a Csing dinasztia visszatérését a sárkánytrónra és hiába jelentette ki ugyancsak ez év január havában Hayasi, hogy a Mandsukuoban állomásozó japán csapatok létszámét egyharmaddal csökkentette, azt az emlékezetes tényt, hogy a mandsu dinasztia — háromszáz évvel ennek előtte — maroknyi csapat élén leigázta és uralma alá hajtotta az egész mennyei birodalmat, senkivel elfelejtetni ntm lehet. Különösen most, amikor ismeretessé vált az a program, amelyet Japán — mint követendő zsinórmértékét — a Downing Streettel közölt. Lehántva azt a sok arany füstöt, amelybe a diplomáciai iratok burkolóznak, a szóbari forgó okmányból megtudjuk, hogy Japán el van szánva: 1. Mindenben segítségére lenni az uj mandsu államnak ; 2. barátságban élni Kínával; 3. minden rendelkezésére álló eszközzel elfojtani azt a propagandát, amelyet a Szovjet Unió Ázsiában folytat; 4. barátságban maradni az Egyesült Államokkal és Angliával; 5. iparét fokozni addig a határi?, ameddig csak lehetséges. Hogy ez a program mit jelent, arra a Daily Herald adja meg a legcsBltsncsabb választ, amikor azzal vádolja meg Japánt, hogy nemcsak Kina fennmaradását veszélyezteti, de kockára teszi az angol világbirodalom létalapját is akkor, amikor — noha barátságban akar maradni Amerikával és Angiiéval egyaránt — bejelenti iparának határ- és mértéknélküli fejlesztését. Még a Times is, moly pedig hangfogót szokott tenni minden egyes betűjére, jónak látja felidézni a mandsuriai és sanghai emlékeket és egyenesen aláhúzza annak a körülménynek a jelentőségét, hogy ez év jenuár havában, pontosan két nappal Hi~ ro'a békeszózatának elhangzása után, a singaporei révben összegyűltek a britt, az ausztráliai s az újzélandi admiralitások és tanács kozás középpontjában egy kérdés állott és mozgott: hogyan lehetne az Impérium biztonságét fokozni és hogyan lehetne azt a tengeri utsf, mely Ázsiából Ausztrália felé
