Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) január-március • 1-72. szám

1934-02-25 / 45. szám

BEKESM EGYEI K0ZL0NY 1934 február 25 Az eszeveszett Irta: Pleskó György Buzés András, a jómódú gazdalegény nagyon szerelte a biró lányát, Rozáliát. Minden szabad idejét annak szentelte, hogy ha csak egy pillanatra is, de láthassa a szép leányt. Már a közeli esküvőről beszéltek a szülők, mikor a fiatalok összevesztek. — Májusi zivatar ez Csak — vigasztalták egymást az ©regek — elmúlik ez hsmar. A zivatar nagyon tartósnak bizonyult és néha felért egy jégveréssel is. András réme lett a falunak. Azon a napon, mikor összeveszett a lánnyal, betért a falu nagyvendéglőjébe, ott a legjobb barátját az utcára rúgta és mulatni kezdett. A cigányokat az asztal tetejére ültette. Addig muzsikáltatott velük, mig a fáradtságtól és a megivott bortól leszédültek onnan. A vendéglős védelmükre kelt a megkínzott embereknek. András kinyitotta az ablakot és arra kényszeritette a vendéglőst és a zenészeket, hogy egymás ulán az utcára ugráljanak. Aki félt, azt ő dobta ki. Három napig tartott a dáridó. Utána András eltűnt a faluból. Egész napokat csatangolt a határban. A hatalmas erejű legény fékefesztett indulatában olyan dolgokat csinált, melyekért mindenki kerülte. Egyedül járta a dűlőutakat, melyek a ! hétköznapokat jelentették az • életében, mig az országút a vasárnap lehetett, mert ott csak ünneplőben látták. Ott tudott köszönni a szemközt jövőknek is. Egy nap felborulva találta a biró kocsiját az uton. Szalmával volt megrakva és belefordult az árokba. Négy ember izzadt mellette. András mordan, szófukaran köszönt rójuk. — Segíthetek? — kérdezte indulatos hangon. — Ha jó szivvel teszed András, hát csak rajta, mert lassan ránk esteledik — válaszolt a biró. András nekivetette vállát a szekér oldalának. Arca kipirult, nyakán kidagadtak az erek. A szekér lassan emelkedett. Mikor vállal már nem bírta, elkapta a kötelet, mellyel a szalma volt átkötve és aiádobta magát a kocsinak. Az teljes súlyával rádült. A biró káromkodva biztatta embereit, hogy szabadítsák ki Andrást a kocsi alól. De torkán akadt a szó, mikor látta, hogy a kocsi felemelkedett és helyre állt az ut közepén. Az oldalához András támaszkodott lihegve az erőlködéstől. A biró odalépett hozzá. — Nagy dolgot csináltál öcsém — parolázott vele — de a ruhád is poros lett. — Kinek mi gondja vele — húzta el a kezét András. Az enyém, azt teszek vele, amit akarok — és elsietett. — András — szólt utána a biró. — Halljam ... — fordult viszsza az. — Nem tudom!— mért vagy ilyen — mondta jóságos hangon. Pedig ugy látom, meg tudnád becsülni megad. Mire való ez a duhajkodás András? Tudsz te más ember is lenni, ha akarsz. — De nem akarok. Akinek fáj ez, tegyen róla. — Jól van András. Nekem nem fáj. Hanem az apád nem mer kimenni az utcára miattad. — Az se fájjon senkinek — húzta ki magát a legény. — Ne indulaloskedj te — intette le a biró. — Csak azt akartam mondani, ha arra jársz a portánk felé, benézhetnél egy pár szóra. — Majd ha kóterba csukat biró uram, akkor találkozunk, előbb nem — nevetett durván a legény és ment a faluba. A biró elküldte az embereit. Felült a kocsira és hajtott András után. Már a falu alatt járt, a legény, mikor utóiérte. — Haragszol-e még te — szólt le hozzá nevetve. — Haladjon kend biró uram, mert most meg én borítom fel a kocsiját, oszt itt marad reggelig — dörmögte válaszképen a legény. Izmos teste előre hajlott, mint az ugrásra készülő vadé. A biró arra gondolt, hogyan szedné ráncba az ő leánya ezt a vad legényt, ha a felesége lenne és még jobban navelett. — Engem ne nevessen ki senki fia — ordított fel a legény és beváltotta a fenyegetését. A biró ugy nyúlt el a földön, mint a béka. A felborult kocsi majdnem ráesett. Valami alkalmatosság után nézett, amivel móresre taníthatná Andrást, amikor meglátta, hogy a lánya jön futva, hát a földön maradt, mintha a kocsi ráesett volna és hallgatott. — Mért csináltad ezt te? — állt András elé a leány. — Mert igy esett jól — válaszolt hetykén a legény és az arca széles mosolyra húzódott. A leány öklével teljes erővel a legény nevető arcába vágott. Az ütés nyomán felrepedi a szemöldöke a legénynek és vérzett. — Szabadítsd ki az apámat a kocsi alól — kiáltott parancsoló hangon Rozál. András ökle is a levegőbe lendült, de nem sújtott le. Valami meleg öntötte el a szivét, ahogy a leányt nézte, kinek a haja kibomlott futás közben és lágyan hullt vállára. Hamvas arca hol elpirult, hol elsáppadt a haragtól. Piros ajkai dacosan tapadtak egymásra. Erőtől duzzadó melle az indulattól hullámzott. Szótlanul nézték egymást, mig a lány ismét ütésre emelte a kezét. — Nem szabadítod ki ? —• kérdezte vészes hangon. — Ne bomolj te — kapta el a derekát a legény és magához szorította. Forró leheletük összecsapott. Hirtelen könnyek törtek elő a lány szeméből. — András — mondta elcsukló hangon — volt ugy, hogv sok mindent megtettél értem. Szabadítsd ki az apámat. A legény ugy érezte, hogy valami szét akarja vetni a mellkasát. Elengedte a leányt és a kocsihoz ment. Az elmúlt napok minden keservét beleölte abba az egy mozdulatba, mellyel a kocsit felemelte. A biró azonban kelt fel. — Mit csináltál az apámmal te eszeveszett — sírt fel a leány, mikor látta, hogy ez apja nem bír felkelni. Nekiment Andrásnak és ütötte, ahol érte. Az állta az erőtlen ütlegeket, mert ugy látta, hogy a bíró mosolyog. — Ne vesződj most ezzel — fogta le végre a leány kezeit — ülj a kocsira és hajts haza. Én utánad viszem a biró uramat. — Haza "hozod ? — lágyult el a leány hangja. András felelet helyet kocsira tette a leányt és amikor az elhajtott. odaszólt a bírónak. — Felkelhet mőr biró uram. — Vigyél csak haza ebadta, ha már a kocsimat elküldted — zsörnem letes, jó bútorok s kárpitosár legolcsóbban • • ÍK'Cli, bytoráruházban Békéscsaba, Andrássy-ut 25. sz. Telefon: 32 •••