Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) július-szeptember • 139-214. szám

1932-09-24 / 209. szám

ura IU Yiiier Békéscsaba, 1932 szeptember 24 Szombat 59-ik évfolyam, 209-ik szám SMEGYEI K0ZL0I POLITIKAI NAPILAP ElSIizetési dijak • Helyben és vidékre postán küldve negyed­évre 6 pengő, egy hónapra 2 pengő. — Példányonkint 10 fillér Főszerkesztő: Dr. Reisz József í telefonszám s 176 Szerkeszíőség és kiadóhivatal: Békéscsaba II. ker. Ferenc József-tér 20. szám alatt Hirdetés díjszabás szerint Mi lesz? Mint a mennydörgés és vil­lámlás jölt az ősz beköszön­tésével a kormány lemondása. Hullatják a fák leveleiket, hul­latják az emberek könnyeiket, hogy nem tudnak adót fizetni, jön a végrehajtó s a tél a maga rideg valóságában, s hullottak a kormány tagjai. Lemondott a Károlyi-kormány, hogy átadja helyét egy másik alkotó (?) kabinetnek, amely talán kivívja az ország lakos­ságának tetszését. Károlyi Gyula puritán jó­szándéku ember volt. Ezt még a szociá'demokraták is elismer­ték, ami nagy szó. De az a kár, hogy csak ennyit ismertek róla el még hivei is. Volta­képpen mi buktatta meg a kormányt ? Semmi más mint az utóbbi időben tanúsított meddő politikája, amely miatt legutóbb palotaforradalom tört ki. Elégedetlen lett több egy­ségespátti képviselő, akik a választásokon a pán zászlójára esküdtek s nem akarják cser benhagyni. Ezt a nagyfokú elégedetlenséget a miniszter­elnök tudomására hozták, aki nem tudott helyes utat megje­lölni amelyen pillanatnyilag jobb mederbe vezethetne az országot. A kormányelnök Uhít nem­csak az ellenzékkel és a saját pártja agrárszárnyával birkózott, nanem több személyes hivével. Bethlen István örökét vette át Károlyi Ha figyelembe vesz szük, hogy Bethlent mennyi­féle váddal illették s ezekbői a vádakból csak egy parányit is akceptálunk, akkor azt kell mondannnk : nem csodáljuk Károlyi sziszifuszi munkájának meddőségét. Nem jelölhetett meg pozitiv utat a miniszter­elnök, mert azt sem tudta, hogy a sok elrontott dolog után mi lenne a helyes kibontakozás. A legutóbbi napokban nyil­vánosságra került, de presszió folytán visszavont látszatadó tette rá a koronát a kormány működésére, amely — tagad­hatatlan — egyrészt a világ­krizis miatt nem tudott helyes vágányon menő politikát űzni. A helyzet kulcsa Bethlen kezében van, mondja az egy­ségespárt elnöke. Csak Bethlen tud segíteni. Koncentrációról szó sem lehet, ezt is halljuk. Az indok : amig az egységes­párt mammut többséggel bír, addig nincs szükség más al­kotó elemekre. Van a jobbol­dali po itikusok között sok, aki vállalkozik egy-egy bár­sonyszék elfogadására. Nem is az a fontos, hogy melyik pártbeli ember intézi az emberiség sorsát. Az a lénye­ges, hogy üdvöset csel ekedjen. Ezt várja az egész közvéle­mény, az uj kormánytól és bi ik abban, hogy Károlyi Gyula próbálgatásai, nagy munkája méltó folytatást s sikeresebb befejezést nyernek... A jelek szerint Bethlen gróf kap kormányalakításra megbízást Szilárd sz egységespórt — Nyilatkozatok a politikai helyzetről Budapestről jelentik : Az egy­ségespárt tagjai tegnap csütörtö kön este a párlhelyiségben nagy­számmal gyűltek össze és nin­denki meglepetéssel értesült, hogy a pártvezér csak az éjjeli órák­ben érkezik a fővárosba. Ekkor átmentek a Gellért szállóba va­csorára, ahol a fehér asztal mel­lett .cserélték ki gondolataikat. Bethlen István gróf 11 óra tőjben érkezett meg az egységespártba, ahol Pesthy Pél pártelnök és Mayer János válták. A három politikus között azon­nat tanácskozás kezdődött, zórt ajtók mögött. A tanécskozás után Bethlen István kijelentette, hogy nem dezis nólt miniszterelnök és még nem volt kihallgatáson a kormányzónál. A helyzetet nem ismeri teljes részletességgel, ezért nem is mondhet semmit. Határo­zottan meglepte a lemondás hire. Az egységespórt állásfoglalását az alábbi nyilatkozat világítja mej : A nagyszámban megjelent párt­tagok azl bizonyítják, hogy a párt egységesebb, mint volt. A párt egységét megbon­tani nem sikeiült, bár erre vonatkozóan ismert és ismeretlen politikai té­nyezők mindent elkövet­tek. A válságot az robbantotta ki, hogy a párt kivánja a hitel, adó­politika, földleherrendezési prob­lémák megoldását, munkaalkal­mak teremtését, a termésértékesi­tés és a munkanélküliség csök­kentését. A krízis azért következett be, mert e kivánságok elodá2 hatatlan teljesítésé­től a párt nem tért el. A személyi találgatásokra és kombinációkra a pártnak az a válasza, hogy változatlan hűség­gel és bizalommal van Bethlen iránt, aki kormányzati gyakorlat­tal, nagy államférfiúi ielkészült­séggel, erkölcsi integritással, cse­lekvési készséggel és nagy tekin­téllyel rendelkezik ugy belső, mint külső vonatkozásban. Bethlennek ugy belpoli­tikai mint külpolitikai, gazdasági és szocialista téren megfelelő progjamja van és elsősorban kül" politikai téren megvannak a célkitűzései. Ami a koncentréciót illeti, az bizonyos pártkörök kezében csak feszitővas volt, hogy a Bethlen által alakított párt széjjelessék. Egészen mulatságos, hogy apró pártok magukat, mint nemzeti erőforrásokat tüntetik fel és ugy szerepelnek, mint a nemzeti erő letéteményesei. A meglevő köz­életi erőket lerombolni addig, amig helyébe ujat és jobbat állí­tani nem tudunk, bün volna. Nyilatkozatok. Marschall Ferenc az egységes párt állásfoglalásáról következőket mondotta: A gazdaadósségok és kamatkérdés rendezése igen sür­gős tenni való, mert az eddigi kedvezmény október 31 én jár le. Az uj kormány ezeknek a rende­zése elől nem térhet ki. A párt viszont vállalja ezen a téren la kivánságok tekintetében a felelős­séget. Az uj kormánynak csak az egységespárt lehet az alepja és a mostani harc nem személyek ellen irányul, különösen nem > róf Ká­rolyi Gyula személye ellen, aki­vel szemben a párt mindig a leg­nagyobb elismeréssel viseltetett. Berki Gyula a kibontakozásról a következőket jegyezte meg : A válság gyorsan meg fog oldódni véleménye szerint Bethlen István gróf dezignálásával, akit a pért száz-százalékig kiván. A pért olyan egységes, mint volt Bethlen kor­mányzásának utolsó napján és egységesen kitart mellette. Nem hivják egybe a Házat. Értesülésünk szerint a független kisgazdapártnak a házösszehivá­sához szükséges aláírások meg­szerzése sikerült. A párt a csütör­töki értekezletén elhatározták, hogy az összehívást kérő ivet nem ad­ják át a képviselőház elnökének. A párt ugyanis arra számit, hogy az uj kormány bemutatkozására összehívják a házat és a pártnak akkor módjában lesz foglalkozni azokkal a kérdésekkel, amelyek miatt a ház összehívását elhatá­rozta. Horthy Miklós kormányzó ma déiben Budapestre érkezett és d. u. 3 órakor fogadta Bethlen Istvánt. A kormányzó fogadja Wlassics Gyulát és Almássy Lászlót is. A jö\ ő héten fogadja az államfő Mayer Jánost, Ráday Gedeont, Pesthy Pált, Ápponyi Albertet és Z ;chy Jánost. Bethlen ma tanács­kozott Kérol>ival és Gömbössel, továbbá Zichyvel. Valószínű, ha megbizást kap, vóllalkozik kor­mányalakításra. A reformátusok visszafizetik a kölcsönt (A Közlöny eredeti tudósítása) Az elmúlt hetekben érdekes köl­csönvisszafizetési tárgyalások kez­dődtek. Néhány évvel ezelőlt a Kisbirtokosok közbenjöttével a magyar református egyházak öt­negyedmillió dolláros kölcsönt vettek fel Amerikában beruházási célokra. Az amerikai pénzügyi események folytán alkalom nyilt e kötvények visszavásárláséra is. A református egyházaknak meg is van a pénzük, hogy a kötvé­nyeket a névérték feléért vissza­szerezzék és igy a kölcsönt arány­I lag olcsón sztornírozhassák. A I tranzakcióhoz aionban szükséges a kormány hozzájárulása és most éppen arról folynak tárgyalások, hogy a záloglevél és kötvenyvisz­szafizetési tilalom módosításával miként lehetne nyélbeütni ezt a mindenképpen előnyösnek ígér­kező kölcsönvisszafizetési tranz­akció. Időjárásjelentés Várható időjárás a következő 24 órái a : Szeles, felhősebb idő, az éjjeli lehűlés csökkenése, északon esőhajlam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom