Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) július-szeptember • 139-214. szám

1932-09-10 / 197. szám

BEKESMEGVEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1932 szeptember 10 -np Csak egyszer próbálja meg az autójához és traktorjához szükséges alkatrészeket és kellékeket nálunk vásárolni és állandó vevőnk marad, mert mi vagyunk a legolcsóbbak AUTÓ és TRAKTOR száküzlet, Andrássy-ut 7. (Kocziszky-palota.) Bizottság alakul a vidéki hitelélet összevonására A vidéki pénzpiac helyzete a vidéken érdekelt fővárosi intéze­teket is állandóan foglalkoztatja. A Közlöny értesülése szerint a fővárosi intézetek vidéki érdekelt­ségeinek racionalizáláséra vonat­kozólag nagyjelentőségű akció ké­szül. A fővárosi bankok és a hi­vatalos pénzügyi szervek vezetői kö2ött elvi elhatározás jött létre, mely szerint a vidéki fiókok és effiléciók racionalizálására bizott­ságot küldenek ki. A bizottságba a Nemzeti Bank, a PK, a Hitel­ügyi Tanács és az érdekelt fővá­rosi intézetek delegálnak egy-egy tagot. Ennek a bizottságnak a fel­adata lesz ez eddigi érdekeltsé­geknek a mai súlyos helyzethez viszonyított racionalizálása, a jövő­re vonatkozólag pedig egy olyan tervezetnek a kidolgozása, mely a vidéki érdekeltségek vállalását a fővárosi bankok közt szabályozza. A racionalizálási bizottság kikül­dése egyelőre még csak elvi el­határozás, melynek keresztülvite­lére azonban valószínűleg még ebben az esztendőben sor kerül. A stresai értekezlet Stresából jelentik: Stresóban tegnap a gazdasági és földmivelés­Ügyi bizottság a gabonanemüek és a többi mezőgezdaségi termé­kek árának magasabbra értékelé­séről tárgyalt. Francia és olasz részről terjesztettek elő ez ügyben javaslatokat. Olaszország széles körben keresi a megoldást vala­mennyi európai állam bevonásá­val, a francia javaslat szűkebb térre korlátozódik. A pénzügyi bizottság ülésén általános eszme­csere folyt, majd albizottságot küldtek ki, amelyek az egyes érdekelt államok pénzügyi hely­zetét teszik tanulmány tárgyává. Eoi csabai és es j mjapacai iiaftMr Odva Étel visznek APOLLÓ MOZGÓ Péntek, szombat, vasárnap Ramon No varró filmje Csanádapácai tudósítónk irja: A csanádapácai lelkes magyar lőnyok elhatározták, hogy egy dí­szes, magyar rajz-motivumokkal hímzett asztalterítőt készítenek, amelyet felajánlanak az olaszok nagy vezérének, a magyarbarát Mussolininek. Az asztalterítő igazi népművé­szeti darab lesz, kihimezve rajta Magyarorzság, benne Csonkama­gyarország térképe s ezek lölött „Igazságot Magyarországnak" — felirat. Készítenek ezenkívül egy idei búzából sütött alföldi fonott kalácsot, különféle mintával, alma, szöllő, körte utánzattal és mind­kettőt két vállalkozó fiatalember, Medovarszky Pál csanádapácai jegyzőgyakornok és Andó Mihály békéscsabai állásnélküli érettségi­zett fiatalember viszi el kerékpá­ron Mussolininek, tízéves minisz­terelnökségének jubileuma alkal mából. Az emléktárgyak elkészítésének kiadásaira szeptember 11-én, va­sárnap Csenádapécán nagysza­bású népünnepélyt rendeznek, amelyen atlétika és futball verse­nyek lesznek és este bál. A népünnepély iránt, mint érte­sülünk, négy érdeklődés nyilvánul meg Csanádé páca egész társadal­mában. Országos frontharcos seregszemle Budapesten A Frontharcos Szövetség októ­ber hó 2-án ünnepélyes külsősé­gek között rendezi meg a negye­dik magyar frontharcos találkozót. Az országos megmozdulás egyút­tal hatalmas megnyilvánulás lesz a nemzeti gondolat és az élő front­harcosok hivatalos és társadalmi elismertetése mellett. Az ünnepségek október hó 1 én kezdődnek a külföldi frontharcos szervezetek küldöttségeinek foga­dásával. Résztvételüket eddig a német, bolgár olasz es osztrák szervezetek vezetősegei jelentel­tek be. Az osztrák Frontkampfer Vereinigung egy egész zászióajjal fog az ünnepsegen résztvenni. A nagyszabasu megmozdulás elé az egesz ország trontharcos társadalma nagy érdeklődéssel és szeretettel tekint. Hirdetmény A NEFLA első magyar lucerna liszt gy&r békéscsabai cég kérel­mere elhalasztott telepengedé­lyezesí eljárást f. évi szeptember hó 21 -én délután 4 ótára tűzöm ki a gr. Tisza István-ut és Sza­bolcs-utca keresztezödesénél levó városi területre s ezt követőleg Szentmiklósi-utca 11 szóm alá. A létesíteni szándékolt telep tervrajza éd műszaki leírása ezen idopontig a városi közig, kiadó hivatalban tekinthető meg s el­lene cstilegts észrevételek ezen idopontig a városi közig, iktató hivtualban terjeszlhetők eiő, vagy a helyszíni tárgyaláson szóbelileg. Békéscsaba, 1932 szept. 7. Jánossy Gyula polgármester, SPORT Összeállították Dél csapatát Dél válogatott tizenegyét, amely a Drébr serlegért fog küzdeni Szegeden, szerdán összeállítot­ták. A csapat igy fest; Kucsmik (Előre) — Karácsonyi dr. (KEAC), Mágori (Bohn) - Fix­ner (SzTK), Kiiment (Bohn). Varga (SzAK) — Szigeti (Bohn), Solti (KEAC), Szaniszló (Bohn), Engel­hardt (Bohn) Tombőcz (SzTK). A Hungária a kupagyőztes A Hungária Kisasszony napjőn 4:3 (3:2) arányban győzőit a Fe­rencváros ellen. Szegeden a BAK TK 3:3-ra játszotta Szeged FC-vei. MÁV—-ETC 4:0 (2:0) Elek, bajnoki, biró: Werlheim. Háziünnepség a BSC-nél A BSC csütörtök este szép házi ünnepséget rendezett a Resicza vendéglőben. A háziünnepséjen a gyűjtés által előteremtett díszes plakettet, amely Kapitány József szobrászművész alkotása és nagy tehetségét hirdeti, Gruber Dezső, az „A Spor t" és „Békés­megyei Közlöny" kiadója adta át a BSC-nek szép beszéd kíséreté­ben. Ezután, ugyancsak a Kapi­tány által készített plakettet Eyier Antal elnök nyújtotta át Jánossy Bélának, az egyesület népszerű edzőjének. Jánossy meghatottan mondott köszönetet és további munkásságot igért. A társaság a kora reggeli órákig a legjobb han­gulatban maradt együtt, (ngy.) Rádió miisor Szept. 10 szombat 9.15 Hangverseny. 9.35 Hirek. 11.15 Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12 Déli ha­rangszó. 12.25 Hangverseny. 1 Pontos időjelzés. 2.45 Hirek, élelmiszerárak. 4 A Rádió Élet gyermekjátszoorója. 4.45 Pontos időjelzés. 5 Hangverseny. 6.30 Rádióamatőr-posta. 6.50 Hangverseny. Utána : A hét eseményei. 7.15 Venc2ell Béla dalestje. 7.45 Gramofor,hangverseny. 8.30 Vége a nyárnak. Majd : Bura Ká roly és cigányzenekarénak hangversenye Ágytollat, pehelyt vesz, elad, becserél RUBICSEK JENŐ toll- és gyapjukereskedő Békéscsaba, Luther-u 2. (Csirkepiac) mázsaház mellett. Hirdetéseket déli 12 óráig vesz fel a kiadó* hivatal. Igen olcsón kapható Ferenc J.-tér 20. számú házban Tőzsde Határidős. Irányzat gyengébb forgalom közepes, buza októberre 13.000-05-04 05 tengeri májusra 8.60-8.57. A készárupiacon az irányzat gvengén­tartott, nyitáskor azonban az árakban változás még nem történt. Minket támogat, ha hirdetőinknél vásárol GRAND HOTEL NAGYSZÁLLODA 1 perc a Keleti pályaudvartól. Legmodernebb berendezésű, elsőrangú családi szálloda. 152 szoba, hideg­meleg folyóvízzel, központi fűtéssel, telefonnal, elsőrendű, olcsó étteremmel. A lap igazolt előfizetői 20 százalékos kedvezményben részesülnek. Árverési hirdetmény. Dr. Láng Lajos ügyvéd által képviseli Alföldi Gépkereskedelmi r. t. javéra 131 P 32 f tőke és több követelés járulékai erejéig a bpesti kir. jbiróság 1931. évr 45401a ízému végzésével elrendelt kielé­gítési végrehajtás folytén végrehajtást szenvedőtől 1931. évi dec. hó i4-én le­foglalt 23(0 P-re becsült ingéségára bpesti kir. jbiróság fenti sz. végzésével az átvert s elrendeltetvén, annak az 1908. évi XL1, t.-c. 20. § a alapján a követke ­ző megnevezett: dr. Láng Lajos ügyv. élt. képv. Alföldi Gépker. 46 P 82 f s jár., dr, LOP ND Arthur ügyv. ált. képv. Ic7— kovics Lipct javáia 1114 P 50 f. s jár.. továbbá a foglalasi jkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is. az örve* rés megtartasát elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fen­náll es ha ellenük halasztó hatályú-' igénykereset folyematban nincs, — vég­rehajtást szenvedő lakásón, üzletében : békéscsabán, Kismegyer tanya 89 és folytatva Ntgymegyer tanya 245 szám alatt leendő rmgtartására határidőül 1932. cvi szept ho 30 napjának délután 3 ó rajara tűzetik ki. amikor a bíróilag lefoglalt tehenek, cséplőszekrény slb. s egyéb ingóságokat alegtöbbet ígérőnek, készpénzfizetés mellett, szükség esetén, becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmaeánal alacsonyébban nem — el fogom adni. Békéscsaba, 1932 aug. hó 27é-n. Oláh Gyula, kir. bir. végrehajtó. Apróhirdetések Bu.orozott szoba diákok részére kiadó . esetleg ellátással is. Petőfi-utca 4. JioHö vizsgáiu garanciával oktat. Sn­kajda* sofföriskola Békéscsaba, telefon 93. Zongora c rövid kereszthuros és egy nagy tükör elaoo. Érdeklődni Ferenc József-tér 19. szám alatt. Egy J6 CM.Iádból származó uri leány" hazaknál manikűrözési vélal. Cim: Jókai utca 9. Chenuegeazoiő legfinomabb fajtákból válogatva, rendelhető dr. Rosenthal Jó­zsef lakásán Kiss Ernő-u. 1. Telefon 251. Rendelőnek, irodának éa garzon­lakásnak kiválóan alkalmas 3 szobából álló lakfcs a város legjobb helyén azon­nalra kiadó. Érdeklődők forduljanak Szt István-tér 3 szám alá házmesterhez. kiadó az Andrássy-ut 9. szám alatt & szobás, modern lakás olcsó bér mellett. Erdeklcdni Megyar Olasz Bank Rt. fiók­jánál. Szerkesztésért felel: GUTTMANN GYÖRGY Lankiödásérl felel: GRUBER DEZ3Ö Nyomttiűés kiadja a Corvina könyvnyomda i

Next

/
Oldalképek
Tartalom