Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) július-szeptember • 139-214. szám

1932-08-10 / 173. szám

2 ÖEKESMEGYEI KGZLÖNY Békéscsaba, 1932 augusztus 10 Szavazólap a „Békésmegyei Közlöny" strandszépség­versenyére pán Yokojama úszta ki 4.53.5 mp, utána a francia Tarris következik 4.53.3 mp. A Németország—Brazí­lia vízipóló mérkőzést 7:3 arány­ban Németország nyerte. A mér­kőzést Komjády B Ma vezette, aki­nek ítélkezésével a vizipoló sza­bályaiban teljesen járatlan brazí­liaiak nem értettek egyet és a mérkőzés után a Los Angeles-i legnagyobb és leghangosabb bot­rányt idézték elő majdnem tettle­gességre került a sor, amit a rend­őrség beavatkozása akadályozott meg. A versenyint^zőség este ösz­szeült és kizárta Braziliát a to­vábbi vizipoló mérkőzésekből, há­rom játékosukat pedig teljesen el­tiltotta az olimpiai versenyeken való további részvételtől. Ez az erélyes intézkedés, amely az olimpiai versenyeken szinte egye­dülálló, arra enged következtetni, hogy a brazilok minden sportsze­rűséget megcsúfoló módon visel­kedtek. A 100 m hölgy gyorsúszás olimpiai bajnokságát az amerikai Helene Nadison nyerte 1.6.6 mp olimpiai rekorddal és a világre­korddal egyenlő idővel. A Körösbe dobálják az elhullott sertéseket Gyomai tudósítónk írja : Kipusz­títhatatlan szokása a népünknek, hogy bármilyen veszélyes beteg­ségben elhullott háziállatját a Kö­rösbe dobja. Ez vonatkozik nem­csak a gyomai és endrődi, hanem általában a folyóvizek menti la­kosságra. Ha csak egy csepp kö­vetkeztető képessége volna az ilyen embernek, a saját állatállo­mánya érdekében sem vonszolná végig a fertőzött hullát a maga és más földjén a Körösig, hanem be­jelentené a községházánál, hol in­tézkednének, hogy a gyepmester a dögtelepre vigye el a hullát, még a tanyákról is. Hogyan lehet az, hogy a csend ­őrségünk, rendőrségünk, vagy a mezei őrök nem fogtak meg egy ilyen vészterjesztő vizfertőzőt, ki megérdemelné, hogy statárium elé kerüljön. De nem csak a hatósá­goknak kötelessége az ilyen bű­nözőket megfogni, a lakosságnak ts érdeke, ha megtudja, hogy va­laki dögöt dob a Körösbe, azt azonnal jelentse be. Ha az illetékes hatóságok még nem tudnának róla, hogy a Kö­rösben naponta sertéshullák úsz­kálnak, ezennel jelentést teszünk arról és reméljük, ha más halár­ból kerül Í3 ilyen hulla a Körösön hozzánk, azt kihalásszák, mielőtt a község alá érkezik. . (Hasonló az eset Békésen és Szarvason is. Szerk.) Békésmegyében is zászlót bont a „Magyar Nemzeti Paraszt Párt" A mult években már, mint a bajbajutott gazdák támogatója sze­repelt. Mikor a néptenyészetről és annak feltételeiről kezdett beszélni, Csongrád, Csanád és Békés vár­megye népe lelkesedéssel biztatta, hogy ezt az irányt szélesebb kör­ben ismertesse. Igy alakult ki a „Magyar Nemzeti Paraszt Párt", mely nem azt jelenti, hogy C3ak paraszt lehessen tagja, hanem azt jelenti, hogy : „Kérges a paraszt tenyere, De a királynak is onnan van kenyere." Aki a földmivelés után él, igye­kezzék életét összhangba hozni a földmivelés-üggyel, különösen a földmive3nép érdekével tagja le­lehet mindenki, aki az ország jó­léte fájának gyökerét erősíteni akarja. A magyar paraszt népte­nyészet körül mulasztások vannak. A „Magyar Nemzeti Paraszt Párt" részt kér e mulasztások helyre­hozó munkájából. A „Magyar Nemzeti Paraszt Párt" demokrata, de mértéket tart a demokráciában, amely határ nélkül az anarchiáig csapong. A „Magyar Nemzeti Paraszt Bárt a magántulajdon elve alaD­ján áll. Jelszava: „A haza min­denek előtt 1" Cselekvés módja : a kölcsönös megértésen alapuló vi­szonosság, a felebaráti szeretet, testvériség, mert végeredményben minden ember testvér. II csabai állásnélküli diplomások és érettségizettek tiz pontja Budapesti tudósítónk jelenti: Uj politikai pórt, a „Magyar Nemzeti Paraszt Párt", amelyet régen vár a magyar parasztnép, amely az ember boldogulősát, különösen a paraszt ember boldogulását tűzte ki célul. Más pártok is azt tűzik ki célul, hogy a társadalom össz­hangban, jólétben, jó erkölcsben és jó törvények alatt nyugodtan éljen. Mégis most már mindenki látja, tudja, hogy az ország jóléte fájának gyökere a földmivelés, törzse a közigazgatás, ágai az ipar és kereskedelem, levelei az egyes emberek. Mindenki tudja, hogy éppen az ország legtermékenyebb vidékeiről már a háború előtt is százezrével vándorolt ki a szín­tiszta magyar nép. Vass János csongrádmegyei gaz­da, ki maga is végigharcolta a há­borút, ki maga is rokkant, minta­gazdaságával tűnt fel gazdatársai között. Évek óta látja, hogy a ma­gyar nép elcsüggedt. Elcsüggedt, mert elvesztette hitét, hogy mun­kájánek eredményét lássa. A ma­gyar paraszt nép hiába küzd, hiába dolgozik, munkájának nincs eredménye, termeivényeinek nincs értéke. Igy jutott arra a meggyőződésre, hogy valamiképen ennek a nép­nek meg kell adni a megélhetés alapfeltételeit. (A Közlöny eredeti tudósítása.) I Megírtuk vasárnapi számunkban, hogy Forray Lajos dr. ügyvéd vezetésével küldöttség járt Jánossy Gyula polgármesternél, akit arra kértek, legyen segítségére az állás­nélküli fiatalságnak. A küldöttség egy memorandumot nyújtott át a polgármesternek. Erről a memo­randumról a békéscsabai diplo­más és érettségizett ifjak mozgal­ménak intézőbizottsága most a következőket közli velünk : A 108 állásnélküli fiatalember kéri: 1. A város szolgálatában levő azon tisztviselők elbocsátását, kik az államtól, vagy közpénztártól nyugdijat élveznek. Különös te­kintettel a nem választottakra. 2. A nem családfenntartó női munkaerők elbocsátását, illetőleg nyugdíjazását. 3. Kérjük a városnál s a városi üzemeknél és intézményeknél dij­noki állások létesítését. 4. Egyes felügyelői és ellenőri tisztségek összevonásával uj állá­sok szervezését. (Pl.: a villany­telepi ellenőri tisztségek össze­vonáséval egy uj szervezését stb, Melyek ujabb megterhelés nélkül meg is oldhatók. 5. A fenti végleges állások léte­sítése után fennmaradó ifjaknak Győr város mintájára állandó jel­legű szellemi szükségségmunkával való foglalkoztatását kérjük. 6. Kérjük a szellemi szükség­munkánál jelenleg alkalmazásban levő ipari, vagy másfoglalkozásu egyének szakmai, vagy fizikai munkával való foglalkoztatását s helyüknek megfelelő képzettségű ifjakkal való betöltését. 7. Kérjük, hogy a város, ameny­nyiben lehetséges, hasson oda, hogy a magánvállalatoknál és üzemeknél az állásokat elsősorban csak békéscsabai és a város által nyilvántartott állásnélküli szellemi munkások töltsek be. 8. Fedezet szemponjából a fenti uj állások létesítése az összevonás által önmagukat fedezik s igy ujabb megterhelést nem jelen­tenek. 9. Mondja ki a közgyűlés, hogy a jövőben bármilyen városi állá­sokra nyugdíjas, vagy máshol is állásban levő egyének ne pályáz­hassanak, ilyenek ténykedésre megbízatást ne kaphassanak még akkor sem. ha ezen összegnek csak tiszteletdíj jellege volna is. 10. Mellékeljük a békéscsabai állásnélküli diplomás és érett­ségizett ifjak névsorát, mely azon­ban kizárólag a már végzett dip­lomás és érettségizett ifjakat s azokat tartalmazza, kik főiskolai tanulmányaikat anyagi okok miatt abbahagyni voltak kénytelenek. (A névsor igy aktív egyetemi és főiskolai hallgatókat nem tartal­maz.) A polgármester válaszában meg­ígérte, hogy memorandumot a közgyűlés elé terjeszti s saját hatáskörében már is elhelyez 20— 25 ifjút. Hisszük és reméljük, hogy a város más városok mintájára mi­előbb gyökeresen megoldja s tel­jesiti ezeknek a jobb sorsra érde­mes és igazán rászorult ifjaknak méltányos kérését. József főherceg ünneplése Budapestről jelentik : József kir. herceg ma tölti be 60-ik életévét. Már tegnap rengeteg üdvözlés érkezett az ország és a külföld minden részéről, küldöttségek is jelentek meg, rengeteg virággal halmozták el az ünnepeltet. Meg­érkezett Ferdinánd volt bolgár király, Thurn Taxis Erzsébet kir. hersegnő és Alcsutról Erzsébet kir. hercegnő. Este a hercegi pa­lota előtt a budai dalárda és a Törekvés dalegylet szerenádot adott, amelynek meghallgatására a hercegi palota nagy erkélyére kivonult az egész család, itt tar­tózkodó vendégeivel együtt. Jó­zsef kir. herceg megjelenését per­cekig tartó viharos éljenzézsel fogadta a közönség. Ma délelőtt 9 órakor a palota kápolnájában Csiszárik János ünnepi szent mi­sét mondott, 10 órakor pedig megkezdődött a küldöttségek tisz­teigére a kir. herceg előtt, elsőnek gróf Károlyi Gyula miniszterelnök fejezte ki üdvözletét a magyar kormány nevében. Államközi jelzések a pályaudvarokon (A Közlöny ereaeti tudósitása.) Mint értesülünk, a vasutigazgató­ságok nemzetközi tárgyalást foly­tatnak államközi érvényű jelzések pályaudvari alkalmazásáról. Céljuk az, hogy minden nemzet utasai mindenütt segítést kapjanak a tá­jékozódásban s egységes módszer­rel minél gyorsabban eligazodja­nak. Eddig a következő jelzések­ben állapodtak meg: ? Kérdőjel jelzi a hivatalos út­baigazító helyet, az állomásfőnök­ségnek azt az irodáját, ahol a kö­zönség bármikor fölvilágosítást kap­hat. Mozdonyra mutató kéz: Bejá­rat a csarnokba, ahonnan a vo­natok indulnak. Nyitott koffer: Vámhelyiség. Zárt koffer : Csomagföladás. Ké/ikoffer: Csomag-megőrzés. (Gardrób) Egy szék: Váróterem. Vi.la és kanál keresztben: Ét­terem. Nagy nyil : kijárat. Három ércpénz: Pénzváltó. Pecsétes boríték: Posta a pő­lyaudvaron. Esernyő és bot keresztben : Ta­lált tárgyak raktára. Anyakönyvi hirek Julius 5-től augusztus 8 ig. Születtek : Kerepeczki Györgynek György, Kocsis Pálnak György, Kovács M. Mátyásnak Mátyás, Lehóczki Györgynek András Mihály, Kámán Mihálynak Mihály, Vilovszki And­rásnak Ilona, Perei Jánosnak Má­ria, Puskás Mátyásnak János, Me­dovarszki Györgynek Dorottya. Pallag Istvánnak István, Dobák Györgynek László, Nemes Dániel­nek Irén, Szpisják Mihálynak Já­nos, Palyusik Andrásnak Judit, Mannheim Ferencnek József Ta­más, Turi Lajosnak Lajos, Urbán Jánosnak János, Varga Jánosnak Mária, Sipiczki Györgynek György, Korcsok Istvánnak István. Meghaltak: Kerepeczki György 4 napos, Jakucs József 14 napos, Kovács Mátyás 1 éves, Berta And­rás 76 éves, Bencsik Pál 4 hóna­pos, Szudár Mária 5 hónapos, Munk Béla János 11 hónapos, Dohányos György 72 éves, Sipicz­ki K. jános 59 éves, Kovács Sz. Judit 1 éves, Kovács János 24 éves, Krizsón János 1 éves, Opau­szki János 81 éves, Laurinyecz Mária 8 éves, Laurinyecz Katairn 7 éves, Vozár György 10 napos, Sipiczki György 1 napos, Lerner Dávidné sz. Fischoff Emma 74 éves.

Next

/
Oldalképek
Tartalom