Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) április-június • 66-137. szám

1932-05-24 / 108. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 509 maradtak. A forró napsütésben senkinek sem volt kedve az u'.cá­kon járni és még a kirakatokat sem •ehetett nézni, mert azokat elfelej­tették felhúzni. Másutt az üzletek is nyitva vannak. A csabaiak 95%- a tehát csak körül kocsikózott a Hla akáccal szegélyezett tiszta utcákon mert a cél Lillafüred volt. * A Szent Anna templomtól né­hány lépésnyire állt az erdei kis­vonat, fedett és nyitott kocsikkal, amelyekben hering módjára pré­selődlek az utasok. E?y őrÓ3 ki­nos ut után, miután már minden­kinek éppen elege volt, futottunk be Lillafüredre. Az érdeklődés homlokterében a Palota szálló állt. Gyönyörű épületkolosszus, amely ugy külsőleg, mint belső­leg mese szép. A szálló körül ílenséges panorámát találunk. A szem nem tud betelni ezzel a sok-sok szépséggel, amelyek vi­lághírűvé avatták Lillafüredet. A szállótól balra terül el a zöldvizü -Hámori tó, amelyen csóln^kok és vitorlások tizei úszkáltak. Egy óra tájban csoportosan mentek ebé­delni — persze csak azok, akik valami jóféle hazait nem hoztak magukkal. Megteltek a Palota­szálló fényes eleganciával beren­dezett alsó és felső éttermei és a •íerraszok is. Annyi pincér sürgött­forgott, hogy egy csabai vendég­lős örülne, ha egy héten ennyi vendége lenne. Az árak ? Erről jobb nem is beszélni. Többen a Lilla szálló éttermében, néhányan az alacsonyén fekvő Zöldfa-ven­déglőben kosztoltak. Itt valamivel olcsóbb ételt tálaltak fel. Ebéd után a cseppkőbarlango­2<at, vi 7,esést s egyéb nevezetes­ségeket tekintettek meg az érdek­lődők. Az Anna-barlang ol\an, mint egy elátkozott kastély. Nem a szépsége miatt, hanem más bajok voltak. Beengedtek 30 - 40 embert á 80 fillérért és egy em ber kalauzolt rosszul vi'á^itó kis lámpájával. Különösen a nők yollak állandó rémületben. * A késő délután jö/őket több kellemetlenség érte. Nem akarták beengedni őket a Palota száilót megtekinteni, ami nagy eikesere­désl váltott ki és még a csend­dőrséget is igénybe vették — a debreceniek kedélyének lecsönde­sitésére. (Debrecenből is volt egy filléres gyors.) Ugyancsak a Pa­lota szálió halljában történt, hogy két hölgy — nyíregyháziak — íalatozás közben nekiálltak a ha­risnyájukat levetni. A kínos affér! csendőrség tisztázta. * Amilyen rossz volt a kiszállítás Lillafüredre, olyan kriminális volt a visszautazás is. Az erdei kis­vasul nem képes ekkora forgalmat lebonyolítani. Kellemetlen érzés futott végig az embereken, ami­kor a viadukton megállt, majd lassan ment a vonat. Miskolcon sokan a Hungária—Attila meccse mentek. Unalmas mérkőzés volt. Igy szidni és átkozni a bírót, még sehol sem hallottuk. Vacsora után a döcögő villamosokkal, amelyekkel az egész nap folya­mán baj volt, indultunk ki a pályaudvarra, ahol bábeli zűr­zavar ülött tanyát. Végre 8 óra 21 perckor kigördült a vonat és elhagytuk Miskolcot. G. Gy. Cirn nélkül. Nagy pénz száz pengő. Olyan nagy, hogy hat csa­bai polgár aláírásával ellátott váltót sem számitolt le a bank. Mégis azt meséli egy csabai ur, hogy Budapesten, az Operaház egyik előadásának rövid szünetében bené­zett a büffébe és ekkor látta, hogy a rövid tiz psrc alatt egy dendi százpengő áru francia likőrt fogyasztott el. Valami visszajárt a száz pengőből, mondjuk 3 pengő 40 fiitér, de az előkelő ur undorral utasította vissza a ma­radékot, melyet aztán a kiszolgáló mélységes hajlongós­sal zsebrevágott. Felvetődött bennem a kérdés — mondja nekünk a csabai ur, hogy ki lett légyen ez az ur? Ma­haradzsa, százezerholdas birtokos, vagy itt felejtett Krő­zus ? Vájjon mikép kereste a vagyonát, aki egy színházi előadás szünetében százpengő értékű italt gargalizált le a torkán ? A problémát nem tud:uk eldönteni, de abban mind a ketten megállapodtunk, hogy a megnevezett sze­mélyiség mun kával sohase kereste a kenyerét. Még egy kérdés megoldatlan maradt: vájjon ez az ur mennyi adót fizet a luxusgyomra után ?! Tartsuk tisztán házaink környékét (A Közlöny eredeti tudósitása.) Jánossy Gyula polgármester ma a következő felhívást bocsátotta ren­delkezésünkre :| Tekintettel arra, hogy az egyes udvarokon felhalmozott szemét és trágya a melegebb idő beálltával bűzt terjeszt és egyes fertőzőbe­tegségek terjesztőinek, a legyeknek legjobb tenyésztő telepei, elrende­lem, hogy a háztulajdonosok, vagy ezeknek megbízottai az ud­varokon felgyülemlett szemetet, trágyát, szemét és emésztőgödrö­ket két hét alatt takarítsák, il­letve hordassák ki, mert e rende­letem ellen vétőket a kihágási eljárás során súlyos büntetésben fogom részesíteni. HIREK Ezen a héten Lőrinczy és Abonyi gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — A fürdő részvényekkel a fürdőpénztárnál kell jelentkezni, ahol azokat fürdőjegyekre cserélik be. Minden részvényért 8 gőzfürdő, vagy 16 strandfürdő jegyet adnak ki. A városi pénztárnál nyert szelvé­nyek is érvényesek, illetve bevált­hatók. — Nvugdijazzák a 60 évnél idősebb tisztviselőket ? Kormány­körökben hir szerint az a terv me­rült fel, hogy nagyarányú nyugdí­jazással könnyitenek az államház­tartás személyzeti terhein. A leg­komolyabban foglalkoznak ezzel a gondolattal, hogy a 60 évesnél idősebb olyan tisztviselőket, akik legalább 35 évet szolgáltak, nyug­díjba küldik. Az igy tömegesen megüresedő helyek egyrészét a fiatalabb nemzedék tagjaival töltik be. Ezzel akarna a kormány se­gíteni az állás- és keresetnélküli diplomás ifjúságon. — Megnyílt a strandfürdő. A strandfürdő a mai napon meg­nyílt. Már a délelőtt folyamán s ebéd után is sokan mentek a strandra, hogy élvezhessék a szép időt a kellemes strandon. Az olcsó árakra való tekintettel az érdeklődés igen nagy. — Mezőberényben tárgyalják a tömeggyilkos bűnügyet. A gyu­lai kir. törvényszék Ungváry taná­csa junius 3-án é3 4-én Mezőbe­rényben, a községháza tanács­termében tárgyalja, Bereczki Jó­zsefnek, a március 8-án elkövetett tömeggyilkosság tettesének bűnpe­rét. A főtárgyalás iránt Serény­ben és környékén rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg. — Torday Zsigmond Danzig­Langfuhr-i főkántor liturgiái hangversenye. Mint mir jelen­tettük. ma este léi 9 órakor tartja meg Torday Zsigmond, a mű vész­kántor hangversenyét a Nidor­szálloda télikertjében. A hangver­seny érdekessége lesz az, hogy a Kolnidré műsorszámban az alt­szólókat Síern Zoltán, a zsidó templom ismert szólistája fogja énekelni. Zongorán kísér Viskí Arnold. Jegyek egy pengős árban az Engel hírlapíródIban és a hely szinen kaphatók. — Megfulladt egy csecsemő. Domokos Erzsébet 4 hónapos mezőberényi kisgyermek, amíg anyja a piacon vo't, oly szeren csétlenül keveredett bsle bölcső­jének párnáiba, hogy mire az anyja hazatért megfulladt. A vizs­gálat megindult, az ügyészség a temetésre megadta az engedélyt. — Szerb cigaretta — magyar gépekért. A jugoszláv dohányjö­vedék ajánlatott tett, hogy Magyar­ország számára 3 millió pengő értékű jugoszláv dohányjövedéki készárut, főként cigarettát szállít, ha ugyanilyen értékben kizárólag nehézipari gépeket és vasulanya­gokat kapnának. Legközelebb meg­indulnak a részletekre vonatkozó tárgyalások. — Felvétel a szeghalmi cser­készinternátusba. A szeghalmi cserkészinternátu3ba való felvételre jelentkezhetnek olyan I—VII. osz­tályos reálgimnáziumi tanulók, akik tanulmányaikat az 1932 -33. tanévben a szeghalmi Péter And­rás reálgimnáziumban óhajtják folytatni. A tanulók tanulmányaik mellett speciális cserkészszellem j testi és lelki nevelést kapnak. Tá­jékoztatót készséggel küld a Cser­készotthon parancsnoksága. — A gyomorfájás, gyomornyo­más, bélsárpangás, nagyfokú erje­dés, rosiz emésztés- fehér nyelv, kábultság, fülzúgás, halvány arc­szín, kedvetlenseg a természetes „Feren József" keserűvíz haszná­lata által sok esetben elmúlik. Az orvosi világ a legnagyobb elisme­réssel nyilatkozik a magyar Ferenc József vízről, mert hatása megbíz­ható és rendkívül enyhe. A Ferenc József keserüviz gyógyszertárak­ban, drogériákban és füszerüzlet­ben kapható. — Egy sereg vidéki bankfió­kot megszüntetnek a fővárosi pénzintézetek. A banküzletben is nagyon lerom'ott kereseti lehető­ségek ujabb takarékossági rend­szabályokra szorítják a pénzinté­zeteket és mivel a személyzeti fi­zetésredukciók terén már elég messzire elmentek, most inkább a dologi kiadások redukálásával akarják a rezsit apasztani. Azt halljuk, hogy több fővárosi intézet vidéki fiókjai .^gyrészének leépíté­sére készül. Éber Antal már d§t évvel ezelőtt javasolta ezt a TÉBE­ben, de akkor mé* presztízs-szem­pontok és más hiábavalóságok áll­ták az útját ennek a valóban rá­ciónál! is, költségcsökkentő intér­kedésnek. Most azonban mégis sor kerül rá. — Kitüntetett leventeoktatók. A vármegye alispánja Nagy E'ek. Jóczik Imre, Újvári Lajos és Vass Lajos öcsödi leventeoktatókat a leventeoktatás terén szerzett érde­meikért elismerő oklevéllel tün­tette ki. A díszoklevelek átadása ünnepi keretek között folyt le. — Szarvason emlékművel Je­lölik me< Nagy-Magyarország közepét Szarvasról jelentik: Na?y­Magyarország közepe hozzávető­leges számítások alapján, S :arvas határában van. Ezen a helyen valamikor egy malomkő állott jel­ként a román megszállás idején, azonban a rominok ezt elszállí­tották. Szarvas község közönsége most elhatározta, hnsry emlék­művel jelöli mear a helyet és ott revíziós gyűlést fo? tartani. — Oktatófilmek. Legújabban a na?yobb mozgóképszínház és film­vállalatok tulajdonosai tömegesen fordulnak azzal a kérelemmel a közoktatásügyi miniszleriu mhoz, hogy hajlandók az iskolai filmek elkészítését elvállalni é3 a köte­lező iskolai filmelőadásokat meg­tartani. A vallás- és közoktatás­ügyi minisztérim ezeket az aj4nla­tokat egyá'talában nem vette figye­lembe, hanem az iskolai oktató­előadások anyagát a közoktatás­ügyi minisztérium e célra meg­alakult bizottsága irányítja és a filmek elkészítését is házilag kí­vánja ellátni. E célból a szüksé­ges előkészületeket mir mej is tették. — Felhívás az aratógéptulaj­donosokhoz. Az aratógép nyilván­tartás összeállítása véget fe'kéret­nek mindazok a gazdák, akiknek birtokában akár használható, akár pedig használhatatlan aratógépjük van, ho2y azt 8 napon belül a városi munkásközvelitő hivatalnál (csirkepiac) jelentsék be. MEGNYÍLT SUHAJDA SOFFÚRISKOLA Jelentkezők szakszerű kiképzésben részesülnek. — Békéscsabán, a vasútállomás mellett Telefon 93. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom