Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) január-március • 1-65. szám

1932-01-03 / 2. szám

Ara 12 fillér Békéscsaba, 1932 január 3 Vasárnap 59-ik évfolyam, 2-ik szám BÉKÉSBEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Előfizetési dijak i Helyben és vidékre postán küldve negyed­évre 3 penRő s?v hónapra 1 pengő. — Példényonkint 12 fillér. Főszerkesztő^: í Dr. Reisz József Felelős szerkesztő Oroszlány Gábor Telefonszám i 176 Szerkeszfőség és kiadóhivatal: Békéscsaba 11. ker. Ferenc József-tér 20. szám alatt Hirdetés díjszabás szerűi A mélyponton (O) Károlyi Gyula gróf mi­niszterelnök abban a nyilatko­zatában, amelyet a sajtó kép­viselői előtt tett, rámutatott arra az immár mindjobban ki­domborodó igazságra, hogy a gazdasági helyzetnek mai rend­kívüli nyomott volta után már csak a javulás jöhet. Hogy a javulás mikor válik érezhetővé, azt természetesen megjósolni nem lehet, de a helyzet adott­ságából megállapítható, hogy a mélyponton már tulvagyunk. Helyzetünk súlyos ugyan, de nem vigasztalan, ám a javulást azok nehezítik meg a legjobban, akik a közvéleménybe a kétség­beesés hangulatát viszik bele. Végül utalt a miniszterelnök arra, hogy külföldön még sok­kal rosszabb a helyzet, mint nálunk, éppen ezért minden re­ményünk meglehet a javulásra. Minden jel arra mutat, hogy csakugyan várható most már a javulás és hogy csakugyan tulvagyunk immár a mélyponton. Ezt bizonyítják a külföldi nagy lapok közleményei és azok a tervezgetések, amelyek­kel nagysúlyú államférfiak ko­molyan foglalkoznak. London­ban, Párisban, Ntwyorkban és Romában ma már több ered­ményt várnak a nagyhatalmak­nak a közeljövőben összeülő leszerelési konferenciájától, mint amennyit csak egy hónap előtt is vártak. Mert a kifelé irányuló feszültségnek ma befelé is vég­zetes következményei lehetnek. Nincs ma már olyan nagy­hatalom, amely az elszakadás veszedelme nélkül tovább fe­szíthetné az áldatlan ellensé­geskedés húrját és továbbra is azt az álláspontot foglalhatná el saját jól felfogott érdekeinek sérelme nélkül, hogy elzárkó­zik minden barátságos köze­ledéstől és nem lép rá a meg­értés politikájának egyenes útjára. Az elzárkózás és merevség már is megteremtette a maga keserű gyümölcseit. Mezőgaz­dasági terményeink árának zu­hanása miatt nemzeti jövedel­münk egyharmadát veszítettük el és azért nem tudjuk fizetési kötelezettségeinket idegen va­lutában teljesíteni. De vájjon jó-e ez a külföldnek? Semmi esetre se kfiet jó. És mert Németország és Ma­gyarország utar^ államok is ugyanerre az elhatározásra kényszerülhetnek, ami azután igazán megbéníthatja a nemzet­közi forgalmat, — kétségtelen, hogy a nemzeteknek most már le kell ülni a zöld asztal hoz és nem szabad onnan addig felkelni, mig meg nem találják a kibontakozás útját. —* — —vn wan -njtuu juu A miniszterelnök újévi nyilatkozata Budapestről jelentik : Károlyi Gyu'a gróf miniszterelnököt az újév alkalmával az egységespárt üdvözölte. A miniszterelnök az üdvözlésre a következőket vála­szolta : A képviselőházban, mint a sajtó­ban is minduntalan azt a szemre­hányást i hallottam, hogy a kor­mánynak nincs programja. A kor­mány célkitűzései: az ország hitelének fenntattása, az ország gazdasági élete folytonosságának biztosítása, a költségvetés egyen­súlyának a helyreállítása és ennek biztosítása a jövőben is, ! a pengő értékállandóságának biz­tosítása és az infláció elkerülése. Azt hittem, célkitűzésnek ez ele­gendő és ha mindezt elérjük, ha mindezt sikerül biztositanunk, ugy nyugodtan mondhatjuk, hogy meg­feleltünk az ország iránt vállalt kötelezettségeinknek. A nagy hófúvás miatt megálltak a vonatok A gyulai reggeli vonat nem érkezett be Csabára — Az AEGV összes vonalain szünetel a forgalom — A lőkösházai gyors­vonat délben futott be Békéscsabára (A Közlöny eredeti tudósítása.) Ezelőtt 15 évvel, karácsony táján volt hasonló hóesás és .hófúvás A beérkezett jelentések szerint — csütörtök estétől a mai napig két méteres hó hullott alá, mely az egész országban megbénította a vasúti közlekedést. Békéscsabán 400 munkás dol­gozik állandóan a hatalmas hó eltakarításán. A gyulai reggeli vonat a hó­fúvás miatt nem érkezett be Békés­csabára. Az AEGV összes vona­lán szünetel a forgalom. Ma reggel sok utas várta a lőkös­házi gyorsvonatot, mely Buda­pest felé közlekedik. Ez a gyors­vonat ma dében beérkezett Békéscsabára. A szegedi vonalon hasonlóképen megakadt a forgalom és a ma délben kapott jelentések szerint vonatközlekedés Szol­nokig nincs. A csabai állomásfőnökség intéz­kedésére az egész vonalon meg­kezdődtek a helyreállítási munká­latok. A vonalakra több kotró­gépet küldtek ki és az összes pálya­munkásokat munkába állították. A hófúvásról és a beállott za­varokról a következő értesítéseket kaptuk: A MÁV igazgatóságától vett ér­tesülés szerint a kedvezőtlen idő­járás kö"etkeztében a vonatköz­lekedési viszonyok jelentékenyen megromlottak. A hálózat északke­leti, délkeleti és déli részein az ál­landóan tartó havazás és orkőn­szerü szélvihar a forgalom fenn­tartását több vonalon nemcsak me2".eheziteUe, hanem sok he­lyen lehetetlenné is tette. A hava­zás és a szélvihar változatlanul tart és több helyütt erősbödik. A forgalmat be kellett szüntetni. MÁV igazgatóságától vett érte­sülés szerint a reggel fél 8-kor felvett helyzet szerint a következő hófúvás okozta akadályok vannak : A Szolnok—Debrecen—Nyíregy­háza—Szerencs vonalon a tegnapi 1704 számú gyorsvonat a tur­gonyi és edecsi hóakadályok mi­att hoszzabb veszteglés után csak reggel 8.15-kor indult el Püspök­ladányból. A tegnapi 1701/501 sz. bukaresti gyorsvonat Debrecenben, az 509. sz. bukaresti gyorsvonat Biharke­reeztesen, a tegnapi 2711 sz. sze­mélyvonat Kisújszálláson várja az akadály elhárítását. Az éjszaka közlekedő személyvonatokat nem indították el. A Lökösháza Kétegy­háza közötti nagy hótorlaszok miatt a 609 sz. Orient Express vonatot a Lökösnázán visszatartot­ták és előreláthatóan 10 óra táj­ban indítják el. A MÁV igazgatóságától kapott értesülés szerint az utasforgalom­ban mutatkozó csökkenés miatt január 15-től számos vonat közle­kedését megszüntetik. Többek kö­zött egyes vonatjáratok megszűn­nek a Szentes-Orosháza, és a Vésztő-Körösnagyharsányi vona­lon is. Részletes tájékoztatást az állomásokon idejekorán kifüggesz­tett hirdetmények nyújtanak. * A békéscsabai meteorológiai in­tézet jelentése így szól: Hőmini­mum 5'3 C u. Légnyomás 631 mm. Csapadék: 11.4 mm. A törvényhatóságok és városok költségvetéseit is felülvizsgálja a hatos bizottság (A Közlöny eredeti tudósítása.) Azok a takarékossági intézkedések, amelyek az állami költségvetés kiadási tételeinek megnyirbálásá­val kapcsolatban már hónapok óta foglalkoztatják a parlamenti hatos bizottságot, most a közigazgatási téren is érvényesülni fognak. A pénzügyminisztériumban na­ponta tanácskozik a hatos bizott­ság, rendszeresen felülvizsgálja a törvényhatóságok, városok és köz­ségek költségvetéseit. Nemesek azt ellenőrzi, hogy a megkívánt re­dukciót keresztülvitték-e, hanem abból a szempontból is átvizsgál­ják a költségvetést, nincsenek-e benne té­telek, amelyek a költ­ségleszállitáson felül megtakaríthatók? Egyszersmind a költségvetések realitását is ellenőrzi a hatos bi­zottság, nehogy a tételek között olyan bevételeket szerepeltessenek, amelyek nem állanak arányban a gazdasági viszonyokkal, tehát ir­reálisak fedezet szempontjából. Á hatos bizottságnak ez a mun­kája előreláthatóan január köze­péig tart, azután kerül sor az ál­lami üzemek, illetve az oly rész­vénytársaságok és egyébb alaku­latok felülvizsgálására, amelyek­nél az államnak jelentékeny érde­keltsége van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom