Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) január-március • 1-65. szám

1932-02-19 / 33. szám

Békéscsaba, 1932 február 19 BEKESMEGVEI KÖZLÖNY 3 ftyolc órakor azután ismét be­'zórul a kapu s nem nviük ki kilencig. Azért, hogy a későnjövők. akiket rossz sorsuk egy percnyi késéssel enged a tudományoknak e szentelt kapujához, szüne'idő előtt oda be ne lénhessenek s fegyelmezetlenségükkel n» *avar­iia^ák az előadások rendjét. Épületes látvánv volt pé'dául •most, a nagv hófuvá'ok idején, mikor a vonatok je'entékenv ké­sésekkel érkeztek. Természete**, "bosrv a későn érkező vonatokkal ;e diák sem jöhetett pontosan az előadásra s ezeket, mint igazoltan Itésőnjövőket. nem volt szabad kirekeszteni. Nyolcóra után 5 perc ^el megjelent a kapuban a Dede'­Rus, a kapu előtt várakozó diákok közül, — akiket természetesen név és lakóhely szerint ismer — kiválogatta a vonaton érkezeket, ^ezeket betessékelte az épületbe, mig a helybeli tanulókat csende­sen hátratuszkol'a és bezárta az orruk előtt az ajtót. Hogy ez"k a diákok nem jutot­tak be kilenc elölt az iskolába, nem állitom határozottan, mert félkilenc előtt pár perccel mér el­távoztam hazulról, de hogy addig ott dideregtek kinn a kemény faayban, a hóban, azt szomorúan láttam. Sajnos, járatlan vagyok a peda­gógia nemes tudományában, de hogy ez a tudomány valami na­gyon komplikélt dolog lehet, azt gyanítom, mert különben — esrvéb­ként logikus észjárással lévén megáldva, — elképzelni tudnám azt a szükségszerűséget, ami ezt a fentiekből kitűnőiéi? bizonvára fennálló rende!k azés kiadását in­dokolttá teszi. Egyenesen nem ^udom megérteni, hogy annak a szerencsétlen Rvereknek. akit bi­zonyára anyagi okokból járatnak a szülei vasúton az isko'ába, miért ne lehessen belépnie akkor az intézetbe, mikor a vonattól -oda beér? S miért kell neki a kapu előtt ácsorognia vékonvka ruhájában 12—14 fokos hid^eben addig, mig háromnegved nyolckor kinyitják a kaput ? S miért kell azt a diákot, aki akár önhibájából kifolyólag, akár önhibáján kivül elkésve érkezik ez iskolába, egv ilyen igazán kegyetlen fegyverrel büntetni ? Ki viseli a tudós, vagy felettes hatóságuk részéről a fe'e­lősséget, ha egyik vagy másik fiu ebben a rendkívüli hidegben — ne adj' Isten, — egy egész életét szerencsétlenné tevő betegséget szerez ? ... Vagy oly rendkívül fontos az, hogy egy ötperces késés miatt egy teljes igazolatlanul mulasztott órá­val terheljék meg a gyermek lelki­ismeretét ? Méltóztassanak csak számon­kérni ezektől a gyerekektől azt az elkésett ötpercet odabent I Vagy pedig méltóztassanak pro­klamálni, hogy Utahban Mc Kin­ley disznajának lenni emberibb sors, mint nálunk diáknak. H. E. HÍREK Ezen a héten Réthy, Südi és Dolesch gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — MécsLá8zIó estje. A B. Margit leányklub f. hó 20-án, szombaton 9 órakor rendezi Mécs László szavalóestjét Pongrácz Ist­ván és dr Banner Benedek köz­reműködésével. Jegyek Gesmeynél 2'20, 1'50, 1 pengő és 50 filléres árban. — Fontos tárgyalások kezdőd­tek Berlinben Magyarország részéről. Berlinből jelentik, hogy ott ma fontos tárgyalások kezdőd­tek Magyarország, Németország és Ausztria között a kölcsönös áruforgalmi megállapodás ügyé­ben. — Kölcsönt kérnek a város­tól. A Közlöny hirt adott arról, hogy a csabai gazdák egy része azzal a kéréssel fordult Békés­csaba város képviselőtestületéhez, hogy 20 ezer pengő kamatmentes kölcsön engedélyezésével segítsen a gazdák székházának anvagi ba­jain. Ujabban a csabai Kereske­delmi Csarnok vezetősége is kér­vényt adott be a városhoz, mely­ben az egyesület szintén nagyobb összegű kölcsönt k^r. Mint értesü­lünk, több békéscsabai közület hasonló kérelemmel fordalt a kép­viselőtestülethez, melv a hétfői közgvülésen fog ha'ározni a kér­vények felett. Az állandó választ­mány nem fogja javasolni a köz­gyűlésnek a kölcsönkért összegek folyósítását, miután a városnak szabad tőkéje nincs s maga is saját háztartásának fenntartására függőkölcsönök felvételére van utalva. — A csabai országos tavaszi állatvásár f. évi február 29 én és március hó 1-én lesz megtartva, amelyre szabályszerű járlattai mindenféle állat felhajtandó. Az előrelátható nagy vásárra való tekin­tettel igen ajánlatos a járlatokat idejében kiváltani, hogy a feles­leges várakozás elkerülhető legyen. Járlat a kocsiba fogott s eladásra nem szánt állatokra is kötelező Járlatok már a mai naptól kezdve válthatók és irányíthatók. — Egy békéscsabai nőt a Pasteur intézetbe szállítottak. Az állatorvosi hivataltól szerzett értesülésünk alapján hirt adtunk arról, hogy néhány nappal ezelőtt Erzsébethelyen egy veszett kutya garázdálkodott. Dr. Szirtes Jenő városi állatorvos felhívására külya­marással eddig egy nő jelentkezett, akit a budapesti Pasteur intézetbe szállítottak. Az állatorvosi hivatal elrendelte a kóbor kutyák kiirtását. — Folyósítják a községi tisztvi­selők elmaradt illetményeit. Meg­írtuk, hogy többszáz községi tiszt­viselő február 1 én nem kapta meg a fizetését. Keresztes-Ficsher bel­ügyminiszter a községi tisztviselők elmaradt illetményeinek sürgős fo­lyósítása érdekében tárgyalást folytatott Varga pénzügyminiszte­ri államtitkárral. A tárgyalások ere dményeképen kedden a be­lügyminiszter táviratilag közölte az érdekelt vármegyék alispánjaival, hogy a községi tisztviselők esedé­kes, de még ki nem fizetett illet­ményeit pár napon belül folyósít­ják. — 13 vagon nyul. Püspökla­dányból a legnagyobb szállítócég kimutatása szerint 13 vason vad­nyulat szállítottak ki külföldre. A szállítmányok Bécs. Berlin, Párizs, London piacaira mentek. — A magyar oceánrepülő Rot­hermere lord vendége. Lord Rot­hermere teán vendégül látta End­resz Györgyöt, aki azért ment Lon­donba, hogy megköszönje a lord­nak az óceánrepülés keresztülvi­teléhez nyújtott támogatást. End­resz Londonban egy hétig lesz a lord vendége Hűi Február 23-án, kedden nyílik meg uj helyiségében a HAUER nagyáruház A megnyité árakat ezen lapban kísérje figyelemmel HiUER Andrássy-ut 9. — Gyóni Géza hamvai. Teg­nap Dinnyés Lajos országgy. képvi­selő tisztelgő látogatást tett Kara­fiáth Jenő dr kultuszminiszternél. Dinnyés képviselő előadta, hogy Gyóni Géza hamvainak hazaho­zatala érdekében országos propa­gandát, akar indítani. A kulturmi­niszter megígérte, hogy a legmesz­szebb menő mértékben támogatja a mozgalmat. — Rendelet a kiviteli adó kul­csáról. A pénzügyminiszter a ki­viteli add megtérítési kulcs meg­változtatásáról rendeletet adott tó, amely részletes felsorolásban közli a kiviteli adó megtérítésben része­síthető árukat és az adómegtérités százalékát. A rendelet a Hivata­los Lap mai számában jelent meg. II Férfiruha (i rakiárunknalc hatóságilag engedélyezett végeladása csak BV meghatározott ideig tart! Itt az alkalom puhaszükségletének olcsó beszepzésépe Árusítási idő naponta peggel fél 9-től l2-ig f fél 3-tól 6-ig tapt Garai és Testvérei ruha nagyáruháza Békéscsaba, Andrássy-ut 7., a Nádor-szállóval szemben Üzlethelyiség kiadó Berendezés eladó

Next

/
Oldalképek
Tartalom