Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) január-március • 1-65. szám

1932-03-20 / 58. szám

Békéscsaba, 1932 március 18 BEKESMEGVEI KÖZLÖNY 3 Krónika Itt a tavasz! Itt van újra ! Szürke égről hideg eső Szemetel, Jó időnek bus hírnöke: Gólyamadár más tájakon Kelepel. Ahol sokkal szebb idő van, Nincsen hideg, napfény ragyog, Kék az ég, Ahol tenger baj közepett Elégedett, boldog ember Van elég. Nálunk is van boldog ember Kedden éjjel láttam ebből Eleget, Akik kérem — hogy is mondjam, — Mellre szívtak hideget és Meleget. Ünnepnapon, tósztok mellett, Fenékig kell üritni a Poharat, De csak annak, hol e műtét Nem hagy semmi, külső, mélyebb Nyomokat. Mert akadtak most is sokan, Kik éjfélkor már beszélni Nem tudtak, Tovább ittak és reggelre Hazafias buzgóságból Berúgtak. ** De legalább elfeledlék: Magyar sorsunk mily szomorú, Mostoha S fennkölt szívvel rebeghették > Magyarok! Itt az idő, most Vagy soha! Mámor u/tín, másnap úgyis Minden lélek sok-sok dolgot Elfeled Es á szürke hétköznapok. Ezer gondja minden érzést Eltemet. Hosszú évek sora óta Mi csak folyton, szünet nélkül Temetünk, Lehet akkor csodálkozni; Elégedett, boldogok nem Lehetünk. Eltemettük reményeink, Mik a sirnak mély ölében Nyugszanak, Igaz magyar érzéseink Velük együtt porladoznak, Alszanak. Eltemettük vágyainkat S üres szivünk most már mi sem Hatja át, Egykedvűen, elfásultan Várjuk régen egy uj élet Hajnalát. Es ha eljön, elnémul-e Lelkeinkből ki-kitörő Lázadás, Eltemetett reményünkből. Vágyainkból lesz-e még felTámadás ? erde Üdit és megnyugtat r 1 Cm I rr a z kád. jainál ingyen kiszolgált fenyösó Kédfürdőjegy fenyősóval és ruhával — a városi elárusitóknák — I. osztály 1.30 P II. osztály 1.10 P Húsvét vasárnapján délig a fürdő nyitva Blokmalt meghódította a világol! Milliók használják ezen kitűnő ízű cukorkát. A Blokmaltot már utánozzák, azórt valódi Blokmaltot kérjen és csak eratiafí zacskóban fogadja el I köhögés és rekedtség elfen ! lirrrnmn Békéscsabán kapható : Knyihár és Macsftk drogériákban, az Abonyi gyógyszertárban és dr. Südy Erntt gyógyszertár*ban Egy ut Csaba viz aíá kerüli részeiből Egyes uccákban még a gyalogosok közlekedése is lehetetlenné vált Annó 1932, március 17. Isten, haza és a szerencse nevében nekivágok merészen a Franklin-uccai tengernek. Már gondolatnak is rossz, de mindegy. E'indulok, ellököm magam „ özv. Márkus Miksáné szatócsüzletétől. Rajta J Loccs ! Viztócsába léptem. Állj!" Talán mégis jó lenne visszafordulni, hiszen ameddig a szem ellát, viz van előttem, viz és viz. Igaz, hogy Columbus Kristóf sem lótott maga előtt mást, csak vizet, amikor Palosbólutnak irdult, de az is igaz, hogy ő vitorlásokkal és nem gyalogszerrel indult el útjára. No, de ennyivel lesz nagyobb az én dicsőségem. Kis elmélkedés után mégis csak elindulok. A járda az csodás. Milyen jó, hogy itt nem sima flaszter van, hanem egyenetlen téglajárda. Igy legalább ki-ki áll itt-ott egy-egy tégla, amire ráléphetek. Az igaz, hogy bűvészet igy jémi, de egy kis gyakorlat és simán, azaz ugrálva, már megy is a dolog. Hogy a cipőm nem marad szárazon igy sem, az természetes. Az eső az esik, de mit csinálhat az eső mást? Ezért igazán nem lehet rá haragudni. Mellettem viz és viz. Valami furcsaság tart felém. Mi lehet az ? Két lovat látok és egy tutajt. A tutajon ül valaki. Amint közelebb ugrálok, látom, hogy az egy rendes fuvarkocsi, rendkívüli állapotban. A bakon ott trónol a kocsis. A lovak térdig, a kocsi tengelyig lesüppedve a sárben. A kocsis felém int ostorral. Én visszaköszöntök az rá. — Szerencse fel! — mondom neki. Ennél szebbet nem mondhatok. Tovább ugrálok. Most megállok. Előttem vizzel elárasztva a járda. Kiálló kő sehol. Mit csináljak ? Gondolkodom. Ha én most négy és fél métert tudnék ugrani minden jó volna. Miért ne ? Mindég tudtam ugratni, hátha most ugrani is Judok majd. „A tett halála az okoskodás." — mondja Madách. Nem fontolgatok soká, hozzálátok az előkészületekhez. Egy kis szkippelés, slart tréning, roham kimérés. Kész. Futok, futok, gyorsítok, na, most, dobbantok és .,. remek, már szállok is a levegőben .. .(hogy mért nem lettem én táv ugró ? !) Zsupsz, loccs I Majdnem sikerült, csak egy félméter hiányzott. A cipőm mohón szivta magába a vizet. Mintha bizony már olyan régen nélkülözte volna ezt. Kissé kedvben lelohadva megyek tovább. Fejemrekapok. Hiszen az eső kegyetlenül veri a fejemet. De hol a kalapom? Hátranézek. A tócsa túlsó oldalán fekszik a kalapom. Visszamegyek érte. Átgázolok a tócsán és visszagázolok a kalapommal. Ezt hamarabb is megcsinálhattam volna, ugy még a kalapom is száraz lenne. Megyek, azaz ugrálok tovább. Sehol senki. A hosszú uccán csak magam vagyok és a viz. Az egyedüllét nagy gondolattermelő. Ez igaz. Eszembejut Daiwin. ö azt mondja, hogy mi emberek a majmoknak vagyunk a rokonai. Hát én kivétel vagyok. Ha már az állatok közt van a rokonom, akkor biztosan kenguru az, mert ugy ugrálok már, hogy öröm lehet nézni. Ahogy föl-fölugrok belátok, az udvarokba. Mindenütt viz és sár. Valahonnan fejsze csapásokat hallok. Mi lehet az, gondolkodom egy percig, de átvillan az agyamon a bölcs gondolat: hát persze, báikát készítenek. Hiszen ha igy esik még negyven napig, (sicc!) szükség is lesz bárkára. Pedig esik ám tisztességesen. Az egyik házból, egy asszony jön ki, gyerekkel a hátán. Boldogtalan, hová akar ez most menni? Ahá ! átigyekeszik a túlsó oldalra. Csak rajta. A két oldalt szalma-ut köti össze. Az asszony elindul. A gyerek ott a hátán fél, szepeg, sir. Az ablakból izgatottan nézik a veszélyes átkelést. Én is lélekzetvisszafojtva figyelek. Milyen nehéz, egy kulturvárosban, az ucca egyik oldaláról a másikra átkelni. Csak sikerülne nekik. lassan telik az idő. Egy perc, az asszony megáll, pihen, kettő perc, három. ... végre átért a túlsó oldalra. Felvidult arcok az ablakok mögött és innen. Tovább, tovább. Egyre nehezebb terepen. Megijedek. Mi az, ott egyenruhás emberek állnak. Csak nem engem keresnek?! Remegve, nem minden félelem nélkül megyek feléjük. (Ugylátszik otthon megtudták, hogy hova megyek és kiadták a parancsot az elfogatásomra, hogy megvizsgálják elmémet.) Hála Istennek, tűzoltók. Térdig állnak a vizben, dolgoznak, a vizet vezetik el. (Csak azt szeretném tudni, hogy hova?l) Megkönnyebbülve ugrálok tovább. Hol lábujhegyre állva, hol sarkon megyek, hol ugrok. A kezem is nagy szolgálatot tesz. Egyensúlyozom vele magam. Libegek, lebegek, mint valami kötéltáncos. Fáradt is vagyok. Csurog rólam a viz, a verejték. Már nem is tudom mi csurog az arcomon. Inni szeretnék. De hol van itt kut? Ilyen szerencse! Alig ugrok egy párat, kútra akadok. A Levente ucca Húsvéti vásár megkezdődött! Férfiingek, kalapok, nyakkendők ériási választékban Divat színes, férfiing külön gallérral, egy anyagból P 3.90 Hauer Áruház Békéscsaba, Andrássy-ut 9 Telefon 155. sarkán van ez a kut Örömömben felkiáltok. Lázasan húzom fel a vödröt, amikor megakad szemem egy felíráson: — Nem ivóviz, — Megsemmisülve eresztem vissza a vedret. — Nem ivóviz — mondom magamban. — Kár — csóválom a fejem. — Kár, kér — hangzik gúnyosan felém. Dühösen nézek körül. Egy varjú ül a kutgémen, az károg, az kacag ki. Bosszankodva, rossz szelektől hajtva evezek tovább! Valaki fütyürészik. Ki lehet az? A Báthory utcával szemben levő ucca közepén áll egy legény. Kezében bot, vasvilla, hátán tarisznya. Térdig van a sárban süppedve. De miért jön az ucca közepén? Persze, járda egyáltalán nincs is az uccában. Integet és én visszaintek. Mit csinálhatok mást? Csak nem megyek érte, hisz én is ottragadnék. Nagynehezen elindul és sikerül is neki partot érni. Keze/ fogunk, beszélgetünk. — Honnan? — Onnan. — Hová? — Arra. — Isten áldja! — Áldja Isten! Sajnálom, hogy ilyen időben elindul útnak, de ö meg biztosan engem sajnál. Éktelen lármát hallok. Futok, ugrálok, azaz ugrálva futok, hogy megnézzem mi az. Egy asszonyság szidja gyerekeit, mert azok fáradtság után előkerítenek egy rossz teknőt és most ki akarják próbálni, hogy elbirja-e őket a vizén. Szegény gyerekek, mennyi álom és ambíció tört ketté! Változatos táj következik. Itt-ott hóbuckák, viztócsák. A házak elmaradnak, termőföldek között vezet a keskeny cementut. Az ucca végefelé közeledem. Elérem az utolsó házat. A ház folyosóján emberek állnak és rámbámulnak. Miért néznek ezek engem? Zavartan nézem magam végig és elmosolyodom. Persze, persze, nadrágom térdig feltűrve, cipőm sáros, vizes kalapom kezemben, csapzott hajam sárral telefröccsent arcomba lóg. Igy bizony nem lehetek valami megkapó jelenség s nem csoda, ha a bennszülöttek nevetnek rajtam. No de ők sem örülhetnek. A ház körül viz és feneketlen sár. Az udvarból kihallatszik a malacok visítása és a lovak nyerítése. oux. (OHION, CUFUATTIKU* hangszóróra kedvezménnyel kicserélheti hangszóróját