Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) január-március • 1-65. szám
1932-02-06 / 22. szám
Békéscsaba, 1932 február 6 BEKESMEGVEI KOZLONV 3 hogy ezeket az árrombolásokat megakadályozzák. A panaszok folytán n kereskedelmi miniszter is foglalkozott ezzel a kérdéssel és — amint értesülünk — rendeletben u'asitani fo?ia az OHE-t, hogy azoknál a cégeknél, amelvek az OHE ellenőrzés alá jutottak, akadályozza meg az áron aluli eladásokat. Hatalmas orkán vonult végig Románia felett Az MTI jelenti Bukarestből : egnáíp este hatalmas orkán vo»u!t végig Galatz város Mett. Az án 5 óra hosszáig tartott, amely |idő alatt a forgalom teljesen szünetelt. A villany és telefonhuza lókat a szél letépte, a házak teejéről a cserepeket ledobálta és Szent Demeter templom tornyát 'edőntőtte. Sok száz háí maradt edél nélkül. Az anyagi kár felbesülhetetlen. Szerelmi bánatában leiakasztotta magát egy takarítónő (A Közlöny eredeti tudósítása.) A Kisfalűdi utca egyik zsindalves. kis házéban lakott pár hónap óta fiovács Teréz huszonhat éves takarítónő. Mosásból és takarításból tartotta fenn magát. A házbelieknek'is sokszor segített. Néhánv tiap óta kedvetlenül, elkeseredetten ténfergett, úgyhogy a szomszédoknak is feltűnt a leány nagy levertsége". Szerdán este nvolc óra felé véletlenül a hátsó udvarban levő fáskamrák mellett járt a/, egvik lakó, amikor hörcrésszeríi hangokra lett igyelmes. Kis idő múlva p adig ompa zuhanás hallatszott a fástamrából. A lakó rögtön rosszat sejtett, fellármázta az egész házat, ezután lámpával a fáskamrába mentek. Megborzadva látták, hosy kovács Teréz felakasztotta magát a gerendára, a kőtél azonban ugvátszik nem volt elég erős és elszakadt. usrvhosrv a leány a kötél egyik darabjával eszméletlenül fecüdt a földön. A fuldoklástól ak kor már kék-zöld volt. Azonnal lakására vitték, ahol felmosták, éleszteni próbálták. A leánv azonban nem tért magához. A ház népe tehát értesítette a mentőket és a rendőrséget. A mentők beszálliották a szerencsétlen leányt a kórházba, ahol azonnal orvosi kezelés alá vették. A nyomozás folyamán kiderült, hogv a leány szerelmi bánata mi* tt követte el tettét. 1 — Adóamnesztia. A Budapesti Közlöny közli a pénzügyminiszternek az eddig be nem vallott, vagv helytelenül bevallott jövedelmek is vagyonok utólagos bevallása tárgyában kiadott rendeletét. A jövedelem szükségadóról szóló kornányrendelet ugyanis mindazoknak az adózóknak amnesztiát •>iztosit, akik az eddig be nem /állott, vagy helytelenül bevallott jövedelmüket és vagyonukat az 1932. jövedelem- és vagyonadó Fizetése céljából az előirt határidőn belül beváltják. A most kibocsátott rendelet értelmében az amlesztia megilleti mindazokat, akik helyes beváltást 1935 febr. 29-ig íezárólag benyújtják, Qim nélkül. Arról van szó, hogy mindenben visszafelé, hátrafelé megyünk Pénzünk kevesebb, gazdasági életünk stagnál, kulturánk visszahanyatlott, művészetünk csak a múltból élősködik. Mintha egy láthatatlan hatalom utunkban megállított volna és naponta, ha teszünk is egy lépést előre — kettőt hátrafelé kell tennünk. Milyen pompásan hangzik, mikor halljuk, hogy az időszámítás tekintetében Magyarország is egy lépést előre akar tenni — a keleteurópai időhöz fogjuk — ha igaz — a Doxaóránkat igazítani. De hát ez még nem biztos. Erre nézve is egy bizottságot küldöttek ki, hogy tanulmányozza a kérdést. Már hetek óta ülnek a zöld asztal melleH és nem tudnak dönteni, hogy az óramutatót egy órával előbbre vigyék, vagy sem. A kérdést pedig könnyen el lehetne dönteni. Hívják be a bizottságba a csabai toronyórák kezelőjét — minden további halogatás nélkül meg lesz oldva a problémai w Békéscsaba költségvetése normális Husz vidéki magyar város közül osak négy nem áll rosszul — Megtörtént a költségvetések felülvizsgálata különböző alapokból, hogy napi kiadásait fedezhesse, vagy függőkölcsönöket kér helyi pénzintézetektől, sőt nem ritkán az államhoz fordul, hogy az folyósítson előleget várható bevételeire. A minisztériumban most készültek el a vidéki városok költségvetéseinek felülbirála'ával és megállapították, hogy husz nagy magyar város közül csak négynek van biztos bázisú költségvetése. Örömmel konstatáljuk, hogy Békéscsaba a minisztérium megállapítása szerint is azon városok közé tartozik, amely terheit rendszeresen fedezni tudja é3 költségHIREK (A Közlöny eredeti tudósítása.) A vidéki városok a 6-os bizottság felülvizsgálata alapján végrehajtották azokat a megtakarításokat, amelyeknek a változott viszonyok folytán a községi háztartásokban is érvényesülni kell Ebből az alkalomból módjában volt betekinteni a politikai élet több vezetőjének ezekbe a költségvetésekbe, amelyekből megállapítható, hogy a vármegyék és városok felett is megnehezült az idők járása. Bevételeik le?nagvobb részét tisztviselői rezsire és adósságtörlesztésre kénytelenek fordítani és beruházásokra jóformán sehol sem marad pénz. Sőt igen sok város kénytelen kölcsönt venni • vetése normális. Pénzhamisító bandát fogtak el Budapesten Budapestről jelentik: Tegnap este 4 embert előállítottak a főkapitányságra, akik e?y még ötödik szabadlábon levő társukkal esryütt pénzhamisító bandát alakito'Hk. A hamispénzgvártók eddig 480 drb 5 pengőst készítettek, amelyekből 360 darabot forgalomba is hoztak, 120 darabot pedig beolvasztottak, mert nem jól sikerültek. A banda tagjai nagyrészt iparos emberek és neveiket a nyomozás érdekében még titokban tartják. Az utóbbi napokban a hamispénz előállítására szolgáló klisét 6000 Den?őért eladásra kínálták. Egy ember azok közül, akik eladásra ajánlották a klisét, jelentette fel őket. Érdekes apasági kereset A budapesti 1—3 kerületi járásbíróságon apasági keresetet tárgyaltak, amelynek folyamán a bíróság elrendelte a vérvizsgálattal való szakértői bizonyítást. Ez az első eset, hogy magyar bíróság vérvizsgálattal való bizonyítást engedélyezett. Jogászi körökben a legnagyobb* érdeklődéssel várják a vizsgálat eredményét Nyomok a hóban Ismerős családtól jöttek haza, kedves házi mulatságról. Mikor kiléptek a kocsiból, hószönyeg terült elibük. Rövid búcsúzás, az anya és leány besiettek a kapun. Pillanatig ott állott a fiu az utcán. Ej, haj, gyöngyvirág, de szép ez a kisleány I Az arca, mint a marosmenti ház kertjében tavasszal az almavirág. Aztán megindult a kávéház felé. A primás már intett a kontrásnak. Te, ne játszál hamisan, mert ez a gyerek igen ütögetős természetű. Hallgatta a nótát ! ne sirj, ne sirj édesanyám . .. Hej, mi lenne, ha egyszer hazamehetne innen, ahol olyan félárva s azt mondaná: „édes szülém, lelkem, nem vagyok már árva, találtam egy rózsaszálat bus Magyarországba,, I. .. Halkan, csöndesen, csak ugy befelé mulatgatott. A lelke messze járt, rab Erdélyországban, ahol gyászol a virág is sírdogál a csalogány is. Néha szeretettel végig simogatta kezével a fehér szegfűt, amelyet a kislánytól kapott. Künn már elállott a hóesés. Az Divat gyermekpulóver 4—8 számig P 1-96 Nőies férfipulóver minden nagyságban P 2-46 HAUER Szt. István-tél* 10. acélszinü égen, messze-messze Erdély fölött, reszketett egy csillag. Megállott a szerelme háza előtt. Két parányi láb nyomát nézegette a hóban édes, bolondos gyerekésszel. Aztán az ablakra nézett, megcsókolta a fehér szegfűt és fütyörészve megindult hazafelé. Kovács Sándor Ezen a héten Badics és Radó gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — A „Csaba VivóegyesQlef" vigalmi bizottsága közhírré teszi, hogy folyó hó 6-iki teaestélyét a megnyilatkozó nagy érdeklődésre való tekintettel nem a Ca3Ínóban, hanem a Kereskedelmi Csarnok helyiségeiben tartja meg. — A motoros merénylőjét 5 évre Ítélték. Tegnapi számunkban jelentettük, hogy a fiatalkorú iparostanonc felett, ki a szentesi motorost kiakarta siklatni, a szegedi statáriális bíróság ítélkezett. Az ítéletet a biróság a késő délutáni órákban hirdette ki és a fiatalkorút 5 évi fogházra ítélte. — Amerikai és magyar bankok tettek ajánlatot a városnak. Az elmúlt napokban a magyar városok között mozgalom indult meg, hogy a Speyer kötvények vásárlásával igyekezzenek megszabadulni a Speyer-kölcsön terheitől. Békéscsaba is a Speyerkölcsönnel rendelkező városok közé tartozik, igy több banktól kapott ajánlatot, hogy részér© Speyer-kötvényt vásárolnak. Ajánlatot tett a városnak a newyorki Munk és Davidson bankcég, Budapestről pedig Barna Lipót és Hoffmann Béla bankháza. Időközben azonban az egész elgondolás meg nem valósithatóvá vált, igy a bankok elesnek a jó üzleti összeköttetéstől. — Uj növényvédelmi rendelet jelenik meg. A közelmultabn súlyos kifogások hangzottak el a növényvédelmi szerek magas éra miatt. Értesülésünk szerint uj növényvédelmi rendelet jelenik meg, amely szabályozni fogja a növényvédelmi szerek forgalombahozatalát. A jövőben a termelők csak kipróbált és hatásosnak elismert szereket vásárolhatnak. A földmivelésügyi minisztérium a jövőban befolyást kiván gyakorolni a szerek árára is és a rövidesen megjelenő rendelet súlyos büntető szankciókat fog tartalmazni a hamisított szerek forgalombahozói ellen.