Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) július-szeptember • 115-140. szám

1929-07-28 / 122. szám

4 KBMöSffi Békéscsaba, 1929 julius 28 Adalékok a békéscsabai Tiszteld az adóalanyt, hogy hosszuéletü légy a földön, mert e nemes faj kihalásával Te is B) listára kerülsz. „Az állami bevételek ennyi százezer pengővel haladták tul az előirányzott kiadásokat", olvashatjuk gyakran ezt a sablonos pénzügy- • miniszteri jelentést. Talán felesleges is hangsúlyoznom azt a laikusok által is ismert pénzügytani teóriát, hogy az államháztartásban sem fölöslegnek, sem hiánynak nem szabad mutatkozni, mert mindkettő egyformán egészségtelen állapot. Ezúttal csupán arra az egészségtelen állapotra, arra a túlfeszített adófizetési kényszerre kivánok rámutatni, amely lehetővé teszi, hogy az állam folyton felesleggel zárja mérlegét, bár ez a felesleg előttünk ismeretlen okból folyton a kútba esik. (Lásd Lillafüred). Kétségtelen, hogy az állam fennmaradásának egyik alapköve a kötelességét vakon teljesítő önérzetes hivatalnoki kar, amely az állam múlhatatlanul szükséges létfeltételeiről gondoskodik. E tekintetben nem hinném, hogy panasz volna valahol is, de különösen nálunk Békéscsabán, ahol az adóvégrehajtói kar egyik K. Gy. nevü illusztris tagja, fiatalságát meghazudtoló buzgó hévvel, szinte beteges perverzitással fejti ki az állam szolgálatában pótolhatatlanul értékes tevékenységét és a bakonyi erdők „pénzt vagy életet" jelszavát viszi bele a csabai adóvégrehajtásokba. K. Gy. ur a minap szarkasztikus „itt vagyunk" köszöntéssel állitolt be egyik csabai adófizető polgár lakásába. A háziasszonynak még ideje sem volt, hogy a megfelelő „Fogadj Isten"-t elrebegje, midőn K. Gy. ur, aki magát ebben a percben valószínűleg az állam első tisztviselőjének képzelte, rárivallt : „vagy fizet, vagy elvisszük a bútorait". Lehetséges, hogy helyes volt a tisztelt végrehajtó ur fellépése, mert valahogyan csak ki kell szorítani az adót, amelyre az adóalany élére rakva ráülni készül. Hisz', Istenkém, demokratikus államban élünk. Miért élvezze az adóalany egyedül pénze örömeit, mikor annak áldásában Lillafüreden Te is, meg Én is üdvözölhetünk. Igaza van. De a polgár azt gondolja: ha már megfizettem azt a kevés adót; mondhatja igy is : ha már Iejegyzek egy részvényt az állami közjólétből, ha már mindent odaadok az állam éhes Molochjának, legalább az egyébként is obligát udvariasságot, egy pénzbe sem kerülő „Adjon Isten"-t kapjak érte cserébe. Ebben viszont az adóalanynak van igaza. S midőn a végrehajtást szenvedett arra hivatkozik, hogy nem tudja az adót kifizetni, mert nincs csak két pengője, akkor „ne kedélyeskedjen !" válasszal hozta K. Gy. ur értésére, hogy a helyzet válságosán komoly és még az udvarias felvilágosítás szűkre szabott uniformisát sem tűri meg. Hajdanában, tul-tul, az Üveghegyen is tul, ha nagyritkán megtörtént az adóvégrehajtás — ami természetesen a község apraját-nagyját lázba hozta — egy kéznél levő öreg esküdt a végrehajtás hálátlan szerepét a legnagyobb szakértelemmel, kedélyesen elvégezte. Hol vagyunk ettől ma! A virgonc ifjú, felvértezve a három lépés távolságot parancsoló köztisztviselői mázzal, olyan előjogokat vindikál magának és olyan kihívó agresszivitással végzi kötelességét, amely már a magánjogi sikanirozás mértékét is túllépi. Felesleges folyton a köztisztviselői és úriemberi mivoltát hangsúlyoznia, mert ennek az eljárásból és az esetleg teljesen hangtalan viselkedésből kell kitűnni. (A részeg embert arról lehet megismerni, hogy folyton a józan voltát hangoztatja.) Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a végrehajtó a hét legstrammabb viccével iniectionálja a végrehajtást. De a követett véglet és a fraternitásszerüen lefolytatott végrehajtás közt még oly nagy a latitude, hogy a végrehajtó hivatását emberségesen, udvariasan és kötelességszerűen gyakorolhatja. Már a 30 évi adófizetésben eltöltött tisztes kor is udvariasságot kiván az adóalannyal és annak hozzátartozóival szemben egy oly pelyhedző állu ifjútól, akinek a cipőjén még rajta van a rongylabda rúgása után felszálló Tpor. Gondolom, hogy a végrehajtásra vonatkozó utasítása nem oly merev, hogy valamennyire ne engedne szabad kezet a gazdasági viszonyok önálló értékelésére. De az ifjú végrehajtó erre képes nem is lenne, hisz az élet iskolájába még be sem iratkozott és minden élettapasztalata egy derby-meccs tribünjéről lehullott morzsákból áll és egy „Sportenciklopédia a mellényzsebben" műben összefoglalható. Ám ha nem képes a helyzetet ugy megoldani, hogy az adó is befolyjék és az adóalany is jóllakjék aznap, akkor ne pótolja ezt a tapasztalatlanságát kihívó viselkedésével, mert aki magasan kezdi az áriát, az nem tudja végig énekelni. Végül azon jól eső rendreutasitására K. Gy. urnák, hogy az „adókivetés nem szabóság, itt nem vesszük hasból a számokat", az a szerény, de azt hiszem, mindenki által helyeselt megjegyzésem, hogy kétségtelen, hogy az adókönyv rubrikáiba a számok bonyodalmas differenciál- és integrálszámítás alapján kerülnek és nem hasból jönnek. Az azonban szintén kétségtelen, hogy a hastól veszik el a filléreket. Az állam természetesen a polgárok teherbíró képességében infallibilis, jól működik az állami gépezet, hiszen olyan jól van olajozva. Lehetséges, hogy az állam első polgára a köztisztviselő, vagy még tovább menve, K. Gy. ur felfogá a szerint a köztisztviselő a prius és az állam a posterius, az állam a köztisztviselőért él, az adófizetők viszont ily erőszakos végrehajtások mellett az államért fognak dicsőséges tusa után hősi halált halni. Valószínűleg már Solon is az adóvégrehajtásokra gondolt, amidőn „Senki sem boldog a halála előtt" tézisét megformulázta. Elismerem, hogy az első állampolgári kötelesség az adófizetés, amely ellenértéke a közrend és közbiztonságnak. Elismerem, hogy ezt mulasztás esetén, ha a mulasztás nem menthető, végre is kell hajtani, azonban a végrehajtást szenvedettnek keservesen öszszekuporgatott fillérei fejében joga van megválasztani a modort és a hangnemet, ahogyan fáradtsága gyümölcsét étsanzsirozzák az állam lukas zsebébe. Remélem, hogy az adófizetők ezen sérelme nem marad reparálás nélkül. Az ilyfajta eljárások kiküszöbölésével ugyan nem fog az állami mérleg feleslegeket mutatni, de ez lesz az e* észséges állapot. Ellenkező esetben pedig a Goethe módosított jelszavával: Az adóalanyok holttestén át is előre! — fogja a gazdasági élet helyreállítására irányuló pyrrhuszi győzelmét megvívni. Végül K. Gy. ur azon tiszteletteljes kérdésére, hogy „hogy hívják a maga fiát, aki a jegyzőkönyvet aláirta?" — bár ezt feleslegesnek tartom, mert egy izben már volt szerencsém K. Gy. urat hasonló eljárásáért rendreutasítani — felfedem kilétem. Az ifiu, a meggondolatlan ifjú, aki 1929-ben egy adóvégrehajtó működését megítélni merész volt, ez az ifjú én valék: Ellmann Endre. =3 8= =3S= =3® panasza, hogy cserépkályhája rosszul melegit, vagy sok tüzelőanyagot fogyaszt, mivel felelő »ség mellett vállal saját jól bevált módszer szerint cserépkályhák átrakását és javitását, tüzhelyépitést, továbbá kiégett vaskályhák chamottozását Weizenbeck Dénes agyagipari üzeme Békéscsaba, IV., Áchim L. András-utca 12. sz. Jutányos árak l Szakszerű pontos munHa i @ S=S2Ö33£=3 8=saö3K=3 S=S2$3S=80 Boltoshistóriák ív. A kora reggeli órákban felgördül az üzletajtó rollója, a tanuló friss vizből cikornyázza a remekbe illő nyolcasokat, az üzletet kiszellőztetik, az állványokat, üvegburákat s palackokat leporolják, a pék is beszállítja a ropogósra sült süteményeket, a jégszekrény friss jéggel telik meg, a zsákok, fiókok felöntődnek és igy felkészülten várják a vevőket. Az első vevő által átadott pénzt a főnök ur ősi szokás szerint megköpdösi és halkan rebegi hozzá a Pénz őfelségéhez adresszált óhajt: Apád, anyád idejöjjön I Szurtos kis fickó köszönti be elsőnek harsányan a „Jó reggelt!" Elvégzett bevásárlása után bemosolyog az iroda ablakán: — Tessék a két pengőt felírni. A főnök ur már áhítatosan várja az első férfi vevője csörgő filléreit és meglepetten hallja a kisfiú feliratási kívánságát. Idegesen frecscsenti le a gyereket és szokásától eltérően fennhangon mondja: — Apád, anyád ide ne jöjjön I V. Mindnyájunkat érhet baleset. Ugy vélik a kereskedők, hogy a mentők e jelmondata elsősorban rájok vonatkozik, mert őket sújtja leggyakrabban a végzet, ámbár ilyenkor soha nem bug fel a mentők szirénája. Az egykor virágzó üzleteket sorba nyeldesi a katasztrófa. És mit cselekszik egy végzett kereskedő? Állást vállal, ha alkalmazzák valahol, ügynököl, ha vásárolnak tőle, bújja az újságok hirdetéseit, honnan vigyorog rá egy falat kenyér ? Elkerüli régi összeköttetéseit, lemond felruházott tisztségeiről, uj légkörbe kerül s vagyona hátrahagyásával a megbecsülés ródlipályáján is csúszik le, a mélybe. Szenvedő hősünk egyik régi bizalmasával találkozik. Szóba kerülnek az elmúlt szebb idők, amikor a mára terelődik a szó, a lecsúszott kalmár maliciózusan fejtegeti: — Életkörülményeimben semmi változás. Ugyanazokkal érintkezem, barátkozom, üzletelek, akikkel annakidején. A különbség a régi és a jelen között mindössze abból áll, hogy akik azelőtt nekem süvegeltek, azoknak most én emelek alázatosan kalapot. VI. A főnök belépett az irodának kinevezett kalickába. A szaldakontista tisztséget betöltő kisasszony asztalához lép, felemeli az irómappát és mohón kap egy papírlap után. Olvassa a géppel irott sorokat: „Nincsen undorítóbb, mint egy férfi, kinek a keze hideg, mint a béka, de bennsejében ég, mint egy tűzhányó hegy és még sem tud kitörni." A székbe hull. Eddig ugy vélte, hogy a leány üzletének volt az üdvöskéje és most, hogy kirepült innen, amikor elment tőle, akkor érzi csak, hogy milyen ür maradt távozásával. — Alázatos szolgája 1 — állit be hangos köszöntéssel a Fűszerforgalmi Vállalat utazó diszponense. — Van szerencsém — fogadja olyan hangon, melyből ugyancsak kiérezni a vulkán forrongását. Az utazó a pultnak támaszkodva kezdi ajánlatát: — Egy rizsmintát hoztam önnek. Prima, súlyos áru, fénylő, óriási glace-szemek. Egy amerikai tröszt megvásárolta India összes efajta terményeit, a mi konszernünk biztosította Középeürópa egyedárusitását és én önnek felajánlom a helyi rayon feldolgozását. A kereskedő bensőjét a láva forralja. Kelletlenül hallgatja az ajánlatot, majd határozottan válaszol : — Nem vásárolok. A diszponens nem hagyja magát: — Uram, egy kommerciális érzékű ember nem veti el ily könynyen akciónkat. Ilyen merkantiláruban minden garancia meg van arra, hogy még ebben a diszkonjunkturás világban is előnyöket szerezzen. Ezt nem befolyásolja a termés hozama, a tőzsdei hossz, vagy bessz. Azután a „bruttó für nettó" csomagolás mellett a tara sem okoz zavart. Megfelelő rabattot engedélyezek, a skontóval is előnyökhöz jut és ha elkerüli a bankrotozásra hajlamos vevőket, ugy a kihitelezési terminus helyes betartása mellett ön a sajátjából egy fillért sem kényszerült a számlarendezéshez még á conto formájában sem hozzáfizetni. Ezek szerint az ön teendője nem más, mint a nyereség szaldóját kaszszájába rakni. Á kereskedőnek immár a keze is melegedni kezd. Hejh', ha az a lány ezt érezné ... Hangtalanul nemet bólint. — De uram — szól a vigéc — gondolja meg azt is, hogy az árunak csak az ázsiókülönbözete milyen eredményt jelenti Én pari-