Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) április-június • 74-114. szám

1929-06-02 / 106. szám

Békéscsaba, 1929 junius 2. Ára 12 fillér Vasárnap 56-ik évfolyam, 106-ik szám EOZLONI POLITIKAI LAP Előfizetési dijak • Helyben és vidékre postán küldve negyedévre 3 pengő, -egy hónapra 1 pengő. — Példányonkint 12 fillér. Felelőa szerkesztő: Péchy-Horváth Rezső Telefonszámi 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba II., Ferenc József-tér 20. szám alatt, — Hirdetés díjszabás szerint. Avidékésafőváros A jövő héten tartják első kultur­kongresszusukat Miskolcon a du­náninneni városok. A nagy ma­gyar Alföld áldott humuszán élő városok vezetői panaszaikat, sérel­meiket, bajaikat, kívánságaikat mondják el majd egymásnak és javaslatokat fognak előterjeszteni a vidék városainak kulturszinvo­nala, haladása és fejlő dése érde­kében. Mindez papíron igen szép. felemelő és lelkesítő lesz majd, a megvalósítást illetően azonban -koránt sincsenek vérmes remé­nyeink. A boldogtalan centralista gon­dolat, amely évtizedek óta majd­nem egyedüli kerékkötője a ma­gyar vidék fejlődésének és hala­dásának, alighanem megint azt mozdítja majd elő, hogy ezeket az üdvös határozatokat az illeté­kesek egyszerűen és gyorsan irat­tárba helyeztetik. Abba a hatal­mas és biztos temetőbe, amely­ből Magyarországon csak a leg­ritkább esetekben van feltámadás. A centralista gondolat évtizedek óta mohón és telhetetlenül szívja és szipolyozza a magyar vidéket. Mindent, ami érték, sav és bors, amivel dicsekedni és domborítani lehet, felszívja a vidékről és a nagyrahizlalt fővárost duzzasztja vele. Mintha a vidéknek nem lenne szüksége tehetségekre, alkatóel­mékre, széleslátókörü egyénekre. A főváros ma ugy áll a vidék­kel szemközt, mint egy minden puccal és drágasággal, selyemmel, csipkével, plörőzzel, illatszerekkel agyondédelgetett dáma a sár­kunyhó mezítlábas, rongyoskön­tösü, mosdatlan, fésületlen ném­berével szemben. A vidék zsirja és értékei felhizlalták, miközben maga a táplálékot és felfrissülést adó vidék alpári, primitív, elma­radott, nivótlan és szegény maradt. Ez jusson majd eszébe a vidéki városok kulturkongresszusának. És emlékezzék a miniszterek hango­san hangoztatott uj elvére: a de­centralizációra, amelynek gyakor­lati kiviteléből — sajnos — még mindig semmit sem látunk. Kérjék a kormányt s ha kell, követelőz­zenek is, hogy legyen már vége egyszer annak a szégyenteljes és •erősen tragikomikus gyakorlatnak, hogy a vidéktől el kell szedni minden igaz értéket és azokat mind a fővárosban kell kazlakká halmozni. A vidék is éppen olyan magyar, mint a főváros, micsoda jogon hanyagolják el és mellőzik folyton-folyvást ? A vidéken is vannak szépségek, mégis a fővá­rosba hozott idegeneket sohasem hozzák le közénk, azok csak a fővárost láthatják és annak csil­logó, potemkinlátszatu arculatja után Ítélhetik meg az ország többi városát. Pedig ezek a városok nagyrészt erősen elhanyagoltak és elmara­dottak, szegények és csúnyák. Mindent elvisz és elszív előlük — rovásukra — a telhetetlen fővá­ros. Utak, vasutak, kulturértékek. állami intéz; ként és soh ; nak a vidé akar elm Nem akar csak aprán­egendöen jut­T— ely pedig nem ila főváros mögött, bé hamupipőke sze­repet játszani a cifra dáma mellett. A vidék haladni akar. Művelődni, fejlődni. Kiemelkedni a mai por­ból és elhanyagoltságból. A vidék decentralizációt akar. Sőt: követel. Es ennek a helyes gondolatnak hangos érvényrejutta­tásáért kéri engesztelhetetlen harc­. ra a miskolci kulturkongresszusl. Szép ünnepségen leplezték le Bartóky József emléktábláját Az ünnepség megnyitó beszédét Szontagh Tamás, az avató beszédet dr. Raffay Sándor mondotta (A Közlöny eredeti tudósitása.) A szarvasi Öregdiákok Szövetsége szerdán megható és szép ünnep­ség keretében leplezte le dr. Bar­tóky József v. b. t. t., ny. állam­titkár, iró emléktábtáját. A szép számban összegyűlt öregdiákok közül a 10, 20, 25, 30 és 40 évvel ezelőtt érettségizettek tartották meg találkozójukat. Az ünnepségre, amelyet az ev. gimnázium ifjúsá­gának majálisával kapcsoltak ösz­sze, érkező öregdiákok fogadta­tása kedden este volt az állo­másnál. Szerdán reggel 8 órai kezdettel az evangelikus ótemplomban tar­tott ünnepi istentisztelet után az ősi gimnázium régi épületéhez vonultak, ahol a hatalmas tömenü, előkelő vendégsereg előtt az ün­nepség a Hiszekegy eléneklé~.ével kezdődött, majd dr. Szontagh Ta­más udvari tanácsos, a TESz el­nöke, az Öregdiákok Szövetségé­nek társelnöke mondott megnyitó beszédet. Raffay Sándor dr. ev. püspök mondott ezután művészi felépítésű, szép beszédet, amely­ben Bartóky érdemeivel foglalkc­zott. Beszéde alatt lehullt a lepel az emléktábláról, emely Keviczky Hugó szobrászművész értékes al­kotása. A márványtábla közepén Bartóky-bronzrelief, alatta a felírás: „Itt tanult 1879-1883. dr. Bar­tóky József v. b, t. t., volt földmivelésügyi államtitkár, a kiváló iró, a Szarvasi Öreg­diákok Szövetségének első elnöke." Legalul egy Bartóky idézet : „Azok lelkében, akik példája szr­rint dolgoznak, itt él az ő lelke s biztató szavára halhatatlanul is itt jár a magyar mezőkön". Ezután Mázor Elemér dr., a gimnázium felügyelőbizottsága ne­vében kegyeletes szavak kísére­tében vette át az emléktáblát. Ezután az üdvözlő beszédeket hallgatta végig a szép számban összegyűlt öregdiákság, az isko­lák tanulóifjúsága és a közönség. Az ünnepség a Himnusz elének­lésével ért véget. Az öregdiákok és a most tanuló diákság ezután zeneszó mellett vonult ki az Erzsébet-ligetbe. 11 óra után a szövetség évi ; rendes közgyűlését tartották meg ! Raffay Sándor elnöklete mellett. Elhatározta többek között a köz­gyűlés Bartóky eddig még ki­adatlan 97 fabulájának kiadását é6 hogy a jövő évben a gimná­ziummal együtt hősi halált halt öregdiákok emlékét megörökitik egy emléktáblán. Ezután a tisztújítást ejtették meg. Elnök dr. Raffay Sándor, társ­elnökök dr. Szontagh Tamás, dr. Melich János, Szabolcska Mihály, alelnökök dr. Gombos Lajos, Mi­hályi Zóltán, dr. Haviár Gyula, Urbanics Kálmán, ügyvezető tit­kár Stark Béla, jegyzők Ruzsicska László és Udvardy Sándor, pénz­táros Krecsmárik László, ellen­őrök dr. Lónyai János, Tájber Oszkár, számvizsgálók Simkovics Jenő, Kemény Ferenc, Valentinyi István lettek. Ezután 50 tagu vá­lasztmányt és 20 tagu pótválaszt­mányt választottak. Majd a szarvasi születésű dr. Haberer Jonathán egyetemi tanárt tb. tag­nak választották meg. Délben az Erzsébet-liget árnyas fái alatt ün­nepi ebéd volt. Az ünnepségen Békéscsabáról számosan vettek részt, Berthóty István dr. kormányfőtanácsos, pol­gármester vezetésével, aki a város nevében koszorút is helyezett az emléktáblára. Békéscsabát három megbízott képviseli a miskolci kongresszuson Hirek a városházáról — Pénzt kérnek a várostól a Rákosi-szoborra — Megint elutasítottak néhány hadi­kölcsön jegyzőt kérelmet azzal indokolja, hogy noha a Rothermere lord által erre a célra felajánlott összeg fedezi a szobormű költségeit, mégis kívá­natos, hogy a városok és mind­azok, akik Rákosi Jenő eszméit magukévá tették, hozzanak áldor zatot a halhatatlan újságíró emlé­kének. A városi tanács a főváros kérelmét a legközelebbi közgyűlés elé viszi. (A Közlöny eredeti tudósitása.) A dunáninneni városok Miskolcon tartandó kulturkongresszusára Bé­késcsaba is küldött ki megbízotta­kat, hogy az Alföld keleti kultur­központjának érdekeit ott képvi­seljék. A kiküldöttek vezetője Ber­thóty István dr. polgé-mester, aki­vel még Révész Sándor dr., az Aurora-Kör főtitkára és Südy Ernő dr. mennek el Miskolcra. Békés­csaba képviselői a kongresszuson részletesen ismertetni fogják az it­teni kulturéletet és az eddigi kul­lurléíesitményeket, valamint az Aurora-Kör nagyszerű munkáját a közművelődés terén. * A HONSz a napokban azzal a kérelemmel fordult a városi ta­nácshoz. hogy a hadigondozottak részére az OFB által megváltott földparcellák megváltási diját, he­lyesebben azok árát a város fi­zesse ki a hadigondozottak he­lyett. Ez a köielezettségátvállalás természetesen csak ideiglenes lett volna, mert a pénzeket erősen sür­getik. a hadigondozottak pedig nem rendelkeznek annyi pénzzel és csak később, kisebb részletek­ben téritették volna vissza a vá­rosnak az előlegezett összegeket. A tanács most foglalkozott a ké­relemmel, amelynek teljesítése elől — sajnos — kénytelen volt elzárkózni, fedezethiány miatt. * A főváros tanácsa pénzt kér Békéscsabától a Budapesten fel­állítandó Rákosi Jenő-szoborra. A Ma újból elutasították két bé­késcsabai hadikölcsönkötvénytu­lajdonos kérelmét, amelyet kari­tatív segélyezésük érdekében a népjóléti miniszterhez intéztek. Az egyik 37.900 koronát, a másik 50.000 koronát jegyzett hadiköl­csönre. Az első kérelmét azért utasították el, mert „hivatalos meg­állapít iS szerint segélyre nem szo­rul", a másikat pedig azért, mert a „Pénzintézeti Központ megálla­pítása szerint a kötvényei nem a saját, hanem a cége nevén van­nak nosztrifikálva". Tanácsülés A máius 31-én tartott tanács­ülésen a városi tanács a követ­kező ügyeket intézte el: Iparengedélyt kaptak: Frenkel Miklós debreceni bejegyzett cég bankfióküzletre, Kepes Sámuel vándor esernyőjavitó iparra. Helyfoglalási engedélyt kapott özv. Hammer Sámuelné. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom