Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) április-június • 74-114. szám

1929-04-23 / 91. szám

Békéscsaba, 1929 április 23 RffffKv? m v • isrfl Szinház Pista néni. Bus Fekete László­nak talán ez a legjobb, legizesebb, legsikerültebb színpadi munkája. Csak a müfajmegjelölése téves. Operettnek mondja a szerző, ehelyett azonban inkább lehetne zenés vígjátéknak, sőt bohózatnak nevezni. Meit amennyire kevés benne a zene (bár az aztán annál kellemesebb, fülbemászóbb), annál több a jóízű, szellemes, találó hu­mor és móka. Egy agyafúrt, min­den ravaszsággal megáldott asz­szony körül zajlik a történet, amely a négy felvonáson keresz­tül szinte szünet nélkül termi a könnyekig kacagtató jeleneteket és a fura, fejtetőre élezett helyzeteket. A darab tehát eléri a célját. ál­landóan nevettet; és ezzel meg­alapozta osztatlan, páratlan sikerét. Ehhez járul még az is, hogy a színtársulat kimondottan elsőrangú, kitűnő előadásban hozta szinre a darabot, olyan előadásban, amely­hez hasonlót az idei szezonban még nem sokat láttunk. Mindegyik szereplő egész lelkével, minden idegszálával beleélte magát a ki­vétel nélkül hálás szerepbe és a szívvel-lélekkel megjátszott életes figurák a tökéletességig hűek és életszaguak voltak. Áll ez külö­nösen Kóbor Irén alakítására, aki változatos, nagyvonalú tehetségé­nek széles skáláján ragyogón ját­szott az agyafúrt, ravasz, házveze­tőnő hálás szerepében. Élettel teli­tett, jóízű, tökéletes játéka minden árnyalatában elájulta a vérbeli művésznőt. Partnere, Zilahy János, ugyanceak erőteljesen ábrázolta a tönkrement nagyurat, akit a ház­vezetőnője észrevétlenül behálóz. Bebizonyította ezúttal is. hogy mélyen alapozott tehetségű, kitűnő 1 felfogású színész, aki a leghálát­lanabb szerepből is ízes figurát tud formálni. Rásó Ida alakítása a természetesség pompás effektusá­val erőteljes és szines volt. Rajz Jancsi és Mórocz Baba megint rengeteg tapsot arattak ízléses és megkapó táncaikkal, amelyeket mindig meg kellett ismételniök. A páratlan sikerhez a többi szereplő is hozzájárult: Málnaffy Otti, Fáy Béla, Rajz Ferenc, Sugár Leó és a többiek mind. A bemutató kö­zönsége hálásan és rengeteget tapsolt. (h. r.) A szinházi iroda közleményei: Kedden este harmadszor „Pista néni", az idei szezon óriási sikert ért operettslágere, a bemutató elő­adás kitűnő szereplőivel, akik en­nek a kitűnő darabnak osztatlan sikerét megalapozták. Előkészületben az idei sziniévad legszenzációsabb művészi esemé­nye: „Tüzek az éjszakában". Föl­des Imre óriási sikert ért drámája. A „Tüzek az éjszakában" szo­morú, megható meséje belénk vág, lelkünkbe markol, mert testvéreink kínzásáról és a magyar szó erő­szakos megfojtásáról beszél. A szerzőnek az volt a célja, hogy felrázza az elfásuló lelkeket és ezt a célját el is érte. A szerző ezzel a remek müvével bebizonyította, hogy komoly irodalommal is lehet közönséget teremteni... Magyar könny a szemekben, magyar hit a szivekben és magyar jajkiáltás ta­lálja meg az utat a szivekhez. Heti műsor: Hétfő : Pista néni A) Kedd : Pista néni. Szerda : Eltörölt a hegedűm. Mozihelyárakkal. Csütörtök : Ida regénye. Mozi­helyárakkal. A szezonban utoljára. Péntek: Nótás kapitány. B) Szombat: Nóta vége. Vlórocz Baba jutalomjátéka. Vasárnap délután: Pista néni. Vasárnap este : Tüzek ,az éjsza­kában. Bérletszünet. Patkány, egér, mezei •agár han­gyaúió RATINOL. Biztos hatású irtó­szer. Tudományos alapon előállítva. Más állatra, emberre ártalmatlan. Sváb. ruszni, csótányirtószerek Napi árban utánvéttel szállítja a RATINOL Laboratórium, Budapest, VII. Murányi-u, Jb 12-es tipusu lengőtengelyes személy- és teherautó Üzembiztos, tökéletes, gyors és olcsó! Kérjen árajánlatot Képviselet: Áruforgalmi r. t. Békéscsaba. írufárcUictt nálunk^ mert rendkívül olcsó, szi­gorúan szabott áraink fel­tűnően nyomtatva vannak feltüntetve minden darabon T E L E P E I N K Budapest Debrecen Békéscsaba Orosháza Nálunk rábeszélés nincs, meg nem felelő áruért a fizetett összeget készpénz­ben vissz adju'< Vásárolja férfi-, fiuruháit mindenki nálunk, mert egyszeri vásárlás után meg fog arról győződni, hogy pénzéért tartós, tetszetős, szép ruhát kapott olcsón. Áruink tartósságáért felelőséget vállalunk olyképen, hogy a nálunk vásárolt öltönyöket, felöltöket díjtalanul javítjuk és vasaltatjuk még évekután is Kérve a nagybecsű vásárló közönség szives támogatását, vagyunk kiváló tisztelettel Garai és Testvérei f érf i,f iuruha nagyáruháza Békéscsaba, Kocziszky­palota, saroképület a Nádor-szállodával szemben. ÜPÍ

Next

/
Oldalképek
Tartalom