Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1929-02-15 / 38. szám
Békéscsaba 1929 február 15 Olcsó tanulmányi utazások Húsvétkor és a nyáron nagy társasutazások lesznek (A Közlöny eredeti tudósítása.) A Párisi Magyar Diákegyesület Utazási Osztálya, arnely a MEFHOSz tanulmányutjait rendezi, ezúton értesiti a hozzátartozókat, hogy a folyó évi január hó 26. napján indult északafrikai tanuimányut résztvevői minden baj nélkül megérkeztek Tuniszba. Ezzel kapcsolatban már most felhívják az utazás iránt érdeklődők figyelmét, hogy az utazási osztályuk ugy húsvétkor, mint a nyár folyamán több tanulmányutat rendez a legmérsékeltebb árak mellett Európa különböző országaiba, sőt megfelelő számú jelentkező esetén Amerikába is. Az érdeklődőknek készséggel szolgál felvilágosítással az iroda (Budapest, IX., Ferenc-körut 38., földszint 2. Telefon : Automata 874—48.), akár levélben is, akár szóbeli megkeresésekre is naponta délután 3—5 óra között. Vigyázzunk a vasúti jegyünkre! Két utassal bíróilag fizettették meg újra a jegy árát A (A Közlöny eredeti tudósítása.) F-rdekes és nem mindennapi pert tárgyalt csütörtökön délelőtt a békéscsabai járásbíróság. A per tárgyát érdemes és hasznos mindenkinek jól az emlékezetébe vésni, mivel hasonló baleset mindenkivel megtörténhetik, ha csak nem sokkal elővigyázatosabb és óvatosabb, mint a perben szereplő két alperes. Történt ugyanis, hogy egy békéscsabai özvegy úriasszony két kisfia nemrégiben Budapestre utazott. A két fiu, amikor megérkezett Budapestre, a keleti pályaudvaron a kimenetnél nagy megrökönyödéssel vette észre, hogy a menetjegye nincs sehol. Hiába kutatták át a zsebeiket, a ruháikat, a csomagjaikat. a jegyeiket nem találták. A portás jegy nélkül nem eresztette ki őket az állomás területéről, majd amikor a jegyek később sem kerültek elő, a két fiút bevitte a forgalmi irodába. Természetesen a jegyek ott sem kerültek elő, mire jegyzőkönyvet vettek fel az esetről és a MÁV a két csabai utast beperelte a megtett ut áráért a békéscsabai járásbíróságon. Csütörtökön délelőtt volt a tárgyalés a furcsa és szokatlan ügyben. A két fiu azzal védekezett, hogy nekik meg volt a menetjegyük, de útközben — ugy látszik — valahogy elkallódott. Ezért nem találták meg sehol a kiszállás alkalmával. Az alperes azzal is érvelt, hogy a vidéki állomásokon a kiszállás alkalmával jegyellenőrzés csak alig van, ennélfogva a vidéki állomásokhoz szokott gyermekek nem gondolhatták, hogy Budapesten más az ilyenféle ellenőrzés. A biróság nem aclott helyet a védekezésnek, hanem a vasúti üzletszabályzat értelmében arra kötelezte a szülőt, hogy a két fiu viteldíjét Békéscsabától Budapestig fizesse meg. — :Értesités. A Hadröá békéscsabai csoportjának elnöksége értesiti tagjait és az összes hadirok" kantakat, hadiözvegyeket, árvákat s utóbbiak gyámjait, hogy e hó 17-ére, azaz vasárnap délelőttre hirdntett évi rendes közgyűlése a közbejött okok miatt március 3-án d. e. fog megtartatni. WWIWWWWWWVWWWWW WÉ sz élező madarakon A Magyar Ornidiolűgiuok Szövetsége a közönséghez (A Közlöny eredeti tudósítása.) A hasznos madárvédelem érdekében a Magyar Ornithológusok Szövetsége (MOSz) országos mozgalmat indított, melynek az a célja, hogy a kultura következtében az erdők, ligetek rohamosan pusztuló szárnyas lakóit megvédje. Emellett az ideihez hasonló kemény, gyilkos tél az, amely kegyetlen hidegével elpusztítja, a vastag hótakaró folytán pedig éhhalálba kergeti a természet szárnyas dalosait. A MOSz nagybányai vitéz Horthy Mtklós Magyarország kormányzójának és József királyi herceg védnökök, gróf Bethlen Istvánné', gróf Klebelsberg Kunó vallás és közoktatásügyi és Mayer János földmivelésügyi miniszterek, diszelnökök, gróf Klebelsberg Kunóné, Mayer Jánosné, Pfeiffer Gyula miniszteri tanácsos elnökök, Csörgely Titusz, a Madártani Intézet igazgatója, társelnök, dr szalóki Navratil Dezső országos elnök és dr. Greschik Jenő ügyvezető alelnök vezetésével, tudományos és közéleti vezető embereinek támogatásával alakult meg. A helyi körzet (mely a békéscsabai, békési, gyulai és szeghalmi járások területére terjed ki)-megszervezésével a helybeli m. kir. Erdőhivatal van megbízva. Az Erdőhivatal a taggyüjtő iveket a a járásokba már szétküldte, a városban való szétosztása jelenleg van folyamatban. Amint a taggyüjtés sikeresen már előhaladt (8—10 nap múlva),, gyűlést fog az Erdőhivatal összehívni, ahol a további teendők megbeszélést nyernek. (Évi tagdíj 1 pengő). Mielőtt az Egyesület igy megalakulna szükségesnek tartja az Erdőhivatal, Dr. Linder Károly városi tiszti ügyész és Dr. Tarján Tibor ügyvédek, kik a madárvédelemnek mindenkor leglelkesebb hivei voltak és további együttműködésüket is felajánlották, hogy most, mikor kint minden élelmet a zordon tél jégpáncélja és vastag hótakaró fedett el a madárkák elől és teritett asztal helyett csak a kietlen hómező tódul az éhes dalos elé, most siessünk megmenteni a kertész, az erdész, a gazda és mindnyájunk kedves szárnyas barátainak, főképen a cinkeféléknek életét. Ezért minden természetbarát kertjében, ablakpárkánya előtt helyezzen el egy fedett alkalmatosságot és főképen olajos magvakat (napraforgó, kender, tökmag stb.) kell olvasztott marhafaggyuval keverve kihűlés után ebben elhelyezni. Csakhamar gyönyörűséggel fogjuk szemlélni, mily vígan lakmároznak a cinkék, veresbegyek, sármányok stb. Reméljük, hogy a felhívást Békésmegye nemesen érző közönsége lélekkel magáévá teszi és megmentésére siet az éhező madaraknak. 3 1 hirdetmény Budapesten és az ország töb vidéki városában az influenza ját ványszerűen lépett fel. Az infli enza rendszerint lázzal, általánc rosszulléttel, náthával, köhögéses végtagfájdalmakkal kezdődik, ame lyekhez sokszor szövődményei mint tüdő, vese és középfülgyullc dás társulnak, A betegség egyi emberről terjed a másikra a tüss szentessel és köhögéssel á lev< gőbe kerülő apró nyálcseppecské utján is, esetleg a kéz fertőzőt sége révén. A védekezésben a legfontosab az egyéni védekezés. Kerülnün kell minden olyan helyet, hol töb ember fordul meg, vagy tartózkc dik, betegeket ne látogassunk, kc högésnél. tüsszentésnél zsebker dőt tartsunk magunk elé, gyakrai különösen étkezés előtt, kezet mos sunk. Kerüljük a csókolódzás kézcsókot és kézfogást. Aki bí tegnek érzi magát, feküdjön le pe napra, ezáltal nem fertőz mások* és elkerüli a sokszor igen sulyc és hosszantartó szövődményeke A szülők gyermekeiket ne engec jék náthásan, köhögősen az iskc lába. Békéscsaba, 1929 febr. 14. Dr. Medovarszky Mátyás 16 polgérmester h. Száraz elsőrendű tűzifa (hasábos és aprított) minden mem nviségben házhoz szállítva. ' Schwarcz Dezső, Kinizsi-utca 8. 14 Telefon 351. Vendégll jóforgalmu. nagy vevőkörrel, haszonbérbe kiadó, esetleg eladó. 92 VI. Perényi-utca 25 Bevezetett elsőrangú amerikai AUTOMOBIL (világmárka) nagy eladási lehetőségekkel, vidili kűrzetképvisBlol keres. Jó bonitásu érdeklődők adják le címüket „Autó 8854" jelige alat Haasenstein és Vogler R-T hirdető irodájába Budapest, V„ Dorottya-utca 11 Képviselet átvételénél egy kocsi átvétele kötelező ! Gyakorlott könyvelő állást keres. Órakönyvelést is vállal. Cim a kiadóban. Fehér kenyér 28 íilMsemlemoma íO fill. Vajas- és sóskifli 4 fill. Holler-sütődeVI., Bajza-u. 2. szám Az Apolló-Mozgó előadásai Pénteken fél 5, fél 7 és fél 9 órakor Nagy kacagó műsor AZ ELSODORT ZIGOTO Slemil Jannix utolsó kalandjai 8 fejezetben A fiatalon nlhunyt világhírű filmkomikusnak ez az utolsó alkotása csupa derűs, friss ötlet és méterről méterre állandó kacagásban tartja a nézőket. Zigoto ezúttal egy slemilt játszik, akit egyre sodor az élet s a szegény, tehetetlen pára megállás nélkül bukdácsol a pechek és baklövések gpröngyös utjain. Szombat Vasárnap A Il-ik Hindu síremlék A HÁREM TITKA Francia filmattrakció 12 fejezetben Ugyanezen műsor keretében. Az illatos vigéc 8 felvonásos vígjáték is bemutatásra kerül, melyben a legszimpatikusabb angol vígjátéki szinészpár : Jach Mulhall és Dorothy Mackail játszák a főszerepeket. Valóban egy vigécet játszik e filmben Jack Mulhall és ebbe az alakba sok kedvességet, humort visz bele. ami pompáérvényesül a cselekmény szellemes, ötletes és jóizü tréfái keretében. Bohózatok Hiradók. Hétfőn Az amsterdami olympiász teljes VI. részes filmje. Előadások fél 5, fél 7. fél 0 Egységes betépődij 50 f