Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám

1928-11-29 / 271. szám

2 bekísmsugi KOafarv Békéscsaba, 1928 november 29 Köztisztasági szabályrendelet nél­lil a színház tisztántartására (A Közlöny eredeti tudósítása.) A hétfői közgyűlés végre letárgyalta és megszavazta a köztisztasági szabályrendeletet s igy most már semminek sem szabad útjában ál­lani annak, hogy a szabályrende­let intézkedéseit az egész vonalon végre is hajtsák. Vannak azonban bizonyos kö­rülmények, melyek még szabály­rendelet nélkül is kötelezettségeket rónak a városra s ezek a saját ke­zelésben lévő intézmények tökéle­tes higienijáráról való gondosko­dásban kell, hogy érvényesüljenek. Ilyenek a község iskolái, a piacok, a vágóhid és a szinház. Addig, amig az iskolákról, a piacokról, a vágóhidról ebből a szempontból gondoskodás is történik a felelős vezetők részéről, a szinház mintha gazdátlanul állana. Hol a fűtőtes­tek, hol a tűzvédelmi berendezés ellen hallottunk eddig panaszokat. Ezek a panaszok most egy ujab­bal szaporodtak. A napokban az a kevés közön­ség is, amely a színházat látogatja, nem tudta zavartalanul élvezni Alapi társulatának nagyszerű elő­adását, mert különösen a baloldali folyosóról penetráns büz áramlott a nézőtérre és a páholyokba. Az ammóniáknak orrfacsaró bűze volt ez, melyet csak nagyon elhanya­golt illemhelyeken lehet tapasz­talni. A színházban terjengő büz is tényleg az illemhelyről hömpö­lyög a nézőtér felé, ami arra mu­tat, hogy az a legnagyobb mérték­ben elhanyagolt állapotban lehet. A város a tűzbiztonsági felsze­reléseket — mint már megírtuk — részben kicserélte, részben ideig­lenes jellegű berendezésekkel gya­rapította. Elvárják tehát a város­tól, a szinügyi bizottságtól, hogy a színháznak megkövetelt higiéniájá­ról s majd rövidesen gondoskodni fog, mert az mégsem tűrhető, hogy a város egy kultúrintézményének jó hirét ezek az anomáliák leront­sák. Nagyon jól tenné a szinügyi bizottság, hogy ha a szinház hi­giéniájának ellenőrzésével egyik tagját bizná meg, mert ez a kér­dés nézetünk szerint igy kielégítő megoldást nyerne és hasonló pa­naszokra a jövőben nem is kerül­hetne sor. Hojer cseh válogatott futballista öngyilkossági kísérlete Prága, nov. 28. Hojer Ferenc, a sokszoros cseh válogatott fut­balljátékos öngyilkossági kísérletet követett el. Mindkét kezén felvágta az ereket. Sarkad ünnepe Sarkad, nov. 28. (MTI) Sarkad nagyközség vasárnap ünnepélyes keretek között emléktáblát helyez el arra a házra, melyben 1849-ben a magyar szent koronát Debrecen­ből Aradra való szállítása közben ideiglenesen elhelyezték. Itt lakott Veress Ferenc ref. lelkész, aki a kiállott lelkiizgalmak következté­ben 1849 aug. 2-án meghalt. Itt szü­letett Veress Sándor honvéd had­nagy, később az olasz szabadság­harcban egy légió kapitánya, a közismert emlékirat iró. A község kégviselőtestülete a nagymultu csa­lád hazafias érdemeit jegyzőkönyv­vében kívánja megörökíteni. Bonyodalmak a lefoglalt ingóságok körül Az ügyészség vád alá helyezett egy kereskedőt, elszállította a biróilag lefoglalt tárgyakat aki (A Közlöny eredeti tudósítása.) Moskovics Testvérek cég alatt évek­kel ezelőtt kalapkereskedés volt Békéscsabán, de az egyik cégtárs, Moskovics Lajos kivált az üzlet­ből, mire a másik testvér, Mosko­vics Pál vezette tovább az üzletet. Nemsokára fizetési nehézségek támadtak, amire az egyik hitelező, Gergely Rezső budapesti nagyke­reskedő végrehajtást foganatosít­tatott Moskovics Pál ellen. Sonnenfeld Sámuel bírósági vég­rehajtó eszközölte a végrehajtást, amely alkalommal többszáz férfi­és nőikalapot, sapkát, állványo­kat, varrógépet és ruhákat fog­laltak le. Moskovics Pál ezután nemso­kára beszüntette az üzletét és árukészletével együtt Hódmező­vásárhelyre költözködött. Augusz­tusban aztán, amikor az árverés megtartása céljából a hivatalos közegek megjelentek Moskovics üzlethelyisége előtt, azt zárva és üresen találták. Sikkasztás vétsége miatt indult Az autóközlekedési korlátozó rendeletet módosította a közigazgatási bizottság A médositott rendelet teljes szövege meg emiatt az eljárás a kereskedő ellen, akinek ügyét szerdán dél­előtt Békéscsabán tárgyalta a gyulai kir. törvényszék Fábián­tanácsa. A tárgyaláson Moskovics Pál tagadta, hogy a biróilag lefoglalt ingóságok közül bármit is eladott volna. Igaz, hogy a tárgyakat elvitte Békéscsabáról, de ezt nem eltulajdonitási szándékból csele­kedte, hanem azért, mert itteni üzletét végleg beszüntette és igy az ingóságokat nem hagyhatta volt üzlethelyiségében, legfeljebb csak akkor, ha azt továbbra is bérelte volna. A lefoglalt ingósá­gok egyébként hódmezővásárhelyi üzletében mind megvannak s ott rendelkezésére állanak a ható­ságnak. A törvényszék az ügyben nem hozott ítéletet. Elrendelte a nyo­mozás kiegészítését az elszállított ingóságok létezésének megállapí­tása céljából, amely miatt a hód­mezővásárhelyi rendőrséget fogja megkeresni, a tárgyalást pedig el­napolta. (A Közlöny eredeti tudósítása.) Megírtuk már, hogy Békésmegye közigazgatási bizottsága legutóbbi ülésén tárgyalta az Első Gyulai Gőz­malom Reisner Ede Rt. által Bé­késvármegye alispánjának folyó évi szeptember 10-én 21871—928. szá alatt kelt határozata ellen beadott felebbezést, mely a tör­vényhatósági kezelésben levő mü­utak védelme érdekében az autó­buszokra és teherautókra forgalmi korlátozásokat léptetett életbe. A felebbezésben felhozottaknak rész­ben való méltánylásával az I. fokú határozatot a bizottság módosí­totta, illetve kiegészítette. A mó­dosított rendelet teljes szövege most már a következő: 1. A kiépített törvényhatósági és vicinális utakon kizárólag csak rugalmas tömörgumi abroncsokkal, vagy pneumatikokkal felszerelt teherszállító géperejű jármüvek (traktorok, teherautók, pótkocsik), illetőleg autóbuszok közlekedhet­nek. 2. Bármely traktorhoz, teher­autóhoz legfeljebb csak egy pót­kocsi kapcsolható. Egynél több pótkocsival az utat igénybevenni tilos. Nem számítandó pótkocsi­nak a kizárólag vontatási célokat szolgáló gépjármű (traktor) után akasztott olyan kiegészítő jármű, mely nélkül hasznos terhet szál­lítani egyáltalán nem tud. Az ilyen traktor tehát az utána akasztott kiegészítő jármüvei együtt esik ugyanolyan elbírálás alá, mint a teherautó. 3. A megengedhető legnagyobb összterhelés, beleértve a géperejű jármű önsúlyát is, traktoroknál, teherautóknál és autóbuszoknál tengelyenként 4 (négy) tonna, mig pótkocsiknál ugyancsak tengelyen­ként 3 (három) tonna lehet. Ennél nagyobb súllyal az utakon köz­lekedni nem szabad. 4. A megengedhető legnagyobb menetsebesség traktoroknál és te­herautóknál óránként 16 km, autó­buszoknál és kizárólag nagyméretű fúvott gumikon közlekedő teher" járatoknál pedig óránként 25 km. Ennél nagyobb sebességgel köz­lekedni tilos. 5. Minthogy tapasztalás szerint a teherautójáratok főleg a 4 m-nél nem szélesebb burkolatokon kö­zépen haladnak és az előzni akaró nagyobb sebességű jármüveket gyakran azzal a megokolással nem engedik előre, hogy saját zajuk miatt azok jelzését nem hallották, a pótkocsi hátsó részén olyan hátrafele is néző kocsikísérő alkalmazandó, aki jelzőcsengő ösz­szeköttetés, vagy más alkalmas berendezés utján figyelmeztesse a teherautó (traktor) menet vezető­jét arra, hogy félrevonulással, szükség esetén erős lassítással, vagy megállással tegye lehetővé az előre haladni (előzni) szándé­kozó gyorsabb járómü előre­jutását. Az e határozat ellen vétőkkel szemben nemcsak kihágási eljárás fog megindittatni, hanem az oko­zott károk erejéig a törvényható­ság kártérítési igényét is érvé­nyesíteni fogja. E határozat ellen az 1901. évi XX. t.-c. 8. §-ának b. pontja alap­ján a fennforgó közérdekből és a helyrehozhatatlan kár elhárítása céljából csak birtokon kivül ad­ható be felebbezés a kereskedelmi" miniszterhez, mely Békésvármegye alispánjánál nyújtandó be. Révfy Géza merte el a dijat a Szarvasi Diarieligepálifázatán A jeligét díszes hangverseny keretében fogják bemutatni, amelyen Révfy Géza is részt vesz (A Közlöny eredeti tudósítása.) A Szarvasi Dalkar — mint meg­írtuk — jeligéjének megzenésíté­sére országos pályázatot hirdetett, amelyre 28 pályázat érkezett be. A jelige szövegét Orosz Iván vi­déki iró irta. A bírálóbizottság most tartott ülésén a legmegfelelőbbnek a „Hazám" jeligéjű müvet találta. A jeligés levél felbontása után ki­derült, hogy a zenei müvet Révfy Géza országoshirü zeneköltő sze­rezte, akinek dalait az egész or­szágban dalolják. A Szarvasi Dalkar a jeligét dí­szes hangverseny keretében fogja bemutatni a jövő év elején. A hangversenyen, amelyen kizárólag Révfy Géza és Orosz Iván mü­vei kerülnek előadásra, a- Keszt­helyen lakó Révfy Géza szemé­lyesen részt fog venni, amelyen ünnepelni fogják őt 60-ik születési évfordulója alkalmából is. Az „egyenes dolog" Kvasz Mihály eladja a lefoglalt ingóságokat (A Közlöny eredeti tudósítása) Kvasz Mihály volt bérkocsis, je­lenleg napszámos sikkasztás bűn­tettével vádoltan állott ma a gyulai törvényszék Békéscsabára kiszál­lott Fábián-tanácsa előtt. Az apró, vékony, összeesett kis emberke ellen az ügyészség vádiratot adott ki amiatt, hogy ez év nyarán a 270 pengős tehénlegelői tartozása fejében biróilag lefoglalt ingóságo­kat hamarosan eladta. Eladott még pedig egy kocsit, egy hintót és egy szecskavágót, ugy hogy amikor a végrehajtó az árverésre kitűzött napon megjelent Kvasz Mihály lakásán, a lefoglalt ingóságoknak már csak hűlt helye volt. A szerdai főtárgyaláson beismerte a vádlott a bűnösségét és óvato­san magyarázgatni kezdett: — Egyenes dolog ez, kérem . . . Aztán elmesélte, hogy amikor nagyon szorongatták egy más adós­ságának megfizetése miatt, kény­telen volt az egyik békéscsabai banknál kölcsönt felvenni az adós­ság rendezésére. Ebből a kölcsön­ből azonban már nem jutott a le­gelői tartozás kifizetésére, viszont amikor a bank kezdte szorongatni, kénytelen volt eladni a biróilag le­foglalt tárgyakat. — Bolond fejjel nekimentem ennek, no! — fejezte be a vallo­mását és látszott, hogy elvesztette minden reményét. A törvényszék a töredelmes be­ismerésben levő vádlottat bűnös­nek mondotta ki sikkasztás vétsé­gében, mert a lefoglalt ingóságokat a zár feloldása előtt eladta és ezért az enyhítő körülmények figye­lembevételével öt napi fogházbün­tetésre ítélte. Kvasz Mihály az ítéletben meg­nyugodott és igy az jogerőre emel­kedett. Ezután nyomban alkudozni kezdett az ügyésszel a fogházba való bevonulásának határideje felől. — Világhírű „Georgette" női harisnya az összes divatszinek­ben kaphatók a Hauer nagyba­zárban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom