Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám
1928-10-21 / 240. szám
Békéscsaba, 1928 október 21. Vasárnap 55-ik évfolyam, 240-ik szám POLITIKÁÉ NAPILAP Előfizetési dijak: Helyben és vidékre postán küldve negyedévre 6 pengő, egy hónapra 2 pengő. Példányonkint 10 fillér. Főszerkesztő : Dr. Gyöngyösi János Felelős szerkesztő : Filippinyi Sámuel Telefonszám : 7 Példányonkint 10 fillér. mrdetes díjszaDas szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba. II. ker. Ferenc József-tér 20. szém alatt. Hirdetés díjszabás szerint. A felekezeti békéért Az ev. egyetemes gyámintézet közgyűlésén délután a következő beszédet mondotta Feilitsch Berthold báró, a gyámintézet világi elnöke : A legnagyobb szeretettel jöttem ebbe a hite mellett évszázadokon át tanúságot telt egyházba. Mielőtt a hivatalos térre áttérnék, rámutatok egy sajnálatos körülményre is, amely a legutóbbi hetekben meglehetős izgalmat keltett. Azt hiszem joggal tehetem ezt, mert a gyámintézet szeretetre alapított egyháztársadalmi intézmény és ezen az uton hathat a keresztény felekezetek között a béke irányában. Azt találom, hogy azok a legutóbbi nyilatkozatok, amelyek különböző üléseken és különböző helyeken elhangzottak és amelyek alkalmasak arra, hogy a különböző hitfelekezetek egymás közötti békéjét megbontsák, egyál" talán nem alkalmasak arra, hogy a keresztény társadalmat összetartsák, hanem inkább, hogy bizonyos bontóelemeket vigyenek bele a mi életünkbe. Mindkét oldalon történtek hibák, mert a legtöbb helyen nem akarják a mi intelmünket elfogadni, hanem éleszteni azt, ami minket elválaszt. Minket összetart a faji érzés, az egymáshoz való tartozás, a magyar érzés, a haza és az egyház iránti szeretet. Es ha ezek fogják vezetni jövő cselekedeteinket, akkor öszszefogunk és össze is tudunk fogni, ha nem, akkor a türelmetlenség, a gyűlölet lesz úrrá rajtunk. De nem szabad, hogy győzedelmeskedjen, nem szabad, hogy ezek a csúf fekete erők rajtunk erőt vegyenek. A mi szivünkben szeretet lakozik, de azt kívánjuk a túloldalról is, hogy szeretettel legyenek irántunk. Ez a mi ünnepünk a szeretet ünnepe és itt felvetődik az a kérdés, hogy a hivek tisztában vannak-e azzal, hogy mi is a gyámintézet ? A gyámintézet egyháztársadalmi szerv, amelynek az a hivatása, hogy a hivek érdeklődését felkeltse a sínylődök szenvedése iránt, jótékony és áldozatkész támogatására azoknak, akik bajba jutottak és nem tudnak mefelelni kötelezettségeiknek. Figyelmébe ajánlom Békéscsaba jó evangélikusainak ezt a mi intézetünket s ezzel megnyitom a közgyűlést. A Műegyetemet négy napra bezárták a diákzavargások miatt Épületes jelenetek a főváros pénzügyi nak ülésén Budapest, okt. 10. (A Békésmegyei Közlöny tudósítójától.) Viharos ülése volt ma délután a főváros pénzügyi bizottságának. A költségvetés tárgyalása helyett hosszú ideig az utcai tüntetések ügyével foglalkoztak. Baracs Marcell azt indítványozta, hogy a fővárosnak a rendőrség részére nyújtandó hozzájárulásából tüntetőleg egy fillért töröljenek azzal az inuokolással, hogy a rendőrség nem teljesítette kötelességét. Utána Peyer Károly azt a kérdést vetette fel, hogy a polgármester hajlandó-e felelősséget vállalni Budapest lakosságának vagyon- és életbiztonságáért. Hangoztatta, hogy Sztranyavszky államtitkár nyilatkozataival felbátorította a tüntetőket. Folkusházy Lajos a szónokot rendreutasítja és nem engedi, hogy ilyen inszinuációval éljen. Buday Dezső ezt kiáltja Peyer felé : — Csak itt mer beszélni 1 Peyer: Én nem ijedek meg sehol sem. Tegnap egy ébredőnek adtam két pofont, ha Ön abból egyet kapott volna, akkor most nem fenyegetne. Elnök: Ez nem modor, ilyet nem engedhetek meg. Peyer kijelentésére nagy vihar támadt, óriási zaj, amely percekig tartott. Utána a baloldalon a polgármester megjelenését követelik. Folkusházy hívására Sipőcz polgármester csakhamar megjelenik az ülésteremben és általános figyelem közepette,a következő kijelentést teszi: Én, mint a jogrend embere, az utcai zavargásokat és a rend mindennemű megbontását a legsúlyosabban elitélem. A főváros polgárságának nyugalma érdekében kértem a főkapitány urat arra, hogy preventív intékedésekkel a rend megóvassék. A főkapitány ur ezt meg is igérte. Budapest, október 20. A műegyetem fekete tábláján ma délután hirdetés jelent meg, amely közzéteszi, hogy az egyetemen 3 — 4 napig szünetelnek az előadások. Az ev. egyetemes Gyáminfézef közgyűlése Békéscsabán A közgyűlésen részt vett Pesthy Pái dr. igazságügyminíszter is. Ziermann Lajos soproni esperes leit ismét az elnök. Megható jelenetek a közgyűlésen (A Közlöny eredeti tudósítása.) Az Evangélikus Egyetemes Gyámintézet szombati és vasárnapi közgyűlésére a neves és előkelő vendégek nagy csoportja érkezett Békéscsabára. A vendégek — élükön Pesthy Pál dr. igazságügyminiszterrel — szombaton délben a budapesti gyorsvonattal érkeztek meg. Fogadtatásukra a pályaudvaron hatalmas tömegben jelentek meg az egyházi és közhatósági előkelőségek, akiknek sorában ott láttuk Szeberényi Zs. Lajos dr. főesperest, Hoffmann Károly dr. várm. t. lőügyészt, Medovarszky Mátyás dr. városi főjegyzőt, Jánossy Gyula rendőríőtanácsost, Rell Lajos dr. reálgimnáziumi igazgatót, Horváth István városi tanácsost, Zahorán Pál városi gazd. intézőt, Korossy László ny. főjegyzőt, Linder Károly dr. főügyészt, valamint a helyi és környékbeli evangelikus papság számos előkelő tagját. Az ünnepi ruhás várakozók mellett díszruhás városi hajdúk és fénylő sisakos rendőrök emelték a fogadtatás fényét. A vendégeket hozó gyorsonat pontosan fél 2 órakor robogott be. A vonat végéhez kapcsolt szalonkocsi ajtajában elsőnek Pesthy Pál dr. igazságügyminiszter szikár, magas alakja jelent meg. A miniszter fürgén lépdelt le a lépcsőkön és mosolyogva ugrott le a pályaudvar kavicsaira. Utána báró Feilitsch Berthold, a gyámintézet világi elnöke szállott ki, akit Kapi Béla és Raffay Sándor dr. püspökök követtek. Majd a többi vendégek szálltak ki a szalonkocsiból és a többi vagonból. A vendégek közül a következők neveit sikerült feljegyeznünk : Ziermann Lajos gyámintézeti elnök, Paulik János ev. lelkész-egyleti elnök, Kruttschmidt Antal, Saguly János és Bódy Lajos főesperesek, Mikler Károly ny. egyet, tsnár, ev. egyházi főfelügyelő, Rupprecht Olivér felsőházi tag, Hándel Béla ..felügyelő, Dómján Elek, Scholtz Ödön, Gajdács Gyula dr. lelkészek, Vidovszky Kálmán Luther-otthoni igazgató neveit. Az igazságügyminisztert elsőnek Szeberényi Zs. Lajos főesperes üdvözölte, aki után Hoffmann Károly dr. várm. t. főügyész a vármegye, Medovarszky Mátyás dr. főjegyző a városi és Berényi Antal dr. járásbirósági elnök a biróság nevében üdvözölte. Az üdvözléseket Feilitsch Berthold báró köszönte meg. Pesthy Pá! dr. igazságügyminiszter ezután a következőkben válaszolt : — Nagyon hálásan köszönöm az üdvözlést. Kettős vonatkozása van ittlétemnek: először, hogy jelképezze az én tartozandóságomat az evangélikus egyházhoz, amelyet szeretettel köszöntök és hittestvéri örömmel üdvözlök. Másodszor: mint a kormány képviselője vagyok itt, sajnos még csak először, de nagy érdeklődéssel fogok itt körülnézni, mert erről a városról és fejlődéséről sok szépet hallottam. Ennek haladása és fejlődése az ország fejlődése is. A miniszteri kijelentéseket lelkes éljenzés fogadta. Ezután a vendégek kocsikra szálltak s a 42 kocsiból álló diszes menet Szeberényi főesperes lakására hajtatott, ahol a főesperes ebédet adott a vendégek tiszteletére. Az ebéd befejeztével az igazságügyminiszter számos látogatást tett. Délután Békéscsaba összes iskolásgyermekeinek Meskó Károly, az ifjúságnak pedig a megbetegedett vitéz Kende-Kirchknopf Gusztáv helyett Vidovszky Kálmán tartott istentiszteletet. Rövid liturgikus istentiszteletet tartott Szeberényi Gusztáv, majd kezdetét vette a gyámintézeti közgyűlés, melyet Feilitsch Berthold báró, a gyámintézet világi elnöke nyitott meg. Ziermann Lajos soproni esperes, egyházi elnök imájára egymásután járultak az oltárhoz Békéscsaba leány elemistái, akik a gyámintézetnek egy szép serleget és fiu elemistái, akik viszont egy bibliát adományoztak. A mezőberényi két egyház egy-egy serleggel, a gyulai oltárteritővel, a békéscsabai Rudolf-reálgimn. ifjúsága pénzbeli adománnyal járultak hozzá az elemisták adományaihoz. Ezek az adományok a szegény kis evangélikus egyházak segélyezésére