Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám

1928-11-20 / 263. szám

Békéscsaba 1928 november 20 iiZESEEGTO KOZLOlTC Férfi-, fiu- és gyermekruha csak akkor jó, Ha Váradi Bélától való Békéscsaba, Andrá«»y. u 12. a tudományért. Nincs mit vitatkozni azon, hogy Békésmegyében fő forgalmi góc­pont Békéscsaba s kulturális hiva­tottsága elsősorban ama helyek­nek van, melyek kitűnő forgalmi összeköttetésekkel rendelkeznek. Ha egy község a modern kulturá­lis életbe bele akar kapcsolódni, fontos vizi vagy vasúti útvonal biz­tosítása nélkül, ezt nem teheti. Békéscsaba nemcsak lélekszámá­val, de fejlett gazdasági, ipari, ke­reskedelmi és intellektuális életé­vel is első helyen áll a megyében. Reá vár az a feladat is, hogy a nagyon lanyha és sokkal intenzi­vebb alkotó munkára hivatott me­gyei tudományos életnek erőteljes impulzust adjon. Vagy harminc évvel ezelőtt megindult Csabán egy rendkívüli nivós egyesület mű­ködése, ez a Békéscsabai Mu­zeumegyesület volt, mely tudomá­nyos előadásainak magas szellemi színvonalával, mondhatni fővárosi keretek mögött mozgott. Hiszen olyan előadói voltak, mint dr. Jankó János, dr. Zsilinszky Mihály v. b. t. t., Réthy , László, dr. Rell Lajos, dr. Bálás Ádám stb. A me­gyében sikeres ásatásokat is ren­dezett s tartalmas évkönyvet is bocsátott közre. Beigazolta ez az egyesület, hogy Békéscsaba na­gyon is hivatott a vezetésre, szel­lemi művelődés terén is. Csak ke­zébe kellene venni újra a zászlót. Valahogy egyesítenie kellene a megyei szellemi értékeket. Össze­fűzni őket egy életképes egyesü­letbe. Összejövetelek, előadói gyű­lések rendezése, szépirodalmi és tudományos folyóirat megindítása olyan magas nivóju szellemi életet teremthetne, mely bátran felvehetné a versenyt a megyével. Békés­csaba kitűnő gócpontja lehetne a megyei intellektuellek csoportosu­lásának, Egy ilyen kulturális moz­galom megszervezésére sok jeles tanintézete révén nagyszerű em­beranyaga is van, kik között bizo­nyára akadnak, többen is, kitűnő szervező erők, kik készek lenné­nek a megye szellemi értékeit egyesíteni, hazánk kulturfölénye biztosításának nagy előnyére. (K. E.) Olcsóbb a bor, mint a szódavíz! Egy liter elsőrendű fehér vagy ka­darka, tisztán fejtett bor a soltvad­kerti vasútállomáson az Ön címere feladva 35 fillér Szétküldés 50 litert meghaladó té­telekben kölcsönhordóimban után­véttel vagy a pénz előzetes bekül­dése ellenében. A kölcsönhordó­kért literenként 20 fillér betétet számitok, melyet azonban a hordó visszaérkezésekor visszatéritek. — Tégyen egy próbarendelést. Cim : Székely berenc Soltvadkert. Ily ked­vező alkalom soha többé nem lesz. Adfa fel rendelését még ma! Nyomtatja és kiadja a Corvina könyvnyomda Lapkiadésért felel: GRUBER DEZSŐ Kedden—szerdán fél 5, fél 7 és fél 9 órakor Vidám férjek klubja Amerikai slágervigjáték 7 felvonásban. Azok közé az egészen kivételes filmek közé tartozik, mely minden különleges rendezői trükk nélkül őszintén és hangosan nevetteti meg a közönséget. Az az eredeti humor, mely a da­rab témájában és a helyzetekben rejlik, újra és újra kitörő nevetésre készteti a nézőket. A film alaptémája : hogy három férfi családi háborúskodása és mulatságos kiruccanása maga után vonja feleségeik színleges hűtlenségét. A kacérkodást mí­melő asszonyok trükkje pompásan válik be és a megleckéztetett kalandhősök ot Csütörtök Pénteken Asszonyok utcája 8 felv. honülő papucshősökké változna kivül mulatságos és ötletes fordulatokban bővelkedő, — azonban mindvégig a jóizlés keretein belül marad. A férfi főszereplő Farrel Mac Donald, a női pedig az utolérhetetlen komikai erővel megáldott bur­leszkszinésznő: Louise Fa­zenda. Azonkívül egy egész csomó mulatságos figura, va­lamint dekoratív szép nő vo­nul fel a filmen. BOHÓZATOK HÍRADÓ í. A darab rend­Szombat Vasárnap Biró Lajos színmüve RABLÓ­LOVAG 8 felv. Azonkívül A HALÁLH1D arizóniai történet 7 felv. X X Dénes autogarage Teleki-utca 6. sz. Autók garagirozása, kocsimosás Mérsékelt árak, előnyös kiszolgálás 8 Telefon 193. sz. Ceglédi Kadar vagy Rizling, 5 liter vételénél 1 liter 80 f. Lakodalmakra edény kölcsön kapható Lernep Sámuel Békési-ut 30. Üzlethelyiség kiadó Andrássy-ut 39. Ingyen adunk minden férfiven­dégünknek borotválást, kölnivízzel, fésüléssel ötszörj kiszolgálás után! Hideg és meleg vízvezeték. Tiszta kiszolgálás! Elsőrendű, képzett kiszolgáló személyzet 1 Valázsik Ferenc „Vénusz" uri- és hölgy­fodrász 1Békéscsaba, Andrássy-ut 7 s?ám. (Kocziszky-palota) Telefon: 329. Üzlethelyiség Andrássy-ut legforgal­masabb helyén azonnalra átadó. Cim a kiadóban. AKAR LENNI? Ha igen, ugy Maklura krémet, púdert és szappant hasz­náljon. Rövid használat után arca bársonyos sima, üde, ra­gyogó lesz. Kapható a készítőnél WÉNICH LAJOS drogériájában Békéscsaba, Szt István-tér 16 valamint a gyógyszertárakban Telefon 324. Csodaszép eredeti modell télikabátok, Képesített szűcsök által készített tökéletes kivitelű és minőségű szőrmebundák, A legdivatosabb szabású délutáni és estélyi ruhák Ízlés, ár, szabás és minőség­ben utólerhetlenek részletfizetésre is készpénzáron. HAVAS ERZSÉBET Budapest, IV, Kecskeméti-utca 7. sz. Kiváló minőségű nyírségi rózsa és fehér BURGONYA, valamint elsőrendű kismalmi BUZAKORPA a legolcsóbb napt áron bármilyen mennyiségben kapható ÚJHELYI ÁRMIN gabona- és terményüzletében Békéscsaba, I, Horthy Miklós-utca 12. sz. Szemüvegek Fényképező­gépek Gramofonok legolcsóbb beszerzési forrása látszerészeti és fényképé­szeti szaküzlete Békés­csaba, Andrássy-ut 6. nagy raktár kötszerekben, első­rendű gumiharisnyákban, láz-, szo­ba-, fürdő- és az összes vegyi hőmérőkben Olcsó mechanikai játékok már most beszerezhetők Szaküzlet! Készen és meg­rendelésre saját készítésű bőrkabátok, úri, gazdász, munkás és gyerekruhák K£ y ö" Zsiros ruhaáruházában Békéscsaba, Baross-utca 20. sst

Next

/
Oldalképek
Tartalom