Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) július-szeptember • 152-222. szám

1928-09-28 / 220. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZl/ 1 Békéscsaba, 1928 szeptember 28 Dohnányi Ernő, Bazilidesz Mária, Bartók vonósnégyese). Hangver­seny után társasvacsora, ismerke­dés a Bika dísztermében. Október 8 án délelőtt 9 órakor értekezlet a városháza tanácster­mében, az értekezlet után és dél­után a Déri muzeum, egyetem, kol légiumi könyvtár, zeneiskola meg­tekintése. Délben fél 2 órakor ebéd. Az értekezletre meghívtuk a bel­ügyminisztert és a vallás és köz­oktatásügyi minisztert is és eddig az értekezlethez való csatlakozá­sukat Nyíregyháza, Miskolc, Eger, Makó, Hódmezővásárhely, Nagy kőrös, Gyula, Szarvas, Kecskemét, O;osháza, Cegléd városok polgár­mesterei jelentetlék be. Szíves válaszodat az érkezés pontos idejének közlésével kérve maradtam Debrecen, 1928, szeptember 25. kész hived dr. Vásáry István, polgármesterhelyettes, főjegyző" A debreceni ér'ekezlelen való részvételre a levélben már emii­tetteken kivül meghívják Baia. Szolnok, Hajdúböszörmény, Hajdú szobosr.ló, S '-eged, Sátoraljaújhely és Békéscsaba városok polgármes­tereit és ez a megmozdulás előre­láthatólag olyan nagyjelentőségű lesz, hogy a közérdeklődés hom­lokterébe állítja ez egész ország­ban az alföldi városok jelen'ős kulturális megmozdulását és min­denütt fel fognak figyelni ezekre a törekvésekre. fiz Ev. Nőegyesület előadása (A Közlöny eredeti tudósítása.) A Békéscsabai Evangélikus Nő­egyesület f. hó 30 án, vasárnap délután 5 órakor az ev. Rudolf reálgimnázium tornatermében elő­adást rendez, amelyre az egyesület tagjait s általában az érdeklődő­ket szeretettel meghivja. Az elő adás jövedelmét az elnökség a Nőegyesület Házának alapjára forditja s éppen azért ezúton is felhívja a nemes cél iránt érdek lődőket, hogy az egyesületet nagy feladatának elvégzésében anya­gileg is támogatni szíveskedjenek. A délután külön érdekessége lesz Ormai János amerikai evangelikus lelkész előadása. A műsor a kö vetkező : 1. Az Evang. Énekkar éneke Linder László karnagy vezetésével. 2. Korosy Magda szavalata. 3. Ormai János angol egyházi énekeket ad elő Linder László zongorafcisérete mellett. 4. Gutvill Gyula zenetanár he­gedüjátéka Mockovcsák János zon­gorakisérete mellett. 5. Ormai János amerikai evang. lelkész előadása. 6. Jakabfy Györgyné és Moc­kovcsák János zongoraegyüttese. Belépődíj ezúttal nincs, de szí­ves adományokat hálásan fogad a Nőegyesület Házának alapjára az elnökség. Váltó- és hosszúlejáratú törlesz­téses kölcsönöket eiönyös feltéte­lekkel folyósít a Magyar Altalános Takarékpénztár Részvénytársaság Békéscsabai Fiókja, Anflrássy-ut 4. Telefon 255. Nemsokára autóüzemre tér át a békéscsabai posta Egyelőre csak a pályaudvari fuvarozást bonyolítják le autókkal — Tervezik a motoros levélgyüjtést is (A Közlöny eredeti tudósítása.) Békéscsaba örvendetes, rohamos fejlődése minden állami és ma­gánlétesitményt arra kényszerit, hogy ezzel a gyors haladással minden vonatkozásban lépést tart­son s a napról-napra fokozódó igényeket minél kifogástalanabbul kielégítse. Ezt a megállapítást leg­elsősorban a postára lehet alkal­mazni, mint amely helyes ösz­tönnel és dicséretre méltó gyakor­lati érzékkel mindenkor lépést szokott tartani a követelmények­kel és a közönség igényeivel. A posta a nagyszerű berendez­kedések birtokában mór is ujabb terjeszkedésekre, helyesebben üze­mének tökéletesítésére készül. Szem előtt tartja ugyanis azt az elvet, amely egyébként a lét­alapja is a postónak, a megbíz­hatóság mellett, hogy a modern postának elsősorban gyorsnak és frissnek kell lennie, hogy minél rövidebb idő alatt a kezébe ad­hassa ügyfelének i a cimzeiteknek a küldeményeket. Ezt az elvet különösen szem előtt tartják a békéscsabai postán, aminek sok-sok ujitás és uj léte­sítmény az eredménye, valameny­nyi a közönség kényelme és ér­deke szempontjából. Mondhatni: ma már majdnem ugyanolyan a postaszo'gáiat Békéscsabán, mint az ország akármelyik negyváro­sában és ugyanolyan simán gördül is minden. Mindez azonban — ugy látszik — még mindig nem elégíti ki a posta vezetőségét, amely a szol­gálat még tökéletesebb és még gyorsabb lebonyolítására készül. Mint értesülünk ugyanis, a posla­főnekség megtette a kezdő lépé­seket, hogy kocsiparkját néhány autóval egészíthesse ki. A vonat­tal érkező postaküldemények, első­sorban a csomagok beszállítása éppen azok folyton szaporodó tömege miatt ma már nagyon nehézkes, hosszadalmas és körül­ményes. A lóval vont postai foga­tok az állatok tulerőltetése nélkül csak korlátolt mértékben terhel­hetők meg, ami azt eredményezi, hogy néha kétszer, sőt háromszor is kell fordulniok, mire egy egy vonat csomagpostáját a főpostára szállítják. Autóüzem esetén az ilyen ese­tek teljességgel el fognak tűnni, mert egy-egy postai szállitóautó elég térrel rendelkezik a csomag­tömeg befogadására s ez a teher a ma már kitűnően kövezett Andrássy-uton könnyűszerrel szál­lítható el a központig. A postafőnökség mindent elkö­vet, hogy a felettes hatóságokat meggyőzze az autós csome g szál­lítás immár elengedhetetlen szük­ségességéről Békéscsabán, amire nézve — értesülésünk szerint — minden remény meg van. Ebben az esetben a békéscsabai posta* hivataltól a vasúti állomásra autók fogják leszállítani a vidékre cím­zett postaküldeményeket és ugyan­így fogják szállítani onnan a vo­natokon érkezett csomag- és levél­postát is­Hogy ez időben, gyorsaságban mit jelent a ma gyorsan élő, gyor­san dolgozó emberének, teljesen felesleges bővebben körvonalazni. Tagadhatatlan, hogy a gépi ü;em drágább az állati vontatásnál, a posta azonban minden bizonnyal meg fogja találni a számítás,- it itt is, ha másként nem, hát e kézbe­sítési dijak némi felemelésével. Ezt valószínűen készséggel meg­adják azok, akik előnyökhöz jut­nak a küldemények gyoriabb, korábbi kézbesítése által. Az autóüzemre való áttérés pon­to» idejét egyelőre m#g nem lehet megállapítani. A javaslat, az elő­terjesztés az arra illetékesek előtt fekszik és most már azoknak be­látásától függ, mikorra hozzák meg döntésüket. Meg van azon­ban a valószínűsége annak, hogy már a jövő év folyamán fürge, zöld postaautók fognak szalad­gálni az Apponyi u'ci és a pálya­udvar közötti útvonalon, hogy fel­váltsák a mai döcögő, lassú lovas fogatokat... Szó van emellett a levélgyüités meggyorsításáról is, amit — más városok mintájára — szintén mo­toros jármüvei végeznének el. En­nek a megvalósu ;ása azonban kissé távolabbi időre esik, addig is azonban valószínűen a levél­szekrényeken jelezni fogják az is­meretes kicserélhető számokkal, hány órakor történik a legköze­lebbi kiürítés. Felebbezésekkel akadályozzák, a gyulai hősöKemléKének felállítását ttegfelebbezték Gyula Képviselőtestületének és a törvény­hatósági bizottságnak egybehangzó határozatát (A Közlöny eredeti tudósítása.) Ismeretes az az áldatlan harc, melyet a gyulai hősök emléke kö­rül folytat egymással Gyuta kép­viselőtestületének túlnyomó több­sége és jelentéktelen kisebbsége. Gyula város képviselőleítületének túlnyomó többsége ugyanis név­szerinti szavazással már két izben elhatározta, hogy a város hősi halottainak emlékét nyilvános pá­lyázat utján beszerzendő szobor­ral óhajtja megör3kileni. Ezzel a többségi véleménnyel szembehe­lyezkedett egy jelentéktelen kisebb ség, mely a nyilvános pályázat mellőzésével Orbán Antal szob­rászművész egy régebbi pálya­munkáját akarja rákényszeríteni a többségre. Már ismételten megírtuk, hogy az egyetlen he'yes és jogszerű álláspont Gyula város képviselő testületéé, melynek határozata minden törvényes és jogszerű kö­vetetménynsk a legtökéletesebben megfelel. A nyilvános pályázattal egyrészt biztosítja azt, hogy hősi emlék tényleg művészi lesz és eredeti, másrészt mindazon művé­szeknek is helyet biztosit a pályá­zaton, akiknek régebben készített ilyen munkáik vannak. Tehát egy­forma jogokat biztosit azoknak, akik kizárólag erre az emlékműre készítenek most pályamunkákat, valamint azoknak a müvészeknsk, akik a több évvel ezelőtti orszá­gos pályázatra készítettek pálya­munkákat. A legnagyobb joglalanság lenne egy ilyen munkát\kisajálitani, mo­nopoliumává tenni egy szűkebb körű társaságnak. Kizárt dolog­nak tartjuk, hogy ehhez bármi• féle hatóság segédkezet nyújtana, mert ez egyrészt egy város köz­véleményének, akaratának és minden művészi etikának arcul­csapása lenne. Gyula város képviselőtestületé­nek kisebbsége csak arra gon­doljon, hogy mennyivel nobilisabb P többségi elhatározás, mely min­denkinek egyforma jogokat biz­tosit, mint a kisebbségi vélemény, mely viszont egy szűkebb körű társaságnak adományoz minden jogof. A szobor költségeinek ösz­szege, a 32.000 pengő Gyula város egész lakosságának adófiiléreiből kerül ki, tehát meg is követelheti, hogy azért a pénzért olyan em­lékművet kapjon, amilyen neki tetszik és nem olyant, melyet rá­kényszeritenek. A törvény hatósági bizottság egyébként tökéletesen megHelt a kisebbség nevében felebbezőTéchy László gyulai rajztanárnak, ami­kor a felebbezést elutasítva, indo­kolásában kimondotta: „Igy határozott a törvényható­sági bizottság azért, mert Gyula r. t. város képviselő eslülete, szó­banforgó határozatát névszerinti szavazással hozta meg, tehát a szabályszerűségre nézve a tör­vényhatosági bizottság 318-923. kgy. sz. határozatának megfelelt. Az a felebbezési kérelem, hogy a képviselőtestületi határozat hatály­talanittassék, josralap hiányában nem teljesíthető." A képviselőtestületnek „autonom jogkörben, szabályszerűen hozott határozatától, a fslebbező által vitatoít művészi és egyéb okokból annál kevésbbé tagadhatja meg a törvényhatósági bizottság jóvá­hagyását, mert a hősi emlékmű­vekre nézve a művészi szempon­tok védelme intézményesen van biztosítva azáltal, hogy CBak olyan pályamű fogadható el kivitelezésre, amelyet a minisztériumi Bíráló Bi­zottság előzetesen mér elfogadott." Eddig szói a törvényhatósági bi­zottság indokolása, melynek töké­letes fogalmazása minden ellen­véleményt kell, hogy elnémítson, miután azonban egyesek még ezt is ki akarják forgatni, szükséges­nek tartjuk megjegyezni, hogy a bírálóbizottság előzetes hozzájáru­lására való hivatkozás nem azt Férfi-, fiu- és gyermekruha csak akkor jó, Ha Váradi Bélától való Békéscsaba, Andrá^y ul 12.8*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom