Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) április-június • 76-146. szám
1928-06-24 / 142. szám
4 BÉES5SM16YII KÖZLÖOTT Békéscsaba, 1928 junius 24 — Sakkhir. A Békéscsabai Sakkor a gyulai Erkel Ferenc Sakkörrel ma, vasárnap délután csapatmérkőzést tart. A sakkor felhívja játékosait, hogy délután fél 4 órakor a klubhelyiségben e versenyen való részvétel céljából feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. — Kirándulás. A Magántisztviselők Egyesülete julius 1-ére egy nagyobbszabásu kirándulást tervez, melynek sikere érdekében ezúton hivja fel tagjait és a nagyéidemü közönséget, hogy részvételi szándékukat a vezetőség bármelyik tagjánál bejelenteni szíveskedjenek. Kellő számú jelentkezés esetén a részvétel a legminimálisabb költséget jelenti, melylyel szemben a vezetőségnek módjában áli az igényeknek megfelelő szórakozásokról gondoskodni. A részletes programot néhány nap múlva fogjuk ismertetni. Autó és autóbuszról gondoskodva lesz. — Cséplőgéptulajdonosok és gazdák figyelmébe! A közelgő aratási, valamint cséplési szezonra veló tekintettel felhívom b. figyelmüket hogy aratógépzsineg, cséplőgép- és asztagtakaró ponyva-, aretógépelevátorponyva- és zsákszükségleteiket legolcsóbban Weiszbrunn Zsigmond cég And rássy ut 79. alatt szerezhetik be. Ugyanitt használt vízmentes ponyvák gyári javítását a legjutányosabb ár mellett eszközlik. — Állásközvetítés. A Magántisztviselők Egyesületének vezetősége felkéri az állásnélküli magántisztviselőket és tisztviselőnőket, ugy a csoport tagjait, mint nem tagjait, hogy címüket, eddigi gyakorlatukat és képességeiket igazoló bizonyítványaikat vasárnaponként délután 4 órakor az egyesület helyiségében (Kereskedelmi Csarnok, Fiume szálló) szóbelileg, vidékiek a szövetség cimén levélben bejelenteni szíveskedjenek, hogy elhelyezkedésüket elősegíthessük. A szövetség ezen ténykedése mindkét részről teljesen dij- és költségmentes. — Panaszok a Hunyadi, téri mázsa ellen. A Hunyadi-téri mázsa ellen már ismételten hangzottak el panaszok, különösen az ev. egyház részéről. A panaszok tárgya annak idején az volt, hogy kocsin szállított sertések a kocsiról való leszedés és ismét felrakás közben éktelen visilozást vittek végbe, ami egyáltalán nem türhelő meg a templom közelében. Ujabban a gazdák az ellen panaszkodnak, hogy a mázsakezelő személyzet reggelenként igen későn lép szolgálatba. A személyzet reggel 7 órakor nyit, ami különösen nyáron a rendszerint kövér sertéseket felhajtó gazdákra nézve két szempontból is sérelmes. Egyrészt a nyári fokozott munka idejének javarészét töltik el iiymódon a mázsánál, másrészt 7 óra utón már oly nagy a meleg, hogy a felhajtott jószágok sokat szenvednek miatta. Igaz, hogy a vágóhídi mázsához is elhajthatok az állatok 7 óra előtt, az azonban a távolság miatt ugyancsak a fenti kellemetlenségekkel jár. Helyes lenne tehát, ha a város elrendelné, hogy legalább a nyári hónapok alatt mór másfél órával korábban nyissák a mázsát, ha nem is mindennap, legalább a két piaci napon, miután a kocsiforgalom ezeken a napokon még külön is zavarja az állatok nyugodt felhajtását. — Eljegyzés. Bogdán Endre városi tisztviselő eljegyezte Lischka Grélit. (Minden külön értesités helyeit) — A békéscsabai m. kir. áll. felsőmezőgazdasági iskola érettsé Rizelt ifjúsága folyó évi junius hó 28-án, a Fiume-szálloda éttermében jótékony célú maturabálat rendez. Bel°'pőd; j: Személyenként 2 pengő, C3aládjegv 5 pe^gő, diákjegy 1 pengő. A zenét Purcsi Pepi zenekara szolgáltalja. Kezdete este fél 9 órakor. —Törlesztéíeskölcs8nt35 éves, 93 %-os kifizetéss=l. törlesztés, kamat és kezelési köl's5 g cim*n 1 évre 8'34 %-ék. 100 %-os kifizetéssel 894 %'ék, f4 !"5 venként utó lagosan fizetendő. Visszafizetendő félévi felmond ás után bérmikor, minden (s'orno) kártalanítás nélkü', teljesen bélveg <és illetékmentes. Régebbi váltó tartozásokat átváltoztatja Vand.Uk László v. bankigazgató törv. bej. p'^nzkölcsön közvetilő ás kereskedelmi irodái i Békéscsabán, Szent Is'ván-tér 8 — A cséplőgéptulajdonosok általános forgalmi adó alapjának megállapítása. A szegedi keres kedelmi és iparkamara közli, hocrv a pénzügyminiszter junius hó 12-én kelt 68295/928, sz. rendelete szerint a cséplőgéptulajdonosok általános forgalmi adóalapját a jövőben kizárólag a ,flrépkereset alapján, vagyis annak figye'embevételével kell megél lapítani, hegy a cséplőg^p'ulejdonos mihen részéit (hány százalékért) vállal'a a cséplést s az adóalap kiszámításánál a csép'őgépnél alkalmazott munkásoknak a csépelted gazda által kiűzetett járandóságokat az adóalaphoz hozzá adni nem 'ehet. A cséplőgépfulajdonosok ezonban kötelesek a cséplés megkezdése előtt má^sakönyvükben és ha forgalmi adókönyvet vezetnek, abban is a csépeltető gazda neve mellett azt is feltüntetni, hogy hány százaiékéri válelfák a cséplést és ez°n adatok helyességét a cs ^eltelő gazda aláírásával lartoznak igazolni. — Felvételek a textillpariskolába, A m. kir. kereskede'emügyi miniszter a Magvar Tfxtilgyórosok Országos Egyesü'etével kp'öl've a hazai tex'ilipar fejle'ztésére Budapesten (X. Elnök u. 1.) tex'ilipariskolát létesített. A textilipariskola felügyelő bizottsága most tette közzé a felvéfe're vonatkozó feltételek módozatai?. Akik az egy évig tartó tanfolyamra jelentkezni kívánnak, a feltételekre vonatkozólag a kenderfonógváraknál és a nagyobb kötszövőgyáraknál, ahova az iskola prospektusa megkü'detett, felvilágosításokat nyerhetnek. — Beiratások az áll. polgári fiúiskolába. A helybeli áll. polgári fiúiskolába junius hó 30-án délelőtt 8—12 és délután 2—5 óráig lehet beiratkozni. Az I. osztályba azok vétetnek fel, akik az ellemi iskola IV. osztályát elvégezték, az iskolai bizonyítványt és születési anyakönyvi kivonatot, esetleg ujraoltási bizonyítványt felmutatják. A második osztálytól kezdve csak az iskolai bizonyítványt kell bemutatni. Beiraláskor iskolai illetékek cimén 23 P fizetendő, mig a 28 P (közalkalmazottaknak, hadiárvák és hadirokkantak gyermeinek vagyontalanság ezetén 14 P) tandij későbben esedékes. Szegénységi bizonyítvány alapján legalább jó előmenetelü tanulók későbben tandijelengedésért folyamodhatnak. Segélykönyveket szeptember elején lehet kérni. — Gyomor és hasbántalmak. izg4 konyság, migrén kimerültség, szédülés, szivszorulás, rémes álmok, i:edts4 g, általános rosszu'lét, csökkent munkaképesség már nagyon is kétségbeejtő esetekben megszűntek azáltal hogy a beteg naponkint reggel éhgyomorra megivott egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet. Orvostanárok dicsérik azon értékes szolgálatokat, melyeket a Ferenc József viz járványok idején is mint biztos és enyhe hashajó teljesít. Kapható gyógvszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — Megnyiltak a vizgyógyfQrdők. A mai naplói kezdve azolv sokak által már nehezen várt ideg é<* testedző vizgyóg/kezelések a Dr. Pajor-féle szanatóriumban képesifett férfi és női személyzet állal szóig Illatnak ki a békéscsabai Árpád fürdő emeleti nagy termében a legmodernebbül felszereltgvönyörü berendezéssel. Ugyanott he'yi göz forrólég kezelés szénsavas, sós fenyő és iszio kura, száraz és nedves pakkolások, missageok s mindenféle skót, láb váltó, ülő, fekvő stb. zuhanyok a kivánt hőmérsékletre szabilyozhatólag — p'henohencs erekkel — a közöns'g rende'kezésére állnak. NŐI FEHÉRNEMÜEK a legkényesebb ízlést is kielégíts, színes és fehér, dus választékban. CSIPKEÁRUHÁZ, Andrássy-ut 6. HARISNYA, KEZTYÜKÜLÖNLEGESSÉGEK! Tavaszi cérn&flor keztyü 1*80 p«ngi, női harisnya dapla talp -pal 1*50 pengő, selyemharisnyák 2 pengőtől fölfelé az összes divatszí • nekben. CSIPKEÁRUHÁZ, Andrássyut 6. * Fotócikkek Wénich Lajos drogériájában Békéscsaba. Szent István-tér 16. * Pénzkölcsönt váltóra, földingatlanra 10 és y2 °/o mellett, házra a legolcsóbb kamat mellett, továbbá 35 éves (örlesztéses kölcsönt 772%-OS kamat alapon, 100% os kifizetéssel legrövidebb idő alatt megszerzi és a már fennálló tartozásokat olcsóbb kamatú kölcsönre átváltoztatja Wandlik László v- bankigazgató, törv. bej. pénzkölcsönközvetítő és kereskedelmi irodája Békéscsabán, Szent István tér 8. Kataszteri birtokiv és vidékieknél telekkönyvi szemle szükséges. — Mire jó a jégverés ? Az orosházi határban most folyik a jégverés által okozott károk hivatalos felbecsülése, illetve egyelőre még csak az előmunkálatok. Lassan halad a kárbecslés nagy munkája, mert a jég igen nagy területen pusztított a határban. De nemcsak a jég verte el a termés jórészét, hanem egyes határrészeken anélkül is elég gyengén mutat a gabonaféle, még olyan helyeken is, ahol jég egyáltalán nem volt. A becslést végző hivatalos emberek mesélik, hogy akadtak olyan emberek is, akik a jégverést ugy igyekeztek a maguk javára hasznosítani, hogy a jég által nem is érintett gyengécske termésüket is fel akarták vétetni a jégkárt szenvedettek közé. Olyan rossz a termés — mondták —. hátha ez is elmenne a több közt? — Nem lehet barátom, — felelte a kárbecslő — hiszen maguk felé nem is volt jég. — Csak ugy gondoltam, hátha lehetne valahogy mirajtunk is segíteni. * Vajda Endre áll. vizsg. fogtechnikus Andrássy-ut 14. szám alá, a Magyar—Olasz Bank újonnan épüli székházába költözött. — Értesítés. Tudomására adjuk a t. vásárlóközönségnek, hogy Jókai-utca 2. szóm alatti raktárunkban elsőrendű saját őrlésű gőzmalmi liszt és korpa nagyban és kicsinyben, házhoz szállítva is. kapható. Atlasz Rt. Telefon 35. — Isadora Duncan pesti szerelme. Most jelent meg a tragikus halált halt taadora Duncan emlékirata, melynek legszenzációsabb részleteit kö*H a Színházi Élet ui száma. „A Nemzeti Színházban Rómeót játszották és én halálosan beleszerettem a gyönyörű hangú, nagyon szép magyar színészbe" — irja Duncan, aki részletesen számol emlékirataiban ennek a forró és izgalmas szerelemnek minden fázisáról. Incze Sándor hetilaoja uj száma darabmellékletnek Bus Fekele uj színdarabját A sánta kutya-1. egyfelvonásos mellékletnek Zágon István Szakítás cimü tréfáját adta. Egyed Zolién szenzációs regénye, Surányi Miklós. Szép Ernő, Likafos László, Farkas Imre, Dénes Zsófia. Arkadíj Avarcsenkó, Kálmán Jenő cikkei teszik gazdaggá a számot, a „Kis notesz" irói e héten Rákosi Jenő, Pásztor Árpád, Fndor László, Sctiöplin Aladár, Színi Gyula és mások. Viccolimpiász, strandszépe verseny, sportpélyázat és sok más érdekesség van még az uj Szinházi Életben, melynek ára 1 pengő, negyedévi előfizetési dij 10 pengő. Kiadóhivatal r Budapest, VII., Erzsébetkörut 29. Jtfyilttér Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelősseget a szerkesztőség. Nyilatkozat Alulírott kijelentem, hogy János nevü kiskorú, molnársegéd fiamnak senki ne hitelezzen, mert azokért felelősséeet nem vállalok. Békéscsaba, 1928 junius 23. Hrabovszky János. flz utolsó boszorKány Ma mór nincsenek boszorkányok. akik ha éjfélt üt az óra, seprünyélre ülnek é3 Tokaj hegyére repülnek, hogy ott megbeszéljék haditervüket; mint kell megrontani a jót, elrutitani a szépet. Nincsenek kártyavető vasorrú bábák, akik egyszeribe megmondják a jövendőt a kiváncsi leánykáknak és a fekete szemű, hamis mosolygásu, kikapós menyecskék" nek. Nincsenek javasasszonyok, akik minden sebre tudnak irt keverni, legfőképen a szerelemnek nevezett, olykor édesen sajgó, máskor meg viharként tomboló betegség igen ritka és drága fájásai ellen. Ha volnának is pusztai házak elhagyott magányosságóban ilyenek, nem azok többé, akik a mágia titokzatos tudományában járatosak. Kontárok ők. (A boszorkánykonyhák nagy mesterei végleg kipusztultak a 185 évvel ezelőtt Szegeden elégetett mártírokkal. Tudományukat pedig, mely egy istentelen nagy könyvbe volt zárva beledobták a Tiszába, ahol az a halak martaléka lett) Eltűntek a ligetek és bokrok sűrűjéből a Dryadok és Faunok, akik a boszorkányok szolgálatában állottak és viselkedéseikkel rémit-