Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) április-június • 76-146. szám

1928-06-10 / 130. szám

tíékfscsaoa, 1028 junius 10 Amortizációs és váltókölcsönöket az eddiginél lényegesen jobb fel­tételekkel és haladéktalanul folyósít a Magyar Általános Takarékpénztár Rt. Békéscsabai Fiókintézete Telefon 255 Andrássy ut 4 Hétfőn 7 és 9 órakor A kir. Ludovika Akadémia Sasfiuk cimü látvá­nyos filmje Mussolini és az újjáéledt Olaszorsság : E.Harmsworth budapesti, sze­gedi, debreceni és hortobágyi láto­gatása és üniieplése Szombaton fél 7 és fél 9 órakor Vasárnap 5, 7 és 9 órakor Zoro és Huru főszereplésével A szerencsekerék (Herkules három munkája) burleszkvigjáték 7 felvonásban. Az az ötletesség és változatosság, amely a Zoro-Huru filmeket jellemzi, kiválóan érvényesül ebben a filmbea. A két groteszk filmszínész ismét különböző szerepekben jelenik meg a közönség előtt s mint egy szállítócég alkalmazottal, egy mulatságos költöztetést bonyolítanak le. Majd mint e?y por­szivó vállalat alkalmazottai, majd mint kém íny seprők jele nnek meg s végül, hogy küldeté­sük célját valóban el is ér­hessék, radikális eszkö'höz folyamodnak és mint betö­rők tesznek látogatást egy ügyvéd lakásán. Itt aztán mindent felforgatnak s Huru a jól végzett munka után a fürdőszobában meg is fürdik. Itt talál rá a lak4s gazdája, aki rendőrért kiált, ám az Huru helyett az ügyvédet viszi be a rendőrségre. A helyzetjelenetek egész soro­zata tarkítja e film cselek­ményét, mely valóban jóizü mulatósra ad alkalmat s a humoros mókák ily pompás találkozása biztosítják Zuru és Huru mindenkori szerep­lését. Kedden szerdán N. Talmadge Noah Berry főszerep­lésével Az éjszaka lilioma Regénye? tör­ténél 9 f ban Buster bohózat F & S golyós csapágyak autó és műszaki cikkek, összes kerékpáralkatrészek legelőnyösebb beszerzése, Puch motorkerékpár kerékpárok kedvező részletfizetésre Balogh Zsigmond Békéscsaba, Széchenyi-utca 4. Telefon 139. Legdivatosabb női szalmakalapok már Selyem, filc, panama mélyen leazállitott árban kaphatok. Női és férfi kalapalakitáso* kat a leg jutányos »b árban pontos kivitelben készítek 8 P-ÉRT A t. köaönség szives láto­gatását kéri, — tisztelettel Fauszt Józsefné, nöl és lériikalapos Békés­csaba Lepény Jánoi-utca t *t * ü R i .1& Ú& 7 í t ü ir.EíiO ern * C 5 * Í.L ^ í. 13 il'r U Elárusítóhelyek: Löwy Albert fakereskedés Békéscsaba Hauszler Béla faüzlate Békés -8 •8 «8 •8 -8 •8 -8 -8 -8 -8 -8 ÉRTESÍTÉS! Tisztelettel van szerencsém a nagyérdemű gazdaközönség szives tudomására hozni, hogy Muakácsy-utca, 12. sx. a, gabona- és termény­kereskedést nyitottam Foglalkozom mindennemű termények vételével és é'adásával Uj bucára előlegeket nyuj tok a legolőnyösebb feltételek mellett Célom a gazdaközönség érdekeit a legmesszebb menően szol­gálni. Kérem a n. é. gazdoközönséget, hogy mint a jelenben, ugy a jövőben is szives bizalmukkal meg'ijzlelni szíveskedjenek Tisztelettel ifj. BAKOS MATYAS gabona- és terménykereskedése s-8-g-B* » 8-8-8-8-8-B* B-8-ér GRAND HOTEL PARK NAGYSZÁLLODA BUDAPEST,VIII. BAROSS TÉR 10. TELEFON: J. 330-82, 830—83. A főváros legnagyobb és legkényelme­sebb szállodáinak egyike 200 szobával a Keleti pályaudvar érkesési oldalával sxemben KSzpenti g&zffités, állandó meleg és hideg vízszolgáltatás Sxobák 3 pengőtől feljebb Ktt&nS konyha Fafbarsk. Családi kávéház elsftrangu cigányzenével, nyári terasszal. KülSn termek

Next

/
Oldalképek
Tartalom