Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) április-június • 76-146. szám

1928-05-25 / 118. szám

2 iWgffiSOTII KtomMM Békéscsaba 1928 május 25 Majd ismertetésre került a Ma­gyar—Olasz Bank kölcsönajánlata, amely mintegy 100 ezer pengőt, túlnyomórészt hosszú lejáratú hi­telt bocsát az építkezéshez ren delkezésre. Ez az összeg a befi­zetett és lejegyzett összegekkel együtt fedezi az előirányzott költ­ségeket. Az elnök indítványára a választmány köszönetet szavazott Strasser Istvánnak, a Magyar— Olasz Bank helyi fiókja főnöké­nek azokért az értékes szolgála­tokért, amelyeket a kölcsön meg­szerzése érdekében kifejtett, A kiviteli tervek már munká­ban vannak a megbízott tervezők irodájában s azok beérkezte után azonnal kiírják az építésre a ver­senytárgyalást. A választmány óhaja szerint előnyben részesi­tendők a helyi vállélkozók, de mindenesetre kikötendő, hogy a munkálatok csakis helyi iparosok­kal végezhetők. A Csarnok az építkezést átalányban szándékozik kiadni. Ha a tervek elkészítésé­ben fennakadás nem lesz, ugy az építkezéshez még junius végén hozzáfognak. A választmány felhívja azokat, akik az általuk lejegyzett össze­get teljes egészében még nem fi­zették be, hogy ennek a kötele­zettségüknek haladéktalanul te­gyenek eleget. BenKa Gyula szobrá­nak, leleplezése Szarvason (A Közlöny eredeti tudósítása.) A szarvasi ág. h. ev. gimnázium ifjúsága és öregdiákjai junius hó 2 ón szép ünnepség keretében lep­lez'k le az iskola egykori nagy­nevű és örök emlékű igazgatójá­nak, Benka Gvulénak a szobrát, amelyet Keviczky Hugó szobrász, a gimnázium egykori növendéke készilelt el nagy művészettel. Az ifjúság tavaszi ünnepével egybekapcsolt szoborleleplezési előkészületei nagyban folynak és a rendezőség mindent elkövet, hogy az ünnep méltó legyen a nagy pedagógus emlékéhez. Az ünnepre e napon Szarvasra érkeznek az ország minden részé­ből az iskola egykori növendékei. Indulás Budapestről junius 1-én a délután 5 óra 20 perckor induló gyorsvonathoz csalóit külön kocsi­kon. A vendégek között lesz dr. Peslhy Pál igazságügyminiszter, dr. Raffay Sándor bányakerüleli püspök, Szontágh Tamás dr. JVfe­lich János egyetemi tanár stb. A szoborleleplezés alkalmából jelenik meg az Ö/egdiákok Szö vetségének kiadáséban, mint egy nyolc ivnyi terjedelmű Benka Gyula Emlékkönyv is, melynek szerkesz tését dr. Rell Lajos Rimn. igazgató végzi és cikkeit a Szarvasi Öreg­diákok jelesei irték. Igy megtalál­juk benne dr. Raffay Sándor, Bar* tóky József, Szabolcska Mihály, Székely Sándor, Gyökössy Endre, Szontágh Tamás stb. cikkeit, il­letve verseit. Az ünnepély rendezésére és az elszállásolásra vonatkozó bármi­lyen útbaigazítást és felvilágvsitást Raskó Kálmán igazgató és Wág­ner Géza szarvasi gimn. tanár adnak. — Művészi fényképek a leg­modernebb és legizlésesebb ki­vitelben készülnek Littmann Adolf műtermében Békéscsaba, Szent István-tér. Aggasztóan emelKedneK a vármegye nyugdijterhei Felszaporodott a Közigazgatás munKája — f\ár Két évre elég a Közúti alap pénzKészlete csaK (A Közlöny eredeti tudósítása.) A szombati vármegyei közgyűlés póttárgysorozatára eddig több, mint 40 tárgy van felvéve, legnagyobb részt községi ügyek töltik be a póttárgysorozatot. Elkészült mór a közgyűlés elé terjesztendő alis­páni jelentés is, mely ezúttal a szokottnál nagyobb részletesség­gel foglalkozik három nagyon fon­tos megyei kérdéssel. A hétfőn megyeszerte szétküldölt alispáni jelentés első helyen rá­mutat arra, hogy ugy a központi közigazgatásban, mint a járási közigazgatásban és a főszolgabi­róságoknél is oly óriási munka­szaporulat mutatkozik, hogy azzal még a békebeli tisztviselőlétszám sem tudna megküzdeni. Erre nézve hiteles számadatokat sorol fel az alispáni jelentés, mig a községek munkaszaporulatára nézve most van az adatgyűjtés folyamatban és ezt később fogja az alispán előterjeszteni. Mindezeket pedig azért terjeszti elő az alispán, hogy tárgyilagosan megállapittassék, hogy tisztviselői létszámcsökkentésről ily körülmé­nyek köz öt beszélni sem lehet, sőt — ha csak azt nem akarják, hogy az adminisztrációban komoly zavarok támadjanak — miharabb gondoskodni kell majd a munka­erők szaporításáról. A második fontos körülmény, melyre dr. Daimel Sándor alispán jelentése rámutat, a vármegyei nyugdijteher aggasztó emelkedése. Pontos adatokra támaszkodva, megállapítja a jelentés, hogy ez évi január elseje óta 22 uj nyug­díjazás történt és 3—4 hónapon belül még hat községi jegyző megy nyugdíjba. Ezzel szemben meg­halt az év folyamán négy ember, ezek közül azonban kettőnek a felesége özveoyi nyugdijat kap. Igy tehát mindössze 8000 pengő évi megtakarítás mutatkozik a 28 uj nyugdíjas utáni 86000 pengő évi többlettel szemben és iav a vérmegye nyugdijterhe évi 78000 pengővel emelkedik. Végül kimutatja az alispáni je* lentés, hogy hogyan áll a közúti alap. Aktuálissá teszi ezt a kér­dést az a körűlménv, hogv a pénzügyminiszter ujabb külfö'di kölcsön felvéle'e ügyében folytat tárgyalásokat. Erre való tekintettel az alispán már most meg'eszi ja­vaslaté*, még pedig oly értelemben, hogy az esetben, ha az uj kül­földi kölcsönnek a mostanihoz hasonló súlyos feltételei lesznek, a vármegye ne vegye fel a köl­csönt. A közúti alap pénzkészlete azon­ban már csak két évre elegendő és igy már mo3t gondoskodni kell a vármegyének a két év múlva építendő utakhoz szükséges pénz­ről. Erre két mód kínálkozik az alispáni jelentés szerint. Vagy ujabb kölcsönt kell felvenni, mely esetben a most 10 százalékos közúti adót legalább 20—30 éven át 20 százalékra kell f lemelni, vagy pedig nem vesz fel kölcsönt a vármegye és a saját bevételei­ből fedezi az útépítések költségeit. Ebben az esetben lasubb tempó­ban folynának az útépítések, de megtakarítaná a vérmegye a köl­csön kamatait, amelyek többet tesznek ki magánál a kölcsön összegénél. A kőművesek kötelesek eégtábláikat kifüggeszteni (A Közlöny eredeti tudósítása.) Az ipartestületek köréből állandó és sürü panasz tárgya, hogy arra nem jogosított egyérek ipart űz­nek. Különösen ezek ellen az ipari érdekeltségek által kontároknak nevezett egyének ellen az épitő iparosok köréből hangzik el sok panasz, akiknek országszerte mi­nimális munkaalkalom kínálkozik Az épitő iparokban a honiárok elszaporodását elősegíti az a kö­rülmény, hogy az érdekelteknek nem éli módjában az építkezést könnyen ellenőrizni. Éppen ezért a szegedi kereskedelmi és ipar­kamara a jogosulatlan iparüzők könnyebb megrendszabáiyozása érdekében felterjesztéssel fordult a kereskedelemügyi miniszterhez, hogy az épitő iparosokat rendele­tileg kötelezze arra, hogy minden uj. vagy toldalék építkezésnél cég­táblájukat kötelesek legyenek ki függeszteni, mert olyan városok­ban, ahol ilyen intézkedések az illető város területén már érvény­ben vannak, a gyakorlatban igen jól beváltak és az épitő pari kon­tárok száma az ellenőrzés folytán meglehetősen csökkent. A most megjelent kontárrendelet részben már figyelembe is vette a szegedi kamara felterjesztésében foglalt kívánságokat. Vitézi Siők atlétikai versenye Gyulán (A Közlöny eredeti tudósítása.) A Békésvármegyei Vitézi Szék Gyulán, május hó 27 én, Pünkösd vasárnapján délután 3 órai kez­dettel a Vásártéri sporltelepen a békésmegyei középiskolák és le­venteegyesületek ifjúsága részére, 1926 ban alapított megyei Vitézi Szék örökös vándorzászlója el­nyeréséért, melyet jelenleg az ág. hitv. ev. főgimnázium véd, atléti­kai versenyt rendez. A verseny fővédnöke József főherceg, kit a verseny napján délután 3 órakor a csabai uton, a város bejáratánál, a városi ta­nács fogad. Innen a főherceget száz főnyi lovas leventecsapat kiséri a pályára, hol a Vitézi Szék és a közönség fogadja. A nagyszabású verseny pro­gramja a következő: 1. Több ezer ifjú zenés felvo­nulása. 2. Himnusz. A zászló átadása a Vitézi Széknek. 3. Közös szabadgyakorlatok. 4. 100 m síkfutás, döntő. 5. Sulydobás, döntő. 6. Magasugrás, döntő. 7. 400 m síkfutás, döntő. 8. Diszkoszvetés, döntő. 9. Távolugrás, döntő. 10. 1500 m síkfutás. 11. Gerelyvetés, döntő. 12. 4x100 m staféta, döntö. 13. Felállás oszlopokba. József főherceg a zászlót átadja a győz­tes csapatnak. Díjkiosztás. 14. Szózat. Diszelvonulás a fő* herceg előtt. Az atlétikai versenyszámok alatt a levente egyesületek járásonként, valamint a középiskolák leány és fiu csapatai látványos mintagya­korlatokat mutatnak be. A ver­senyre benevezett vidéki csapatok a gyulai vasu'állomásra május hó 27 én reggel 8 óra 37 perckor 'ér­keznek meg és a csabai honvéd, a gyulai és dobozi levente zene­kar kísérete mellett a többezernyi ifjúság az Erdélyi Sándor sugár uton, az ÁrDád-utcán, Megyeház­ukén, a Városház utcán és a Bonyhádi uton át a sportpályára vonul. A pályára érkezés után délelőtt tartják meg az allélikai verseny előmérkőzéseit és a min­tacsapatok zenés főpróbáit. HIEDK Ezen a héten a Réthy, Südy és Felker gyógyszertárán tarta­nak éjjeli szolgálatot. — Tanítói kinevezés. A kul­tuszminiszter a békés sámsoni ele­mi iskola tanítói óllására Földesi István okleveles tanítót nevezte ki. — Csak a községi orvosok ke­zelhetik a gazdasági cselédeket. A földmivelésügyi miniszter arról értesítette a vármegyét, hogy az országos munkásbiztositó pénztár kötelékébe tartozó gazdasági cse­lédek betegség esetén csakis a községi orvosokhoz fordulhatnak orvosi segélyért és sem a járási, sem pedig a megyei orvosokkal nem kezeltethetik magukat. — A vármegye adományai. A szombati megyegyülés pót­tárgysorozatán eddig 55 tárgy szerepel.de ezek száma a köz­gyűlésig eléri majd a hetvenet. Érdekes tárgya a póttárgysoiozat­nak Győrvármegye körirata a mexikói katolikusüldözések tárgyá­ban. Több adomány is szerepel a tárgysorozaton. Ezek szerint a gyermeknyaraltatási akciónak ezer­ötszáz pengőt, a József Szanató­riumnak 400 pengőt, a békés­csabai 101. gyalogezred emlék­könyvére 400 pengőt, a doboz­megyeri gyepmesteri lelep beke­rítésére 200 pengőt, a protestáns diákmenzának 200 pengőt, a Bé­késmegyei Képzőművészek és Iparművészek Egyesületének 400 pengőt és a gyulai nyári festő­müvésztelep céljaira 330 pengőt adományoz a vármegye. A főtárgy­sorozaton 16 felebbezés szerepel, ezek közül fontosabbak a gyula— nagypéli ut kikövezése és a gyulai hősi emlékmű elhelyezése ellen beadott felebbezések. * Vajda Endre áll. vizsg. fog­technikus Andrássy-ut 14. szám alá, a Magyar—Olasz Bank újon­nan épült székházába költözött. — Nyugalomba vonul a kő­rőstarcsai jegyző. Köröstarcsa község adóügyi jegyzője, Baticzi Ferenc nyugalomba vonul. A al­alispán engedélyt kért a belügy­minisztertől az állás betöltésére, de a belügyminiszter csak abban az esetben hajlandó az állást be­töltetni, ha a segédjegyzői állást megszüntetik. Ma és minden este Farkas Kató szalon nöl zenekara játszik a „Pró­fétában". Szolid családi műsor. Ol­csó arak. Váci püspöki faj borok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom