Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) január-március • 1-75. szám
1928-01-17 / 13. szám
Békéscsaba, 1928 Január 17 SKXKTM KO:AÍM — Robbanás történt a gőz. fürdő kazánházéban. Könnyen végzetessé válhatott volna az a robbanás, amely vasárnap reggel 7 óra tájban történt a gőzfürdő kazánházában. A robbanás csőrepedés következtében keletkezett s olyan nagyerejü volt, hogy a befalazott gerendákat is kimozdította helyükből. Emberéletben sze rencsére nem esett kár, ami csak annak köszönhető, hogy a gépész a robbanás előtt pár perccel ki ment, hogy feltegye bajuszkötőjét, A kár sem túlságosan n.igy. Az igazgatóság azonnal értesítette az iparfetügvelőséget a robbanásról. Jó! bevált gyönyörű selyemharisayék érkeztek (p írja 6 P) ismét a Csipkdár rházba, Andrássy-ut 6. sz. Békéscsaba. — A kereskedelmi alkalmazottak zártkörű téncestélye e hó 28 án lesz a Nádor-szélló ujoman átalakított éttermében. A vigalmi bizottsás a meghívókat már szétküldte. Tekinteitel arra, hogy csak nagyon korlátolt számban bocsájtjuk ki, kérjük az arra igényt tartókat, ha még eddig nem kapták mee, ugy szíveskedjenek címüket a Gólya divatáruházban vagy bármely üzlet alkalmazottéinál leadni. — Eljegyzés. Kiss Iduska és Nyilas Sándor jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Különleges menyasszonyi fénykepek Ábrahám Béla műtermében,Békéscsaba, Andrássy-ut 11 _ A gyulai ügyészség megszüntette az eljárást az álvitez Molnár Egon ellen. Ismeretes az a bofrány, melyet a Nemzeli Kultur Társaság cégére alatt rendezett „hangverseny" okozott Békéscsabán. A botrány csak fokozódott azzal, hogy az álviíéz Molnár Egon fizettség nélkül távozott Békéscsabáról. Tekintettel arra, hogy a „hangverseny" jövedelmét sem fizették be a kikötött jótékonycélra a város polgármestere csalásért jelentette fel Molnár Egont. A gyulai királyi ügyészség vizsgálata után a nyomozást megszün tette azzal az indokolással, hogy az egész ügy nem a büntető, hanem a polgári biróság hatáskörébe tartozik. — Liliör és rum készítéséhez esscnciák és finom szesz, legfino mabb tea és rum Wenich Lajos drogériájában. — A magántisztviselők első teaestje. Szombaton este rendezte a Casinó összes te.meibsn a Magyarországi Magántisztviselők Szö'vetaégének helyi csopo/tja első teaestélyét, amely minden várakozáson felül sikerült. A Casiaó élés negy helyisége kicsinek bizonyult a közel 330 résztvevő befogadására. Az estélyen városunk magántisztviselőtársadalmának és intelligens középosztályának nagy része volt jelen és az estély résztvevői egy Békéscsabán eddig nem nagyon tepasztalt fesztelen és hangulatos estély kellemes emlékeivel távoztak a hajnali zárórakor. Hiszszük és reméljük, hogy az igen sikerült estélyt az agilis rendazőzőség közeljövőben hamarosan közkívánatra újból megismétli, mert a magántisztviselők összejövetele nemcsak az ő szűkebb körüknek, hanem városunk intelligenciája jó részének szíves találkozója lesz. Fém-lamék, sirass, lém és galtalit csattok, gyöngyök, ilitterek, szí ne sés selyemtiUlök óriási választékban a legméltányosabb árakon a Csipkeáruházban, Andrássy-ut 6. Bcsaba. Kedden—szerdán fél 5, féí 7 és fél 9 órakor alalléf^té Dráma a Szaharában 14 felvonásban. Főszereplők! Álice Joyc ?. William Powal, Níil Hamilton, Noah Perry, Ronald Colman, Mary Báan. Paramount-film! Az idegen légió fantasetikus életének szindus epizódjai kelnek életre előttünk ebben a mindvégig izgalmas filmben. Három fivér kerül az idegen légióba éi messze Afrikában vívnak élet halál harcot az arab hord ákkal A Zinderneuf erőd ostrománál az e?yik életét veszti s a másik két fivér teveháton menekül a szörnvü pokolból. Az elcsisfázo't állat csak egy személyt bir hordozni s ezért az earyik feláldozza magit. No«h B^y nyújt felejthetetlen. markán s alakítást ecr V bru'á'is. szívtelen őrmester a'akjában. A mese Christopher Wren hire3 angol írónak „Kék csillag" c. regénye utón Íródott. Cselekményének bonyolultsága és az izgilmas epizódok egész soro zata okozzak, ho^v p^r szóval a film tártai nát odni lehetetlen. A filmet látni kell. Mégis kiemelésre méltó részletei a Halálerödnek borzalmas utolsó órá'ról szóló jelenetek A Szaharát ábrázoló fotográfiák tökéletes illúziót adnak, hololt Amerikában készültek. Csütörtök pintek ORLOW a cári gyémánt 9 felv ban Főszereplők Petrovich Szveh'szláv és Wivian Gibson © Petrovich iegÍU kimagaslóbb g|} alakítása Bohózat Hjradó Szombaton Vasárnap GORILLA. Harc a felevadakkal A legszenzációsabb expedíciós csodafilm — Vívás. Vasárnap zajjo'1 le Szegeden az országos junior kardverseny, melyen résztvett a budapesti h italmas gárda is. Szeged 14, a CsAK pedig 3 vivóval szerepeit, nevezetesen RUJZ, Vigh IS Cservenyivel. Már az elödöntők is a kemény munka jegyében folytak le és a vidéki vívóknak minden tudásukat latba kellett vetni, ha helyet akartak maguknak biztosítani. A küzdelem ko molyságát mi sem jellemzi job ban, mint az a tény, hogy a szegedi csapatból mindössze csak egv jutott a döntőbe s az is ugv. hogy a gyors oaradriposztiaival fel ü lést kelteit Rusznak áldozatul kellett esnie, ami egyrészt abban leli magyarázatát, hogy a kecskeméti versenyen elszenvedett izomszakadása miatt kellő tréninget nem fejthetett ki s ez a különben gyors támadási képességére h itránnyal volt. N jgyon szépen szereoelt Vigh, ki főleg elővágásaival s gyors tempó akcióival a döntőbe került s ott mint 7 ik végzett. Cservenyi még csak nagyon rövid ideje dolgozik karddal 3 bár szintén tudásának javát adta, még nem elég erŐ3 és rutinirozott, h )gy helyre kerülhetett volna, de kellő kitartás mellett belőle is állóképes versenyző lesz, Örömmel köszöntjük reprezentánsainkat abban a reményben, hogy sorozatos győzelmeikrőlszámolhatunk majd be. Csapatunk vasárnap Budapesten szerepel. — Nyugtázás. A Csabai Atl. Klub bélrendező bizottsága köszönettel nyugtázza még vitéz Károlyfalvy Ferenc tisztebtjegymegváltás cimén küldött 10 pengős befizetését. — Találtatott egy óra, melyet igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányság 5. számú hivatalos helyiségében átvehet. 1 — A „hiv szellembea" való • köziéi. Badaoestről jelentik: Érdekes és elvi jelentőségű indokolást fűzött legutóbb a Kúria I. sz. bűnletőtanácsa ahhoz a sajtóoerhez, amelyet nem hiv szellemben való közlése cimé.n inpitottak egy ujságiró ellen. A felmentő ítéletet a Kúria azzal indokolta, higy a bizonyítási eljárás anyagából ki tűnőén a kérdéses közlemén/ híven tOkrözte vissza a tárgyalás lényegét. A hiv s:eliemben és igazán való közlés — folytatta a kúriai indokolás — nem jelenti egyúttal azt is. hogy a sajtóközle nány a tárgyaláson e'moadottakat szó szerint is tartalmazza. Ez annál kevésbé kívánható, mer! hiszen a tárgyalási jegyzőkönyv sem tartalmazza a szószerinti szövjget. csupán követeli, hogy egy tárgyalásról szóló közlemény. ha más szavakkal is, de hü ín adja vissza a tárgyalás eseményeit anélkül, hogy az egyik, vagy a másik fél javéra, vagy hátrányára valamit elferdítene. — Felülfiz stések. A Békéscsabai Izr. Nőegylet 1928 jan. 7-én rendezett műsoros estélyén a következő falülfizetéseket kapta és az adományozóknak ezuíon nyilvánítja há'ás köszöntét az Elnökség : (Folytatás): Tagánvi Sándorné, Fia nm Sándor 11—11, dr. dr. Berthóty István dr. Donner László, dr. KornissGéza, Zahoran Pál, Eigel és Weisz, Ziegler Jenő, Fehér Béla, Glóbus r. t., Kun Miksa utóda. Blattberg Sániorné, Markovics Miksa, Kulpin Ferenc, dr. Weisz Frigyes, dr. Vértes Andor, Bálint Imre, dr. Walfisch Ferenc, dr. Weisz Frigyes, R JÍSZ Hermann, Békésm. Keresk. r.-t., dr. Kemény Dezső, Blum Lajos, Waiss Lipót, Flamm Jenő, Vajda Endre, ] Arnót Sándor, özv. Freiberger Már- I tonné 10—10 pengőt. (Folytatjuk) ' — Gyomor- és bélzavaroknál, étvágytalanságnál, szorulásnál, f ölfuvódásnál, gyomorégésnél, f?l* bófögésnél, szédülésnél, homlokfájásnál, hányingernél 1—2joohár lermészetes .Ferenc József keserűvíz alaposan kitisztítja az emésztőutakat. Közkórházi ielentésekben olvassuk, hogv a Ferenc József vizet még a fekvőbetegek is nagyon szívesen isszák és általánosan dicsérik. Kapható gyógyszertárakban. drogériákban és fűszerüzleiekben, — E tBnt egy 19 esztendős leány. Navota Sándor orosházi lakos megjelent a rendőrségen, bejelentette, higy Ágoston Jolán 19 éves gyámleánya két hánapoal ezelőtt eltűnt s azóta nem adott életjelt magáról. A hiány betegen került két h'map előtt a gyulai kórházba, onnan gyógyultan bocsájtoííák el, azóta nyo na veszett. A rendőrség erélyes nvomozést kezdet feltalálása érdekében. — Nem engedélyezik a tíz százaléknál drágább kamatú kötcsö lök felvételét. A be'ügyminíszte legu ób'o körrendeletében ártesite te a ha^sigoki*, hogy tíz száz alékon felü'i kamatozású függő kölcsönök felvételt nem engedélyezi. Értheti meglepe ésl keltett ez a leirat, me jt nagyon bizony talán, hogy fiz százalékos kamatra lehet-e majd megfelelő függ 5 kölcsönt küpni. Báli se'ymek, csipkék minden szé-> lességben és minőségben a legolcsóbban szerezhetők be a Csipkeáruházban, Andrássy-ut 6. — Reklámbódék és oszlopok Szarvason. „Pirker" ke'etmagyarországi reklámvállalat déveványai cége kérvényt ado't be Szarvas község elöljárósághoz reklámbódék, oszlonok. padok és favédő rácsok felállításának engedélyezése iránt Az elöljáróságnak nincs kifogása az ellen, hogv a folyamodó a község tulajdonát kéoező Erzsébet ligMben és a községháza előtt fekvő hősi szobor kertie előtt, ehal az ott elhúzódott árok betömetett és a terület kikavicsoztatott. padok állíttassanak, illetve hirdetések legvenek. \ oadok heIvait az elöljáróság ielöli ki és a kihilvezendő padok előliáróságnál bemutatandók. Ugyanilyen elvek mellett az ellen sincs kifogása a tanácsnak, ha a folyamodó a községben élőfák körűi vasrácsokat állit fel. A folvamodó mindezeket a saiát költségén szerzi ba, erokat gondozza, hat év után ellenszolgáltatás nélkül a községnek átadja. A hirdetmények eoségéért a község semmiféle felelősséget nem vállal. A tárgyakon elhelyezendő mindenféle hirdetmény előzetesen bemutatandó az elöljáróság iák. Közerkölcsbe. vagy ióizlésbe ütköző akár rajzban, akár nyomtatásban előállított hirdetmény kifüggesztése. illetve e'hílvezése tilos. §iinhái Csattan a csók. Az operettlibrettójánál jobb a muzsikája, ámbár helyzetei kivétel nélkül komikusak. A második felvonás tulajdonképpen nem egyéb, mint végig jókedvű kacagás. A színészek Dompás jókedvvel játszottak. Véghelyi és Parényi fenékig aknázták ki kitűnő szerepüket, de kitett magáért Korda, Gál, Bodnár. Szokolai is, mert rövidebb szerepükben is képességeik leg-