Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) január-március • 1-75. szám

1928-03-18 / 64. szám

Békéscsaba, 1928 március 18 JBÉKÉSMEGYEI KOZLONY 3 repelnek. Eddig a védnökséget elvállalták és tiszteletdíjat aján­lottak fel: Bud János dr. pénz ügyminisztei, Daimel Sándor dr. alispán, Geiszt Gvula dr. nagy­birtokos, vitéz Janky Kocsérd. a honvédség főparancsnoka, vitéz Kubinyi G^ula altábornagy, dr. Shvoy Káiman tábornok, Szé­chenyi Károly gróf, Wenckheim JerŐ gróf és Wenckheim József gróf nagybirtokosok. A többi tisz­teletdijat más alkalommal sorol­juk fel. Ezek a negy nevek fényesen bizonyítják azt, hogy a legilleté­kesebb helyeken is felismerték annak a nemzetvédelmi munká­nak negy hoiderejét, melyet a vivéklub végcélul tűzött ki magá­rak, nevezetesen : a vivás művé­szetét a ntp legszélesebb rétegeibe átültetni s az ifjúságot a becsű letes és komoly munka mellett a lovagias gondolkozásra nevelni. Meghaló diakjaink nemes vetet­kedése. Egyik jobb ekar lenni a másiknál, kipirulnak ez arcok, feszülnek ez izmok, peng az acél izmos markukban, a verejték szakad róluk, de nyoma sincs a fáradtságnak. Szinte sajnálják.hogy az óra oly hamar elmúlik. Ez a nagy igyekezet legbiztosabb záloga annak, hogy nincs mitől tartanunk, a mi ifjaink, a déli végvár hercos fiatal nemzedéke már most kér részt abból a nagy munkából, melynek vég3ő célja: „Nagyma­gyarország." MMMMMÍMMÍMMMMÍMMM fl Bethlen Gábor Kör Békéscsabán A Kolozsvár- szegedi Egyetem Bethlen Góbor Köre vasárnap dél­után 5 órakor rr üsoros estélyt tart a Rudolf reálgimnázium tornater­mében a diáksegi;ő akció javára. Tekintettel arra, hogy a szegedi egyetemen sok csabai és környék­beli ifjú tenul, nagy érdeklődésre tart számot ez az egyetemi taná­rok vezetése alatt működő ifjuségi egyesület, mely igen nívós műsor ral mutatkozik be Békéscsaba kö­zönségének a Ref. Leánykor meg­hívására. A nagyszabású műsor a követ­kező : E'nöki megnyitó. Buday Árpád dr. egyetemi tanár elő­adása „Az üdvösség keresése" cimen. Böszörményi Jenő szentesi református lelkész novellisztikus formában fog elmondani humo­risztikus eseményeket a magyar népéletből. Páll Sándor joghall­gató szaval végvári és Kozma ver­seket. Poschl Margit énekművész­nő énekszámokkal, Paulovics Tibor zongoraszámmal szerepel és zéró bibliamagyarázatot tart Koppányi Gyula. A műsoros estre ezuíon hivja meg a Leánykör a nagyközönsé­get, jelentve, hogy belépődíj nincs, de a műsor megvétele (1 pengő) minden belépőre kötelező. Stoffián félboltra vert egy mérnököt Budapest, márc. 17. Ma délelőtt az Impesiál szálló egyik másod­emeleti szobájában Stoffián János a Sabaria szombathelyi labdarugó csapat egyik játékosa összeszólal­kozott Szabó Imre mérnökkel. Az összeszofalkozás hevében Síoffián a mérnököt ugy összeverte, hogy végig terült a padlón. A mentők téritették eszméletre és a Rókusba vitték. Előkészületek a budapesti tenyészállat-, termény­és gépkiállításra (A Közlöny eredeti tudósítása.) Ha valaki a Kőbánya felsőpálya udvar mellett a vasúti kocsi abla kából kinéz, a szomszédságban elterülő hatalmas tenyészállatvá­sártelepen nagyarányú szorgos munka jeleit láthatja: ott épülnek most a március 22—26. napjain tartandó országos tenyészállat-, termény- és gépkiállítás nagy anya­gának befogadására hivatott uj kiállítási csarnokok és istállók. A szorgos munkára szükség is van, mert a közeli napokban meg kezdődik mór a tenyészállatok felszállitása, a termények, gépek és egyéb kiállítási tárgyak elhe­lyezése, ugy hogy a kiállitás egész anyagának szakszerű elrendezése március 21 én befejezést nyer­hessen. Március 22 én megnyílik ugyanis a kiállitás és kezdetét ve­szi a bemutatott anyag bírálata, amelyet a legjelesebb szakembe­rekből összeállított 15 tagu bíráló­bizottság fog végezni. A kiállítást március 23 án délelőtt 10 órakor fogja a kormányzó személyesen megnyitni az összes hatósági és társadalmi tényezők, valamint a külföldi követségek kiküldötteinek jelenlétében. A kiállitás március 22—26. napjain, vagyis öt napon át reggel 8 órától este 6 óráig lesz nyitva. (A Rókus Kórháztól induló 29. számú villamoskocsi a kiálli­tás kapujáig megy.) A kiállítás iránt az orszóg min­den részében megnyilvánuló ér­dek'ődés az eddigi kereteket je­lentősen meghakdja, amire a ren­deiiőbízotJhégtól kért kedvezmé­nyes utazásra jogosító igazolvá­nyok jgen nagy szamából lehet a legjobban következtetni. Ezt a nagy érdeklődést az idei országos tenyészéllatkiálliíás és vasár mtg is érdemli, nemcsak ezért, mert a legkiválóbb tenyész­tők szamban es minősegben min­den eddigi tenyészáliatváaár lét­számát meghaladóan sok és első rendű anyagot fognak bemutatni­hanem azért )S, mert az értékes tenyészállatok megtekintésén kivül több különleges kiállitás tanulsá­gait is hasznosíthatja a látogató közönség. A csabai piac A terménypiac szombati árai a következők: Buza 32'50-3300, árpa 2750—28'50, rozs 2900— 30"00, tengeri 26.00—26.50, csöves tengeri 00.00-00.00, zab 25.50— 26.50, köles 19.00-20.00, tökmag 49.00—5l'CO, kendermag 34.00— 35.00, napraforgó 23.00—24.00, bab la 27 00—28 00 pengő méter­mázsánként. TJz ellenzék nem vesz részt a tanácskozásokban Budapest, márc. 17. Az ellen­zék ma megcáfolja azokat a híre­ket, mintha komoly kísérletet tett volna arra, hogy a baloldali el lenzék résztvegyen a költségvetés vitájában. Az ellenzéknek az az álláspontja, hogy nem személyi sérelemről, vagy érzékenységről van szó, hanem a legkomolyabb alkotmányjogi sérelemről. Az el­lenzék azt kívánja, hogy a minisz­terelnök küldje vessza a megaján­lott törvényjavaslatot a pénzügyi bizottságnak, ebben az esetben hajlandó résztvenni a költségvetés vitájában. A gézíürdö ma délig férfiaknak, a kád és viz­gyógy osztályok mindkét nembe­lieknek nyitva. Hétfőn a gőzben női nap. MIIEM 7f fiatalítás csődbe került Jó néhány év óta súlyos po­dagrával impregnált, tapsoló térdű aggastyánok, )uk Don Jüan babé­rokért rajongtak, gúnyos fölény nyel néztek le az őket szánó em­berekre Joggal tehették, hiszen Steinach, Voronoff s a többi hí­res varázsló olyan fiatalos erő készlettel kecsegtették őket. mely szinte kész veszedelmet jelentett a könnyen lobbanó fehérnép szá­mára. Csak a majmok a meg mondhatót hogy hányan estek áldozatul az ember öregek fiatal éhségének Csodák történtek itt is, ott is A hamut is mammutnak mondó ősz, roggyant aggastyá­nok valósággal mevüet-lépésekkel hagyták el Voronoff operáló asz tálát s fülbemászó operettáriákat dudorászva kacsingattak a pajzán szobacicákra. És most itt a rette netes kiábrándulás Komoly élet­búvárok mind nagyobb számmal szólalnak fel a túlságosan be­konferált fiatalítás ellen. Azt állít­ják. hogy a férfias erő regenerá­lása legfeljebb csak pár évre szól s utána aztán annál rohamosabb és katasztrófálisabb a hirtelen öre­gedés. teljes összeesés. Bizonyí­tani igyekszenek hogy a fiatalítás­ban sokkal több szerepe van a szuggesztiónak, mint a majom­mirigyeknek mivel azok az em béri szervezetben hamar elhal nak s eltűnnek, felszívódnak Erő sen szuggerálható egyéneknél ma jommirigyek helyett akár tyukto jást ültethetnek át, az eredmény ugyanegy. Vége tehát a másod­lagos fiatalsághoz fűzött vérmes reményeknek. Sic transit glória mundi! (K. E.) Ezen a héten a Réíhy, Sűdy és Felker gyógyszertárak tarta­nak ejjeiti uzoigáSatot. Z6 KOLOZSVARY IPARMŰVÉSZETI SZALON Függönyök, ágy­teritők, disxpár­mák, lámpa­ernyők stb. íz­léses elkészítés a ss. BÉKÉSCSABA ANDRÁSSY-UT 12 SZÁM Függönyök, ágy­teritők, diszpúr­oák, lámpa­ernyők stb. íz­léses elkészítése 92 En is csak „Dr. Qetker" féle sütőport használok! A 127 receptet tartalmazó könyvet kívá­natra ingyen és bérmentve küldi Dr. A. Oetker, Budapest, VIII. kerület, Conti-utca 25. szám — Az Aurora-kör zenekari hangversenye hétfőn este fél 9­kor lesz a Kultúrpalotában. A koncert műsora a következő: 1. Wagner: Nyitány a Mesterdalno­kok III. felvonáséhoz. 2. Beetho­ven : F dur románc, a nagy zene­költő egyik legdallamosabb müve. 3. Glinka, az oroszok egyik leg­nagyobb zeneszerzőjének roppant érdekes hangulatképe, melyben orosz népdalokat dolgoz fel. Vé­gül Beethovennek a IX ik szimfó­nia után legnagyszerűbb alkotása, az V-ik u. n. sorsszimfonia kerül előadásra. A hangversenyre je­gyek elővételben kaphatók Ges­meynél, Aurora-tagok részére 10 százalék kedvezménnyel. — A békéscsabai Levente Egyesület mezei futóversenye. Ma, vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik a békéscsabai Levente Egyesület mezei futóversenye. In­dulás a CsAK pályáról a mér meghirdetett útvonalon. A ver­senyben indul az eddigi beneve­zések szerint korosztályonként 12 —15 levevente. Sportkedvelőknek, érdeklődőknek egyaránt élvezetes látványt nyújt a nemesen versengő és az elsőségért küzdő, jól felké­szült futók csapata, ezen első mezei futóversenyen. A 9 legjobb futó részére rendelkezésre áll 3 drb I., 3 drb II., 3 drb III. dij (ezüst és bronzérem), mely dija­kat az egyesület közszeretetben álló elnöke, Szilassy Antal dr. adja át n nyerteseknek. Start és cel a CsAK pályán, mindenkit szívesen lát a versenyrendezőség. Belépődíj ninc3. — Tisztelettel értesítem a pá­lyázaton résztvevő vevőimet, hogy az eredmény kihirdetése közbejött akadályok folytán egy héttel elto­lódott. További részvétel e hó 21-ig lesz meghosszabbítva. Reisz Gyula cég. — A vasárnap sportja. Csaba FC—Előre mérkőzés lesz ma dél­után ez Előre Csányi utcai sport­telepén. A mérkőzés érdekesnek ígérkezik, mert a Csaba FC csü­törtöki kudarcát az Előre elleni mérkőzésen akarja helyrehozni, viszont az Előre meg nem akar gyeegébberedményt elérni aCsAK­nál. A másik mérkőzés a CsAK Réthy-utcai pályáján lesz, ahol a Bohngyári SC méri össze erejét az Orosházi Munkástestedzők Kö­rivel. Az OMTK képességeiről tesz majd tanúságot ez a mérkő­zés, ami mindenesetre fontos lesz mind a két helyi amatőregyesü­letre nézve, mert ebbői következ­tethetnek ez OMTK elleni bajnoki mérkőzéseik eredményére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom