Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) október-december • 222-296. szám

1927-12-07 / 278. szám

Öékíscsaoa, 1027 december 7 3 Békéscsabán és környékén már hetek óta nagy érdeklődéssel vár­ták ugy az autótulajdonosok, mint az autót vásárolni szándékozók az uj Ford tipust. Amikor beje­lentjük, hogy az uj Ford mér a közel jövőben meg is jelenik Bé­késcsabán, megállapíthatjuk, hogy a közönség várakozása a legtel­jesebb mértékben indokolt volt és meg is találja jutalmát a pompás vásárlási lehetőségben, mellyel a Ford müvek békéscsabai képvise­lete a Galamb és Társa Rt. szol­gál a vásárló közönségnek. Egé­szen biztos, hogy az uj tipus használatbavétele fogja bebizonyí­tani azt, hogy vele az automo­bilizmus terén egy uj korszak vette kezdetét. VMMMMMMMMMMMMMM JTlagyar tudós előadása a Sorbonne-on Párizs, dec. 6. Előkelő és lelkes közönség előtt tartotta a Sorbon­neon Hankiss János egyetemi tanár 4-ik előadását. Programján Tompa, Petőfi és a magyar népköltészet szerepelt. Az előadás nagy tet­szést aratott. MMMVWMWWMMMWMMWMflW* A szegedi tábla jogerősen leimentette Papp József szeghalmi postatisztet Szegedről jelentik: A szegedi kir. Ítélőtábla jogerősen felmen­tette Papp József postatisztet sik­kasztás és okirathamisitás vádja alól. Az előzmények mór ismerete­sek, Papp József a békésmegyei szeghalmi postahivatalnál teljesí­tett szolgálatot. Feljelentés folytán a gyulai kir. ügyészség vádat emelt ellene sikkasztás és okirat­hamisitás büntette miatt és Papp Józsefet előzetes letartóztatásba helyezték. A gyulai törvényszék bűnösnek mondotta ki a postatisztet és sú­lyos börtönbüntetésre itélte. Fe­lebbezés és Készt Zoltán dr. ügy­véd nagyhatású védelme után a kir. ítélőtábla megsemmisitette a gyulai kir. törvényszék Ítéletét és Papp József postatisztet a vád és következményei alól — tekintettel, hogy beigazolta ártatlanságát — jogerősen felmentette. A főügyész megnyugodott az ítéletben. Zürichbcs a magyar pengőt 90.70-el jegyezték. fi békéscsabai Stefánia csecsemő­védő intézet 10 éves jubileuma fl jubileumra leérKeziK BóKai János dr. udv. tanácsos országos orvoselnöK is (A Közlöny eredeti tudósítása.) A csecsemővédelem nagy nem­zeti munkájának gyönyörű állo­mása lesz december 8 ika, ami­kor a békéscsabai Stefánia cse­cs emőv édőegyesület fennállásának 10 éves jubileumát fogjuk meg­ünnepelni. Az egyesület 10 évvel ezelőtt a Beliczey Rezsőné elnöklete alatt álló Békéscsabai Nőegylet kebe­lében alakult, hogy rövidesen be­bizonyítsa nagy fontosságát és önálló fennállásra való hivatottsé­gát. Ma már két helyi intézete is van Békéscsabának, az egyik a Gyulai ut 8. szám alatt levő 48. számú, a másik az Orosházi ut 44. szám alatt levő 119 es számú védőintézet. Az előbbinek vezető orvosa Donner László dr. városi tiszti főorvos, az utóbbié Komássy János dr. A csecsemővédelem kitűnő meg­szervezésének érdeme dr. Reisz Miksa nyug. városi tisztifőorvos nevéhez fűződik, ki bölcsen fel­Ismerte a csecsemővédelem nagy, nemzetmentő gondolatát és mond­hatni, élete legfőbb céljának te kintette azt, hogy a csecsemő­védelmet ebben a városban a lehető legtökéletesebben szervezze meg. Annak az áldozatkész mun­kának, melyet Reisz Miksa dr. kezdett és szervezeít meg s me­lyet Donner László dr. és Ko­mássy János dr. hasonló áldozat­készséggel és lelkesedéssel foly­tattak és folytatnak köszönhető az, hogy a csecsemőhalandóság városunkban a minimálisra csök­kent a védettek között, mig álta­lánosságban 25 százalékról 17 százalékra csökkent az országos viszonylatban. Azt jelentik ezek a számok, hogy a Stefánia Intézetek 10 éves működésük alatt évenként 30000 gyerme­ket mentettek meg a nemzet számára. Hogy mit jelent ez nemzeti szem­pontból, azt külön bizonyítani is fölösleges. A jubileumi ünnepséggel kap­csolatban különösen ki kell emel­nünk még Rosenthal Adolf érde­meiti ki nemes szívre valló liszt­adományaival 10 esztendő óta teszi lehetővé az Ínséges anyák segélyezését. A Stefánia-intézetek munkájá­nak vezérlő motívuma: Küzdelem a tudatlanság, a babona ellen és az anyák felvilágosítása. A másik nem kevésbé fontos missziója s a jelenlegi nehéz gazdasági viszo­nyok között kétszeres fontosságú, az arra rászorultak anyagi támo­gatása és jogi tanácsokkal való ellátása. Az áldásos intézmény fennállá­sénak 10 éves évfordulóján nagy­szabású ünnepséget rendez az egyesület, melyre leérkezik az in­tézetek országos orvos elnöke, Bókay János dr. udvari tanácsos, 8 megjelennek a vármegye és a város notabilitásai is. Az ünnepség december 8 én, szerdán reggel 9 órakor kezdődik az Orosházi uii védőintézet felava­tásával, Délelőtt 10 órakor a Gyulai uti védőíniézef jubileumi ünnepe: 11 órakor díszközgyűlés a városháza nagytermében, melyre ezúton is meghívja az intézet a várcs érdeklődő polgáréit, a tár­sadalmi egyesüleíek és hatóságok vezetőit; fél 1 órakor ünnepi ebéd a Fiume élteimében. MMMMAMWAMMMMMMMAM A Bobn-gyári Sport Club lett az „áSport"-Kupa győztese Az Előre II. csapata lemondása is a MÁV SG két döntetlenje revén a fiobn-gyár góiarannyai győzött (A Közlöny eredeti tudósítása.) A most téli pihenőjét tartó „A Sport" lelkes szerkesztő gárdája azt tapasztalta, hogy Békéscsabán rengeteg olyan sporíoló van, akik nem képesek sem egyik, sem má­sik sportklubban elhelyezkedni, hogy ott sportigényeiknek megfe­lelő tréningeket folytathassanak, aminek oka az általános elszegé­nyedés, melynek következtében a klubok ott tartanak, hogy örül­niük kell, ha egy, legföljebb két csapat felszerelését képesek biz­tosítani. Ezen sehol elhelyezkedni nem tudók részére alapított az „Á Sport" egy Kupát, melyért a szövetségen kívüli, de a szövet­ség ellenőrzése alatt álló csapatok játszották le egy fordulós küzdel­meiket. Az A Sport lelkes kezdeménye­zésének alaposságát és szükfé­gességét kitűnően igazolták aztán a megindult és mult vasárnap be­fejezett küzdelmek. A csapatok a legnagyobb lelkesedéssel küzdöt­tek a díjért s a küzdelem során hatalmas fejlődésen mentek ke­resztül. Az eleinte széteső csapa­tokat a játék és az összetartozan­dóság érzése egységessé ková­csolta, ugy, hogy valamennyi bát­ran szerepelhetne a csabai II-ik osztályban, sőt egyike másika akár az I-ső osztályban is. Az elkese­redett küzdelem azonban még egyebet is eredményezett, neve­zetesen azt, hogy az eleinte favo­rilként indult Bohngyári S. C. ön­magával majdnem egyenrangú el­lenfelet kapott a MÁV csapatában. , A Bohngyári SC favorit volta meglehetősen elbizakodottá tette a csapatot, aminek az lett az ered­ménye, hogy a kétségtelenül leg­nagyobb játékerőt jelentő csapat kikapott a MÁV-tói; viszont a MÁV kél eldöntetlent játszván, mindkét csapat 2—2 pontot ve­szített. Közben az Előre II. a klub ne­héz helyzete miatt kénytelen volt visszalépni a küzdelmektől, mi­nek kövelkezménye az lett, hogy az igy előálló helyzetét a mér­kőzéseket rendező bizottság bár helyesen ítélte meg, mégis nem elég világosan szövegezte meg ha­tározatát, aminek következtében nagyon sokan azt hitték, hogy valamennyi csapat javára 2—2 pontot irt. A jog és igazság eb­ben az egész ügyben világos. Semmiféle igazságszolgáltatás jog­fosztást nem ismer. Már pedig ez jogfosztás lett volna, ha az Eiőre II. lemondása folytén azok is 2 pontot kaptak volna, akiket meg­vert, vagy akikkel eldöntetlenül játszott, épp ugy, mint azokkal, akikkel lemondása folytán már nem játszhatott. Mindazon csapatoknak, melyek az Előre II-vel játszottak, megada­tott a mód arra, hogy felette győz­zenek s ha az nekik még sem si­került, nem követelhetik azokat a pontokat és azt az elbánást, mely azokat a csapatokat illeti meg ki zárólag, melyeknek a küzdelem le­hetősége visszalépés folytán nem adatott meg. Egyébként a szabály is a jog­felfogásnak ezen az alapján ren­delkezik s igy az intézőbizottság­nak nem lehet más tennivalója, mint megmagyarázva határozatát, egyenlő pontszáma, de jobb gól­HSíümmSiSmiSm Vörös Misi cigánykirály teljes zenekara, operaestélyei a, F^réfetáfoaii Kedden nincs záróra!! Püspöki ka ro o s Püspöki tájborok Olcsó árak TELEFON 321 SZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom