Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) október-december • 222-296. szám

1927-12-13 / 282. szám

Békéscsaba, 1027 december 13 BBtífcHiSra'gl 3 Ámde maga a közönség sem igyekszik eléggé kötelességeit tel­jesíteni, mert különösen az is­métlőköteles leányoknál fordul elő, hogy azért mulasztanak, mert iskola kötelezettséggel nem fogadja fel őket senki sem cselédül. A hatóság persze kérdőre von, büntet, azonban mindezeknek ál­landó eredménye nem lehet s a népoktatás általános másként nem is lehet csak ugy, ha az valóban ingyenes. Zürichben a magyar pengőt 90.625-el {egyezték. Bezáródott a Nemzeti Szalon Kiállítása Nagy erKölcsi siKer mellett Kétségbeejtő anyagi eredmény (A Közlöny eredeti tudósítása.) Vasárnap este zárult a Nemzeti Szalon kiállítása. Mint már több­ször megirtuk, a Szalon Békés­csabára egyrészt erősen megvá­logatott, másrészt mennyiségben is hatalmas anyagot hozott le. A kiállítás tehát mindenképpen nívós volt, mégis bár talán az eddig rendezett kiállítások között ennek volt a legnagyobb látoga­tottsága, ez az eddigiek között az egyetlen, mely abszolút anyagi fiaskóval végződött. Egyetlen műtárgyat sem sikerült eladni. Mindenképpen éríhetetlen ez az eredmény, annál is inkább, miután anyaga éppen az, mely a közön­ségnek általánosságban a legjob­ban tetszik. Ámbár altruista intéz­mény, a Nemzeti Szalon, mely iőként a fiatalabb művészeket segíti kiállításaik réndezésével és az eladásokkal, nem vásároltak sem a város, sem a pénzintéze­tek, sem a vállalatok, melyek pedig mindig megmentették eddig a presztízst azzal, hogy ha már minden kötél szakadt, egy pár müvet csak vásároltak. Most ez az utolsó remény is füstbe ment, mert a kiállítás bezáródott vásár­lásuk nélkül. Mi lehet tehát ennek a rész­vétlenségnek az oka? Bizonyos, hogy igazuk van azoknak, akik a szomorú ered­ményt annak tulajdonítják, hogy éppen az utolsó hetekben Békés­csabát valósággal túlzsúfolták a különböző kiállításokkal s a mű­pártoló közönség teljesen kime­rült, de bizonyosan igazuk van azoknak is, akik az általános pénz­telenségben látják az okot. Mindkét indokolás helytálló, de csak a közönségre nézve, azon­ban a város és intézeteink annál inkább vásárolhattak volna. Mindenesetre olyan vigasztalan állapotokra enged következtetést ez a fiaskó, hogy éppen itt az ideje annak* hogy egyrészt a kultusz, másrészt a kereskedelmi miniszter valami módon tegye azt lehetet­lenné, hogy műkereskedők a jö­vőben hasonló versennyel tegyék tönkre az altruista intézmények önzetlen törekvéseit. Ámbár ebből a szempontból helyi hatóságaink is intézkedhetnének és hasonló esetekben az ügynöki árusítást nem engedélyeznék. Kedden—szerdán fél 5, fél 7 és fél 9 órakor a legnagyobb magfar 'művészi szenzáció Földes Imre rbgyogó vígjátéka fiimszkeccs 4 színpadi és 4 filmrészben a Belvárosi Szinház művészeinek közreműködésével Csütörtök pénteken Bismarck a vas­kancellár a német film­tschnika uj óriása 2 rész­ben, 10 felv. I. r. Königraetz II. r. Sedán Harsányi Rezső H. Szűcs Nelli főszereplésével Csupa könnyés mosoly Azonkívül Az elszakíthatatlan menyasszony 2 felv. bohózat Hiradó Rendes helyárak * Szombaton Vasárnap Lan ra laPlante főszerep­lésével A kisértetek háza Grand Goignol 8 felv. Egy áldelekti? meglopott (A Közlöny eredeti tudósítása.) A nyár folyamán, juniusban meg- j emlékeztünk egy kellemetlen ka­landról, amelyben a csabai körös­parton Mázán György csabfii nap­számosnak volt része. Mázán György ez év junius 26-án este­fele a Kőrösparton lefeküdt és el­aludt. Egyszer csak azt érzi, hogy valaki ráncigálva ébresztgeti. A fölriadt Mázán a sötétben nem igen látta az ébresztgetőt, aki nyomban meg is szólalt, detektiv­nek mondta magát és igazolásra szólította fel a megijedt napszá­most. Mázán a felszólításra elővette munkakönyvét és átadta a „detek­tiv"-nek, aki a villanylámpa mel­lett megnézte, majd visszaadta azzal, hogy a dolog rendben van, aludhat tovább. A „detektív" ez­után gyorsan távozott. MazánnaK első dolga volt megnézni könyvét, melyben pénzét — mintegy 225 pengőt — tartotta. Nagy ijedtség­gel tapasztalta, hogy a pénz a munkakönyvből eltűnt. Lélekszakadva rohant a „detek­tív" után a Körösparton és síké- I rült is megtalálnia épen akkor, amikor egy társával osztozkodtak az ő pénzén. Szerencséjére sike­rült rendőrt hívnia, aki azután mind a két atyafit bekísérte a rendőrségre. Itt aztán kiderült, hogv a tolvajt Sajtos Istvánnak hívják és nem detektív, hanem napszá­mos, társa pedig Bakó István, szintén napszám03, ő volt a tol­vajlás értelmi szerzője. Az agyafúrt tolvajok a törvény­szék mult heti tárgyalásán szá­moltak furfangos cselekményükért, amikor is a törvényszék a tolvaj Sajtos Istvánt 8 havi és a felbujtó Bakó Istvánt 1 évi börtönbünte­téssel sújtotta. Az Ítélet jogerős. Megnyílt a Qólyaáruház kará­csonyi nagy bazárosztálya. 9IREK Ezen a héten a Badics és Radó gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — Díszpolgári oklevél átadás. Vasárn^D délelőtt Ókigvóson át­adták Wenckheim József grófnak Újkígyós község díszpolgári okle­velét. A grófot, ki a község első díszpolgára, Vangyel dr. főbíró üdvözölte. A főispán és a*megye alispánja táviratilag fejezték ki szerencsekivánataikat a megye legnépszerűbb földbirtokosának. — Református egyházmegyei bizottsági ülés Gyulán. Harsányi Pál espsres elnöklete mellett a békés bánáti egyházmegyei ta­nácsbirói kar egy része ülést tar­tott, melyen a többi között felbon­tották az egyházközségek szava­zatait egy világi tanácsbirói tiszt­ségre. A szavazatokból örvende­tesen megállapította a bizottság azt a tényt hosry csaknem egy­hangúlag dr. Kiss László árva­széki ülnök, eddig volt egyház­megyei jegyző nyerte el ezt a szép tisztséget. — Halálozás. Békés község adóügyi jegyzője, Szűcs Imre halt meg szombaton, hosszú szenve­dés után. A község benne kilenc éven át volt hűséges, képzett, szor­galmas tisztviselőjét vesztette el. Szűcs Imre mindössze 33 éves volt. a világháborút minta 101-ik gyalogezred hadnagya küzdötte végig. Temetése vasárnap Békés község egész társadalmának rész­vételével történt meg. Hauer Nagybazár felhívja a t. vevőközönség figyelmét látvá­nyos karácsonyi kiállításának meg­tekintésére. Ingyen babajavitás minden játékvevőnek. — Fotocikkekt lemezek, papí­rok, vegyszerek és az összes kellékek Wénich Lajos drogériá­jában Szent István-tér 16. — Áldott állapotbBn lévő nök és ifjú anyák a természetes „Fe­renc józsej" keserűvíz használata által rendes gyomor és bélmükö­dést érnek eL Az ujabbkori nő­gyógyitás főképviselői a Ferenc József vizet igen sok esetben ki­próbálták és kivétel nélkül gyor­san, megbízhatóan és fájdalom­nélkül hatónak találták. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. Megnyílt a Gólyaárnház kari' csonyl nagy bazárosztálya. — Idöprognózis: Túlnyomóan borult és csapadékos idő várható, fagypont körüli hőmérséklettel, ké­sőbb olvadás valószínű. — Terike — Apolló — kedden és szerdán. Páratlanul izgalmas és a maga nemében egyedülálló műsort ad az Apolló a karácsonyi ünnepek bevezetőjéül. A bpesti Ufa mindent elhomályosító attrak­ciója, a Terike kerül ezúttal az Apolló közönsége elé. Ugyanab­ban a parádés szereposztásban, amellyel a főváros közönségét hó­napok óta lázas izgalomban tar­totta és országos körútján minden rendű és rangú városban felejthe­tetlen emléket hagyott az elragad­tafott közönség lelkében. A film és a színművészet páratlanul izgal­mas találkozása a Terike produk­ciója, amelynek vezetőszerepeit ugy .ilmen, mint színpadon az ore szágos siker döntő tényezői: Har­sányi Kató, Billa Zsuzsi, Szűcs Nelly. Ivén Liza, Bor^y Lajos és Jávor Ervin játsszék Zilahy Gyula (Zsül) Bacsányi Paula művészi as8zistálása mellett. Előadások kedden és szerdán V a5, Va7 és 7«9 órakor. — Az öcsödi Polgári Kaszinó, mely a nagyközség értelmiségének szórakozóhelye, a karácsonyi ün­nepek alkalmából, a női választ­mányának elnöknője, Molnár Bá­láné urnő kezdeményezésére az elhagyatott, szegénysorsu gyerme­kek ruházása, segélyezése céljá­ból gyűjtést indított, — A szarvasmarhatenyésztés fejlesztése céljából az ország­szerte megalakult szarvasmarha­tenyésztő egyesületek, tejelést el­lenőrző egyesületek, szövetségek, tejszövetkezetek, az azokhoz be­osztott tisztviselők ellenőrzése és működésének irányításával; to­vábbá az ily alakulatok létesítése érdekében szükséges szervezési munkálatok végzésével; valamint a szarvasmarhatenyésztő egyesü­letek válatsztmányában a földmi­velési miniszter képviselésével, a földművelési miniszter Mesterovits Iván győri m. kir. gazdasági főfel­ügyelőt 8 ennek helyettesítésével pedig Kövy József m' kir. gazd, felügyelőt bízta meg. Hauer Nagybazár felhívja a t. vevőközönség figyelmét látvá­nyos karácsonyi kiállításának meg­tekintésére. Ingyen babajavitás minden játékvevőnek. — A békéscsabai m. kir. föld­mlvesiskola tanulóifjúságának táncmulatsága. A békéscsabai m. kir. földmivesiskola tanulóifjú­sága 1928. évi január hó 8-án a Vigadó nagytermében az ifjúsági segélyegylet és a könyvtár alap javára nemescslu, zártkörű tánc­mulatságot rendez este fél 8 óra­kor. Belépődíj: családjegy (3 sze­mélyre) 5 pengő, személyjegy 2 pengő- A zenét Tóth Jancsi teljes zenekarával szolgáltatja. A meg­hívó a rendezőség felkérésére elő­mutatandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom