Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) július-szeptember 146-221. szám•

1927-07-17 / 160. szám

tíékescsaoa, 1927 julius 17 3 FLÓRA BATIST Kulpin Jakab Békéscsaba, Szent István-tér Kitűnő mosó, 100 kü­lönféle mintában, nyá­ri női ruha újdonság, áruházam nagy kira­katában ...... P -92 Pompásan nyaralnak a csabai cserkészlányok Levél a 27. L. Kanizsai borottya cserkészcsapat bodva­rákói táborozásából (A Közlöny eredeti tudósítása.) Cserkésztestvérem leirta uti élmé­nyeinket s nekem ez a kedves feladat jutott osztályrészemül, hogy az igen tisztelt szülők és az ér­deklődők részére beszámolói tart­sak arról a kedves kis faluról, mely megyar veridegszeretettel nyújtotta a falu iskolajót ottho­nunkul. Célom kis falunkat, ottho nunkat, a cserkészlányok napi munkabeosztását olvasóimmal is megismertetni. Az első benyomás, melyet a kis falu ránk gyakorolt, kedves volt. Mikor Szilasra „berobogott" kis vicinálisunk s kocsinkat le­kapcsolták, az az örvendetes hir lepett meg bennünket: „Rákó 3 kilométerre van Szilastól, tetszik lótni ? Amögött az eidőboritotta hegy mögött." Fujtuk a cserkész­nótakat s hamarjában fogytak a kilométerek, mig egy merész ka­nyarodó utón elénk tárult a kis falu teljes egészében. Egyetlen utcéja talán 30 házat számlál, a nép jómodu, földmiveléssel fog­lalkozik, kőházaikat cserép fedi. Az iskolát a község tartja fenn. Hálás köszönetet mondunk a rri kedves, tisztelt tanártársunknak, Pélerfi S: ndor tanitó urnák, ki oly szívesen, önzetlenül szerezte számunkra a táborozási engedélyt. Munkája közvetett volt, mert öcs­cse, Peterffy Sándor ur, kinek nagyon szép bérlete van itt Rá­kon, járt el az iskolaszéknél ügyünkben, ö maga magyaros vendégszeretettel üdvözölt ben­nünket az állomásnál, illatos szé­nát küldölt számunkra, melyet a gyors cserkészkezek hamarosan elsőrendű fekvőhelyekké vará­zsoltak. A tágas iskoiateremben kényelmesen elfér a kis csapat, négy nyitott ablaka állandóan en­gedi, bebocsátja a közelfekvő er­dők ózondus levegőjét- Szép, negy konyha éli rendelkezésünkre, hol Ínycsiklandozó illatok kelnek szárnyra s incselkednek a cser­készorrokkal s egyelőre remé­nyekkel töltik meg az éhes gyom­rokat. Olthonunk mögött szép gyümölcsös fut le a hegyoldalon, a fák árnyékában a mi kedves pártfogónk jósága asztalokat és padokat állíttatott fel, hol a „re­peták" hosszú sora kiséri étkezé­sünket, mert kérem, nálunk még a reggeli cacaó is megrepetál­ható — olykor 1 Otthonunk egy dombon van, csodaszép kilótéssal mindenfelé. Dombok, hegyek, völgyek, erdők, bükkösök, tölgyesek, fenyvesek, vadvirégos rétek váltják fel egy­mást. Óh, kitörülhetetlen betűkkel vannak lelkünkbe írva a kirándu­lások I Fel, fel cserkészleányok, fel a magas hegyre 1 S mi sza­porázzuk a lépést s fenn vagyunk egy hegycsúcson. A nap nyu­godni készül, utolsó sugaraival bearanyozza a vetéstéblákat, a kis patek csörgedező habjai szi­várványossá válnak fényében, ra­gyogó mosolyát tükrözők ez erdők iombkoronái s halkan csókolja homlokon a hegycsúcsokat. Lel­künk issza a képet, tekintetünk a hegycsúcsról messze hatol s megpihen a Magas Tótra hófedte hegyormain. Igaz, hogy csak hal­ványkékes szilüettjei kcdlenek ide, de mi látjuk ezt a halvány sávot s fájón dobog a szivünk. Hogyne, hisz a kincses haza gyöngyeit el­rabolták s mi csak messziről, csak félve vethetünk egy-egy tekintetet a trianoni átkozott határon túlra 1 Majd felcsendülnek a mélabús megyar nóták s a jó Isten, az egyetlen ki a szivekbe lót, tudja, hogy ismét gazdagodott lelkünk, érezzük a tartalmat, mellyel gya­rapodott s a szeretet, ragaszko dós a mi nagy, közös kincsünk iránt még nagyobb, mint valaha volt. A közös kincs, mely senkié és mindenkié a szent magyar föld, melyért őseink vérüket ál­dozták, minket is hiv, minket is tanít, a mi lelkünket is ecélozze, hogy erősek, bátrak, nemesek tud junk lenni, ha itt lesz a nagy óra 1 E gyönyörű, bérces dombos vi­déken mór az első nap otthon talóltuk magunkat. Nappalinkat a cyümölcsöst berendezte a jóisten, a hálót a kitakarított tanterem szolgáltatta, melyet kis leányaink ügyes keze kitűnő fekvőhelyekké népesített be, kis idő múlva kony­haedényeink tisztén ragyogtak a konyha falón s a pincében szé­pen sorakoztak a konzervek, borsos, paprikás, teás stb. dobo­zok, a sütemények, rizs, tarhonya s a leleményesen feláilitott cser­készbotokon egymás mellett füg­gött két sor ízletes szalonna és a hires csebai kolbász. Már 5 óra­kor délutón a Bodva patak üdítő hullámai közt lubickoltunk, le­mosva az ut és fáradság porét. Óh, de jó kis strandot találtak itt a cserkészleányok 1 * Másnap, egyetlen éjszakai pi­henés utón igy sóhajt feli egyik kis cserkészünk: „Óh, Rózsika néni, olyan jó itt, olyan, mintha már régen, régen itt laknánk együtt 1" Igen, ez az együttműködés, ez az összhangzó erőkifejtés, ez az egyméson segíteni akarás és egy­másért éldozatot hozni tudás, ez a cserkésztábor nagy-nagy értéke! De nézzünk egy napi progra­mot. Cserkészeink az idén is 4 családba osztva dolgomak. Egyik főz, másik takarít, harmadik mo­sogat, negyedik vizet hord. Reggel fél 7 órakor kelünk, azonnal fris­sen öltözés, mosakodás s minden család munkájához lát. A főz ők sietnek cacaót készíteni, a taka­rítók rendbe szedik a hálót, a vizhordók párosával kis vedrek­ben hordják a jóízű hegyi kút­vizet. 8 óra. Ima. A reggeli kész. Oh, de miiyen örömmel ürül ki a nagy fazék, azt hiszem, gyorsab­ban, mintha köménymaglevest tar­talmazott volna. 9 óra. Zászló­tisztelgés, szemle. A sorakozott csapat előtt megjelenik a mi ked­ves, sokat használt és nagyon szeretett fakó nemzeti zászlónk. Csúcsánál vadvirág bokréta. Az Örsi zászlók meghajlanak s kis cserkészeink üde, csengő hang­ján szárnyra kél az im^: Hiszek egy Istenben r?. Majd szemle. A háló ragyog a tisztaságtól, a vizhordóssal elké­szültek, a reggeli edény elmosva, a cserkészek rendesek, tiszták, a kezek, főleg a körmök (I) hibátla­nok. A szemle jó eredménnyel zárul. A főző csalód szalad visz­sza elhegyott birodalmába, a töb­biek hozzáfogtak a naplóíráshoz, vagy a Stefánia egyesület részére kis reklicskéket kötnek. 9—12-ig van mindez, lennt a gyümölcsös­ben, a fűben heverve s sziva azt a drága üde, pormentes levegőí­Most is itt ülnek körülöttünk, halk csacsogésuk mint méhzümmögés vesz körül­12 órakor a főző család jelenti: az ebéd kész. Ima, majd ebéd­osztás. Olyan szép rendben, si­mán megy minden, mint tán ed­dig soha. Hisz harmadszor tábo­rozunk már, n egszokték a cser­készek is, mi is. Ebéd után fél órai alvás, pihenés, azután a csa­lódoknak örsi óra, mikor is a csaiédvezetők a csaladtagok nap­lóját átnézik, intik őket a jő vi­seletre, mint jó marnék őrködnek családjuk fölött. 4 órakor cser­készkiképzés. Ilyenkor egy-egy cserkésztörvényt ujitunk fel, olva­sunk a Frister könyvből és erény­gyakorlatokat tüzünk ki. 5 óra uzsonna. No és most I Most zen­dül fel a cserkészinduló s mi meg sem állunk a Bodváig. Kellemes, üde fürdés, ezt nem lehet elégge magasztalni. Majd kirándulás. Er­ről meg én nem tudok eleget be­szélni. Ha hozzáfogok, ez kiapad­hatatlan forrása mondani valónk­nak, tatán inkább nem is szólok semmit. Csak azt mesélem el, hogy minden délután más utunk van. Egyszer egy lankás hegy­oldalon yisz utunk, csapatunk egy része külön válik, a tavalyi avaron gyors léptekkel haladunk a sürü-sürü rengetegben, torony­iránt fel, egyenesen a hegycsúcsra. Nyomok; mindjárt megállapítjuk, ez csak vaddisznó lehetett, ha tévedtünk — vakondturás. Oly csend van mindenütt, olyan áhi tatot keltő, magával ragadó csend. Mi pedig most jó kedvünkben • vagyunk, valahogy visszakíván kozunk a csapathoz s hahó 1 mi mór szaladunk is a többiek után, itt könnyű a szaladás s nehéz a megállás. Egy remek fenyőerdőbe vagyunk. Vízmosások, szakadé­kok, a fenyők kopasz vörös tör­zse, a hangtalan némaság s a sötét, mind oly újság kis leányaink előtt I Váratlan meglepetés I Özön vadmálna, hozzá is fogunk a legeléshez I Máskor egy kopár mészkőhe­gyen ballagunk a hegycsúcsra. Innen oly remek a kilátás. S az ut kérem nem fáraszt s vezet a csapat csöppje, az Anunci és a kis Piri. Előljérnak a jó példával és mi mindenütt a nyomukban. Ismét máskor a Peterffy gyü­mölcsösön haladunk át. Aszalók, hatalmas borpincék és 1600 gyü­mölcsfa birodalmában. A gyümöl­csös folytatása hatalmas fenyves, hol szerpentin utakon jutunk a kilátóig. A közelben vasbánya, szén­bánya és cseppkőbarlang van. Isten segítségével ide is eijut a kis cserkészcsapat. Kirándulás utón a jól megérde­melt vacsora. De kevés a porció, hogy lidércnyomás és bivalycsor­dáktól mentesített legyen a csapat A csapatnak nagyon szép és eredményes kulturmunkéra nyílik alkalma. Estenkent ugyanis tábor­tüzünk van. Ezen tábortüzön se­regestől vesz részt a falu apraja, nagyja. Az aratásról, kaszálásról fáradtén, kimerülten hazatért fér­fiak és asszonyok hálás örömmel keresik fel minden este az iskola­udvart, hol a cserkészleényok vi­dám nótázásai, szavalatai, mókás jelenetei elszórakoztatják, üdüiést s nem remélt változatosságot lop­nak egyhangú életükbe. A ko­moly tárgyú tábortüzeknél a la­kosság bepillantást nyer a leány­cserkészek életébe, megismerke­dik eszméivel, az irredenta ver­sek és énekek keservesen megrí­katják őket, felébresztik alvó érzelmeiket az esti ima és napi­parancs kihirdetése után hálásan, köszönő .szóval távoznak, kérve, hogy másnap is jöhessenek. Mi örömmel latjuk őket. A kis cser­készlányok testveri szeretettel ta­nítgatják a falu apraját, szívesen ereszkednek beszédbe az öre­gekkel. Igy válik a cserkészmunka nem­csak nevelővé, oktatóvá, szórakoz­tatóvá, hanem népkulturális célo­kat előmozdító tényezővé is mi szívesen teszünk mindent szere­tetiel, jó lélekkel, Isten segítségé­vel igyekszünk és akarunk. Jó munkát. Csepreghy Róza. Kedd, péntek és vasárnap tejtermékek, valamint na­ponta friss gyümölcs és zöldség kaphatók STEINER gyümölcscsarnok Hunyady-tér Á strandon állandóan Tóth Jancsi muzsikál!

Next

/
Oldalképek
Tartalom