Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) július-szeptember 146-221. szám•
1927-09-24 / 216. szám
öékéscsaoa, 1927 szeptember 24 3 — Gajda Béla ünneplése. Békéscsaba társadalma szombaton este a Fiume éttermében bankett keretében ünnepli Gajda Bálát, ki mint ismeretes, Bud^pes're helyeztetett át. A társadalom, melynek Gajda Béla éveken át önzetlen, lelkes munkása volt, kinek távozása érzékeny, nagy veszteség, a szombati vacsorán, az eddigi jelek szerint igen nagy számban képviselteti magát. Jelentkezési Ivek a reálgimnázium igazgatójánál, a kulturtanácsos hivatalában és a Fiume éttermében Írhatók aló. — Az éllamvasutakon is behajtják a forgalmiadót. Budapestről jelentik: A közigazgatási bíróság bizonyos adókérdésekben már többször hozott érdekes döntést. Legutóbb ezt kellett eldöntenie a bíróságnak, hogy az államvasutaknak nem vasutforgalmi természetű bevételei után jár-e 3forgaimiadó, vagy sem. A kérdés ugy került napirendre, hogy egy ^vágányépítési munkánál a pénzügyi hatóságok a MÁV-nak ezt a bevételét forgalmiadóval terheljték meg s az adót be is hajtották, A MÁV a közigazgatási bírósághoz fordult, amely most döntésében kimond3tta, hogy a szállítási dijak kivételével a magánvállalkozás körébe tartozó vasúti bevételek is forgalmiadó alá esnek. — Jótékonycélu táncmulatság. A békéscsabai uri fiatalság f. hó 24-én, szombaton este 9 órai kez dettel a Kereskedelmi Csarnok helyiségében jótékonvcélu zártkörű táncestélyt rendez. Belépődíj nincs, <de önkéntes adományokat köszönettel fogad a rendezőség s azokat a békéscsabai Nőegylet pénztárába juttatja. — A Gazdag cirkusz, mint már megírtuk, Bétíéscsabán előadássorozatot rendez. A cirkusz ma már megérkezett Békéscsabára s a kaszárnya melletti téren serényen folynak a hatalmas aréna felállításának muikálatai, ugy, hogy szombaton este negyed 9 órakor megnyitó díszelőadását is megtartja. A megnyitó előadás óriási •programjához hasonlók a többi napok előadásai is. A műsorból különös érdeklődésre tarthatnak számot a Göndörcsoport, a kitűnő gumiakrobaták, Gazdag Aurél pompásan idomitott lovai, Kellér és László bohócok, a szép Ossy Mak equilibristanő, az idomitott kecskék és kutyák, Mariette sodronymüvésznő, Lotti és partnere excentrikus akrobaták, a két Hensen hajmeresztő akrobatamutatványai, Gazdag Károly lovaglásai és Pillár kerékpármutatványain kivül még számos kitűnő attrakció. Jegyek elővételben a Gesmey-féle könyvkereskedésben kaphatók. Minden este 8 órától női jazz-band a Korona kávéházban. — Érdekes leletre bukkantak az elmúlt hét folyamán a kunszentmártoni régi virágkertben. Ez a területrész ugyanis házhelyeknek lett kiosztva és itt van épülőiélben Fazekas András főjegyzőnek háza is. Az alapozási munkálatoknál a földhányók egy régi sírhelyre bukkantak. A csontok mór elporladtak, csak a koponyacsont volt még meg. A koponyán azonban egy ősrégi ujjnyi vastag nemezsisak volt, amit a régi harcosok viseltek. A régi kun harcos koponyáját és nemezsisakját a munkások máshelyen temették el Szombaton fél 7 és fél 9-kor, vasárnap 5,7 és 9-kor HARRY Pl EL monumentális filmje 2 részben, 12 felvonásban EMBEREK... ÁLARCOK Ma már közbeszéd tárgya az Apolló Mozgó állandóan nivós, gazdag és változatos tartalmú műsora, mely cíakis a filmtermelés legjavával szórakoztatja a közönséget. Á nagyközönség széleskörű tehzésével találkozott a triószalon zene beáll tása, melynek mindhárom tagja művészi készséggel és finom rutinnal harmonikusan és stílszerűen kiséri a vásznon p^rgő ps»m*"v eket. Három müvéízember, kik i gqz i smbioióv=»l sietnek a film zenei aláfesKedden szerdán Az álarcos kapitány színmű 7 lelv. Richárd Bartelmes La Donna E Mobile (Az asszony ingatag) Blasco Ibanez regénye 7 i. Picardo Cortez Grete Garbe lésére. Harry Piel ezen filmje méltán illeszkedik be a nivós műsorok sorába és minden bizonnyal a nagyközönség sz 'les rétegének tetszésével és elismerésével fog találkozni. A műsor hosszúsága miatt ez elkalommal csupán a legújabb FOX HIR4DÓ szolgál bevezetőül és mutatja be a világ minden részéből ez eseményeket. • Csütörtök pénteken Laura La Plante főszereplésével Tánc a nö körül vidám házassági bonyodalmak 8 felv. Nagy ára van a boldogságnak Coarts Mahler világhírű regénye 6 lelv. — öt esztendei fegyházat ka pott, mert kivándorlásra csábított. Budapes'ről jel ntik : A délvidéki törvényszék etőtt állott ma vádlottként Steiner Izsák Dez^ő, aki ellen az volt a vád. hogy kivándorlásra csábította az embereket és ebből a célból nagyobb összegeket csalt ki tőlők. A biróság 56 rendbeli csalás és kivándorlásra való csábítás címén emelt vádat. Steiner védője már régebben kérte védance elmeállapotának megvizsgálását. A törvény széki oivosSzakértő vélemény a szerint Steiner ugyan nagy mértékben degenerált. d» épelméjű. A mai tárgyaláson Steinir egyre tnnak a látszatát akarta kelteni, hogy elméje n ncs rendben és folyton az ő magas küldetéséről beszélt. A törvényszék S:ein3rt 5 esztendei fegyházra ítélte. — Helyesen cselekszik, ha var rógép-, tü-, olaj- és fonal szükségletés nálunk fedezi. Singer-varrógép alka'részek elismerten a legjobbak I Singer varrógép fióküzlet. Békéscsaba, Andrássy-ut 11. 6 — Vajda Endre fogász nyári szabadságáról hazaérkezett és működését újból megkezdte. — Ellopták az Ocsödi doktor hőmérőit. Már 43 éve végez meteorológiai megfigyeléseket Baky Endre dr. községi orvos Öcsödön. Valamelyik reggel aztán kellemetlen meglepetes érte dr. BakyL Eddig még ismeretlen tettesek elemelték házának ugy az északi, mint a déli oldalán felszerelt értékes hőmérőit. Ma már ott tartunk, hogy a legsötétebb Afrika lakói, a zulukafferek és hottentották nem ragaszkodnak a csillogó üveg holmikhoz, de Öcsöd éretlen suhancai ugy látszik nem érték még el a kulturának ezt a magas .fokát. Saját érdekében jól tenné Öc9öd község lakossága, ha kinyomozná az ilyen éretlen tréfacsinálókat, akik éppenséggel nem szolgálják a község jóhirnevének emeléséL — Ahadikölc9Önveszte3égraeu(. térítéseCsehszlovákiéban. A csehszlovákiai német takarékpénztárak tudvalevően igen nagy veszteségeket szenvedtek az általuk jegyzett hadikölcsönök következtében. Már régebben elhatározták, hogy ezeknek a pénzintézeteknek szanálására állami akciót indítanak és most Prágából azt jelentik, hogy ezt a szanálási akciót rövidesen megkezdik és gyors ütemben lefolytatják. — Orvosi hir. Dr. Polgár litván orvosi rendelőjét Gróf Tisza Istvánul (Szarvasi ut) 5. szám alatt megnyitotta. Dyathermia. Kvarcfénykezelés. — Betörési kisérlet. Az elmúlt éjszaka Blattberg Sándor Andrássy-uti rőföskereskedésébe betörést kísérelt meg egy eddig még ismeretlen egyén. A betörő az üzlet redőnyét egy helyen kivágta, miközben ugy látszik megzavarták s igy a további munkát beszüntetve odébb állott. A rendőrség a nyomozást megindította. — Rengeteg levente egyenruhára Írnak ki versenytárgyalást. A Pesti Tőzsde irja: Mint szakkörökből értesülünk, a közeljövőben nagyszámú levente ruhára fognak rendelést kiadni és a konfekcióipar körébe í ezzel a hirrel kapcsolatban azt remélik, hofey sokezer levente ruhára irnak ki majd szállítási, illetőleg versenytárgyalást. A hazai konfekció iparban és különösen a férfiszabó iparosok körében, akiknek a szövetkezetek tényleg e'ég nagy konkurrenciát csinálnak, érthető reménységet és várakozást támaszt a közeli nagy üzletnek lehetősége és ezért a férfiszabóiparosok el is jártak a kereskedelemügyi miniszternél, hogy a leventeruhákat a szövetkezetek kikapcsolásával a hazai konfekcióiparosok, a férfiszabók, a gyárak közvetlenül lássák el és szállítsák le. — Fotocikkek: lemezek, papírok. vegyszerek és az összes kellékek Wénich Lajos drogériájában Szent István-tér 16. Megérkezett a budapesti női jazz-band a Korona kávéházba. VWMVWAWMMVWMVMMMMMM* Ingatlanforgalom Békéscsabán az elmúlt héten a következő ingatlanok cseréltek gazdát: Maczák Györgv (nős Huszár Judittal) eladta 275 négyszögöl kereki szántóját Imris Gvörgy és neje Bakinyecz Juditnak 486 pengőért. Antovszky András (nős Fabulya Máriával) eladta 698 négyszögöl nagyréti szántóját Krályik Jánosné Zsuzsa Ilonának 45 q búzáért. Viczián Andrásné Kvasz Mária eladta 549 négyszögöl kereki szántóját Kocziha Mihály és neje Vlcskó Ilonának 48 q búzáért. Vallajanovics János és neje Puskás Ilona eladták 300 négyszögöles nagygerendási kertjüket Oláh Mihály és neje Urbán Máriának 3900 pengőért. Lipták Galó Pál eladta 221 négyszögöles házhelvét Lipták Györgynek (János fia) 40 q búzáért. Meliska Mihály eladta 3 hcld 808 négyszögöles telekgerendási szántóját Pataj György és neje Mladonyiczki Máriának 200 qt búzáért. Hoicska Jánosné Bjelik Mária és Hojcska János eladták 208 négyszöööles be'telki szántóját Magyar Pál és neje Magyar Juditnak 25.50 q búzáért. Szarvas János (nős Bohus Judittal) és Faragó Jánosné Marik Mária eladták 273 négyszögöles fűrjesi szántójukat Farkas Pál és neje Turcsányi Honának 22 q búzáért. Gyebrovszki Jánosné Vandlik Ilona eladta 3 hold 814 négyszögöles telekgerendási szántóját Vandlik Gvörgy és neje Laczó Honának 225 q búzáért. Uhrin János eladta 1133 négyszögöles nagyréti szántóját és T. 2220. szám alatti házát Vicján Jánosnak 225 q búzáért. Horváth Antal eladta 10 hold 500 négyszögöles nagygerendási szántóját és 1046. sz. alatti tanyáját Horváth Mihálynak 14400 pengőért. Csicsely Pálné Lioták P. Erzsébet eladta 2 hold 1212 négyszögöles gerendási szántójának 3A részét Lipták P. Gvörgy és neje Kovács Juditnak 4350 pengőért. Tőzsde Angol Magy. 92.5, Magyar hitel 91.0, Jelzálog b. 00.0, Kereskedelmi bank 131.5, Magyar Ált. Tak. 95.5, Pesti h- első 244.0, Bors.misk. 00.0, I. bpesti gm. 50.0, M. ált. kőszb. 744.0, Athenaeum 30.0, Ganz-Dan. 200.0, Ganz vili. 168.0, Hofherr 18.0. Georgia 20.2, Mezőhegy 69.0, Zabolai 00.0, MFTR 22.5, Goldberger 96.0. Danica 17.0. OabonatSzsde Budapest, szept. 23. Hiv. árak: 77 kgr-os buza 30.50-30.70, 78 kgr os tiszavid. buza 30.90— 31.10, egyéb 30.55-3075, 79 kgr-os tiszav. buza 31.15—31.25, egyéb 30.85—31.00, 80 kgr-os tiszav. buza 31.20-31.35, egyéb 30.95-31.05, rozs 28.25-28.40, árpa 2525 -25.75, sörárpa 26.00—