Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) április-június • 74-145. szám
1927-05-31 / 122. szám
öékescsaDa, 1927 május 31 3 ket, melyek a gazdákat versenyzésre, tenyészetük tökéle'esitésére •ösztökéli, a lökultusz érdekében semmi áldozattól vissza nem riadó elnökség az egylet anyagi erején felüli díjazást irt ki. Igy nyeregfelszerelés, gazdasági eszközök, eke, morzsoló, lókapa, szerepel tiszteletdíjként, mely díjazással szemben az egvlet még nevezési dijat sem fogad el és a teljes anyagi rizikót vállalja. Mint halljuk, a lovasegylet eredetileg öt, most már csupán négy ló indulását kívánta versenyszámonként garantálni a Kisgazdaegylet elnöksége és a versenybizottságba delegált gazdák részéről, mint a verseny megtarthatásának alapfeltételét. A vidékre egyáltalán nem lehet számítani, Gyula, Mezöberény vezető gazdái kijelentették, hogy az idő és viszonyok nem alkalmasak. Hisszük, hogy a 20 ló összehozása mégis sikerül és Pünkösd hétfőjén gazdaifjaink nemes vetélkedésében gyönyörködhetünk a borjuréti gyepen. Ellenkező esetben érthető lesz, ha a lovase<?y|et kedvét vesztve, a jövőben gazda versenyek rendezését programjába nem veszi fel. 77 Minikai panama ügyében kihallgatták Siegescu Józsefet is Budapest, május 30. (B. ÉJ "Strache Gusztáv királyi főügyész utasította a rendőrséget, hogy sürgősen ujabb kihallgatásokat eszközöljön a klinikai szállítások ügyében és hallgassa ki Siegescu Józsefet. Siegescu kihallgatását még a délelőtt folyamán foganatosította a rendőrség. Ugyancsak beidézték a rendőrségre az Esztergomvidéki Szénbánya R.-T. két igazgatóját, Steint és Reimannt, akiknek kihallgatását Bartha rend őrtanácsos meg is kezdte. HIBEH Ezen a héten a Réthy, SQdy és felker gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. _ Be kell tölteni Békéscsaba megfelebbezett tisztiállásait. Békéscsaba város képviselőtestülete, mint köztudomásu két ízben is megfelebbezte az egyik orvosi és az egyik árvaszéki ülnöki állás betöltését elrendelő miniszteri döntést. A vérmegye alispánját most utasította a népjóléti miniszter, hogy elhatározását fentartja és a •várost arra utasítja, hogy a két éllást haladéktalanul töltse be. — Időprognózis: Meleg és túlnyomóan száraz idő várható, helyi zivatarokkal. — A csaba-csorvási ut kikövezése. Gyuláról jelentik : A békéscsaba-csorvási, valamint a gyuladobozi utak építésére husz pályázat érkezett be. A békéscsabacsorvási útra legelőnyösebb a selypi kőbánya rt. ajánlata, mely €40 ezer pengőért vállalná az ut építését. Ez az összeg több mint másfél milliárddal lépi tul az eredeti költségvetés kereteit és igy a vármegye alispánja az egés ügyet a törvényhatóság elé terjeszti. A gyula-dobozi útra beadott ajánlatok közül egy budapesti cég ajánlata a legkevezőbb. A cég a 10 kilométeres utat 330 ezer pengőért építené meg. — A szombati gépjármű és soffőr vizsgán a következőket képesítették: Autóvezetésben :VeIf József, Márkus ^Sándor, Varga Antal, Vas Gyula, Srikora Mihály, Pályik György, Hári Andor, Vágó Aladár, Mekis Györgv. Nóvák Gy. f Békészki András, Mizere Imre, Marik János, Diószeghy Endre, Kovács Gyula, Saiben László és Bartusek B»Ia. Motorkerékpár vezetésben : Hern? János. Gámán Géza, dr. Péterfi Sándor. Dorn Károly, Povázsay Géza, Szilágyi Sándor, Hilf Andor, Buday János, Hirsch János és Dorn Jenő. Teherautóvezetésben : Czigler Lipót. Halász Gyula, Dadik István, Duna János. Liker Károly és Liptai Mátyás. Ezenfelül megvizsgálta * bizottság a következő gépeket D»ák János. Kovács András, Végh Gábor, Kerepecki János, Galamb és Társa, Krausz Imre, Lebovics Mór, Becsey 0**kár dr., 1 Rosenbaum Gyula és Fischer Adolf gépeit. — Fotocikkek: lem\zek, papírok, vegyszerek és az összes kellékek Wénich Lajos drogériájában Szct István tér 16. — Sakkhir. A Maróczi Sakkör választmányi ülést tart junius 2 én, csütörtökön este 8 órakor az Otthon-vendéglőben lévő körhelyiségében. Ezúton is felhívják a tagokat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. — Teljesötnek a bucsatelepiek kívánságai, Bucsatelep lakott hely, mely anvaközségétől Füzesgyarmattól 22 kilométerre fekszik — kívánságát a népjóléti miniszter teljesítette és hozzájárult ahhoz, hogy ott egy orvosi állás szegeztessék. Ez a tény bizonyára csökkenteni fogja azt az elszakadási mozgalmat, melyet a jelek szerint Szolnok megyéből táplálnak. Egyébként a bucsatelepieknek másik kívánsága is teljesül, mart a rét? óhajtott ártézi kutat a népjóléti minisztérium már fúratja is. A harmadik kívánságukat, a Karcagra vezető útnak Békésmegye határába eső négv kilométeres szakaszát most akarja a vármegye teljesíteni, amennyiben ez a kérdés keddi megyegyülés elé kerül. Ezekután szinte bizonyosnak látszik, hogy a bucsatelepi elszakadási mozgalo n el fog aludni. — Husz pengőt kap, aki meg találja az Idöjárástani Intézet léggömbjeit. A budapesti Meteorológiai Intézet tudományos vizsgálatok céljaira különféle műszerekkel ellátott léggömböket bocsát fel. Ha valaki ilyen műszert és léggömböt talál, azt helyezze biztonságba és értesítse azonnal táviratban az intézetet. Az intézet ládát és zsákot küld és utasítást a műszer visszaküldése ügyében. A megtaláló 20 pengő jutalmat kap, ha azonban a megtalált tárgyat nem szolgáltatja be, vagy felbontja, szigorúan megbüntetik. — Folytatják a Szeghalom— vésztői ut építését. A Szeghalom— vésztői ut kiépítését még két évvel ezelőtt megkezdette a vármegye, azonban a befejezést az első évben az esős időjárás, tavaly pedig az árviz egyre halasztotta. A 15 kilométeres útból mór csak 3 kilométer van hátra és ennek soronkivüli elkészítésére a vármegye alispánja most utasítást adott ki. — Ki lesz a pünkösdi királynő? — Megtudja a vasárnapi öavenda balon. — Két gyermek beszélget. Juci és Ferkó leteszik a karikát, amelyet együtt hajtottak a liget napfényes utjain. — Ui nevelőt kaotunk — újságolja Juci. Ha hallanád, milyen szép meséket tud I — Lehet, de a legszebb a világon mégis csak a Kisanyám I — Azt a nevelőnő még nem mesélte el. De majd megkérem rá. — Hiába kéred, ezt ő nem tudja. Ez a ^gyönyörű mese a „Tündérvásár"-ban van, amelybin minden héten a legszebb meséket és képeket találom. Kérj egy mutatványszámot a „Tündérvásár" kiadóhivatalától, (Budapest, V. ker. Akadámia-u. 10.) és te is meg fogod rendelni. — Majális. A békéscsabaicongr. izr, elemi iskola junius 1 én (szerdán) délután 1 órától 7 óráig tartja szokásos majálisát, melyre ezúton is meghívják a szülőket és érdeklődőket. — Tépik, tördelik a Széchenyi, liget növényzetét. Május végére gyönyörűen kilombosodott és virágzott a Széchenyi-liget növényzete. Igazán öröm a fáradt embernek. ha a szépen gondozott ligetben egy-egy órát sétálva eltöhhet. Annál bosszantóbb jelenség azonban, amelyet nap nap után, de főként ünnepnapon tapasztalhatunk az, hogy az utak letört gallyacskákkal és levelekkel vannak tele szórva. Sok virágos fán megláthatok azok a sérülések, melyeket a virág és gally durva letörésével okoztak. Néhány nyegle, érzéketlen férfi és nő, akik ezt a minden cél nélküli pusztítást végzik, a legteljesebb mértékben rászolgálnak arra, hogy a rendőrség fülön fogja őket és szigorú büntetéssel elvegye kedvüket az eféle barbarizmustól. Kérjen Fruttit Kapható minden jobb vendáglőben. — Egyszerű és kettős könyvvitelt, valamint az idevágó kereskedelmi levelezést rövid idő alatt és a legalaposabban elsajátíthatja, ha junius hó 1-én megnyíló esti tanfolyamra beiratkozik. Kereskedelmi, ipari, sőt a gazdaéletben működő fiatal erők el ne mulaszszák e kedvező alkalmat. Minimális tandíj. Kényelmes beosztás. Folytatólagos előadás. Kívánatra különórák. Jelentkezések minden nap, bármely időben Karácsonyi József kereskedő üzletében, mosóczi Institoris Gyula kereskedelmi főkönyvelő. _ Elitélt csalók. Budapestről jelentik: A budapesti kir. ügyészség sok rendbeli csalás büntette miatt vádolta Trautmann György, Jurisztovszki Ödön, Glück Ernő és Glück Béla állásnélküli magántisztviselőket, akik egy nem létező külföldi cég részére Budapesten vezérképviseleti irodát nyitottak és mintegy 50 fővárosi ruházati cégtől hitelre ruhákat vásároltak, azokat eladták, a cégeknek azonban adósok maradtak. A büntetőtörvényszék egy heti tárgyalás után kihirdette ítéletét. Bűnösnek mondotta ki mind a négy vádlottat 50 rendbeli csalás bűntettében és ezért Trautmann 4'5 évi, Glück Ernőt 3 5. évi. Jurisztovszkyt 2"5 évi fegyház, Glück Bélát pedig 1 évi és négy hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Férfi ing, kalap, nyakkendő, harisnya újdonságok a legfinomabb minőségben Silberstein divatárahazában kaphatók. — Gyomor-, bél- és anyagcserebetegeknél 8 természetes „Ferenc József" keserűvíz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja s igy megkönynyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József víz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor és bélszabályozó szer. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — Minden este 8 órától női zenekar gróf Haller Elli prímás és énekesnő vezetésével a Vasúti szálloda éttermében. MMAMMMMMMMMMMMÍM üport Előre—Turul 4:0 (2.0) I. o. bajnoki Biró: Dr. Hegyi Áz előző mérkőzés közben megdagasztott pólyán játszotta le az Előre utolsó bajnoki mérkőzését, melyet a fenti gólaránnyal megérdemelten nyert meg. Az eredmény azonban nem jelenti azt, hogy az Előre tényleg jó is volt, mert abban az esetben, ha a Turul csatársorában nem négy tartalék szerepelt volna, az eredmény bizony lehetett volna fordított is. Ennek oka pedig az Előre nagyon gyenge halfsora és hasonlóan gyenge védelme. A Turul egyetlen csatára, Gál Feri ismételten meleg helyzeteket teremtett az Előre kapuja előtt, melyekből megfelelő belsők valamennyiből gólt szerezhettek volna. Pedig a mérkőzés ugy indult, hogy az Előre gólzáporral fog győzni. Pompás csatársora és a halfsor egyetlen megfelelő embere, Botyánszky hosszú, éles, lapos passzokkal pillanatok alatt a kapu előtt termett és az első percben már ült is a gól. Ezzel aztán vége is volt a sokat igérő jelenetnek, mely után hiába vártunk hasonló folytatást, csak csúszkálást és élhetetlenkedést láthattunk, amit legjobban bizonyít az, hogy a további három gólt minden valamire való kapus könnyen véd hette volna. Dr. Hegyi egy-két bibás ítélettől eltekintve megfelelt. Törekvés—KAVE 2:1 (0:0) I. o. bajnoki. Biró: Boross. Felázott pályán játszotta le a két csapat sorsdöntő mérkőzését, melynek lejátszása után a KAVE sorsa megpecsételődött. A jobb sorsra érdemes .egyesület ezzel a vereséggel menthetetlenül kiesik az I-ső osztályból s jövőre a II dik osztály keserű kenyerén kell tengődnie, ha ugyan lesz kedve hozzá, mert már is hallatszanak hangok, melyek az egyesület feloszlását adják hirül. A sarkadi Törekvés mindeneseire szimpatikus együttes, mely a második esztendőben nagy terveket akar végrehajtani, melyekkel végérvényesen biztosítani akarja csapatának olyan fejlődését, hogy a jövőben ne legyenek a tegnapihoz hasonló „döntőmérkőzései". Boross biró nagyon kényelmesen mozgott, igen sokat elnézett, amivel sokszor kihívta maga ellen a közönség zajó nem tetszését. CsAK—Szolnoki AK 4:0 (2:0) Barátságos Biró: Paulinyi Nem kevesebb, mint 5 tartalékkal rándult át a CsAK Szolnokra, hogy erejét összemérje a szolnoki alosztály második helyezettjével, a jó képességű SzAKkal. A CsAK hívei győzelemre