Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) április-június • 74-145. szám

1927-05-06 / 102. szám

Békéscsaba, 1927 május 555 békésmegyei közlöny 3 — Eljegyzés. Lécfalvi Györbiró Jenő, a Máv. gépgyár okleveles gépészmérnöke eljegyezte Linder Ilonkát. — Május 10 ig lehet jelent­kezni az országos zarándokutra. Magyar katolikusok ez idén elő­ször és hivatalosan május 27-én indulnak el Budapestről, hogy za­rándoklásukban felkeressék az törökvárost, ^Velencét. Firenzét, Assisit. A zarándokok kirándulnak Nápolyba, megtekintek Pompeit, Sorrentot, majd az Örökvárosbóí visszatérőben kiszállnak Páduába. A zarándokok junius 9 én délben érnek vissza Budapestre. Az Or­szágos Katolikus Szövetség (Bu­dapest, IV., Ferenciek tere 7., III. lépcső I. emelet 8) a Ill/b. osztá­lyon való részvételt 160 pengőben állapította meg, amelyben benne van a gyorsvonat Budapesttől— Budapestig, az elszállásolás. A |H/a. osztály, amelyben a teljes ellátás is benne vai, csak 280 pengő, mig a II. osztály részvételi dija 450 pengő. Jelentkezni erre a znrándoklásra május 10 ig lehet. Útlevél nem kell. — Villámcsapás volt Kondo­roson a mult szombat este 8 óra körül a villám — ugy látszik — az áramvezeték egyik* oszlopába sújtott és pedig a piactéren. A rettentő dördülésre a villany sok helyen kialudt néhány üzletben és egy tanteremben is, ahol a tanu­lás folyt. A világítást azonnal rendbehozták. _ Ifj. Gavenda mester kiváló rendezésében májusi bál és kaba­réit lesz szombaton f. hó 7 én este 3 órától reggel 4-ig az erzs^bet­helyi Resicza-vendéglőben Vég­helyi Iza, Perényi Kálmán és Sötét Balázs színművészek felléptével. Belépődíj személyenként 1*50 P. Elsőrangú zene. — Az idei év szenzációja a Terézköruti Szinpad vendégjá­téka Salamon Béla felléptével má­jus 10 én a Városi Színházban. Hat leghíresebb alakítását fogja bemutatni Salamon Béla, az idei szezon hat legkitűnőbb bohózatá­ban. Partnerei: Orsolya Erzsi, Hor­váth Éva, Gajári Alexa, Komlós Vilmos, Berky József és Fenyő Árpád a Terézköruti Szinpad mű­vészei. Felejthetetlen szinházi est 1 Jegyek kaphatók a színház pénz­táránál. — Százezer gyermeknek hoz hetenként örömet, szórakozást, sok vidám órát a legkedvesebb és leghűségesebb barát, a „Tün­dérvasár" képes heti gyermek­újság. Ez a lap a legjobb játszó­társa a gyermekeknek, hetenként sok mesét, verset, mulattató mó­kákat, szórakoztató játékokat, rejt­vényeket és pompás, szines ké­peket közöl. Az előfizetési ára olyan csekély, hogy a legszegé­nyebb szülő is könnyen hozhatja meg ezt az áldozatot gyermeké­nek. . Ingyenes mutatvényszájnot szívesen küld a „Tündérvásár" ki­adóhivatala, Budapest, V./D. Aka­démia-ucca 10. — Tüzek. Kondorost a napok­ban kétszer riasztotta meg a tűz­jelzés. Előbb vasárnap délelőtt 10 órakor, mikor Gazsó Mihály ko­vácsmester színje alatti szalma gyulladt ki, állítólag gyermekek játszása volt az ok. Hamar sike­rült eloltani. Kedden azonban is­mét tüz volt a csákói uradalom­ban, ugyancsak szalmakazal és törek gyulladt ki és a tüz bizony elhamvasztotta ezeket, nagyobb kárt okozva. — A futballmérkőzések eső­biztosítása már kezd általánossá vélni s ha az eddigiekhez ha­sonló érdeklődés fog mutatkozni a közönség részéről a meccsek iránt, ha az idő továbbra is meg­tartja áprilisi szeszélyeit, az eső­biztosítás igen jó üzletté fogja ma­gát kinőni a biztosítótársaságok számára. Itt van mindjárt a vasár­nap lejátszásra kerülő Hungária— Ferencváros mérkőzés, melv a bajnoki szezon derbijének ígér­kezik és ennek megfelelően a két klub vezetősége a meccset iaen tekintélyes összegre, 500 millió koronára biztosította eső ellen. Ez nem kis összeg a biztosítók szá­méra, ha meggondoljuk, hogy a rendkívül magas kockázat követ­keztében a dij szintén igen ma­gas és nem kevesebb, mint 10 százalékot tett ki. Igv tehát a két klub 50 millió dijat fizet a vasár­napi mérkőzés esőbbtositása után. Az előző héten a Ferencváros— Vasas mérkőzést csak 50 millióra biztosították és 5 millió korona dijat fizettek utána, azonban ez az összeg is fond perdu volt, mert vasárnap délután legalább is a meccs tartalma alatt, egy szem eső sem esett. — Egy egyetemi hallgatónő szörnyű öngyilkos kísérlete. Var­sói jelentés szerint Kirchner Bros­tovi néptanító leánya nem tudta előteremteni a doktorráavatásához szükséges összeget és ezért egye­temi jegyzeteiből máglyát rakott, ruháit petróleummal leöntötte, majd meggyújtotta azokat. Beszállították a varsói kórházba, ahol még az­nap meghalt. — A világ legérdekesebb föld­alatti csatornája. Gaszton Dou­mergue, a francia köztársaság el­nöke most avatta fel Marseilleben a Rove alagutat, amely a marsé­iliei kikötőt összeköti a Berre­öböllel és lehetővé teszi az or­szág belsejéből érkező hajóknak, hogy viziuton vigyék terheiket a marseillei kikötőbe. Ezt az alagut­csatornáf, amelynek hossza 7 ki­lométer és 200 méter, szélessége 22 méter, magassága pedig 15 és fél méter, még 1841 ben tervezték, de az építkezés megkezdésére csak 1911-ben került sor. A há­ború alatt megszakítás nélkül folvt a munka és eddig összesen 243 500.000 frankot emésztett fel. — Megjelent a „Mindnyájunk Lapja". Az ország legolcsóbb hetilapja a „Mindnyájunk Lapja" első száma megjelent Segesdy László szerkesztésében. A szép kiállítású hetilap gazdag tartalmá­ból kiemeljük Rákosi Jenő cikkét, Schöpfin Aladár novelláját. Ka­rinthy Frigyes krokiját, Koszto­lányi Dezső, Miklós Jenő és Se­gesdy László verseit, Lázár István elbeszélését. Két folytatásos re­gényt is közöl a lap : egyik Bónyi Adorján uj szerelmi regénye a „Szeverin szerelme", a másik Pá­linkás Bála fantasztikus regénye a „Belzebub". Az állandó „Bohé­mia" rovatban a művészvilág pletykáit és híreit találja az ol­vasó s mindezek mellett még állandó „Heti levél", gazdag kri­tikai rovat és keresztrejtvény egé­szíti ki a 20 filléres lap nagyszerű tartalmát. A „Mindnyájunk Laoja„ minden szerdán jelenik meg és minden uccai árusnál, trafikban és pályaudvaron kapható. Szer­kesztőség és kiadóhivatal Buda* pest, V., Sziget-ucca 26. — Mikor gyár a gyár? Az egyes iparvállalatok között nagy versengés folyik a tekintetben, hogy üzemet mikor szabad és mikor nem szabad gyárnak ne­vezni. A budapesti kereskedelmi és iparkamara választott bírósága most két ilyen ügyben hozott elvi jelentőségű döntést. Egy gyár be­perelte versenytársát mely gyárnak titulálta önmagát, holott csak egy­szerű üzem volL A bepanaszolt versenytárs azzal védekezett és ezt a védekezést el is fogadta a választott bíróság, hogy a gazda­sági viszonyok jobbrafordulásá­ban bizakodva, a kétségtelenül értéket jelentő „gvár" cégtoldat használatét továbbra is abban a reményben alkalmazta, hogy to­vábbra is ugy, amint az azelőtt is történt, üzemét a megfelelő ki­terjesztett keretek között ismét folytathatja. A választott bíróság mindazonáltal a perbefogott ver­senytársat a „gyár" cégtoldat hasz­nálatának abbahagyáséra köte­lezte azon az alapon, hogy ennek a megjelölésnek használatára vo­natkozólag kizárólag az ipartör­vény az irányadó, amelynek szi­gorú rendelkezéseit méltányossági alapon alkalmazni nem lehet. Egy másik esetben a választott bíró­ság arra az elvi jelentőségű állás­pontra helyezkedett, hogy a „gyár" cégtoldat használatának alapjául és igazolásául nem szolgálhat az a körülmény, hogy a bepanaszolt iparos az üzemében alkalmazott szakmunkásokon kivül kisiparo­soknak is állandó munkát ad. Kimondotta a kamara választott bírósága, hogy valamely üzemnek a gyári jelleget kizárólag csak az üzemben foglalkoztatott szakmun­kásoknak megfelelő száma adja meg és ezek közé a kisiparosokat számítani nem lehet. — Öngyilkosság. Karasz Mi­hélyné 26 éves tótkomlósi asszony mintegy másfél év óta betegeske­dett. Betegsége végkép elkeserítette a szerencsétlen asszonyt, öngyil­kosságra szánta el magát és a kútba ugrott. Mire tettét észre­vették, már csak holttestét emel­hették ki a kútból. A hatóság a temetésre engedélyt adott. — Elsőrangú ízletes konzerv virstii, finom felvágottak, zóna uzsonna naponta frissen kapható Mát hé hentes üzletében, Kociszky­palota. Ingatlanforgalom Békéscsabán az elmúlt héten a következő ingatlanok cseréltek gazdát: Bohus M. György eladta 2 hold 1250 négyszögölnyi fürjesi szántó­ját Kociszki Jakabné Sic Ilona és kisk. Kelle Jánosnak 243 q bú­záért. Bohus M. Cyörgy eladta 1 hold 1306 négyszögölnyi fürjesi szántó­ját Hrabovszki János és nejeCsi­csely Dorottyának 159 q búzáért. Bohus M. György eladta 2 hold 100 négyszögölnyi fürjesi szántó­ját ifj. Sic Mátyás és neje Puskás Erzsébetnek 180 q búzáért. Bohus M. György eladta 8 hold 400 négyszögölnyi fürjesi szántó­ját Szaszák Pálné Szaszák Iloná­nak 720 q búzáért. Vozár Pál és kisk. Vozár Már­ton eladták alsóvégi közöslegelőjük 7556 részjárandóságukat Felegyi Györgyné Gyebrovszki Ilonának 560 pengőért. Kokavec Mihélyné Kociszki Ilona eladta 3 hold 1087 négy­szögölnyi fényesi szántóját Mázán Ádám és neje Hrabovszki Judit­nak 165 q búzáért. Zelenák István eladta II.. Szig­Iigeti-u. 10. sz. házának 9/2o ré­szét Rosinger Sándor é3 neje Weiszberger Jolánnak 9440 pen­gőért. Hankó Mihály eladta 545 négy­szögölnyi fürjesi szántóját Miklya Györgyné L<$có Ilonának 27 50 q búzáért. Brüller Ármin és neje Wéber Júlia eladták 252 négyszögölnyi beltelkes házhslvüket özv. Cser­venák Pálné Nóvák Máriának 1169 pengőért. Saguly József eladta 718 négy­szögölnyi nagyréti szántóját Vand­lik Mihály és neje Knyihér Judit­nak 1660 pengőért. Pongrác András eladta VI., Szőlő u 15. sz házának 7a részét kisk. Pongrác Ilonának 1520 pen­gőért. Opauszky Pál eladta III., Sient László-u. 30. sz. házának 11 5U& részét Máté Jánosné Hrabovszki Máriának 2000 oengőért. Árgyelán Tódor és neje Ambrus Mária eladták 507 négyszögöles beltelkes szántójukat kisk. Dohá­nyos Mihálynak 25 q busáért. Kisk. Gajdács Mihály, Judit és társai eladták V., Máriássy u. 1. sz. házukat U írin Juditnak 2776 pengőért és 40 q búzáért. SzinMi Elnémult harangok. Szép számú közönség ünnepelte szerdán este a színtársulat jellemszinészét: Sö­tét Balázst jutalomjátéka alkalmá­ból, aki ez alkalommal Rákosi Viktor „Elnémult harangok" c. drámájában megkapó erővel, mély átérzéssel alakította a református pap hálás szerepét. A közönség szűnni nem akaró, percekig tartó tapsorkánnal, virágerdővel és egyéb értékes ajándékokkal hal­mozta el kedvencét. Kijutott ebből az ünnepeltetésből ZíZahy-nak is, aki a román pópa szerepében valósággal elragadta a közönséget. Málnaffy Oíti és Rásó Ida osztoz­tak még az est sikerében. Szinházi iroda kOzleményei: Előkészületben a budapesti Ki­rály Színház szenzációs operett­slágere „Repülj fecském" Farkas Imre, a kiváló poéta legújabb da­rabja. A Repülj fecském hangjá­nál, meséjénél és miliőjénél fogva olyan, amelyet a legkényesebb izlésü családok serdülő leányai is megnézhetnek. A meséje az ő bájos leányalakjai egyikének sze­relmi történetét tárgyalja poétikus és rendkívül mulatságos formában. Poezise mellett a kacagtató figu­rák egész sorát vonultatja fel ugy, hogy a közönségnek az a része, amely az operettben szórakozni és mulatni akar, a Repülj fecském­ben azt megtalálja. A zenéje pe­dig a legszebb melódiák valósá­gos kincsesháza. A leggyörönyübb számok vonulnak fel benne ki­egészítve a csodálatos szép finá­lék által. A főszerepeket Kornélly Mária, Véghelyi Iza, Szokolai Eta, Kacsóh Manci, Polgár Ferenc, Pe­rényi Kálmán, Földváry Sándor játszák. Heti műsor: Péntek: Te csak pipálj, Ladá­nyi. Mozihelyárakkal. Szombat: A Városi Színház 50 éves jubileuma alkalmából: Zsu­zsi A vén gazember.

Next

/
Oldalképek
Tartalom