Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) április-június • 74-145. szám

1927-04-22 / 90. szám

2 BfiKESHEGTEl KOZLONI Békéscsaba, 1927 április 22 való törlesztési is és azt követeli, hogy a vételár felét átvételnél, fe­lét pedig 5 százalékos kamattal egy év múlva fizessék ki a ház­helyhezjuttatottak. Az érdekel ek már napok óta nagy aggodalommal beszélnek a feiebbezésről, amely a mai napon tényleg be is futott. Megnyugtat­hatjuk az aggodalmaskodókat, hogy egészen nyugodtan fogjanak hozzá házaik építéséhez, amihez törvényadta joguk van s legyenek meggyőződve arról, hogy az OFB nem azért van, hogy egyesek túl­fokozott igényeit elégítse ki. Szarvason lesz a Békésmegyei Kisgazdák Egyesületé­nek közgyűlése A Békésmegyei Kisgazdák Egye­sülelének elnöksége véglegesen elhatározta, hoRy az idei nagy­gyűlést május hó 15-én délelőtt fél 9 tői 10 óráig fogja megtartani Szarvason, a Szarvasi Kisgazdák Egyesületében. A kisgazdák nagygyűlése ezek sze'int szervesen bele fog illesz­kedni az ugyanakkor rendezendő nagyatádi Szabó István serleg­avató és arcképleleplező ünnep­ségekbe és annak programja a következőképpen alakul: Ünnepélyes fogadtatás reggel 7 órakor, bevonulás. Fél 9 tői 10-ig a Békésvárme­gvei Kisgazdaszövetség ülése a Kisgazdakörben. Tiz órától 11 óráig istentiszte­let az ó-templomban. Tizen°gy órától 12 óráig nagy­atádi Szabó István és Borgulya Pálnak, a kör alapitójának arckép­leleplezése. Délután 1—3 ig közebéd, serleg­avatás és ünnepély. Beszédet mond: Mayer János m. kir. föld­mivelésügyi miniszter. Délután 3 óra 30 perckor eluta­zás Budapest felé. Megkezdik a Körös két hid közötti szakaszainak kotrását Kiegyenesítik a Szemián-sori öblöt (A Közlöny eredeti tudósitása.) Az egész télen ét veszteglő kotró­gépet a mai napon átvontatták a Széchenyi liget melletti hid alatt. Az átvontatás elég nagy munkát okozott, mert a kotrógép egész felső szerkezetét le kellett előbb szerelni s az átvontatás után újból felszerelni. A kotrási munkálatokat is nyom­ban megkezdik, ami hasonló lesz a mór eddig végzetthez. A csator­nát ugyanis a két hid között is megszükitik és pedig ugy, hogy a Szemián sori öblöt kiegyenesítik. Mindenekelőtt sövényt fonnak a két hid közölt s a sövény mögé fogja a gép lerakni a csatorna kot­radékát, mellyel épp ugy fogja fellölteni a meder kérdéses részét, mint a Széchenyi ligeti hid és a zsilip közötti szakaszon. Amint a két hid közötti résszel elkészülnek, folytatják a kőhid és a Gyula felé eső zsilip közötti szakasz kotrását, mely célból a szükséges sövényanyagot is a helyszínére szállították. Csak azt tartjuk furcsának, hogy a kotrás nem a vízfolyás irányában, hanem azzal ellentétesen történik, minek következtében a már kikotrolt szakaszon rakódik le a feljebb felkotort iszap a lefolyó vizzel. Felmentették a gázoló­motor vezetőjét A daleset okozója az elütött kocsit hajtó gyerek volt (A Közlöny eredeti tudósitása.) Hirt adtunk arról a halálos végű motorosszerencsétlpnségről, mely a mult év október 2 ón este a bé­kési Korona vendéglő előtt tör­tént. Mint ismeretes egy nagyobb társaság Vésztőre igyekezett kü lönmotorral, melyet Mecskó György AEGV kocsivezető vezetett. Amint a motor beérkezett Bé­késre s a Korona vendéglő mel­lett levő kanyarodónál haladt, az egyik uccából kihajtó kocsit el­ütötte. A lo/akat egy gyerek haj­totta s rajta ült a koc3Í gazdája, Bácskái Imre, aki az összeütkö­zés következtében a kocsiból ki­eseit és olyan súlyos zuzódáso­kat szenvedett, hogy másnap sé­rüléseibe belehalt. Az ügyészség a motor vezetője ellen gondatlanságból okozott ha­lált okozó súlyos testisértés cimén emelt vádat s az ügy tárgyalása csütörtökön történt meg a gyulai törvényszéken. A törvényszék Tóth tanácsa egy sereg tanút hall­gatott ki, köztük Senger állam' vasúti főmérnököt is, kinek szak­értői vallomása esett a legnagyobb súllyal latba. Szerinti a motor semmieselre se hajthatott 10 km­nél nagyobb sebességgel, ami a megengedett 12 km es sebesség alatt marad. A tanúkihallgatások során be­igazolódott továbbá az a tény is, hogy a szerencsétlenség okozója a kocsit hajtó kiskorú gyerek volt, aki sem a csengetésre, sem a sö­tét téren feltétlenül feltűnően lát­szó motorlómpára nem ügyelt. Mindezen körülmények mérlege­lése után a törvényszék Mecskó Györgyöt az ellene emelt vád alól felmentette, a szerencsétlenséget okozó kiskorú ügyét pedig átad­ják a gyermekbiróságnak. Az ügyész az Ítéletben meg­nyugodott, ellenben az összeütkö­zés következtében elhunyt Bács­kái Imre hozzátartozóinak ügy­védje átvéve a magánvád képvi­seletét. az itélet ellen felebbezést jelentett be. Halálos végű tjusuéti öntözködés Szabadka, ápr. 21. Húsvét hét­főjén délután a Szabadkától 16 km nyire levő Békován borzalmas vasúti szerencsétlenség történt. Varga László orovai földbirtokos két béreslegénye Csányi Vince és' Ábrahám György kocsin öntözni mentek a szomszédos tanyákra. A legények a vasút mellett húzó­dó uton hajtották a lovakat. Az éppen arra haladó vonat zajától a lovak megbokrosodlak és fel­futottak a vasúti töltésre. Ebben a pillanatban ért oda a vonat, amely elütötte a kocsit. Mikor a mozdonyvezető megállította a vo­natot, a pályatesten két összeron­csolt emberi holttest, két ló teteme és az összezúzott kocsi romjai hevertek. Ttlegérkezelt Ttnglia figyelmeztető jegyzéke a kantoniaktjoz London, április 21. (Wolff) A Daily Telegraph diplomáciai leve­lezője jelenti, hogy a pekingi britt követ már megkapta kormányá­nak fontos utasítását a kantoni kormányhoz intézendő uj jegyzék ügyében. A jegyzéket a britt kor­mány első figyelmeztetésnek szánta s nem köt ki benne határidőt. Britt Dolitikai köröknek azonban az a véleménye, hogy ha Csen ismét kitérő választ adna, elkö­vetkezik az idő arra, hogy Nagy­británnia azokkal a hatalmakkal, melyek vele egyetértenek, ultimé" tumot nyújtson át a kantoni kor­mánynak. Elitélt gyermekgyilkos anya Szeged, ápr. 21. (MTI) A szegedi törvényszék evi fegyházra ítélte Szűcs Zsuzsánna orosházai nap számos asszonyt, ki újszülött cse­csemőjét megölte. Az asszony vad­házasságban élt egy orosházai emberrel. Az ügyész tul enyhének találta az ítéletet és felebbezést jelentett be. Felakarta robbantani hazafias önérzetből az amerikai konzulátust Tokio, április 21. A lokioi rend­őrség letartóztatott egy japán diákot, aki fel akarta robbantani az ame­rikai nagykövetség épületét. A rendőrségen tett vallomása szerint tettét afeletti elkeseredésében akar­ta elkövetni, hogy az Egyesült Államok kormánya még mindig tagadhatatlan gőggel kezeli Ja­pánt és a japán kormányt nem tartja egyenrangú félnek. Ingatlanforgalom Békéscsabán az elmúlt héten a következő ingatlanon cseréltek gazdát: Máté György, Judit, Mária és Pál eladták 3 hold 1360 négy­szögölnyi kismegyeri szántójukat Franyó András és neje Csankó Honának 336 q búzáért. Szabó István és neje Toronyai Olga eladták 250 négyszögölnyi beltelkes szántójukat és házukat Filippinvi Pál és neje Szabó Ol­gának 8000 P. Antovszki Jánosné Gálik Má­ria eladta 1394 négyszögölnyi nagy­réti szántóját Laurinyec Pál és neje Krizsán Ilonának 70 q !bu­záért. Antovszki Jánosné Gálik Má­ria eladta 1400 négyszögölnyi nagy­réti szántóját Lacó Pál és neje Uhrin Juditnak 2300 P. Hankó András és neje Davidesz Mária eladták 1 hold 1054 négy­szögölnyi fürjesi szántójukat Su­sánszki Mihálynak 150 q búzáért. Kiszely János eladta 152 négy­szögölnyi beltelkes kertjét Marottye Pál és neje Balázs Irénnek 4160 pengőért. Klimó Pál és neje Hursán Ju­dit eladták 552 négyszögölnyi felsőnyomási szántójukat Zsíros János és neje Zsilák Zsófianak 1200 pengőért. Kuesara Márton eladta 700 négyszögölnyi vandháti szántóját Kuesara Pálnak 22 q búzáért. Henzsely János eladta Kézay-u. 36. sz. házénak felerészét Huszár Andrásnak 73 q búzáért. Oláh Gáborné Kárai Julianna eladta 772 négyszögölnyi sikkonyi szántóját Kárai István és neje Nagy Rózának 1216 pengőért. Korim Pál eladta Soproni-u. 6. sz. házának V 6 részét Opauszki Mihálynak 30 q búzáért. Kvasz György eladta 1 hold 1344 négyszögölnyi sopronyi szán­tóját Kovács Pál 2800 pengőért. Lacó Pál és neje Unyatinszki Dorottya eladták 699 négyszög­ölnyi iusréti szántójukat Szabó Pál és neje Weissenbek Máriának 1579 pengőért. Csicsely György, kisk Csicsely K. György, Judit, Mária, Ilona és András eladták 2 hold 87 négy­szögölnyi fürje-isi szántójukat Pa­taj Jánosnak 44 iO pengőért. Özv. Kovács Györgyné Gálik Mária eladta 2 hold 100 négy­szögölnyi telekgerendási szántóját Szlávik Györgynek 105 q búzáért. Vicján Jánosné Mogyorósi Ka­talin eladta 20 hold 1000 négy­szögölnyi gerendási szántójának részét Mogyorósi Pálné Zaho­ran Máriának 5800 pengőért. Hmm Ezen a héten a Réthy, SBdy és Felker gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. — Elkészült a szeghalmi hő­sök emléke, Május 22 én leplezik le Szeghalom község hőseinek emlékét, melyet Gách István szob­rászművész készített. A leleplezési ünnepen jelen lesz József főher­ceg, a vármegye előkelősége és a 101-ik gyalogezred volt parancs­noksága. — Meghívó. A Magyar Vörös Kereszt Egyesület csabai fiók­egybte április 26 án, kedden dél­után 5 órakor a városháza kis­tanácstermében tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagok mi­nél nagyobb számban való meg­jelenését kéri dr. Korniss Géza elnök. Tárv.'ysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jelentés az elmúlt évről. 3. Pénztárnoki jelentés. 4. Ellenőr jelentése. 5. Esetleges in­dítványok. — Időprognózis : Változékony, szeles idő várható, helyenként esővel és hősülyedéssel, később javulás valószínű. — Felhívás! Felkérem az Omaszta-féle földön házhely társtulajdonosokat, hogy a ház­hely bekerítése végett 1927. ápri­lis 24-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a városháza kistanácster­mében tarlandó értekezletre saját érdekükben megjelenni szívesked­jenek. Békéscsaba, 1927. április 21. Dr. Medovarszky Mátyás, fő­jegyző. — Vetélkedés a vásárhelyi színházért. A Vásárhelyi Újság irja : A hódmezővásárhelyi Nyári Színkör bérletéért az idén szo­katlanul élénk verseny folyik. Sze­ged és Békéscsaba után tegnap a pécsi szini direktor, Faragó Sán­dor sürgönyzött a városhoz, hogy a pályázaton részt kiván venni és az errevonatkozó kérelmét már postára is adta. Ezzel azonban még nem merült ki a pályázók sora, mert — mint értesülünk — a volt szegedi színigazgató, Andor Zsigmond még mindig ragaszko­dik a Nyári Színkör három évre szóló bérletéhez és erősen hiszi, hogy a szezont julius elején meg­kezdheti. Az aspiránsok közül a tanács fog választani, előbb azon­ban a szinügyi bizottság is meg­tárgyalja még a dolgot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom