Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1927-01-27 / 21. szám
Békéscsaba, 1927 január 27 BEKFHMKeW KÖZLÖNY 3 _ Az Előre közgyűlése. Az Előre MTE 1927 január 30-án, vasárnap délután fél 6 órakor a (Próféta nagytermében tartja évi rendes közgyűlését. _ Felhívás. Bű. 24—1927. sz. 1926 december 31-én este 23 óra tájban egy eddig ismeretlen tettes nyilvánvalóan «zzal a céllal, hogy ezáltal balesetet idézzen elő. az Andrássy-ut és Vass ucca sorkén ilévő AEGV kitérőnél a sinek közé egy gránitkockát ékelt be, amely ténykedése következtében 1927 január 1-én reggel 5 óra 22 perckor a Vésztő felé haladó 702. szmotorosvonat a jelzett helyen kisiklott. Felkérem a2on szemtanút, aki 1926 december 31 én éjszaka .állítólag egy gyanús egyént látott a jelzett helyen dolgozni s aki a reggeli balesetnél is jelen lévén, •ezt a tényt Gyúró Gábor AEGV vizsgálókalauznak be is jelentette, hogy a nyomozás érdekében hi vatalomnál (Városháza földszint jobb, ajtó 10) minél előbb jelentkezni szíveskedjék. Békéscsaba, 1927. évi január hó 25 én. A rendőrkapitányság vezetőle: Jánossy Gyula sk., m. kir. rendőrfőtanácsos. — Konzuli akadémia Bécsben. Az osztrák közt?rsaság kancellári hivatala a régi keleti akadémiát, ame'ynek Magyarországról is nagy számmal voltak hallgatói, teljesen átszervezte. Az uj intézmény, amely most konzuli akadémia címet visel, hallgatóit elsősorban a konzulátusoknál, kereskedelmi és Iparkamaráknál, más gazdasági érdekképviseleteknél való szolgálatra, valamint olyan kereskedelmi pályákra képezi ki, amelyek a külkereskedelemmel állanak szoros vonatkozásién. A konzuli akadémia két évfolyamban működik és tárgyai a gazdasági, földrajzi, történelmi és jogi tudományok köréből vannak merítve. Kiváló súlyt helyez azonkívül az akadémia a német, francia és angol nyelvnek, valamint egy tetszés szerint választott keleti nyelvnek az elsajátítására. Az akadémia internáíussal van egybekötve, ahol a hallgatók teljes ellátást nyernek. Egy évi tandij és internátusi dij együttesen 2800 schilling. A tanév ok ióber közepén kezdődik. A felvételt érettségi bizonyítvány alapján lehet kérelmezni. Hinden Konsularakademie in Wien, IX., Boitzmann.gasse Nr. 16. — Á tyúktojás állandóan magas ára. Magyarország tojáskivitele folytonosan emelkedőben van •3 ez eredményezi, hogy azon a pénzen, amelyen ezelőtt 10—15 évvel 5—6 darabot, ma csupán egy darab tojást lehet venni. Budapesten a friss tojás ára 2200— J2500 korona s ugy hisszük, hogy a legtávotabbi vidékeken is adnak mostanában 1800—2000 koronát darabjáért, ami azt bizonyítja, hogy a baromfitenyésztés ma elég jövedelmező foglalkozás. Ösztönözzön ez minden gazdaszszonyt arra, hogy lyukjai minél korábban kezdjenek tojni, amit az által érhet el, ha egyrészt a tyukólat óvja a nagy hidegtől, másrészt pedig, ha tyúkjait jobban táplálja. Különösen a keverékiakarmányok lesznek ilyenkor nagy szolgálatot, aminő például főtt burgonyából készíthetünk, amelyhez egy negyedrész korpát, vagy takarmánydarát s egy kevés darált hust, vagy csontlisztet keverünk. — Nyugdíjazások a megyében. Csörföly Endre tótkomlósi anyakönyvvezető helyettes segéd jegyző, Szabó László vésztői állatorvos, őri Lajos békési községi közgyám, Frisch Mór békési adótiszt, Cs. Szabó Bálint gyomai községi iktató betöltött szolgálataik után saját kérelmükre a vármegye nyugdijbizottsága által nyugdíjaztattak. — Nyíregyháza rendezi a városi temetőket. Nyíregyházáról jelentik: Nyíregyháza város tanácsa a városi temetők rendezésévelkapcsolatban megbízást adott Rerrich Bála fővárosi műépítésznek, hogy készítse el a temetők tervét. Az építész már elkészült feladatával és a napokban bemutatta terveit a városi tanácsnak, amely a legnagyobb megelégedéssel fogadta Rerrich megoldását. Ma és minden eate női zenekar a Vasúti Szálloda éttermében. — A magyar vasutas becsületessége. Leindörfer Imre dr. orosházi ügyvéd a mult héten Gyulára utazott s itt a vasúti állomásnál vette csak észre, hogy hatmillió koronát tartalmazó pénztárcáját elvesztette. Az elveszett pénztárca becsületes kezekbe került, mert azt Kónya Sándor, az Alföldi Gazdasági Vasút alkalmazottja találta meg és hiánytalanul visszaszolgáltatta a károsult ügyvédnek. — A munkapiac. A m. kir. állami munkaközvetítő hivatalnak a kereskedelemügyi miniszterhez tett jelentése szerint január 19-én a budapesti és 7 vidéki hatósági munkaközvetítő férfi- és nőmunkások részére 273, tanoncok részére 290, összesen tehát 563 munkahelyet, továbbá 6235 férfiés nőmunkakeresőt, 107 tanoncot, összesen tehát 6342 munkakeresőt tartott nyilván. Száz munkahelyre 1126 munkakereső jutott. A munkapiac helyzete ismét roszszabbodott Főbb foglalkozási ágak szerint tekintve a munkapiac kedvező a szövőnők, üvegfúvók és tanoncok részére a többi foglalkozási ágaknál változatlanul kedvezőtlen. Intézetek szerint tekintve a munkapiac általában mindenütt igen kedvezőtlen. Ptasinszky Pepi és Albertina Ferrari hangversenye (A Közlöny eredeti tudósítása.) Első híradásunk nyomán, amikor Ptasinszky Pepi és Albertina Ferrari együttes koncertjét közöltük a nagyközöiséggel, az érdeklődés a legnagyobb mértékben nyilvánult meg ezen hangverseny iránt, A mai időkben teljesen szokatlan nagy érdeklődést a két művésznő személye, nemkülönben művészete idézte elő. Ptasinszky Pepi már ismerőse a csabai közönségnek, ki egynéhány szereplésével teljesen meghódította a közönséget. Az ő különlegesen nagy és értékes táncmüvészete, párosulva egyéniségének végtelen szimpatikus je'enségével emlékezetes mindenki elölt. S annál inkább érthetőbb is az előadás iránti érdeklődés, mert hosszú távollét után igazán nehézségek leküzdése után sikerült csak ez ő vendégszereplését megszerezni, A január 31-iki koncertnek másik közreműködője Albertina Ferrari, szintén nem ismeretlen a csabai közönség előtt. Ma már a világvárosok újságjainak hasábjain is feltűnik Ferrari neve, ki az ő feltűnő szerénységével mint egy bájo3 női jelenség jelenik meg a dobogón, hogy hegedűművészetének brilliáns színeivel nyerje meg a közönséget, ő egyébként Hubay mester egyik legkedvesebb tanítványa volt, azonkívül olasz létére a magyarok egyik leghűségesebb barátja. Ezen koncert rendezésével az Aurora valóban „csemegé"vel fog szolgálni a közönségnek, melyet ily patinás művésznők együttes szereplésére az is indított, hogy február hóban nem is rendez koncertet. Az előadás január 31-én lesz a Városi Színházban s jegyek Gesmeynél már kaphatók. izinhái Sárga liliom. A műsor csinálás és közönségvonzás nem kis gondjai Pesten is felelevenítették Biró Lajosnak egy régi színmüvét, a Sárga liliomot, amelyet nálunk is felújított kedden a színház. A darab ma már egykÍ3sé ásatagon hat. Konfliktusa mesterkéltnek tűnik fel, radikális tirádái és elmélkedései színüket vesztették, A tendencia meg nagyon is kilóg belőle, ugy, mint a kandisz- cukorból a spárga. S aztán ez a spárga kissé vastag is a rátapadó vékony cukormennyiséghez képest. Túlságosan és igaztalanul sokat gáncsolódnak arról, hogy : hogy és mint van „nálunk Magyarországon". Mert bizony másutt sincs máskép. A „nálunk" hangsúlyozása ilyenformán legalább is*>ántó. Kétségtelen azonban, hogy — jó előadásban — a darab hatásos jeleneteket, izgató fordulatokat bőven tartalmaz. Jó színpadi munkát lehet belőle csinálni. Színészeink csináltak is. Lendülettel, összevágóan, az élet színeivel adták a darabot. Málnaffy Otti tökéletesen ábrázolta Judit alakját. Szép, szines beszéde, diszkrét eszközökkel dolgozó emberábrázolása megérdemelt sík ert aratott. Földvári bonviván létére többször meglepett már erőteljes drámai alakításaival. Peredy szerepében nagyszerű lendülettel, forró érzéssel, a drámai akcentusok megkapó éreztetésével, kerek egészet adva játszott. Sötét Balázs a nagyherceg alakját finoman, bensőséggel, melegen formálta meg. Zilahy Thurzó főhadnagy raisonneur szerepében nagy tudásának legjavát adta. Játékában a sima elegancia a megértő okosság és józanság igazán emberi éreztetésével párosult. Ki3 szerepében igen jót produkált Burányi, Korda az életből vágta ki a főkapitány markáns alakját. Perényi két szerepben is kitűnően játszott Polgár, Biró, Szokolay, Döme, továbbá Galgóczy és Fekete igen jól ílíeszkedtek az együttesbe. A közönség — egy félházra való — nagyon sokat tapsolt a színészek játékának. Szinházi iroda közleményei: Csütörtök este ismét olcso előadás mozi helyárakkal 40 fillértől 1 pengő 20 fillérig. Szinre kerül Bus-Fekete László Csuda Mihály szerencséje cimü mulatságos operett. Három órai kacagás és jó kedv éri azt, aki ezt a nagyszerű előadást megnézi. Hajtóvadászat. E hét péntekén mutatja be a Városi Színház Huszka és Martos legújabb operettjét: a Hajtóvadászatot. Legszebb melódiák zsongása tölti be máris a csabai színház nézőterét és ezek a gyönyörű dallamok szines keretét adják annak az izgalmas regénynek, melyben jégéi, fagyon, hóviharokon keresztül egymáséi lesznek Darikoff Anna hercegnő és a nőgyűlölő Valkovszky Fedor gróf. Erre a két pompás szerepre alig akadt volna jobb szereplő, mint Kornélly Mária és Földváry Sándor, akik énekben, játékban egyaránt meglepőt fognak produkálni. A népszerű Véghelyi Iza és Polgár Ferenc bravúros táncai, Perényi Kálmán, Zilahy János kabinetfigurái, a pazar pompájú, színdús rendezés mind összetevői a várható hatalmas sikernek. A Hajtővadászat a pénteki bemutató után sorozatosan kerül szinre. Kiss Árpád igazgató megszerezte Molnár Ferenc világhírű vígjátékának a Játék a kastélyban előadási jogát. A próbák a szenzációs darabból már megkezdődtek. Heti műsor: Csütörtöki Csuda Mihály szerencséje. Mozi helyárakkal. Péntek: Hajtóvadászat. A) Szombat: Hartóvadászat. B) Vasárnap d. u. 4-kor: A Noszty fiu esete Tóth Marival. Vasárnap este 8-kor Hajtóvadászat. Elsőrendű zománefényii gallér, kézelő és frakking tisztítása a legrövidebb időn belül „Ideál" gőzmosógyár Buda. pest. Békéscsabai gyüjtotelep Vaaucca 16. — A lóerőszám helyett a benzinfogyasztást akarják az autóadó alapjául venni. A kereskedelmi minisztériumban tegnap délután folytatták azt az értekezletet, amelyet az előző héten kezdtek meg abban a kérdésben, hogyan kellene a közúti gépjárómüveket a közutak fejlesztési költségeinek viselésébe az eddiginél rendszeresebben bevonni. Az értekezlet, amelyen befejezték a hivatalos tervezet részletes tárgyalását, azzal az eredménnyel végződött, hogy a törvényjavaslat végleges alakjának elkészítése előtt a kereskedelmi minisztérium illetékes osztályai tanulmányozni fogják azt, vájjon nem lenne-e helyesebb a gépjármüveknek a közúti költségekhez való hozzájárulását a mostani hivatalos tervezetben alapulvett lóerőszám helyett a benzinfogyasztás mértékétől tenni függővé. Ezt a megoldást ugy érdekeltségi részről, mint egyes hivatalos tényezők részéről is az illetékes tényezők figyelmébe ajánlották, tekintettel arra, hogy az egyes külföldi államokban már ezHő szerint is gyakorlatban van. Ma és minden este női zenekar a Vasúti Szálloda éttermében.