Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1927-02-26 / 46. szám

Békéscsaba, 1927 február 26 BÉKÍSMEGYEI KÖZLÖNY 3 , Szabályozzák a ligeti szöllőket (A Közlöny eredeti tudósítása.) Van a város belterületén egy te­kintélyes földdarab, rnely régente virágzó szöllőskertekből állott. A szöilőtőkék pusztulásával a tulaj­donosok mind kevesebb gondot fordítottak a szöllők müvelésére, "ugy, hogy azok a kertek lassan­ként közönséges konyhakertekké degradálódtak, sőt sok helyen bú­zával, kukoncával vetették be a szöilőtőkék helyét. Ez a terület a Széchenyi ligettől a Békési-uti zsi­lipig terjed. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben mind több és több épitési engedély, kérnek ki arra a terü­letre, a város szükségesnek tartja annak szabályozását már jóelőre, nehogy egy későbbi szabályozás nak épületes, vagy egyéb költsé­ges berendezesek állják majd útját. A szabályozás után a csatorna melletti ut kiszélesítésével és a tel­keket átvágó rövid utca nyitásával az ott létesítendő telek- és ház­csoport közvetlen összekapcsolást nyer a város belterületével. A szabályozási tervet a mér­nöki hivatal már a tanács elé ter­jesztette. Elsőrendű sománcfényü gal­lér, késelő és frakking tisztí­tása a legrövidebb időn belül „Ideál" göxmosógyár Buda. pest. Békéscsabai gyiijtőtelep Vas ucca 16. A Növényvilág csodái Rács Lajos dr. kamarai igazgató előadása Debrecen, február 24. Rácz Lajos dr., a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara igazga­tója tartott e cimen a debreceni Tisza István Tudományegyetem népszerű főiskolai tanfolyaménak keretében kedd díiután igen ér­dekes s a szakember s laikusok figyelmét és érdeklődését egyaránt felkeltő előadást. Nem szára/, lélektelen tudo­mányos ismertetést hallott az ez alkalommal szép számban egybe­gyűlt érdeklődő közönség, hanem egy lelkes botanikus tudományos értékű és mélyreható tanulmá­nyainak szivhez szóló megnyilvá­nulását. A növények szervezetét, élet­működéseit, táplálkozását ismer­tetie Rácz Lajos dr. előadásában s több mint száz, nagyrészt szi­nes vetített képben mutatta be a megkapóan éidekes és tanulságos anyagot. A legkezdetlegesebb növényi szervezetektől elkezdve, a tropu­sok gazdag és pompás növény­zetéig mindenütt megtalálta az előadó azokat a bámulatra méltó berendezéseket és csodálalos je­lenségeket, melyek a természet életében megnyilvánuló végíelen bölcsességének csak elszórt pont­jai ugyan, de a kuiató elmének mégis világító mécsekül szol­gálnak. Aki az előadást figyelmesen végighallgatta, tényleg bepillantást nyert a növények életébe s meg kellett győződnie arról, hogy a növény minden legkisebb rész­letében is valóságos technikai csodamü. „Mindenről előre gondoskodás, abszolút tervszerűség, minden fe­lesleges nélkül a legszükségesebb anyag és erő felhasználásával, oly sokszázféle feladatnak meg­valósítása — fejezte be előadását Rácz Lajos dr. — ez már való­ságos himnusza a Mindenható­hoz a természetnek." A lelkes közönség élénken ün­nepelte előadása befejeztével az előadót s abban a reményben távozott, hogy e kitűnő szakember előadásában más alkalmakkor is lesz módja gyönyörködni. izinháfi Színházi iroda közleményei : Ezulon hozzuk tudomására a tisztelt szinpártoló közönségnek, hogy Kiss Árpád igazgatónak si­került Kiss Ferencet, a Nemzeti Színház kiváló művészét egy ven­dégjátékra megnyerni. Az illusz­tris művész ez alkalommal a Mu­zsikus Ferkó cimü operett cím­szerepét fogja kreálni, az ő utá­nozhatatlan egyéni művészetével, az ősi magyar egyéniségének min­den közvetlenségevel. E gyönyörű operett magyar dalai az ő ajkai­ról szuggesztív erővel fognak hat­ni a közönségre. Reméljük, hogy a közönség mélányolni fogja az igazgató aldoza ;készségét és tö­meges megjelenésével fogja hono­rálni azt, hogy a legmagyarabb színművész jatékaban gyönyör­ködhetik. Ez alkalommal mérsékelten fel­emelt helyárak. Jegyek szerda reg­geltől előre válthatók. A tisztelt bérlők helyei csütörtök déli 12 óráig tartatnak fenn. Vasárnap délután 4 órai kez­dettel szinre kerül „Terezina" ci­mü operett a bemutató előadás kitűnő szereplőivel, melyek ennek a nagyszerű darabnak sikeret meg­alapították. Főszereplők: Torma Guszti, Végheiyi Iza, Zilahy János, Földváry Sándor, Polgár Ferenc, Korda Sándor, Sötét Balázs, Bj­rányi Albin. Vasárnap, hétfő és kedd este Fa­ragó Jenő nagyszerű operettje, melynek zenéjét Frederik Ciiopin zenéiből Beitha István állította össze „Chopin" cimü operett ke­rül szinre. E szenzációs darab be­jária mór a világot, mindenütt a legnagyobb sikert és elismerést aratva, mig végre hozzánk is el­jutott. Esztendőkön át az európai színházak nagy versenyenkivüli szenzációja volt. A legszebb mu­zsika, teljesen elütő az operelt­sablontól friss, eredeti, olyan ked­ves, melódikus, hogy abban min­denkinek öröme telik, szövege pedig bájos, poétikus és akár mu­zsika nélkül is megállaná a he­lyét. E kitűnő darab ragyogó elő­adásban, preciz, tökéletes össz­játékban, elsőrendű kioszlásban kerül a közönség elé s igy a leg­teljesebb siker elmaradhatatlan. Főszereplők : Kornélly Mária, Vég­helyi Iza, Torma Guszti, Kacsóh Manci, Szokolai Eta, Földváry Sándor, Polgár Ferenc, Korda Sándor, Zilahy János, Sötét Ba­lázs, Burányi Albin. . Heti müsór: Szombat: Muzsikus Ferkó. Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház illusztris müvészénekegyellen vendégjátéka. Mérsékelten felemfelt helyárak. Bir­letszünet. Vasárnap délután: Terezina. Vasárnap este : Chopin. Operett­újdonság. Hétfő: Chopin. B) bérlel. Kedd: Chopin. A) bérlet. Apróhirdetések Rum, likőr essenciék, Finom szesz. Va­lódi orosz tea. cognac. rum stb. a legjobb minőségben Wenich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. Bognársegéd felvétetik Péky-ucca 13. sz. alatt. Keresek megvételre 2 drb portált rollóval együtt. Klein Jenő Erzsébelhely vas és füszerüzlet, Telefon 19. Irógépjavitást és karbantartást mindenféle finom müszerészeti munkák, u. m, pénztárgépek, se­bességmérők (tachometer) stb. — különfele műszerek javításának szakszerűen végzését jutányosán elvállalom. Uj és használt írógé­pek, Irógépbecserélés, Irógepalkat részeket es kellékeket raktáron tart Szegedi Hugó Andrássy-ut 22. — Telefon 280. Dobozmegyeren az állomás mellett Jelenka György­nek 11 öl buzaszalma, kukorica ­kóró, kukoricacsutka és izék ki­sebbjnagyobb mennyiségben el­adók. Érdeklődni ugyanott 159. sz. Eladó egy cselló és egy finom nagy­bőgő Balassa-ucca 2. sz. Malomgépek malomátalakilás, nyomdai gépek, papirvégó ollók és gépek, autó­láncok, kalibrált szállító láncok téglagyárak részére kaphatók Sze­gedi Hugó minlaraktárában Bé­késcsaba Andrássy ut 22. szám. Telefon 280. Téglából épüli nagy lakóház eladó. A ház­ban van egy 4 szoba konyhás, két 1 szoba, konyhás lakás, 5 kamra, egy mosókonyha, 1 pince. A ház megegyezés szerint esetleg . rövid időn belül beköltözhető Érdek­lődni lehet Horthy Miklós-ut 37. alatt a tulajdonosnál. Porszívó és vixelőgépek eredeti francia márka kapható Szegedi Hugó mintaraktárában Bé­késcsaba Andrássy-ut 22. szám. Telefon 280. Ház Berényi-ut 74. szám alatt, mely áll 2 szoba, konyha és különféle mellékhelyisegekből, egy vagy két. évre haszonberbe kiadó. Értekezni lehet ugyano!t. A békési •tcelgyáiban egy könnyű, teljesen jó karban levő s'ráfkocsi eladó. Két egymásba nyíló teljesen kü'ön be­járatú tégas vilégos szoba, meg­felel irodának vagy orvosi rende­lőnek. telefonnal azonnalra kiadó, Cim Prónay-u'ca 2. sz. Ebédlőszobaberendezés ieljesen jó karban levő, jutányon áron eladó II Ferenc József-tér 21 Egy pince ki&dó Ferencz József-tér 21. sz. ü k |j Bármilyen rendszerű | mérlegek | | és s u 1 y o k 1 1 javítását | v 9 vj és hitelesítésre előkészítését v | a legolcsóbb árakért készítem | Dénes Bálint | & képesített mérlegkészitő £ Teleki-utca 6. sz. alatt R «/S I TELEFON 183 I Gyógyáruk Kötszerek Vegyszerek Illataserok Szappanok Száj és fog­ápolő Bserek Fényképészeti cikkek Wénich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent Istvántér 16. Csinos, Marcsa, tetszetős külsőt nyer minden hölgy. ha füzőszükségletét az ELITE Békéscsaba, Andrássy ut 36 szerzi be, hol a legújabb sweizi gummifüzöt, halcsontnélküli has­fűzők, orvosilag jóváhagyott haskötők, harisnyatartók és melítartók a legjobb minőségben, a legjutónyosabb árakon készülnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom