Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1927-02-25 / 45. szám

Békéscsaba, 1927 február 25 BEKfiSMFGYEI KAZLftNY 3 M1MMM. Ezen a héten a Badlcs és Rsdó gyógyszertár tart éjjeliszolgá­latot. — Jégtörő Mátyás csakugyan beváltotta a nevéhez fűzött remé­nyeket Talált jeget és — hála Igennek — tört is. A Mátyás nap alkalmából persze számosan ke­resték fel jókívánságaikkal a város főjegyzőjét, Medooarszky Má'yás dvt és Lepény M ityást, akiknek vendégszerető háza a mai napon olvan volt, akár egy lakodalmas ház, ami mindenesetre amellett tanúskodik, hogv mindketten a város közszeretetben álló polgá íai, kiknél a jókívánságoknak kif jezést adni nemcsak a ható­ságok, hanem a vá'Ialalok kép­viselői is ked/es kötelességüknek .tartották. — A Kath. Leányklub vasár­napi teaestiére nigvban folynak az előkészületek, ugy, hogy az a legszebb sikerrel kecsegtet. A tea­estélyen nem kötelező semmiféle költséges toalett, mert az inkább fesztelen családias mulatság lesz s épen ezért belépődijat sem ál­lapítottak meg. Az estélyt a leány­gimnázium tornacsarnokéban ren­deli meg a Leánvklub és kéri az érdeklődő közönséget, de különö­sen tagjait, hogy azon mennél nagyobb számban jelenjenek meg. Jegyezzen fürdőrészvényt! — Idöprognózis: További hő­emelkedés vérható, legfeljebb nyu­gaton kevés csapadékkal. _ Befejeződött a Rokka át­szervezése. Mint egyik legutóbbi számunkban részletesen megírtuk, hogy a Rokka Köttszöyő R'. üze mét és adminisztrációját sikeresen átszervezték s hogy a vállalat uj vezérigazgatója Rózsa Pál lett. Gottlieb Pál az eddigi vezérigaz­gató állásától megvált és a Confi­dencia Magyar Inkasszó és Bi­zalmi R 1. igazgatója lett. Bérautó. Telefon 78. Vidéki turnékat kedveső áron vállalja. — Uj mezőgazdasági szesz­főzdék engedélyezése. Az 1928. év őszétől az 1929. év őszéig terjedő időben felállítandó mező­gazdasági szeszfőzdék részére 2400 hektóliter szesz termelését engedélyezte e kormány. Aki ebből az engedélyezett mennyi­ségből részesedni akar és ecélból 1928. évi szeptember hó elseje után mezőgazdasági szeszfőz­dét akar felállítani, annak az ^engedélyezést április hó 1 ig kell kérnie a pénzügyigazgatóságnál. Ilyen engedélyt csak szövetkezet kaphat, vagy pedig olyan szesz­főzde, amelynek a vele kapcso­latos birtokkal közös tulajdonosa van. — A párisi nemzetközi vásár időpontját a vásár igazgatósága május 14—29. napjaira tűzte ki. Az igazgatóság a vásár látogatók részére úgynevezett vásárlói iga­zolványokat bocsátott ki, amelyek a vásár meglátogatására és külön­böző kedvezmény igénybevételére jogosítanak. Az igazolványt névre kiállítva az érdeklődők a szegedi kereskedelmi és iparkamaránál kaphatják meg. — Találtatott egy kézi kosár. Tulajdonosa a rendőrkapitányság 5. számú hiv. helyiségében át­veheti. Jegyezzen fürdőrészvényt! — Áthelyezés. Az egyházi ha­tóság Ruszka Zoltán t b. kano­nok dobozi plébánost 23 évi ottani szolgálata után a derecs­kei plébániára helyezte át. Az át­helyezett p'ébános, aki értékas tagja volt Békésvármegye társa­dalmának, a napokban tette meg bucsulá'ogatásait. — Ösztöndíj a köztisztviselők gyermekeinek. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter a kéoviselő ház keddi ülésen három javas­latot nyújtóit be. Ezek a követ­kezők : a polgári iskolákról, a közszolgálati alkalmazottak gyer­mekeinek tanulmányi ösztöndi jairól. továbbá a külföldi magyar intézetekről és a magasabb mű­veltség colját szolgáló ösztöndijak­ról. Az ösztöndijjavaslat értelmé­ben a jövő évi költségvetés be­vételei terhére egymillió pengős ösztöndiiat létesít a kultusikor­mány. Ezek az ösztöndíjak 400— 1000 pengős évi ösztöndijak és ezekben a közszolgá ati alkalma­zottak gyermekei részesitendők. Ezt az ösztöndijat tanulmányai egész ideje alatt élvezi, amig az oklevelet meg nem szerzi. — Három hónapi fizetést kap­nak a juoiláló Hajdutnegye tiszt­viselői. Debrecenből jelentik: Hajdumegye törvényhatósága a mult évben ünnepelte fennállásá­nak 50 éves jubileumát. Ebből az alkalomból február 26-án tar­tandó megyei közgyűlés javasolni fogja, hogy más megyei törvény­hatóságok példájára, a jubileum alkalmából a megye tisztviselői egyszersmindenkorra szóló segély­képen három hónapi fizetést kap­janak. A belügyminiszteri jóvá­hagyás után a tisztviselők való­színűleg mé? március elején meg­kapják a jubileumi segélyt. — Vásári zseb metszők és tol­vajok ellen tett feljelentést Gjíía Erzsébet Békéscsaba Szerdahelyi­ucca 1. szán alatti lakos, kinek ismeretlen tettes pénztárcáját 80 pengő tartalommal és Gynricza Imréné csorvási lakos, kinek, mig egy sátor előtt alkudott, kosarából 3 méter kávébarna és 2'5 méter sötétkék seviot szövetet loptak el. — Lemondott az elöljáróság, mert keveselte a fizetést. Oros házáról jelentik : Nagyszénás köz­ség képviselőtestülete néhány hél­tel ezelőtt az elöljáróság fizetését a duplájára emeite fel. A várme­gye feloldotta a község határoza­tát, mert a fizetést elegendőnek tartotta s kimondotta azt is, hogy ha sok a dolog, „dolgozzanak" délután is a községházán. A nagy­szénási elöljárók a vármegye ren­deletére azzal válaszoltak, hogy a bírótól az esküdtig benyújtották lemondásukat. — Nem sikerült a budapest— alagi vonal villamositásK. A Máv. tudvalevően villamosította a bu dapest—alagi vonalat. Elkészült az egész felsővezeték és Verebély mérnök tervei szerint a villamos­mozdony is. azonban a próbajá­ratok annyira sikertelenek voltak, hogy a többmilliárdos befektetés­sel elkészült pálya leszerelésén dolgozik most a Máv. Ez nem je­lenti a vasutak elektrifikálásának kudarcát, hanem csak az ujabb motorok alkalmatlanságát, mert viszont tagadhatatlan, hogy már 30 év előtt épen a Ganz Villa­mossági létesítette Európában az első, még ma is kitűnően működő elektromos vasuli vonalat a Como tó mentén a Valtellina völgyeben. — Villanyvilágítást kér a Gt­bor Á on utca. A Gibor Á on­uccai lakosok kérik a várost, hogy a villanytelep szereljen fel megfelelő u?cai égőket, mert az utca oly sötét, hogy az azon való éjjeli közlekedés a közbiz­tonságra nézve a legteljesebb mértékben veszélyes. Kérik ezen­kívül még azt is, hogy az utca óvodafelőli oldalát járdával lássa el a város. — A békéscsabai m. kir. áll. polgári fiu- és f alsőmezőgazda­iskola ifjúsága 1927. február hó 26 án, szombaton este 8 órai kezdettel, az iskola tornatermében az önképzőkör és a cserkész­zenekar iavára műsoros táncestét rendez. Családjegy 5 pengő, sze­mélyjegv 2 pengő diákjegy 1 pengő. Felülfizetéseket köszönet­tel fogadnak és hirlapilag nyug­táznak. Ruhatár, cigányzene és büffé. — Akció indul meg a szegedi szinház államosításira. Szeged­ről jelenlik: A szegedi szinház válságát a városi tanács ugv ol­dotta meg a közelmúltban, hogy házi kezelésbe vették át a szín­házat. A terv az, hogv a város a jövő évadban is házi kezelésben tartaná meg a színházat. Legujab­bankezdeménvezés indult meg ab­ban az irányban, hogy az egykori kolozsvári nemzeti szinház min­tájára a kultuszkormány államo­sítsa a szegedi színházat. — Külföldi gazdasági alkal­mazottak itt tartózkodása. A külföldi gazdasági alkalmazottak lakhatási bizonylatának, illetve beutazási engedélyének vélemé­nyezésére megjelölt szakszerv: a m. kir. földmivelésügyi miniszté­rium kebelében müködS Orszá­gos Mezőgazdasági Munkásköz vetitő Központi Iroda hivatalos cime, a m. kir. föld nivelésügyi miniszternek a hatósági gazda­sági munkaközvetítés újjászerve­zése tárgyában kiadott rendelete alapján 1927. évi január hó 1-től „Országos Gazdasági Munkaköz­vetítő Iroda." — Mérget ivott és sétaközben meghalt egy debreceni úrilány. D ibrecenből jelenük : Kéki Klára 18 éves debreceni úrilány tegnap a lakásán ismere len mérget vett be. A mérgezés után sétálni ment. Tóbb barátnőjével találkozott az uccán s vidáman beszélgetett ve­lük, a Csapó-uccán hirtelen rosz­szul lett és eszméletlenül esett össze. A mentők a klinikára akarták szállítani, de útközben meghalt. — Építőipari munkások mun­kakönyve. A mult esztendők so­rán az építőiparban meglehetősen elharapódzott az a rossz szokás, hogy egyes épilési vállalkozók munkásokat munkakőnyy nélkül alkalmaztak. Ez az eljárás ellen­tétben van az ipartörvény intéz­kedéseivel, amely kivétel nélkül az összes iparokra előírja, hogy segédszemélyzetét csak munka­könyv kiváltása mellett lehet al­kalmazni. A munkakönyv kiváltá­sáért az iparhatósággal szemben a törvény értelmében a munka­adó felelés, miért is maguknak a munkaadóknak eminens érdekük, hogy csak olyan munkásokat al­katmazzanak, akik munkakönyv­vel vannak ellátva, Ellenkező eset­ben az iparhatóságok akár felje­lentésre, akár a másként tudomá­sukra jutott esetekben tartoznak a munkaadók ellen az eljárást meg­indítani. — Irodák, vállalatok minden­nemű irodai papir és írószer szük­ségletüket legolcsóbban dr. Gyön­gyösi könyv- és papirkereskedé­sében szerezhetik be. Elsőrendű carbon- és indigópapirok, kitűnő könyvelési tinták, angol irótollak nagy választékban. üztflllfift Szinházi Iroda közleményei : Pénteken Molnár Fere-ic világ­hírű vígjátéka k^rül szinre „Játék a kastélyban". Mozi helyárakkal. Ezúton hozzuk tudomására a tisztelt szi^oárfoló közönségnek, hogy Ki ss Á-oád igazgatónak si­került Kiss Ferencet, a Nemzeti Szinház kiváló művészét eg/ ven­dégjátékra megnvemi. Az illusz­tris müv^s* ez a'kalommal a Mu­zsikus Ferkó cimü ooerett cím­szerepét fogja kreálni, az ő utá­nozhatatlan egyéni művészetével, az ősi magvar egyéniségének min­den közvetlenségével. E gvönyörö operett magvar dalai az ő ajkai­ról szuggesztív erővel fognak hat­ni a közönségre. Reméljük, hogy a közönség mélánvolni fogja az igazgató áldozatkészségét és tö­meges megjelenésével fogja hono­rálni azt, hogv a legmagyarabb színművész játékéban gyönyör­ködhetik. Ez alkalommal mérsékelten fel­emelt helvárak. Jegyek szerda reg­geltől elrüre válthatók. A tisztelt bérlők helyei csütörtök déli 12 óráig tartatnak fenn. Vasárnap délután 4 órai kez­dettel szinre kerül „Terezina" cí­mű operett a bemutató előadás kitűnő szereplőivel, melyek ennek a nagyszerű darabnak sikerét meg­alapították. Főszereplők : Torma Guszti, Véghelyi Iza. Zilahy János, Földvárv Sándor. Polgár Ferenc, Korda Sándor, Sötét Balázs, Bi­ránvi Albin. Vasárnap, hétfő és kedd este Fa­ragó Jenő nagyszerű operettje, melynek zenéiét Frederik Chopin zenéiből Be'tha Islván állította össze „Chopin" cimü operett ke­rül szinre. E szenzációs darab be­járta már a világot, mindenütt a legnagyobb sikert és elismerést aratva, mig végre hozzánk is el­jutott. Esztendőkön át az európai színházak nagy versenyenkivüli szenzációja volt. A legszebb mu­zsika, teljesen elütő az operett­sablontól friss, eredeti, olyan ked­ves, melódikus, hogy abban min­denkinek öröme telik, szövege pedig bájos, poétikus és akár mu­zsika nélkül is megállaná a he­lyét. E kitűnő darab ragyogó elő­adásban, precíz, tökéletes össz­játékban, elsőrendű kiosztásban kerül a közönség elé s igy a leg­teljesebb siker elmaradhatatlan. Főszereplők : Kornélly Mária, Vég­helyi Iza, Torma Guszti, Kacsóh Manci, Szokolai Eta, Földváry Sándor, Polgár Ferenc. Korda Sándor, Zilahy János, Sötét Ba­lázs, Burányi Albin. Heti műsor: Péntek: Játék a kastélyban. Mozihelyárak. Szombat: Muzsikus Ferkó. Kiss Ferenc, a Nemzeti Szinház illusztris művészének egyetlen vendégjátéka. Mérsékelten felemelt helyárak. Bér­letszünet. Vasárnap délután: Terezina. Vasárnap este: Chopin. Operett­újdonság. Hétfő: Chopin. B) bérlet. ' Kedd : Chopin. A) bérlet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom