Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) október-december • 222-297

1926-10-14 / 233. szám

2 Békéscsaba, 1926 október 14 Áchim Károly nótás­estje az Apollóban (A Közlöny eredeti tudósítása.) Hisszük, hogy a szenzáció ere­jével hat e tudósításunk felé irott cim mindazok körében, kik már évek óta ösztönözzük Áchim Ká­rolyt arra, hogy azt az isteni ado­mányt, mely adatott neki emberek megrikatására, vagy kedvre de­rítésére, ne csak szűkebb körű társaság, vagy jókedvű kompániák között ossza szét, hanem az ő aranyos szivéből özönlő nótákkal már egyszer árassza el a nagy közönséget is. Ez az isteni ado­mány a nótákkal, könnyel, kaca­gással tele szive és az a nagy­szerű készség, ahogy ő ezeket a könnyes kacagó nótákat elénekel­geti. Áchim Károly, aki már régen lehetett volna nem csak Csabának, hanem az egész magyarságnak nótás lantosa, végre mégis enge­dett a rábeszélésnek és olyan est keretében mutatkozik be, mely bizonyára emlékezetes élménye lesz a csabai közönségnek. A hangversenyt október 25-én ren­dezik az Apolló Mozgóban s mint értesülünk, a műsoron Weisz Irén szaval, Barbierik Jolán balletet táncol. Csorna Gyula előad, Pon­grátz Géza zongorázik Purcsi Pepi zenekarával hangversenyez s az egész estét konferálja Gyön­gyössi János dr. A hangverseny iránt bizonyára nagy lesz az ér­deklődés, mert hiszen annak min­den szereplője garancia arra, hogy művészileg is elsőrangút fog nyúj­tani, Áchim Károly pedig nótáival — ha az egyáltalján lehetséges — még jobban be fogja lopni magát a csabai közönség szivébe. A szenzációs hangverseny mű­sorát most állítják össze s ha az majd elkészül, ismertetni fogjuk a közönséggel. JTladridban ünneplik JJmerika felfedezésének évfordulóját Madrid, október 13. Amerika felfedezésének évfordulója alkal­mából tegnap Madridban és a vi­déken nagyszabású ünyepségeket rendeztek. Perlroth-Csaba Vilmos gyűjteményes kiállitása Békéscsabán Békéscsaba kulturális esemé­nyekben eléggé gazdag életében is szenzáció számba megy az az értesülésünk, hogy Perlroth-Csaba Vilmos, a magyar festőművészet egyik klasszikus és méltán ünne­pelt értéke, az Aurora-kör felké­résére gyűjteményes kiállítást ren­dez a Kultúrpalotában. A ma már világhírű művész innét Csabáról került el még gyer­mek korában s mintegy a gyer­mekkor érzelmi kapcsolatainak köszönhető, hogy városunk abban a kitüntetésben részesül, amit egy Perlroth-Csaba kollektív kiállítása jelent. A kiállítás előreláthatólag még e hó végén lesz s azon a művész egész anyagát be fogja mutatni, amely Békéscsabáról a müncheni, zürichi, majd a párisi kiállításokra kerül. Eddig még nem sikerült kézrekeriteni a medgyesegyh ázai betörés tetteseit Hogy történt a letörés? — Megtalálták a kasszafuró letört acélhegyét Medgyesegyházáról jelentik : A Medgyesegyházi Hitelszövetkezet káréra elkövetett kasszafurás tet­teseit nyomok hiján még mindig nem sikerült kinyomozni. Eddig az volt a feltevés, hogy a tettesek olvasztóval dolgoztak, tegnap azonban egy acélvágó hegyet ta­láltak a szövetkezet helyiségében, ami azt látszik igazolni, hogy a betörők éles acélvágóval felvág­ták a három zár környékét és igy hatoltak be a kasszába. Ez a véleménye egyébként a medgyes­egyházai szakértőknek is. A kár pontos megállapítása vé­gett elrendelt rovancsolás szerint az ellopott pénz összege ponto­san 21,680.000 korona, ezenkívül elvittek a betörők a pénztárban kézi zálogként elhelyezve volt egy darab aranyórát aranyláccal. A pénztárszoba kifosztása után sort kerítettek a betörők a szövet­kezet melletti gabonaraktárra is, amelyet ajtó választott el a szö­vetkezettől. Itt azonban mind­össze 20 ezer koronát találtak a lezárt fiókban, amelyet szintén magukhoz vettek. Á nyomozást teljesítő csendőr* ség vjleménye szerint a tettesek valószínűleg az udvarból akartak a raktárhelyiség ajtaján keresztül nyomulni a szövetkezet helyisé­gébe. Ez a kísérletük azonban ugylátszik, meghiusult, Igy az ucca felől a szöveikezet ajtaját feszitet­ték fel s utána, hogy két kijáratot biztosítsanak maguknak, felfeszí­tették a raktárba nyíló ajtót, utána pedig a raktárnak az udvarra nyíló ajtaját. A kár biztosítás utján megtérül. Közszemlén a legtöbb adót fizetők névjegyzéke Felszólalások nyolc nap alatt adandók be (A Közlöny eredeti tudósítása.) Mint ismeretes, a legtöbb adót fi­zetők névjegyzékét a városok és községek újból megállapították s a kész névjegyzékeket a várme­gye alispánjához már be is küld­ték. Daimel Sándor dr. alispán a névjegyzékekben foglalt adatok alapján a vármegyei számvevőség által összefoglaló kimutatást ké­szíttetett, mely már szintén elké­szült. Az uj névjegyzék, valamint az ennek alapján készült összefoglaló kimutatás a közönségnek bete­kintésre a vármegye központi nyil­vántartó hivatalában 1926. október 15-étől számított 8 napig rendel­kezésére áll. A névjegyzék elleni esetleges felszólalásokat ugyan­ezen idő alatt a vármegye alis­pánjához kell benyújtani az iga­zolóválasztmány cimén. Ugyan­csak a közszemléretétel ideje alatt kell benyújtani az alispánhoz az 1886: XXI. t.-c. 27. § án alapuló kétszeres adószámítás kedvezmé­nye iránti kérelmeket is. ftMfMMMMMMMMMMMMM A békéscsabai jótékonysági egyesüle­tek táncestélye A békéscsabai József Szanató­rium Egvesület, a békéscsabai Stefánia Egyesület, a békéscsabai Nőegylet és a Vöröskereszt Egye­sület békéscsabai fiókja folyó ho 17-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel tartják a második táncos összejövetelt a Fiume szálló ét­termében. Mult szombaton volt az első és annak meleg hangu­lata, családias jellege a résztve­vők számára igen kedvessé és vonzóvá tette az estét, ugy, hogy a továbbiakon a látogatottság előrelátható nagymérvű emelke­dése folytán számolni kell azzal is, hogy a terem Defogadóképes­sége kicsi lesz. Beléptidij nincs, önkéntes ado­mányokat azonban az egyesületek javára szívesen vesznek. Szeretettel ajánljuk ezeket a táncestéket és délutánokat a nagy­közönség figyelmébe, mert mind­azok, kik azokon részlvesznek, nemcsak kellemesen szórakoznak, de a közjótékonyság oltárán is áldoznak és ez a tudat a szóra­kozás izét is fűszeresebbé teszi. A vasárnap délutáni tánc este 8 óráig tart s igy a résztvevők még az Aurora Kör aznapi e3Íi opera­előadásában is gyönyörködhetnek. A csatjai piac A terménypiacra ma megköze­lítően sem hoztak fel annyit, mint a mult piacon. Az árak változat­lanok. Buza 350—355, árpa 193— 200, rozs 200-215, ótengeri 220­225, uj csöves tengeri 100—110, ui morzsolt tengeri 140—150, zab 160-170. A piac többi árai vál­tozatlanok. Öngyilkosságot kísé­relt meg a szénási tra­gédia egyik szereplője Németh Mihály, a nagyszénási hitvesgyilkos már az ügyészség fogházában van. Mondják azok, akik látták, amikor a csendőrök kisérték, hogy sorsát egykedvűség­gel viseli, tettét őszintén, minden tagadás nélkül bevallja és azt mondja, hogy azért ölte meg a feleségét, mert nem tudta magá­nak megtartani, nem tűrhette, hogy a másé legyen. Az áldozatot már eltemették és Nagyszénáson lassan-lassan a fe­ledés homályába merül a borzal­mas tragédia. Két nappal ezelőtt azonban ujabb hir hozta izgalom­ba a község lakosságát. Hire járt, hogy Ács Sándor, a szerető nem bírja elviselni az eseményeket. Öngyilkossági kísérletet követett el, de idejében észrevették és megmentették az életnek. Az el­terjedt hirek szerint Ács Sándor cementgyáros felakasztotta magát, de szerencsére felfedezték borzal­mas tettét és levágták a kötélről. A szomszédok ugy tudják, hogy Ácsot hozzátartozói most állan­dóan szemmeltartják, mert a ce­mentgyárost a tragédia lelke mé­lyéig megrázta és attól tartanak, hogy megismétli cselekedetét. Leány javítóintézet lesz Gyulán Az ügyészség fogházának má­sodik emeletén helyezik el az intézetet Gyuláról jelentik: A gyulai ügyészség fogházának épületén nagy átalakítási munkálatokat vé­geznek. A második emeletre a külső udvarból lépcsőt vezetnek fel. Ezekre az átalakítási munká­latokra azért van szükség, mert a második emeleten leányjavitó­intézetet helyeznek el. Igy akarják tehermentesíteni a rákospalotai leányjavitóintézetet, ahol már oly nagy a túlzsúfolt­ság, hogy nem tudják elhelyezni az intézetbe beutalt leányokat. Az átalakítási munkálatokkal rövidesen elkészülnek és október 18 ón már Gyulára hoznak Rá­kospalotáról 50 leányjavitóintézetbe utalt leányt. HÍMEM; — Az ügyészségi elnök elő­adása. Dr. Konrád Ernő gyulai kir. ügyészségi elnök a békési járás értekezletén a mult szomba­ton nagyértékü előadást tartott a bűnözésről, a bűntettekről és a nyomozás lefolytatásáról. — Kinevezés. Valasek Ernő mérnököt az áilamépitészeti hiva­talhoz segédmérnökké nevezte ki a kereskedelmi miniszter. Valasek helyére az alispán Mekis János okleveles műépítészt alkalmazta. — Zenekar kiséri ai Aurora szombat—vasárnapi operaestéit. Az Aurora-kör operaestéin most nem zogora, hanem egy kis zene­kar fogja kisérni az előadást, amely a budapesti zeneakadémia végzett növendékeiből alakult. Az Aurora­kör nagy áldozatok árán kötötte le az egész együttest és igy ra­mélhető, hogy a közönség méltá­nyolni fogja az áldozatkészséget és nem hagyja cserben az egye­sületet, amely már annyi szép es­tét szerzett városunknak. Szom­baton a Tosca, vasárnap a B3­jazzo kerül előadásra csupa ki­váló fővárosi operaénekessel. — Vidovszky Béla Békéscsa­bán. Városunk országos hirü festő­művésze, Vidovszky Bála félévi olaszországi tartózkodás után Bé­késcsabára érkezett szüleinek lá­togatására. A kitűnő művész egész csomó alkotását hozta haza, hogy bemutassa uj fejlődésének és mun­kájának eredményét öreg szülei­nek, tisztelőinek barátainak. — Időprognózis: Változékony idő várható, helyenként esővel és lényegtelen hőváltozással. — Atlétikai háziverseny a CsAK-pályán. Városunk Felső­mezőgazdasági Iskolá-ja, mely az elmúlt évben olyan szép ered­ményeket ért el, pontszerző házi­versenyét az idén is megtartja és pedig e hó 15 én délu'án 3 órai kezdettel a CsAK Réthy-uccai sporttelepén. Belépődíj nincs, de önkéntes adományokat köszönet­tel fogad a verseny rendezősége az iskolai sportkör javára. —­GyereK^K1 hétfőn, 18 án délután Oszkár bácsi mesél és Florentino bűvész mutatványokat ad elő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom