Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) július-szeptember • 145-221

1926-07-07 / 150. szám

Békéscsaba, 1926 julius 7 fi£KESKEGm KÖZLÖM 5 A tűzoltóság uj szolgálati ideje ujabb veszélyt jelent a muzeum gyűjtemé­nyeire (A Közlöny eredeti tudósitása.) Múltkoriban már irtunk arról, hogy miképpen kellene gondozni a mu­zeum egyes gyűjteményeit, hogy azoknak enyészetét meg lehessen akadályozni. Mondottuk, hogy a muzeum házfelügyelője Rakovszky András tűzoltó csak minden má­sodik napon szabad s igy nem áll módjában az elég terjedelmes gyűjtemény alapos portalanítása, illetőleg rendben tartása. Éppen azért azt javasoltuk, hogy a város a már teljesen beletanult Ra­kovszkyt kizárólag a muzeum kezelésére alkalmazza s tűzoltói teendői alól ennélfogva mente­sítse. Lehóczky József parancsnok most aztán uj szolgálati időbe­osztást rendszeresített, mely vég­képpen lehetetlenné teszi Ra­kovszkynak a muzeumban való foglalkozását. Távol áll tőlünk beleavatkozni a tűzoltóparancs­nok intézkedéseibe, melyeket ő bizonyéra helyesen tett meg, de ráakerunk mutatni arra, hogy most már kétszeresen indokolt a mu­zeum részére teljesen önálló ren­delkezéssel egy embert alkalmazni, aki természetesen nem is lehet más, mint Rakovszky, aki a vá­rosnak egyébként is régi szolgája és aki a dolgokba tökéletesen bele is gyakorolta magát. Nyomatékosan felhívjuk tehát ujből a város figyelmét erre a körülményre, kérve a kultura ér­dekében sürgős intézkedését. Az adóvégrehajtások felfüggesztése A pénzügyigazgatóságok nem­régiben uj utasítást adtak az adó­végrehajtások felfüggesztése ügyé­ben. Az uj utasítás tulajdonkép­pen csak összegezése az eddigi utasításoknak. E szerint az adó­végrehajtások felfüggesztése iránti kérvények mindenkor a pénzügy­igazgatóságokhoz cimzendők és az illető kerületi adófelügyelőség­nél nyújtandók be. A kérvények 20000 koronás okmánybélyeggel látandók el. Több végrehajtás ese­tén annyi kérvény nyújtandó be, Kapható gyógyszertárakban drogériákban és háztar. tási üzletekben ahány végrehajtási eljárás indult meg s mindegyik kérvény külön bélyegezendő. A kérvényekben meg kell indo­kolni a felfüggesztés iránti kérel­met és pontosan közlendők a kért fizetési és halasztási idő­pontok. A végrehajtási eljárásokat azon­nal felfüggesztik, amikor a kér­vények beérkeztek. A felfüggesz­tés a kérvények elintézéséig ma­rad érvényben. A halas ítás tar­tamára a megállapított késedelmi kamatokat az adós terhére irják s ez alól felmentésnek semmi kö­rülmények között nincsen helye­karékosság és a szakszerűség. Félreértés ne legyen: Nem garan­tálok semmit a jogászoknak. Óva intem az ifjúságot ettől a pályától s kérem, fogadja meg tanácso­mat: ne menien jogásznak, mert nagyon kevés jogász-diploma ad majd kenyeret. Annál melegeb­ben ajánlhatom az ifjaknak és a leányoknak a pedagógiaid pályát. de főleg a modern nyelvszakokat. Az angolt, a franciát, a németet és az olaszt. Sok uj polgári iskola nyilik. sok tanárra és tanárnőre lesz szükség ott is, más iskolák­ban is. Aki pedig mérnök akar lenni, képezze ki magát specialis­tává, különben nem fog érvénye­sülni. És várva-várja az ifjúságot minden szakiskola. Akár ipari, akár más. Oda menjen az ifjúság, hogy kenyere legyen majd, ha meg kell birkóznia az élettel. — Harc a legnagyobb ellen­ség ellen. Lapunk vasárnapi szá­mában rámutattunk a helyi tüdő­beteggondozó nehéz helyzetére, amely a nagyszámban jelentke­zett szegény tüdőbetegeket — pénze kifogyván — már nem tudja ingyen, tejjel ellátni. A cikk jó­szívű embereknél visszhangra is talált és Zahorán Mihály gazda napi 1 liter tejet ajánlott fel. aki­nek Berényi-ut 7. szám alatti la­kásán naponta egy szegény tüdő­beteg jelentkezik a Szanatórium Egyesület utalványával. Adakoz­tak még: Horváth István tanács­nok 100000, Stárk Mária 100000 K-t és 20 tojást, Falta Jenő 20000 koronát. A nemes adományokért köszönetet mond Lőrinczy László­né, a Szanatórium Egyesület helyi elnöknője, aki további adakozásra kéri a jólelkű embereket. Tőzsde Ang. Magy. 32. Magyar hitel 262. Jelzálog b. 24, Keresk. bank 858 Pesti h. első 1500. Rors.­misk. 116, I. boesti gm. 99V*. M. ált. kőszb. 3530. Athenaeum 52. Ganz-Dan. 1325, Ganz vili. 745, Hofherr 108, Georgia 340, Mező­hegy. 345. Egy. fa —, Zabolai MFTR -. Goldberger 79, Danica —. Gabonatőzsde Budapest, julius 6. Hiv. áraV 76 kg.-OS tiszav. buza 430 —4325, egyéb 4225 -425. 77 kg.-os tiszav. buza 435-4375. egyéb 4275-430, 78 kilogrammos tiszavidéki buza 4375-440. egyéb 430-4325, rozs 2625-265, t.-árpa 235-245, sörárpa 300-325, zab 290 -2975. köles 185-195, tengeri 2375-240. repce 550-560, korpa 160-1675. Ferencvárosi sertásodsdr délt zárlata : Arak : könnyű . közép , nehéz Tőzsdezárlati valuta és deviza árfolyamok : Valuták : Napoleon , Angol foat 347000 —349000, Léva 513—519, Dollit 71185—71485, Francia frank 1905—1945, Oixtrák shilling 10094—10130, Belga fraak 1782-1822, Lei 332.0-344.0, Ssokol 2114— 2123.0, Svájci frank 13828—13878, Dlaál 1256—1266. Hollandi forint 28615-28765, Dá»­korona 18910—18970, Norvég korona 15670— 15720, Svéd koroaa 19125—19185, Un 2605 —2645, Márka 16992—17042. Devliik : B.iiiszel 1782-1822, Belgrád 1260-126675, Amsterdam 28640-28740, Sxófia 513—519, Bukarest 329 0—>341.0, Kopenhá«» 18910—18970. Krisztíánia 15670—15720, London 347000-348000 Milánó 2433-2473, Párls 1875-1915, Prága 2113—21120 Svájci 13820-13860, Stockholm 19125-19185, Béca t0086 -10116, Newyork 71370—71570, B»i* lia 16992-17042 A reálgimnáziumba eddig240-en iratkoztak be Ab idén a tavalyinál nagyobb létszám várható — A reál­gimnáziumnak nem ártott a felsőkereskedelmi iskola (A Közlöny eredeti tudósitása.) A felsőkereskedelmi iskola alakuló munkálatait bizonyos körökben ag­godalommal nézték, az egyes meg­levő középiskolákat növendékeinek megfogyatkozásától féltették. Ámbár az aggodalomra tagad­hatatlanul volt is némi ok, öröm­mel állapithatjuk meg, hogy a reálgimnázium abszolúte nem érez­te meg a kereskedelmi iskola kon­kurenciáját, miután mint értesü­lünk, a rendes beiratási napokon hétfőn délután 4 óráig 242 tanuló iratkozott be, tehát annyi, mint távaly ilyenkor. Tekinte tei arra, hogy a háborús csapás elenyé­szőben van és a lassú, de biztos százalékos emelkedések már a tavaly megkezdődtek, egészen bi­zonyosan az idén is folytatódnak, ami tehát végeredményben kell, hogy még a tavalyinál Í3 maga­sabb létszámot eredményezzen. Egyébkínt az, hogy a kereske­delmi iskola a gimnáziumtól nem vont ei növendékeket, érthető, hi­szen a gimnázium nem szakiskola, hanem az az iskolatípus, melv a főiskolák valamennyijére egyfor­mán képesít Akik gimnáziumba iratkoznak, azok egyetemen to­vább akarják folytatni tanulmá­nyaikat, lesznek medikusok, techni­kusok, katonák, postások, vasuta­sok stb. Ezzel szemben a keres­kedelmi iskola szakiskola, mely, miután önálló képzést ad, már kenyérkeresetre képesít, de csak természetesen és nagyon helyesen a kereskedelemmel kapcsolatoslpá­lyákon. Ez az oka végül annak, hogy viszont a felsőmezőgazdasági isko­lától valóban elvont növendékeket, de csak azokat, akik a felsőme­zőgazdasági iskolában nem talál­ták meg az egyéniségüknek és élet­céljaiknak megfelelő kiképzést. Azonban biztos meggőződésünk, hogy a felsőmezőgazdasági isko­lának sincs oka aggodalomra, mert a kereskedelmi iskola által elvont tanulók helyébe a tanulni vágyók növekedő számából kap bőséges kárpótlást. Százötvezer optálási aktát intéztek el a minisz­tériumban Budapest, julius 6. A belügy­minisztériumban eddig mintegy 150.000 oplálási aktát intéztek el és az állampolgárságra 200.000 akta fordult meg a tisztviselők kezén. 1927 decemberéig vala­mennyi oplálási ügy véglegesen elintéződik. Királynénk testvére lesz a lengyel király Milano, julius 6. A Secolo azt jelenti, hogy a lengyel monar­chisták újra felajánlották a trónt Sb'tus pármai hercegnek és ez­ultt\l Zita özvegy királyné latba vettlte minden befolyását, hogy fivérí elfogadja a lengyel trónt. Sixtu;< herceg hajlandóságot mu­tat a trónjelöltség elfogadáséra, 77 Jlemzeti Bank a termékértékesítésért Budaiest, julius 6. A Nemzeti Bank fió íjai is támogatják a ter­ményértéi esités sima lebonyolítá­sát. A Nemzeti Bank intézkedett, hogy fiókjti a gabonakereskedők­nek és a gazdáknak rendelkezé­sére álljanak. wwwwwwwwwwwwwwwwwwww — Tonelli Sándor dr. szabad­ságon. Tonelli Sándor dr. kama­rai főtitkár tegnap kezdte meg négyheti nyári szabadságát, me­lyet Stájerországban fog eltölteni. Távollétében a kamara irodáját Landesberg Jenő dr. ügyvezető titkár vezeti. BEREK Csak ezt akartam mondani „Hallotta szerkesztő ur. X. Y. cég csődbe Uerült..." állított meg ma egy főtéri kereskedő és bár lemondóan legyintett hozzá, észre­vehetően örült a hióbhirnek. Hát mélyen tisztelt uraim, kénytelen vagyok figyelmeztetni önöket, kezd már időszerűtlen lenni ez az öröm. Bölcsen tudom én, hogy nincs mennyeibb izü élvezet, mint másnak kellemetlenséget okozni, de éppen ezért kell ismételten figyelmeztet­nem önöket, hogy ez már nem célravezető. Ezt már megszokták. Például mennyivel cétravezetőbb lenne sugárzó arccal megállítani az embereket, mondjuk ilyen­formán : „Hallotta, Kis Péter minden adósságát kifizette, nagyszerűen megy az üzlet..." / Vagy igy: „Nagy János mosolyogva me­sélte, hogy milyen méltányosan vetették ki az adóját..." Tessék elhinni, nincs az a vész­hir, amely gyorsabban száguldaná be a várost. És mennyi rossz per­cet okozna ... —halló. — A kultuszminiszter tanácsa a pályaválasztó ifjúságnak. Ak­tuális lévén a kérdés, egyik buda­pesti lap munkatársa megkérdezte a kultuszminisztert, milyen taná­csot ad a pályaválasztás előtt álló ifjúságnak. A miniszter érde­kes válasza igy hangzik: — Azt üzenem az ifjúságnak, hogy ne tolongjon a jogi pályára. Csak szakember kap helyet ezen­túl a közigazgatásban, nem fog­nak többé jogászok dirigálni. A miniszterelnök ur is igy akarja s igy is lesz. Ezt parancsolja a ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom