Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) április-június • 74-144

1926-04-23 / 91. szám

Békéscsaba, 1926 április 23 affiKSHimYKií KöZLOmr 3 A „Rokka" Kötssövö rt.közgyűlése Tegnap délelőtt 10 órakor saját helyiségében tartotta a „Rokka" Kötszövő Rt. rendes közgyűlését. A közgyűlésen Réthy Béla elnö­költ, ki üdvözölvén a megjelent részvényeseket, megállapította, hogy a közgyűlést szabályszerű időben tették közhírré és a meg­jelent részvényesek ^szavazatai alapján határozatképes közgyűlést mesmyitotta. Gottlieb Pál vezérigazgató be­terjesztette a felértékelt megnyitó mérleget, melyet a közgyűlés el­fogadott. Utána Vas Sándor, a Bé­kés-Csabai takarékpénztár egye­sület igazgatója, a felügyelőbizott­ság jelentését olvasta fel, mely­nek elfogadása után a közgyű­lés a szükséges alapszabály mó­dosítást hajtotta végre. Eszerint pengőalapon 10 régi részvényből alakítanak egy ujat, melynek értéke 10 pengő s igy a rész­vénytársaság 16.400 részvényből fog állani. Az alapszabály módosítás után az elmúlt év üzleteredményével számolt be a vezérigazgató s az osztalék megállapítása és a fel­ügyelőbizottság jelentése után a közgyűlés a felmentvényt megadta. Eszerint az idei osztalék rész­vényenként 500 korona s az osz­talék május l-ől kezdve a Békés­Csabai takarékpénztár egyesület pénztáránál felvehető. Végül megválasztották újból az igazgatóságba Kovács Gézát, vala­mint újból a régi felügyelőbizott­«ágot. HÍREK — Helge Llndberg nagvszerü művészete fogja ma este gyönyör­ködtetni Békéscsaba közönségét. Az Aurorakör nagy áldozatok árán tette lehetővé, hogy Európa •zenei centrumainak ez a dédel­getett kedvence városunkban fel­lépjen. Remélhetőleg a csabai kénves izlésü közönség méltá­nyolja ezt a?, áldozatkészséget és megtö'ti ma estére a színházat, hisz, amint értesülünk, Szegeden Hflse Lindbersr koncertjére egy 1200 embert befogadónagy hang­versenyterem maidnem minden jegye elővételben kelt el. A mű­vész kísérőjével együtt már a csü­törtök esti gyorssal megérkezett. — Az Alsó Fehérkörös Ármen­tesitő Térsutat értesiti az érde­kelteket, hogy 1925 évi számadá­sait közszemlére bocsátotta s azok április 30-tól máius 15-ig bezáró­lag Gyulán a Társulat hivatalos helyiségében megtekinthetők. — Malomipari tanfolyam. A szegedi állami felső ipariskolán április hó 26-án, hétfőn este 6 órakor mintegy 6 heti időtartamú malomipari tanfolyam fog meg­nyílni. A tanórók este 6—8 ig tartanak. Vidéken lakó hallgatók vasúti utazási kedvezményben részesülnek, ha a felszálló állo­másról munkásjegy váltására jo­gosító bárcát hoznak. A tanfo­lyamra a megnyitásig jelentkez­hetnek. 77z újpesti kereskedők tüntetése Újpest, április 22. Az újpesti kereskedők ma bezárták tiltakozá­sul üzleteiket és nagygyűlésen beszélték meg sérelmeiket. — Vasárnap CsAK—Előre mér­kőzés lesz az Előre pályán, mely­nek különösebb érdekességet köl­csönöz az a körülmény, hogy a két csapat nemcsak az egymással szembeni helyezésért küzd. hanem a CsAK ép ugy, mint az Előre, a bajnokság utolsó reménységéért is. Ha a CsAK győz, az Előre már nem lehet bajnok, de a CsAK is csak akkor, ha az Előre meg­veri az OTK t. Ha az Előre győz, akkor is meg kell vernie az OTK-t, hogy bajnok legyen, ellen­ben a CsAK akkor végérvényesen elbukott. A minden bizonnyal izgalmas mérkőzés, melyhez ha­sonló küzdelmet a két csaoat még nem vivott egymással, külön belépőjegygyel, a Turul—KAVE mérkőzés után kerül lejátszásra­A Turul—KAVE mérkőzés után a pályán csak azok maradhatnak benn, akik a CáAK—Előre mér­kőzésre jegyeiket megváltották. — Hirdetmény. A Vésztőn ár­víz által elpusztított épületek újjá­építésének vállalati feltételei a kő­műves munkákra nézve a m. kir. erdőhivatalnál (Uj vásártér) meg­szerezhetők. Erdőhivatal. — Felhívás. A f. évi március hó 24 —27-ig megtartott tavaszi lóvizsgálalra mintegy 300 tulajdo­nos nem vezette elő lovait meg­vizsgálás végett. Ezen elmaradott lovak díjtalan megvizsgálására f. évi május hó 12-én délelőtt 8—12 óráig pótvizsgálatot rendelek el. A vizsgálat helyéül a régi állatvásár­tér cédu'aháza előtti térséget jelö­löm ki. Felhívom a lótulajdonoso­kat, hogy a rendes lóvizsgá'atról elmaradott lovaikat ezen kitűzött helyre és időre elővezetni okvet­len el ne mulasszák, mert az ezen vizsgálatról ez alkalomról is elma­radott lovak tulajdonosai ellen nemcsak állategészségügyi kihágás cimén fogom az eljárást megindí­tani, hanem azonkívül lovaikat a saját költségükre fogom állatorvo­silag megvizsgáltatni. Névre szóló idézés nem fog kimenni. Békés­csaba, 1926. április 22. Berthóty Islván polgármester. — A rosszul sikerült árverés. Még a mult évben történt, hogv egy vásárhelyi gazdánál adósság miatt a hatóság végrehajíást ren­delt el. A végrehajtás után meg­jelent a háznál egy fiatal forgalmi ellenőr, hogy az árverést »meg­tarlsa. A forgalmista magához vett egy kézi mérleget és elakart távozni. A gazda felesége elébe állt a forgalmistának és nem en­gedte ki a házból. Dulakodás keletkezett, miközben a fiatal­ember az ajtót kidöntötte és az üvegek összetörtek. A forgalmista feljelentette hatóság elleni erő­szakért az asszonyt, ő pedig ma­gánlaksértésért tett a forgalmista ellen panaszt. — A szarvasi dalkör dalestje. A szarvasi dalkar pünkösdkor nagyszabású dalestre készül; Agilis karnagya, Rohoska Géza tanitó több mint 100 tagból álló vegyes­kart szervezett, újonnan betanult szebbnél-szebb dalok kerülnek sorra, amelyek mellett az előadást a mellékszámok is változatossá teszik. CsakFranck aMirédarálói/al ! I Mi az örök házibéke és kávé szövetsége, — Az élelmiszerek nem a ke reskedésben, hanem c*ak az elő­állit ón ál esnek luxusadó alá. A pénzügyminisztériumnak legutóbbi rendelete kibővíti azoknak a cik­keknek a sorát, amelyeknél a luxusadót nem a kereskedések­ben, hanem csak az előállító üzemben kell lerónni. Ezek a kö­vetkezők: fagylaltok, krémek, pa­rafaitek, édes tészták, ostyák és mézeskalácsok, teasütem ínyek, gri­lage, gesztenyepüré, szultánkenyér, befőtt gyümölcsök és gyürnöícs­sajtok, csokoládék, palackborok. — Nyugtázás. A „Bohngyári Sport Club" folyó hó 5-én, húsvét második naDján, saját felszerelése javára rendezett táncmulatságon felülfizettek: AIw Taatz Halle a. S. Dautschland 1.700.000, Altmann Sándor Budaoest 1 futball-labda 400.000, dr. Vértes Andor Békés­csaba 600.000, Tevan Nvomda- és és Könyvkiadóvállalat Békéscsaba 400 darab meghívó és jegyek, dr. Schwarcz László és Schwarcz József 150.000, Lipták János épí­tész Békéscsaba 120.000, Viski Hermann Békéscsaba. Kugel Sá­muel Békécscsaba, Eyler Antal Debrecen, Marik Mátyás Hajdú­szoboszló, Weinfeld, Ökrös és Társai Vésztő, Hauszler Béla Bé­kés. Braun és Czinczár Gyula, Drucker Simon és Fia Orosháza, Gyöngyösi Szénbánya R.-T. Gyön­gyös 100-100.000, Salgótarjáni Kőszénbánya R.-T. 60.000, Rattay Pál Békéscsaba 60.000, Uhrin Ádám Békéscsaba 70.000, N. N. Békéscsaba. Wo!f Zsigmond Bé­késcsaba—Budapest, Márkus Sán­dor Békéscsaba (Vágó-cég) Paró­czay János Békéscsaba, Vandlik Pál Békéscsaba, Kassovitz Jenő Jánoshalma 50—50.000, Leipnik József Tótkomlós 25.000 koronát, Rjesicza János vendéglős a tánc terem díjtalan átengedése. Fenti felülfizetásekért ezúton is leghá­lásabb köszönetét fejezi ki a, „Bohngyári Sport Club". Lyonaisok, pouplinok, ma­roquinok, epongeok, battis­tok, voileok dus választékban mélyen leszállított árakban kaphatók Arvai Jenő Kék­csillagáruházában Békéscsaba Szent István-tér 8, — Pengős és filléres értékekre nyomják át a forgalomban levő okmánybélyegeket, A forgalom­ban levő korona jelzésű okmány­bélyegeket, ame'yek a pengődij­szabásnak is megfelelnek, pontos átszámítással fillér és psngőérték átnyomássa! látják el, ami által a nagyközönség szemléltető mód utján ismeri majd meg a koroná­nak megfelelő pengő összegeket Az államnyomda már megkez­dette az átnyomás keresztülvitelét és rövidesen forgalomba is kerül­nek a pengős okmánybélyegpro­vizóriumok. Féláru utazásra Budapestre jogo­sító vásári Igazolványok kaphatok dr. Gyöngyösinél (főtéri könyvke­reskedéseben). A vásárra felutazol lehet e üó 26-lg, visszautazni e hó 3(Mg. Szinbfti Szinházi iroda hirei ; Péntek délután 3 órai kezdettel ifjúsági előadás lesz, olcsó hely­árakkal. Szinre kerül Farkas Imre diadalmas sikert ért operettje, a „Királyné rózsája" az idei sze­zonban utoljára. Főszereplők: So­mogyi Emmi, Torma Guszti, Ká­dár Bős se, Máthé László, Komlós Vilmos, Falussy István és Czobor Imre. Előkészületben a budapesti Vá­rosi Sz'nház sláger operettje, Zer­kovilz legújabb darabja, mely állandóan zsúfolt házakat vonz és a legnagyobb lázban tartja a főváros közönségét „Csókos asz­szony". Soha még kedvesebb da­rabot nem irtak. A bgpoétikusabb szöveg, gyönyörű, dallamos, fül­bemászó muzsika, mely már is a legnagyobb népszerűségnek ör­vend Pesten. A sláger számokat már minden kávéház zenekara játsza. E kitűnő darabból a pró­bák már a legnagyobb szorga­lommal folynak. Gyönyörű toilet­tek és uj díszletek készülnek, hogy a legszebb előadásban ad­hassuk elő e szenzációs sikert ért operettet Heti műsor: Péntek délután 3 órakor Királyné rózsája, ifjúsági előadás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom