Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1926-03-20 / 65. szám
Békéscsaba, 1926 március 20 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 3 — Jön a legújabb adónem: az autó-sdó: A kereskedelmi minisztérium külföldi rriintéra egy uj adónem beveze é ére, az u. n. autóadóra gondol, amelynek hozadéka kizárólag az ut^k helyreáUitátárrt forditiatnék. Ebben az ügyben megbeszéles volt a kereskedelmi minisztériumban. Annak a javaslatnak, amelyet a kereskedelmi minisztérium illetékes osztályának vezetője, Markhót miniszteri tanácsos az értekezleten ismertetett, az alapgondolat az volna, hogy az üzemköltségek legfeljebb 5 százaléka erejeig kellene ilyen cimen az autótulajdonosokat megterhelni. Az értekezlet nem döntött a dologban : általános vélemény mindenesetre az, hogyha ezt az uj adót bevezetik, el kell törölni a közlekedési edót. Ugyancsak egységes álláspont alakult ki a tekintetben, hogy az adó mértékének megállapításánál nem lehet egyedül a lóerő számából kiindulni, hanem figyelembe kell venni a kocsi súlyát, valamint azt is, hogy a kocsi pneumatikkal vagy tömör gumival van abrincsolva. A kereskedelmi minisztérium egyébként a kérdés további előkészítésén dolgozik s erre a célra egy külön szükebbkörü bizottságot küldött ki. — Szinház Köröaladányban. Tompos Péter színigazgató társulaténak egyrésze e hó 16-án kezdte meg vendégjatekának sorozatát az ipartestület nagytermében. Megnyitó előadásul szinrekerült Bus Fekete László Nóla vége c, 3 felv. opereilje. A darab kitűnő szereplői Antal, A. Kenedi Rózsi, Cs. Kenedi Piri, Gáspár, Berényi egy csapásra meghódították a körösladányi közönséget. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy a színészek művészi munkája csak igen csekély számú közönséget tud a szinház számára hódítani. Reméljük azonbcn, hogy művészi készségükéi és kultur törekvesüket a közönség felmelegedése folytán a legjobb anyagi sikerek mellett folytathatják. — Varrógépjavitásokat szakszerűen, gyorsan és olcsón eszközöl a Singer-varrógép részvénytársaság, Békéscsaba, Andrássyut 11. — Jóskák napja. Sándor, József, Benedek, — mondják — zsákban hoznak meleget. Jól teszik bizony, mert a fáskamrák már az egész vonalon nagyon készülellenek hosszabb hidegre. A Sándorok, Jóskák azonban hoztak egyebet is Csabára: Kedves, meghnt összejöveteleket. Tegnap előtt Zsilinszky Sándor bátyánk, Kvasz Sándor, tegnap meg Derner József kapitányt és Karácsonyi Józsefet keresték fel a jóbarátok, bizonyságot téve arról, hogy népszerűtlenség miatt igazán nem panaszkodhatnak. Karácsonyi Jóskához beállított egy cigányzenekar is. Lemértük. A primós 70 cm. a brácsás 75 cm, a kontrás 77 cm. magas volt. Elhúztak egy pór nótát teletömték a zsebüket pogácsakkal és némi kincstári papirosokkal, s miután kijelentetlék, hogy bőit nem szabad inni, a prímás megszólal: „a Derner Jóska kapitány úrhoz mére kell menni ?" Persze, hogy megmutatták az utat a bánat és örömök jövő reménységeinek. A Mindenható növessze meg őket. De tón csak az örömökkel együtt inkább... — Iparkiállitás Békésen. A békési ipartestület f. évi május hó 22., 23. és 24. napjain nagyszabású ipari kiállítást fog rendezni a békési községi elemi iskola termeiben. A kiállítás sikerének biz tositása érdekében az ipartestület máris a legszélesebbkörü mozgalmat indította meg. Szombaton este 9 órai kezdettel nagy zártkörű ibolya teaest a Nádor télikertjében. — Skott kapitány halálos utazása cimen az Apolló Mozgó szombaton és vasárnap nemcsak a kinematográfia egyik legszenzációsabb filmjét, hanem a tudományos világ egyik megbecsülhetetlen kincsét mutatja be. Skott kapitány tudvalevőleg három társával a déli sark felkutatására indult, azonban az expedíció elpusztult s a hátramaradt holmik között találták meg azt a filmpéldányt, amelyet az expedíció utja folyamán készített. Ennek a filmnek eredetije a Britsch Muzeumban van, mig az erről készített másolat hihetetlen érdekességgel és a ritka látványosságnak egész tünemvnyes panorámájával mutatja be azt az utat, melyet az expedíció bejárt s amely egy olyan világot mutat be, amely csakis az eredeti filmfelvétel megmaradásával tárul ugy a tudományos világ, mint a nagyközönség elé. A film mindenütt érthető kíváncsiság és érdeklődés mellett járja be az egész világot s a ritka érdekességü filmeseményre ezúton is felhívjuk a nagyközönség figyelmét. — Nem okoz többé gondot elegánsan, olcsón öltözködni ha a Csipke Áruházban vásárol, Andrássy-ut 6. — Kereskedelmi és iparkamara) illetékek kivetése. A kereskedelmi és iparkamarai illetékek szabályozása tárgyában kiadott pénzügyminiszteri utasítás értelmeben a miniszlerium értesítette a vármegye alispánját, hogy a kereskedelmi miniszter március 3-án kelt rendeletével a szegedi kereskedelmi és iparkamarai illetékének kivetési kulcsát az 1926 évre az általános kereseti adó 5 százalékában és a társulati, valamint tantiem adó 5 százalékában állapította meg. — Vasutvonalat terveznek Debrecen—Sarkad között. A debreceni Kereskedő Társulat kezdeményezésére a kereskedelemügyi miniszter elhatározta, hogy Debrecen—Derecske-- Bereltyóujfalu— Sarkad között uj vasutvonalat létesít. A vasútvonal építéséhez nyomban hozzá is fognak, amint az építéshez szükséges anyagi eszközöket biztosítani tudják. — Letartóztattak egy sikkasztó és csaló gazdát. Ritka eset, hogy csalósért, vagy sikkasztásért letartóztatnak egy gazdát. Gyulán ez a ritka eset történt meg a napokban. Szilágyi András vagyonos gazda elmulatta földjét. Szórakozásaira később ugy szerzett pénzt, hogy nemlétező terményeit eladta a gabonakereskedőknek, a felvett pénzt pedig elmulatta. A rendőrség 16 rendbeli csalásért és sikkasztásért előzetes letartóztatásba helyezte az ismert gazdaembert, akit már be is kisértek az ügyészség fogházéba. Szombaton este 9 órai kezdettel nagy zártkörű ibolya teaest a Nádor télikertjében. — Ujabb küldemény selyem trikottmarokain gyönyörű színekben 140 cm. széles 78 ezer. gyermekharsnya 9 ezer, selyemharisnya csekély gyári hibával 36 ezer korona. Hibátlan testszín harisnya 48 ezer korona. Tavaszi divatkeztyükben a legnagyobb választék a Csipke Áruházban Andrássyut 6. * Nedves lakását, pincéjét, raktárát tökéletes szárazzá teheti, ha az elszigetelést az egyetlen megbízható Qiber elszigetelő anyaggal végezteti. Kapható vitéz Szöllőssy József és Weisz Kélmán fatelepén Thurzó ucca 1. azám alatt. Használati utasítással és mindennemű felvilágosítással díjmentesen szolgálunk. Ugyanott mész és cement kapható. — Dr. Szabó Juci albumot ad ezen a héten a Szinházi Élet Fodor László nagysikerű darabjának ötvenedik előadása alkalmából. Miniszterek, politikusok, bankvezérek, irók, közéleti férfiak nyilatkoznak Dr. Szabó Juciról. Biller Irén cikket irt barétainak és ellenségeinek. Képek Wunderlichnéról, a sashalmi delejesasszonyról. Conradt Veidt búcsúja Budapesttől. Mágnások a Vígszínház színpadán. Riporiok, krokik, vicclapok. Krúdy Gyula regénye, Farkas Imre lelki klinikája. Nagy mozi, társaság, vidék, rádió és divatrovat. Kottamelléklet: Charleston Dolly a párisi Casino de Paris nagy slágere. Darabmelléklet: Karinthy Frigyes Holnap reggel cimü tragikomédiája, amelyet nagy sikerrel ujilott fel a budapesti _ Belvárosi Szinhóz. A Szinházi Élet egyes száménak óra 10.000, negyedévi előfizetés 100.000 K. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet körút 43. Szombaton este 9 órai kezdettel nagy zártkörű ibolya teaest a Nádor télikertjében. — Francia és olasz nyelvű órákat ad felnőtteknek csoportosan is Békéi Jolén dr., a leánygimnázium tanára. Jelentkezés f. hó 20-án, szombaton délelőtt 11-től l-ig és délután 5-től 6-ig a leánygimnáziumban. — Kitűnő minőségű crepe de chine 98 ezer koronától, csipkés selyem nadrág combinége 115 ezer korona a Csipke Áruházban, Andrássy-ut 6. Apolló Hoigé Két világszenzáció Az Apolló Mozgó két egymásután következő műsora lázas kíváncsisággal és érdeklődéssel tölti be nemcsak az állandó mozilátogató közönség, hanem a térsadalom minden rétegének várakozását. Szombat és vasárnap van u. i. műsoron Skott kapitány halálos utazása cimü film, melynek eredeti példányát tudvalevőleg az Antarktisz világának felkutatására indult expedíció megtalált holmiai között találták meg, mig az expedíció tagjai mind elpusztultak. A ritka érdekességü film az expedíció utjának minden fontos és jelentős mozzanatéról és helyéről készült film felvételekben mutatja be a természetnek ezt a csodás világét, mely film most, tudományos értéke és rendeltetése mellett a legszebb és legélvezetesebb látványosságot nyújtja nekünk éppen Skott kapitány önfeláldozó bátorsága révén. — Kedden-szerdán a Bonjour Paris cimü szines film van műsoron, mely nem más, mint a Casino De Paris nagy látványosságu filmje, mely pazar kiállításával, ízléses jeleneteivel bámulatba fog ejteni mindenkit. E két filmre az igazgatóság külön is felhívja a közönség figyelmét, mert amit a két film bemutat, az a maga nemében valóban páratlan. Szinbdx Színházi iroda hirei; Szombaton délután 3 órai kezdettel ifjúsági előadás, olcsó helyárakkai szinre kerül Marika Zágon István nagysikert ért vígjátéka, mely itt Csabán is általános tetszést aratott. Főszereplők : Marton Rózsi, Torma Guszti, Zilahi János, Czobor Imre, Ütő EndreSzombaton és vasárnap este Jatzkó Cia a legbájosabb gyermekprimadonna folytatja vendégjátékot, kinek az ország minden nagyobb városában a legnagyobb elismeréssel adóztak és aki elragadó egyéniségével, bójosságával közvetlen, kedves, kifort művészi játékával mindenütt meghódította a közönséget, kinek tegnapi vendégjátéka itt is a legszebb siker jegyében folyt le. Közönségünk még a „Pintyőke-"beli szerepléséről a legelőnyösebben emlékszik-e kis csoda primadonnára. A vadvirág operett címszerepekben még sokkal több alkalma van ragyogtatni páratlan egymagában álló képességeit. Aki egy valóban kellemes és élvezetes estét akar magónak szerezni, az semmi szin alalt ne mulassza el mégtekinteni a Vadvirág operett előadását. Az illusztris kis vendégmüvésznőn kivül még Kádár Böske, Torma Guszti, Z. Egyed Margit, Boross Ica, Komlós Vilmos, Cseh Ivón, Máthé László, Falussy István jutottak kitűnő szerepekhez, ezzel az előadás legnagyobb sikere meg van alapozva. Vasárnap délután 4 Va órai kezdettel A nagy nő operett harmadik előadása, olcsó helyárakkal. Kedden és szerdán az idei sziniévad legnagyobb művészi eseménye. Kiss Árpád színigazgatónak sikerült a budapesti Belvárosi Szinház együttesét két vendégjátékra megnyerni. A jeles művészgárda a modern szini irodalom két legkiválóbb Írójának darabjait vette műsorra. Lengyel Menyhéit Mária cimü legújabb színmüvét és Földes Imre Pántlika cimü vígjátékát. E két irodalom remekének Budapesten a legnagyobb sikere volt s tekintettel arra, hogy itt Csabán is ugyanazokkal a szereplő művészekkel fog szinre kerülni, ezek az előadások semmiben sem maradnak mögötte a pesti előadásoknak. Remeljük, hogy a közönség kellőképen értékelni fogja e ritka művészi eseményt és tömeges megjelenésekkel fogja támogatni az igazgató ritka áldozatkészségét. Heti műsor: Szombat: Vadvirág operett újdonság Jatzkó Cia vendégfelléptével. A. bérlet. Szombat délután : Marika gyermekelőadás olcsó helyórakkal. Vasárnap este : Vadvirág Jatzkó Cia bucsufelléptével Vasárnap délután : A nagy nő olcsó helyárakkai.