Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1926-03-09 / 55. szám

Békéscsaba, 1926 március 12 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 9 Alfonz áll fel szólásra és meleg szavakkal emlékszik meg az egész igazgatóság, a tisztviselőkar, de különösen Schwartz Miklós vezér­igazgató fáradhatatlan ügybuzgó­ságáról, mely egyedül lette lehe­tővé a nehéz gazdasági viszo­nyok között ennek a szép üzleti eredménynek elérhetését. A közgyűlés megéljenzi az igaz­gatóságot és a vezérigazgatót és miután több tárgv nem volt, dr. Debreczeny elnök az ülést be­zárja HIBEK | Pataki Szilárd. | Csak a mult napokban irtuk meg, hogy Pataki Szilárd városi iktatón a Verebélyi­klinikán súlyos operációt hajtot­tak végre. Az operáció után a be­teg állapota a legteljesebb mérték­ben kielégítő volt, ugy hogy való­ságos megdöbbenéssel vettük a szomorú hírt, hogy Pataky Szilérd ' vasárnap hajnalban váratlanul el­hunyt. Holttestét, mint értesülünk, fivére. Pataki József színművész a mai nap folyamán Csabára szál­líttatja s Pataki Szilárd porhüve­lyét nagyszámú barátai és tiszte­lői itt fogják örök pihenőre kisérni. A Kereskedelmi Csarnok teaestje. A legkitűnőbb farsangi mulatságokat is meghaladta az a jó kedv és emelkedett hangulat, amely a Kereskedelmi Csarnok szombat esti házi teaestjén ural­kodott. A Csarnok vezetőségén és számos tagon kivül gyönyörű hölgykoszorú, sok leány és asz­•szony jelent meg> de szép szám­mal voltak képviselve a keres­kedő társadalommal rokonszen­vező vendégek is. A zenét ci­gányzenekar, majd elsőrangú improvizált jazz szo'gáltatta s a tánc egész a hajnali órákig zavar­talan jókedvben tartott. A kitű­nően sikerült teaestért mindenek­előtt az uj, agilis háznagyot, Stern Henriket és Deutsch Jenő pénz­tárost illeti dicséret. A Csarnok a mostani sikeren felbuzdulva a házi teaestéket minden hó elején rendszeresíteni fogja. _ Csabai iparos a bécsi és leipzigi nemzetközi vásáron. Bé­késcsaba iparának fejlettségéről tett tanúságot Irimy Illés, az Irimy és Oláry szabócég beltagja, ami­kor nem tekintve a költségeket, ma reggel elutazott a bécsi és leipzigi nemzetközi vásárba. A ruházati szempontból két világviszonylat­ban is elsőrangú állam kiállításán bizonyára bő tapasztalatokra fog szert tenni Irimy Illés, melyeket helyi iparunk nívójának emelésére üdvösen felhasználhat. A tanul­mányokon kivül még nagyszabású bevásárlást is eszközöl a legdiva­tosabb kelmékből. A példa köve­tését ajánljuk többi iparosunk figyelmébe is. — Szeszfőzde épités. Körösla­dány sem marad el a békésme­gyei községek mögött a fejlődés­ben, mert életében határozott fej­lődés .észlelhető. Uj szeszfőzde építéséhez kezdett 8 község, mely annál is inkább érdekes, mert fa­lai évszázadosak lesznek, mert ti­hanyi nagyobb méretű mészkőből épülnek, amely már meg is érke­zett. Örömmel látjuk ezt a hala­dást, remélve, hogy most mér a •villanybevezetésre is sor kerül. — Kinevezések az anyakönyvi hivatalhoz. A belügyminiszter anyakönyvvezetővé dr. Gally G éza tanácsnokot, helyettessé pedig dr. Tamássy Károlyt kinevezte. Az anyakönyvvezetői teendők végzése alól Zsilinszky Sándort és Horváth István városi tanácsnokot ugyanez alkalommal felmentette a belügy­miniszter. — Kimutatás az árvízkárosul­tak javára adományokból, tánc­mulatságokból stb. február 25-től március 3 ig befolyt összegekről : Békéscsabai Nőegylet gyűjtésből 9,006.000. Szociális Misszió gver­mekelőadásból adomány 5 millió, Békéscsabai Lorántffy Zsuzsánna leánygimnázium adomány 1 mil­lió 134500, dr. Berthótv István polgármester vendégei adománya 605.000, özv. dr. Körössy Jó­zsefné (Budapest) adomány 500 ezer, Polgári Kör adomány 200 ezer, Freiberger Mártonné teadél­utáni engedélyért 200 000, Békés­csabai Városfejlesztő Rt. adomány 106.885, Freiberger Mártonné tea­délutáni engedélyekéért 300000, csabai Fürdő Részvénytársaság adomány 66.000, Ábrahám András táncmulatságból 53.000, R^setár Mátyás táncmulatságból 53.000, Laurinyecz János táncmulatságból 37.000, Markovics Líó adomány 15.000, Markovics Andor ado­mány 15.000, összesen 17.534.051 korona. ~ Különválasztják a drogériá­kat és illatszertárakat. Régóta harcot folytatnak a droguisták a mindjobban szaporodó illatszer­tárak ellen, amelyek az ipartör­vény rendelkezései ellenére dro­gériacikkek árusításával is foglal­koznak. Az uj ípartörvény ren­rendelkezései kapcsán a város közgazdasági ügyosztálya most dolgozik a droguista szabályren­delet megfelelő módosításán, amely lehetetlenné fogja tenni az illat­szertáraknak, hogy egyebet áru­síthassanak, mint illatszereket és házta^ási cikkeket. Ezzel kapcso­latban a közgazdasági ügyosztály átdolgozza a fuvarozási, a cse­lédszerző és a kémányseprőipar gyakorlásáról szóló szabályrende­leteket is, — A pesti szinházi és művé­szi események valóságos tükre a Szinházi Élet ui száma, amely változatos és gazdag tartalommal jelent meg. Gyönyörű fotográfiák a pesti premierekről. Doktor Hun­cut Muci, Rózsahegyi Kálmán heroszkópja, regény, novella, vicc­lapok, Farkas Imre Lelki Klini­kája, riportok. Nagy mozi, társa­ság, divat, rádió rovat stb. Kotta­melléklet : Ciója pompás fox-trottja. Darabmelléklef: a Belvárosi szín­ház nagysikerű újdonsága a Ki­sértés. Egyes szám ára 10000 ko­rona. Negyedévi előfizetési dij 100000 korona. Kiadóhivatal VII. Erzsébet-körút 43 sz. — A csendőrség februári jelen­tése. Február hónapban a csend­őrség jelentése szerint hamis eskü 1, szemérem elleni cselek­mény 5, rágalmazás, becsületsértés 28, ember élete elleni támadás 1, testi sértés 35, magánlaksértés 6, lopás 67, rablás 3, sikkasztás 8, jogtalan elsajátítás 4, orgazdaság 8, csalás 20, okirathamisitás 3, vagyonrongálás 14, gyújtogatás 9, közigazgatási hatáskörbe utalt ki­hágás 201, járásbíróságok hatás­körébe utalt kihágás 93 esetben történt. _ Adomány. Boldogult Klein Izrael elhalálozása alkalmából ko­szorumegváltásként adakoztak : özv. Vajda Gyuláné (Turkeve), Klein Simon és neje (Budapest), Klein Vilmos és neje, Újházi Ede és neje (Szabadka), 50-50.000 koronát. — Boldogult Szalai Ág­neska emlékére koszorumegváltás­ként adakoztak: Szalav Jenő és neje, Tescher fivérek. Árvái Jenő és neje 50—50000, özv. Tescher Adolfné, özv. Ádám Lajosné, özv­Schwartz Lipótné, Schwartz Dávid és neje, Rózsa Hermann és neje, Viski Hermán és neje, Weisz Ár­min és neje 25 —25.000 koronát. Köszönettel hálásan nyugtázza az Izr. Nőegylet. Apolló Mozgó Elinor Glyn: Három hét A világirodalom egyik halhatat­lan müve, Elinor Glyn hires re­génye: Három hét kerül csütörtö­kön és pénteken műsorra, mely film bizonyára a közönség széles körének érdeklődését váltja ki. Már korában kellett volna e film­nek műsorra kerülnie, azonban a forgalomban lévő példány annyira megkopott, hogy mostanáig várni kellett az uj példány megérkezé­sére. A közismert regény egy sze­rencsétlen királynő három boldog hetét mutatja be az álmok váro­sában s ezt a nagyszerű témát hozza vászonra a kinematográfia azzal a virtuozitással, amely kü­lönösen az ilyenfajta témáknál ad teret ahhoz, hogy a művészet, íz­lés és pazar kiállítás érvényesül­jön. Anglia, Svájc, Velence és vé­gül Álomorszag festői panorámája vonul el szemeink előtt, melynek témáját egy könnyekig megható királyi szerelem adja. A legpoeh­kusabb és legszebb filmalkotások egyike, mely témájánál fogva csak 16 éven felüliek részére van csak engedélyezve. Kedden—szerdán Zoro-Huru főszereplésével A két csirkefogó cimü vigjátékattrakció, mely a két közismert figurát a ka­szárnyában, mint katonákat mu­tatja be. Békéscsaba város elöljárósága és tisztviselő kara mé­lyen szomorodott szívvel jelenti, hogy jó tisztviselője, a legjobb kartárs és felejthetetlen jóbarát Pataky Szilárd úr városi iktató folyó hó 6-án súlyos betegség után Budapesten elhunyt. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni 1 Békéscsaba város Elöljárósága és tisztviselő kara SzinbAi Marika. Zágon István e darab­jában a nő lelkének egy parányi felületét teszi tanulmány tárgyévá. Ez a felület pedig nem nagyobb, mint egy brilliáns parányi három­szöge, mégis elegendő arra, hogy egy mindvégig érdekes, végered­ményben tanulságos mesét szőjjőn belőle. A kérdés az: Kell-e a nő­nek romantika, vagy sem ? Érde­kes meseszövésének eredménve persze, hogy az: igenis kell. Ér­deme a szerzőnek az, hogy a kérdést nem sikamlóstárgyu okos­kodásokkal. hanem tiszta logiká­val, tiszta cselekménnyel, hogy ugy mondjuk tiszta eszközökkel igyekszik megoldani. Szomorú, hogy az ilyen kedves, fehér da­raboknak nálunk oly kicsiny kö­zönsége van mint, amilyen szom­baton este nézte meg a „Marikát". Kétszeresen szomorú pedig akkor, amikor a Régi jó Budapestnek már nem is kétértelmű, de egé­szen és brutálisan „egyértelmű" malacságai telt házakat tudtak csinálni. A színészek is pedig igazi akarással, átérzéssel és jól fogták meg szerepeiket és csak az a csodálatos, hogy az üres néző­tér kedvüket nem szegte. Marton Rózsi helyes Marika volt, ugy a világtól távol élő vadvirág, minta később társaságba kerülő romlat­lan és elronthatatlan lelkű nő szerepében, ki a mai erkölcs min­den támadása ellenére is marad az, ami volt: igazi nő. Zilahy ugy a darab rendezésében, mint az iró elég nehéz szerepében ki­válóan oldotta meg feladatát, a többi szereplő is igazán elisme­résre méltó odaadással töltötte be szerepét Szinházi ipoda hírei; Kedden este megismétli a tár­sulat Béldy és Zerkovitz operett­jét: „Katonadolog", melynek va­sárnap es!i előadása a legnagyobb tetszést aratta. fA II. felvonásbeli kiállításának szépsége és stilszerü­sége meglepte a közönséget. Fő­szereplők : Kádár Böske, Somogyi Emmi, Torma Guszti, Z. Egyed Margit, Falussy István, Komlós Vilmos, Máthé László, Cseh Iván, Zilahy János. E derék művész­gárda kitűnő játéka egy igazán élvezetes estét szerzett a közön­ségnek. Szerdán este 8 órakor jótékony­célu előadás. A helybeli 10. honv. gyalogezred zenekarának javára. Szinre kerül: Mágnás Miska ope­rett előadás Somogyi Emmi szub­rettprimadonna felléptével. Tekin­tettel, hogy ezen előadás jövedel­me a város zenei kultúrájának fej­lődését szolgálja, reméljük, hogy zsúfolt ház fog gyönyörködni e remek előadásban és mindenki kötelességének fogja tekinteni, hogy e nemes cél mennél jobban sikerüljön. Csütörtökön estére Jean Gilbert újdonságára készül jeles társula­tunk „A nagy nő" re, mely az idei sziniévadnak legnagyobb esemé­nye volt Pesten is. Közel száz előadást ért el s még mindig telt házakat vonz, ha műsorra tűzik. E kitűnő darab nálunk is a leg­szebb és leggondosabb előadás­ban fog szinrekerülni Falussy Ist­ván rendezésében. Főszereplők: Kádár Böske, Somogyi Emmi, Máthé László, Komlós Vilmos, Czobor Imre és Cseh Iván, kik a legnagyobb ambícióval készülnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom