Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1926-01-08 / 5. szám
Békéscsaba, 1926 január 8 MKE8ME6YM KÖZLÖÍTF 3 Az Országos Földbirtokrendező Bíróság decemberi tanácsülése Fontos határosatok a csabai földigénylőket illetőleg Az OFB Budapesten 1925 december 12 én tartott tanácsülésén a csabai főldigénylők és megváltást szenvedők kérdését tárgyalta és azokban fontos határozatokat hozott. A gróf Széchenyi Antalné pósteleki birtokából megváltandó 100 holdra nézve megbízza Farkas Gyulát, az OFB póttagját, hogy vizsgálja ki az ügyet és tegyen javaslatot arra nézve is, hogy nem lehet-e a birtoknak Doboz fele eső részéből a 100 holdat kihasítani. Gróf Wenckheim Dénesnek a Gerla-puszta megváltására vonatkozó felülvizsgálati kérelmét elutasította. Ugyancsak elutasította Doboz község kérelmét is. A csabai földigénylők tehát a gerlai és pósteleki 180 holdból elégíttetnek ki.j Gróí Hoyós Miksa panaszát, me'y arra vonatkozik, hogy az OFB a kérdéses 180 holdat nemcsak Csabának, hanem nyilván tévedésből Békésnek is kiutalta — kiadta Lánczy L jo3 kir. törvényszéki tanácselnöknek azzal, hogy lépjen érintkezésbe Karakas Albert táblabirőval, megállapítandó, hogy a kettős kiutalás megtörtént-e? Visszalépések és egyéb okokból fönnmaradt még 246 hold. Erről akkor fog határozni az OFB, ha a pósteleki és gerlai földek sorsát már tisztázták és póteljárás folyamán fogja az arra jogosultaknak odaítélni. Azonban már most elutasítja Reichardt Béla gazdasági felügyelő kérését, mert a tömény értelmében saját működési területén igényjoga nem lehet. A választmány tagjainak tagságuk szintén nem jelent földre való igényjogosultságot. A uitézi szék, a gerendási eo. egyház és a békési ev. egyház kérvényei a későbbi tárgyalások folyamán intéztetnek el. A Földhitelintézetek Országos Szövetségét is elutasította költségelőleg szedésére vonatkozó kérelmével. Végül Kásmér Andrásná, Kvasz László és Hricsovényi András békéscsabai lakosok kérelmét kiadja tárgvalás céljából az OFB Lánczy Gyula kir. törvényszéki tanácselnöknek. behatóbban és a legnagyobb körültekintéssel tárgyalhassanak. — Adomány. Boldogult Freund Mózes emlékére adakoztak Hafner Sándor és neje 100.000 kor., Viski Dezsőné 20.000 kor. Hálásan köszöni az Izr. Nőegylet. — A békéscsabai KereskedSk Atlétikai és Vivóegyesiilete f. hó 17 én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja választmányi ülését, ezt követőleg fél 11 órakor pedig rendes évi tisztújító közgyűlését, a Fiúméban lévő Kereskedelmi Csarnok helyiségében. A vezetőség kéri ugy a választmány összes tagjait, valamint a rendes tagokat, hogy ugy a választmányi ülésen, valamint a tisztújító közgyűlés minél számosabban jelenjenek meg. — Figyelem! Feltétlenül készüljön a kereskedelmi alkalmazottak január 30-án este fél 9 órakor az árvízkárosultak javára tartandó szigorúan zártkörű báljára, mellyel kapcsolatban lesz női divatkiállitás, nőidivat revü, husz fess uri hölgyön lesznek bemutatva a helybeli nőidivat szalonok által készített, Páris és a kontinens legújabb mo' delijei. A modelhölgyek gyönyörű frizuráit a Vénusz hölgyfodrász fogja kreálni. A helybeli cipőáruházek által készített feltűnő szép estélyi cipők kilenc gyönyörű lábu hölgyön való bemutatása, ahol csak a lábak lesznek láthatók. Valamint a helybeli kalapszalonok által készített csodás modelek lesznek bemutatva, amelyek a nézőt valósággal el fogják bűvölni. A nőidivat kiállításon a helybeli divatá'uházak legújabb divatanyagai lesznek láthatók csodás elrendezésben, amely szintén szenzációja lesz az előre is jól sikerültnek ígérkező bálnak. Az egész kiállítás művészi rendezését Horn Lajos kartársunk, a Kulpin Jakab cég szakavatott kirakatrendezője végsi. A kiállításon sorsjáték utján a bemutatott modellekből 1 db. estélyi ruha, 1 pár estélyi cipő és 1 modell női kalap lesz kisorsolva. A sorsjegy ára 5000 kor. A vigalmi bizottság. Hány ház épült a mult évben Csabán A városi mérnöki hivatal kimutatása érdekesen számol be arról, hogy az elmúlt évben hány ház, mennyi helyiséggel, miféle anyagból épült? Az építmények száma ' aránylag tekintélyes, mégis, ha a még mindig fennálló lakásínséget nézzük, azt látjuk, hogy a mult év építkezése csak egy csepp a iengerben. Sokkal, nagyon sokkal nagyobb mértékű magánépitkezésre lenne szükség, annál is inkább, mert hiszen, amint az eddigi példák mutatják, az már egészen jó ^ üzlet is. A mérnöki hivatal kimutatása szerint 1925-ben épült: 188 földszintes, 1 egyemeletes, 3 kétemeletes és 1 négyemeletes ház (malmi raktár), összesen 193 ház. Ezekből tégla- és vasbetonfalakkal épült 36. téglából vályoggal vegyesen 81, vályogból 62, vertfalu 14. Cseréppel fedett 190, bádoggal 1. vasbeton, facement 2 ház. Van bennük 407 szoba, 94 előszoba, 23 fürdőszoba, 205 konyha, 223 kamara, 19 pince, 14 műhely, 16 raktárhelyiség. QIBGK Tragikus helyzet — Segítség ... az Istenért, házmester ur, jöjjön fel azonnal az emeletre, az anyósom ki akar ugrani az ablakon . . . — Na és mit segítsek ? — Nem bírjuk kinyitni az ablakot. — A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület elnöksége ezúton ás kéri az igazgatóválasztmány tagjait, az e hó 10-én, vasárnap délelőtt 11 órára egybehívott gyűlésen való megjelenésre, hogy ott a megyénket sújtott árvízkatasztrófa ügyében a vármegyei törvényhatósági bizottsághoz terjesztendő deklaráció elkészítésében minél — A jácint-bál előkészületei közelednek a befejeződéshez. Minél közelebb jutunk a január 9-i dátumhoz, annál inkább lehet az összes előjelekből azt következtetni, hogy az idénynek ez a kiemelkedő mulatsága élénk látogatottságnak fog örvendeni. Hozzájárul a siker biztosításához, hogy az agilis rendezőségnek Purcsi Pepi zenekarán kivül a helybeli honvédzenekart is sikerült megszereznie. A felülfizetéseket és tiszta jövedelmet a nőegylet teljesen az árvizsujtotta menekülteknek juttatja. — Értekezlet a vasúti menetrend megjavítására. Kedden este a Kereskedelmi Csarnokban értekezlet volt, amelyen a Csaba és környékének jelenleg lehetetlenül rossz vasúti összeköttetés és menetrend megjavításának módozatait vitatták meg. Az értekezleten, amelyet a Csarnok nevében Róna Gusztáv hivott egybe, képviseltette magát a város és több jelentős hivatal vezetője megjelent. Az értekezlet megállapította azokat a visszásságokat és hiányokat, amelyek Csabán és a megyében uralkodnak menetrend dolgában és azokat a sürgős lépéseket, amelyek utján eredményt vélnek elérni, ugy, hogy ez ügyben, a közgazdasági életnek bizonyára nagy örömére, erélyes és messzemenő akció várható. Izinhác Én már ilyen vagyok. A színház keddi darabja azt a bizonyos háromszöget uj alkotórészekből formálja. A demimondenak, aki balek mecenása pénzén csinos amorózót tart magának, akibe igazán beleszeret és akinek a végén még azt is megbocsájtja, hogy — gazdag, nem sok köze van ugyan a morálhoz és az irodalomhoz, de a fejtetőre állított helyzet groteszk fordulatai és dialógusai nincsenek hijjával a vidámságnak. Málnafi Oíti a címszerepben pompás termászetességü, eleven játékával „vitte" a darabot. Czobor ez alkalommal is nagyszerűen beszélő, igen ügyes társalgási színésznek bizonyult. Kisebb szerepekben Falussy, Zilahy és Torma Guszti segítettek. A publikumot ez az újévi malacpecsenye sem vonzotta, a színház siralmasan üres volt. Dolly. Arnold—Bach és Hirsch operettjében, a színház csütörtöki premier darabjában a meglehetősen lila szöveget nem nagy igényű, de helyenként hangulatos zene kiséri. A darab sokszor borsos trükkjein. mókáin és groteszk táncain, amiket a szereplők ügyesen aknáztak ki, sokat mulatott a közönség. A címszerepben Somogyi Rózsi temperamentumos, nagyrutinu, énekben is számottevő játékot produkált. Halmi Vera kisebb szerepében kedves és decens volt, mint mindi?. Komlós szerelmes szerepben próbálkozott. Egyéniségének rokonszenves vonásai itt sem hagyták cserben — csak a hangszálai. Szerepének derűs oldalait azonban száz százalékig érvényesítette. Falussy imponáló sokoldalúságának ismét pompás bizonyságát adta a hercegi ruénak maszkban és játékban egyaránt vérbeli színészre valló, ellenállhatatlanul mulatságos megformálásával. Egy kisebb burlaszk szerepben Cseh Iván aratott zajos Ügyeljen bevásárlásainál M r / védjegyünkre I Száz esztendő óta Járja ez a nóta: Sódar, kolbász, dagadj FRANCK-os kávé csak a ptí D. 177 O. 25 I. — Ve. 12. sikert, főként a felsőbb régiókban. A darabot szépszámú közönség nézte végig, sokat mulatva, tapsolva és újrázva. Szinházi iroda hirei & Szombat, vasárnap, hétfő és kedden érdekes vendégszereplés lesz színházunkban, tudniillik ezen estéken lép fel nálunk Görög Olga koloraturénekesnő, a budapesti Városi Színház kiváló művésznője, aki az ország nagyobb városaiban éveken át egyedül uralkodója volt a közönség szeretetének és lelkesedésének s csodaszép hangjáva', temperamentumosán művészi játékával starja volt a vidéki színészetnek. A kiváló művésznő Pompadour, Hamburgi menyasszony, Antónia és az Éva cimü darabok főszerepeiben fogja a közönséget ámulatba ejteni csodás énekével és tökéletes művészi játékával. Heti műsor: Péntek : Dolly. (A b. Szombat: Pompadour B) bérlet. Görög Olga coloratur primadonna YPI 1 jggfejjgPtevel. Apolló Mozgó Szöktetés a szerályból Az idény egyik legszebb filmje a világhírű regényíró: Pierre Loti színdús elbeszélése, a Kelet romantikus és bűbájos világában lejátszódó elbeszélése: Szöktetés a szerályból lesz az utolsó bemutató előadása a holnapi — pénteki napon. Az elragadtatás és csodálkozás őszinte megnyilvánulása, a legteljesebb elismerés kisérte a tegnapi előadáskor e filmet, mely a kinematográfia mindent megvalósító eszközeinek felhasználásával e filmben a legszebbet, a legtökéletesebbet nyújtja. A gyönyörű felvételek egymásutáni festői panorámája, mely Keléi titokzatos világát tárja elénk, nem egyszer készteti a nézőket elismerésük hangos kifejezésére. Külön megemlítést érdemelnek a főszereplők, kik közül a Titkok házának egyes szereplőit látjuk viszont, a folyton fényképező kertész bácsit, azonkívül NataÜa Kowankot. ezt az isteni tehetséggel és tökéletes szépséggel felruházott nőt, Jaque Catelaint, a filmművészet egyik kimagasló egyéniségét. A mai előadás iránt az érdeklődés még fokozottabb mértékben nyilvánul meg.