Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) október-december • 221-296. szám
1925-10-25 / 242. szám
4 IfiKflSffiEOTSl KCtaflÜHTT Békéscsaba, 1925 október 25 — Eljegyzés. Szobek Ilonkát eljegyezte Kurunczi János. — A hó végéig be kell fizetni a hátralékos adókat. Megemlékeztünk róla, hogy a vármegyei közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén szóvátétetett az adók késedelmes befizetése, amely olyan mérveket öltött, hogy például Békéscsabán az ez évi be nem fizetett adóhátralék 84 százalékot tesz ki. A közigazgatási bizottság a késedelmes befizetésekért mulasztással vádolja g városi tanácsot, illetőleg a városi adóhivatal vezetőjét és különbeni anyagi felelősség terhe alatt utasítja fentieket, hogy az adóhátraléknak e hó végéig történő behajtásáról feltétlenül gondoskodjanak. A közigazgatási bizottság határozata alapján a városi adóhivatal vezetője, aki eddig felelősségének tudatában ugyan, de a súlyos gazdasági viszonyok teljes méltánylásával, a végső lehetőségig humánusan kezelte az adózó polgárságot, megkereste az érdekképviseleteket, hogy tagjaikat a hátralékos adó sürgős befizetésére s nem fizetés esetén a súlyos következményekre figyelmeztessék. Az ipartestület csütörtöki előljárósági ülésén szólította fel az iparosokat az adók befizetésére, mig a Kereskedelmi Csarnok ezúton hivja fel a kereskedőket, hogy adóhátralékaikat a hó végéig annál is inkább egyenlítsék ki, mert ellenkező esetben az adóhivatal kényszerítve lesz a végrehajtást elrendelni, ami az adónak ujabb 16 százalékos megterhelését jelenti. — Lopás. Megyery Zsuzsánna, aki a Beliczey-ucca 18. számú házban lakik, panaszt tett a rend őrségen, hogy ismeretlen tettes a nyitott konyhahelyiségből elemelte egy pár női félcipőjét, 250.000 K értékben. A lopás körüli időponfüan kéregető koldus járt a házban és ezért a gyanú reája irányult. A nyomozás megindult. — A szentesiek elégedetlenek Kiss Árpád uj gárdájával. Pár nappal ezelőtt kezdte meg Szentesen a békéscsabai színtársulat az őszi idényt, amelyre csaknem teljesen felújított gárdával ment Kiss Árpád Szentesre. Az első néhány nap után a szentesiek vezető-újságja, az „Alföldi Újság" a következőképen foglalta össze a szentesi közönség véleményét a felújított színtársulatról: „Halmi Vera, a primadonna elsősorban kellemes játékmodora folytán nyerte el a közönség tetszését, hangja, bár iskolázott, nem tudta még felmelegíteni a sziveket. Máté László, a társulat énekes bonvivánja sem tudta feledtetni Gömörit. Férfias megjelenése, mint színésznek, mindenesetre előnyére szolgál. Somogyi Rózsi ügyesen táncol, bár Kálmán Mancit ő sem tudja pótolni. Komlós Vilmos a régi, megszokott, őt ismeri a közönség. Falussy jó színész. A többiek többékevésbé megálltak helyüket a külömben sablonos, vérszegény darabokban." — Lakásépítkezésekre hirdet pályázatot Pápa város. Pápa város polgármesteri hivatala nyolc, egyenkint háromszobás lakásokból álló lakóház építésére pályázatot hirdet. A Széchenyi-uccai óvóda épületét is egyemeletesre akarja felépíteni a város. Az ajánlatokat mindkét munkára vonatkozóan október 23-án déli 12 óráig kell benyújtani a város iktató hivatalában. * A szupécsárdás erotikusabb tánc, mint a shimmy — mondja Herceg Ferenc a Színházi Elet uj számában. Saljapin a vádlottak padján bevallja, hogy husz rubel kezdőfizetése volt. most pedig félmilliárdot kap egv estére Amerikában. Petrovich Szvetiszláv őszinte vallomása az orosz nagyhercegnőről, akit feleségül akart venni. Meskó Zoltán a t.,Ház humoristája mint dalköltő. Érdekes cikkek, riportok, novellák, tartalmas mozi, sport, divat, vidék, társaság, műkedvelő rovatok töltik meg Incze Sándor népszerű hetilapjának uj számát. Darabmelléklet a Nemzeti Kamaraszínházának sikeres újdonsága, a Mókusok. Egves szám ára 8000 korona. Kiadóhivatal VII., Erzsébet-körut 29 sz. — Mentőtanfolyamosok figyelmébe. Felkérem azon urakat, akik a legújabb mentőtanfolyamra már feliratkoztak s akik egyáltalában a tanfolyamot hallgatni akarják, hogy f. hó 25-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a továbbiak megbeszélése végett a mentőállomáson jelenjenek meg. Dr. Vas Vilmos főparancsnok. * A Zsoldos tanintézet tankönyv kiadványai és jegyzetei magántanulók részére nélkülözhetetlenek. Minden irányú felvilágosítás nyerhető folyó hó 25 én, vasárnap Békéscsabán a Fiuma-szállodában délelőtt 9-12 és délután 2—4-ig. * Szoptatósdada bőtejü, egészséges (röntgen-, vérvizsgálattal) mindenkor rendelkezésére áll az évtizedek óta közismert dr. Szegőféle Dajkavizsgálóban. Budapest VI., Sziv-u. 69. Mindenféle megbízatások és felvilágosítások telefonon is. Interurb. 93—22. * Zongorák hangolását, javítását, bőrözését, valamint vonóshangszerek szakszerű javítását mél" tányos árak mellett garanciával vállalja Szőts József hangszerkészítő Békés. — Levelezőlap meghívásra azonnali megjelenés. — Gépjármövezetöi tanfolyam Békéscsabán. F. hó 29-én gépjárművezetői (soffőr) tanfolyam nyílik meg Sikorvszky Jakab o'<l. gépészmérnök vezetésével, melyre jelentkezőket felvesz és bővebb felvilágosítást nyújt Faragó Sándor gép-, műszaki- és autófelszerelési-cikkek kereskedése Békéscsaba, Andrássyut 50. Telefon 144. Fájós lábuaknak, mértékszerint vállalom cipők készitését, a legjobb munkaerővel rendelkező műhelyemben. — Talpalások, javitások, boritások legrövidebb idő alatt készülnek a Péterfi-cipőáruházban. Apróhirdetés efe ElSHzetbet és hirdetéseket feladhat: Helvben Engel hírlapüzletében, Kardos Jakab vegyeskereskedésében (a laktanyával szemben) Corvina könyvkereskedésben és Rózsa Hermann üzletében (Szarvasi és Berényi ut sarok) Háziszappan tízezer K-tól, szobaseprü hétezer, fehér bab, lencse, tengeri, árpa, zab, buza kisebb tételekben kapható „Atlas-"nál, Jókai-ucca 2. Használt zsákok vétele. Foto-cikkek Wenich Lajos drogueriájában Békéscsaba. Bútorozott sarofoa kiadó Kinizsi-ucca 1. szám alatt. 15 kender fö d ,Erzsébethelyen azonnal kiadó, Értekezhetni dr. Czibesz ügyvédnél Apponyi-ucca 4. Fehérnemű varroda vezetésére keresek szabó'-varrónőt, esetleg társulok vele. Bővebbi megbeszélés Tátra-ucca 5. szám. Nyugdíjas házaspár vagy özvegy, aki önállóan vállalkozik üzlet vezetésére, óvadékkal felvétetik Kurtágnál, Andrássy-út 49. Házhely eladó Bővebbet' II., Vas-ucca 20. sz. a. Ugyanott egy szoba kiadó. Sezlon, konyhakredenc, kép és asztal eladó Vlassics ucca 9. sz. Keresek füszerüzletet lakással. Lehet mellékuccán is. Cim: Kővári és Szelner Békéscsaba Eladó Kauzler, majdnem uj irógép 2 millióért. Nóvák György, gr- Tisza Istvánut 40 (Szarv a si-ut) Vaságy (teljesen uj), uj matracokkal és egy női varrógép eladó. Megtekinteni lehet Kazinczy-ucca 1. szám Melczer. Fiókos állvány púiddal megvételre kerestetik. Cim a kiadóhivatalban. Jó és olcsó kárpitosmunkát készit részletfizetésre is Kurunczi J. kárpitos, Trefort-ucca 47megütheti Csabán a inentösors Játék főnyereményét! ? ? » mert szombaton, 31-én, Csabára érkezik a hatüléses nyereményautó. Több nyereménytárgyak: Engel tőzsdéjében lesznek láthatók. Ujsácjgiapif* 5 kg-ként 17000 K-ás árban Engel Miksánál Andrássy-ut 7. szám D NYUKOSZ SORSJÁTÉK HUZASA SZOMBATON I a i o Békésen, a város közDontián, Kossulh-ucca 2, számú, jól jövedelmező bérház amelyben 8 üzlethelyiség, két nagy borpince, egv ötszobás elfoglalható és két háromszobás, mellékhelyiségekkel ellátott lakás van, nagy udvarral eladó. Értekezni lehet az ugyartoít lakó tulajdonosnál. BANGÓ JOGI SZEMINÁRIUM BUDAPEST, IX, RÁDAY-UCCA 14 Sikeresen készit elő vidékieket is I A Trieszti Ált. Biztosító Társulat (Generáli) békéscsabai főügynöksége könyvelőt vagy könyvelőnőt keres aionnali belépésre. Előnyben részesülnek. kik a biztosítási szakmában jártasak. — Személyes jelentkezés Áidrássy-üt 31. sz. alatti irodában. BÉKÉSI HIRLAP cimen politikai és közgazdasági hetilap jelenik meg november hó t-án Békésen a csabai Petőfinyomda fiókjának kiadásában Békés egyedüli lapja ! Hirdetések közlésére kiválóan alkalmas Hirdetéseket felvesz Békéscsabán a Petőfi-nyomda Telefon 138 Kiadóhivatal Békés, Rákóczi-ucca 5. szám, Gyakorlott, jó kézirásu gép és gyorsirónőt ki a könyvelésben is jártas, felvesz HOFFMANN ÉS HERZOG gabona és terménykereskedő cég Béséscsabán, Andrássy-ut 36-