Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) október-december • 221-296. szám
1925-11-24 / 267. szám
2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLOlíT Békéscsaba, 1925 november 24 A kereskedelemügyi miniszter most 84092—1925. sz. leiratában arról értesítette a Mezőgazdasági Kamarát, hogy a kereskedelmi szerződések tárgyalásánál a magyar méhészet érdekei a legnagyobb figyelemben részesülnek és nehéz helyzetének könnyítésére, illetve a kivitel elősegítésére minden lehető intézkedés meg fog tétetni. A méz értékesítési lehetőségét a vasúti tarifák leszállításával is előmozdítani kívánván a miniszter a MÁV és a kezelésükben levő h. é. vasutak vonalain való fuvarozásnál visszavonásig, de legkésőbb a folyó év végéig terjedő időtartamra, rovatolós utján igénybevehető díjkedvezmény alakjában a méz vasúti szálJitására a kiviteli forgalomban a D—IV. 8. osztály díjtételeit engedélyezte, ami a jelenleg ervényben álló díjszabással szemben 29 százalékos mérséklést jelent. A kereskedelemügyi miniszter ezen örvendetes intézkedéseiről ezúton is értesítjük az érdekelt méhészeket. A Szociális Misszió és Kathoiikus Leányegyesület műkedvelő előadása Kedves, meleg, derűs estét szereztek a Kathoiikus Leányegyesület műkedvelői azoknak, akik vasárnap este a színházban megjelentek. Már maga a megválasztott darab, Gárdonyi bájos Annuskája, üde és friss levegőjével életet árasztott, amellett a szereplők valóban kiváló előadó készségről tettek tanúságot. Annuska címszerepét Thiesz Mária alakította műkedvelőnél meglepő közvetlenséggel és bájjal. A férfi főszerepben Csorna Gyula excellált kitűnő megjátszó képességével. Mály Márta a mai kor leányát karikírozta mulattatón, mig Vigh László, mint barát keltett nagy derültséget. De valamennyien nagyon jók voltak, különösen Báthori Anna, Gerber Dezső, Bártfay Zoltánné, Végh Mihály, Poós Béla, Osváth Antal, Gyulai Margit, MarkoviCs Jág&ef, Ferenc Ilona, Náday JózséT* és Tihanyi Erzsébet. A karácsonyi verset Vigh László és Báthory Anna adták elő ügyesen. Nagy hatást váltott ki a pompás régi magyar tánc, a süveges tánc, amelyet Gajda Béláné rendezett a tőle megszokott hozzáértéssel és művészi ízléssel. A fergeteges tapsra, amely nyomában felzúgott, a táncot meg kellett ismételni. A kedves előadás éjfél felé ért véget. Szegeden Hádió Club alakult Szeged, nov. 23. A rádió népszerűsítésére Szegeden Rádió Club alakítását határozták el. A Club elnökségét Aigner Károly főispán vállalta. Tervbe vették kisebb rádió adó állomás felépítését. A ,hólapda~rendszerü' kereskedelem ellen fellép a hatóság Már a múltkor hírt adtunk egy csabai bírósági tárgyalásról, melyen egy hólapda cipőszelvényest súlyos büntetéssel sújtott a biróság. Ugylátszik, hogy a hatóságok most már a leghatározottabban fognak fellépni a tisztességtelen versenyek e legtipikusabb fajtája ellen. Eddig nem igen lehetett a hólapdázó „cégeket" megfogni, mert legtöbbször zárt levélben küldözgették ajánlataikat, melyeknek nemcsak kisebb, hanem igen gyakran magasabb intelligenciájú egyének is felültek. Nem volt igy törvényes alep a „cégek" nyakoncsipésére. Most azonban, miután a tisztességtelen versenyről szóló törvény az efféle visszaéléseket a járásbíróságok hatáskörébe utalja — könnyen meg lehet őket fogni — azaz tetten lehet őket érni. Egyszerűen az, aki efféle levelet kap, vagy, akinek efféle utalványt megvételre kínálnak jelentse fel az illetőt a rendőrségnél. Az érdekeikben sértett tisztességes iparosok és kereskedők jól teszik, ha minden esetet, mely tudomásukra jut, minden szánalom, vagy mellék körülményre való tekintetnélkül bejelentenek a rendőrségen. Az elharapódzott tisztességtelen verseny ellen csak igy lehet a tisztességes iparos és kereskedő éidekeit megvédeni. Zürichben a magyar koronát 72.70-el jegyezték. Purcsi Pepit kirabolták Miskolcon December l-re hazajön az egész zenekar Szegény Purcsi Pepi, ez az ízigvérig kitűnő magyar primás legutóbbi itthonléte alkalmával bizalmas jó embereinek elpaneszkodta, hogy — hiába minden sikerük — hazavágynak. Pedig igazán kitüntető megbecsülésben részesül Csabán jól ismert muzsikájuk Miskolcon is. Mégis — bár szerződésük elég kedvezőnek mondható — idegenben, távol a családtól nem igen tudnak megtakarítani akkora összeget, hogy azért érdemes lenne nélkülözni a családi tűzhely melegét. Hazakészülődnek Pepiék. S ugy látszik ezt tudta meg valami elvetemedett gazember, aki a viszonyokkal ismerős lehetett és Pepi távollétében lakását feltörve onnan minden ruháját, pénzét, értéktárgyait — még a kitüntetéseit is — ellopta. A rajta lévő ruhában, egy fillér nélkül maradt szegény Pepi, kinek ezek után Miskolc valószínűleg legrosszabb emlékei közé fog tartozni. Ez a csapós is sietteti hazajövetelüket, mert, amint értesülünk december 1-én mér itthon a Prófétában muzsikál Pepi zenekara. Elgázolt a vonat egy vámőrtiszthelyettest Lőkösházán Szombat este Janik Alajos vámőr-tiszthelyettes az egyik vagonsor mellett a vagonok számait jegyezgette. Egyszercsak eddig még ki nem derített okból elesett. Esése oly szerencsétlenül történt, hogy jobb karja a mellette haladó sze" ielvény kerekei alá került, melyek azt teljesen összeroncsolták. Első segélyben a pályaudvaron részesült, miután azonban látni való volt, hogy elvérzését és a vérmérgezést csak azonnali amputálással lehet megakadályozni, az esti vonattal behozták Csabára. A mentők a kórházba szállították, hol az inspekciós dr. Deutsch Ilonka azonnal amputálta az öszszeroncsolt jobbkart. A szerencsétlen tiszthelyettes mega sem tud megfelelő felvilágosítást edni, mindössze annyira emlékszik, hogy megszédült és ugy esett el — véletlenül épen a mellette haladó vonat kerekei alá. Orosházán már régen osztják a földet Szombaton az Eötvös majornál, hétfőn kedden Kakasszéken osztanak földet Minden fele hallani már, hogy a földreform alapján kiosztották, vagy mostanában osztják a földeket, csak Csaba az a város, ahol minden utánjárás ellenére még azt sem tudjuk megmondani hirteleneben, hogy mikor remélhetjük a földkiosztást. Pár héttel ezelőtt a nagyszénási határban osztottak ki 500 katasztrális holdat az igénylők között. Most pedig amint halljuk, szombaton az Eötvös majornál 180 igénylő jutott hozzá földjéhez. Hétfőn és kedden 37 igénylőt helyeznek birtokba Kakasszéken. Boldog orosháziak, kik már régen szántanak-vetnek, mikor még nálunk csak reambulálnak — esetleg még azt sem. A1HMEL Aggódás Lelkész: Ne busuljon János gazda, ha az Isten magához is szólítja a feleségét, odafent ismét találkoznak. János gazda: Hát 'iszen ipen ez izgat engem főtisztelendő uram. — A Kereskedelmi Csarnok választmánya ma, kedden este fél 7 órakor ülést tart, amelynek tárgysorozatán többek között az adófelszólamlási bizottsági tagok kijelölése szerepel. —A leánygimnázium Széchenyiemlékünnepe, mint jeleztük is már, ma, kedden este hat órakor lesz a Közmüvelődéshózában. A „legnagyobb magyar" iránt értékesnek Ígérkező megemlékezéssel fejezi ki hódolatát az intézet. Alkalmi beszédet Gajda Béla igazgató tart, mig Széchenyinek a magyar nők hivatásáról vallott nézeteit Bónis Emma VIII. o. t. ismerteti. Patay Mária VIII. o. t. Arany örökszép alkalmi versét, a Széchenyi emlékezetét adja elő, mig Mécs Lászlónak, a Felvidék nagy magyar poétájának egy alkalomszerű szép poémáját Kungl Elza VI. o. t. mondja el. Gesmey Borbála VI. o. t. magyar müdalt énekel, Horváth Magda VII. o. t.. zongorázik s az énekkar is szerepel alkalmi számokkal. Belépődij nincs, de önkéntes adományokat a Magyar Tudományos Akadémia javára köszönettel fogad az intézet igazgatósága. — Helybeli árusok piaci és vásári helypénz fizetése alól nem mentesíthetők. K. község képviselőtestülete határozatban kimondotta, hogy a község piaci és vásári helypénzdijszabályzatát akként módosítja, hogy a helybeli árusok piaci és vásári helypénzt ezentúl ne fizessenek Ezt a határozatot a községi elöljáróság felebbezése folytán a törvényhatósági bizottság felülbírálva, határozatét mirt véleményt a döntésre illetékes kereskedelemügyi miniszterhez felterjesztette. A kereskedelemügyi miniszter 89545—1925 sz. véghatározatéban a törvényhatóság javaslatát a magáévá téve kimondotta, hogy ugy a helybeliek, mint a vidékiek továbbra is ugyanazon helypénzt tartoznak fizetni. Határozatának meghozatalánál magáévá tette a miniszter a törvényhatósági vélemény indokait, mely szerint eltekintve attól, hogy a község a helybeliek helypénzfizetésebői származó bevétett nem nélkülözheti, a helybelieknek a helypénz fizetése alól mentesítése már azért sem engedélyezhető, mivel az a helybeliek javára a vidéki, tehát nagyobb kiadásokkal terhelt árusokkal szemben egyenlőtlen versenyfeltételeket teremtene. (Elvi döntés.) — Doboz visszakapta harmadik jegyzői állását. Doboz községnek a létszámcsökkentés folytán megszüntetett harmadik jegyzői, állását a belügyminiszter visszaállította. A B-listázott jegyzőt állásába visszahelyezte kimondván, hogy a végkielégítési összeg tőle vissza nem követelhető, ellenben szolgálati ideje — visszahelyezési napjától számítandó, mert addigi szolgálati ideje után már végkielégítést nyert. Ezzel egyidejűleg, a miniszter az üresedésben levősegédjegyzői állást megszüntette. — Betörés a Csányi-uccában, Galó Mihály Csányi-ucca 33. sz. házának udvar felőli ablakét a házbeliek távollétében ismeretlen tettes betörte s az ablakon keresztül elvitt egy barna és egy szürke téli kabátot, több férfiruhát női- és férfi fehérnemül, ágyhuzatot, A rendőrség a betörőt keresi. Fájós lábuaknak, mértékszerint vállalom cipők készitését, a legjobb munkaerővel rendelkező műhelyemben. — Talpaiások, javitások, boritások legrövidebb idő alatt készülnek a Péterfi-cipőáruházban. Mindenki vegyen 5000 koronáért Rokkant sorsjegyet I Nyerhető 2 autó, traktor, arany és ezüsttárgyak, bundák, szobaberendezések, zongora, motorbicikli, vetőgép, ekék, hátasló, tehén, ruhaszövetek*, selymek, cipők és még 1500 különféle értékes nyeremények.