Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) október-december • 221-296. szám
1925-11-22 / 266. szám
Békéscsaba, 1925 november 22 M&ESíÉÜEStílO IttOZLOHW 3 azért a fürdődijak alacsonyak legyenek. Legyen olyan, hogy utána Erzsébethelyen viz, járda és világossság fakadjon, szóval Varga E. András szerint is kifogástalan, de azért nyújtson néha egy kis interpellációra alkalmat, mert lassanként azt is nehéz lesz találni. Legyen gyógyfürdő, de anélkül, hogy Nigrinyinek köze volna hozzá, mint a villanytelepi forráshoz, amelynek ő szolgáltatja gyógyító erejét. * Azaz, hogy nem is ezt akartam mondani. Bánja az ördög, akármilyen lesz már, csak .fürödni lehessen benne. Dr. Otiet János — Széchenyi-ünnep a leánygimnáziumban. A Loránffy Zsuzsánna leánygimnáziumi f. hó 24 én kedden délután 6 órakor a Közmüvelődésháza nagytermében tart ja Széchenyi emlékünneoét a következő műsorral : 1. Hiszekegy, karének. 2. Gajda Béla igazgató megnyitó beszéde. 3. Aranv : "Széchenyi emlékezete. Elmondja Patay Mária VIII. o. t. 4. Révfy : Fohász, énekli az énekkar. 5. Széchenyi és a magyar nő. Felolvasás. Bonis Emm.a VIII. o. t. 6. Magyar műdal. Énekli Gesmey Borbála VI. o. t. 7. Mécs László : Próféták sorsa, elmondja Kungl Elza VI. o. t. 8. Liszt F. : Soiré de Vienne. Zongorán játsza Horváth Magda VII. o. t. 9. Himnusz, karének. Az ünnepségen, mely az intézet Iyceális előadássorozatai közé tartozik, belépődíj nincs, de önkéntes adományokat részben a 'Magyar Tudományos Akadémia javára, részben Széchenyi munkáinak beszerzésére köszönettel fogad az intézet igazgatósága. — Az izr. nőegylet teaestélye. A békéscsabai izr. nőegylet f. évi december hó 12 én rendezi szokásos évi mulatságát, mely az idén egy teaestély keretében fog lezajlani. A nagy minden oldalról jövő érdeklődésre való tekintettel egyik legnagyobb sikerű mulatság lesz. A jegyek iránt érdeklődők forduljanak a nőegylet elnöksegéhez. _ Alpár Gitta és Zsolt Nándor hangversenye. Mint előrelátható volt, a két kiváló művész hétfői koncertje iránt oly nagyíoku érdeklődés nyilvánult meg, hogy nemcsak városunk közönsége, hanem a környékbeli művészetet kedvelő és pártoló közönség is sietett jegyeit biztosítani, hogy része legyen a tökéletes imüvészét ama megnyilatkozásának, melyet a két művész közönségünknek nyújtani fog. A gazdag és élvezetes műsor ugy ének, jnint hegedüszámaival zugó tapsokban fogja a közönség elismerését és tetszését kiváltani. — Az estély minden bizonnyal feledhetetlen lesz a jelenlevőknek s az Aurora vezetősége méltán a legnevesebb és legszebb műélvezetet nyújtó előadások sorozatos rendezésével kedveskedik a kö zönségnek. Esetleges félremagyarázások elkerülése végett az Aurora közli, hogy az előadás egész pontosan kezdődik 8 órakor, mert a művészek már a délutáni vonattal érkeznek meg. A ki nem váltott és előjegyzett jegyeket kérjük a déli órákig rendezni. — Eljegyzés. Engel Magdát eljegyezte Grosz Zoltán Medgyes egyházén. (Minden külön értesítés helyett.) — Halálozás. Jagyugy János, ki csaknem egy évtizeden át volt lapunk szedője, hosszas szenvedés ulán életének 43 ik évében pénteken reggel meghalt. Temetése ma, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a gyulai közkórhézból. — A mai vigjátékest. Ma este 8 órakor lesz a Városi Színházban az a jótékonycélu vígjátékest, melyet illusztris műkedvelő gárdájával a Szociális Misszió és a Katholikus Leányegyesület rendez. A tegnapi főoróba oly meleg és zajos sikerrel folyt le, hogy annak alapján a legnagyobb várakozással nézünk a mai előadás elé. Az est műsorán tudvalevően Gárdonyi egyik legbájosabb vígjátéka : Annuska és Heltai egy nagyszerűen megirt bohózata, a Karácsonyi vers szerepel s a két darab közt egy pompás régi magyar táncot, a süveges táncot mutatja be a leányegyesület 12 tagja. A színdarabok főszereoeit Thiesz Mária, Csorna Gyula, Mály Mártha, Vigh László. Báthory Anna, Gerber Dezső, Bártfay Zoltánné, Poós Béla, Végh Mihály, Román Pál, Osváth Antal, Gyulai Margit, Markovics József, Ferenc Ilona, Náday József és Tihanyi Erzsébet játszák, mig a táncot Mály Márta, Báthory Anna, Thiesz Jolán, Szemenkár Ilona, Vásárhelyi Emilia, Bujtás Ilona, Ullrich Laura, Kertész Teréz, Ferencz Ilona, Hunyadi Mária, Machács Rózsi és Gyulai Margit adják elő. Aki egy nagyon kedves és mulatságos estét akar eltölteni s amellett a jótékonycélra is áldozni, ne mulassza el jegyét a Dobay-drogériában vagy este a pénztárnál a rendes színházi helyáron megvenni. — Wágner József műtermi kiállítása akkora érdeklődést váltott ki, hogy a közönség óhaja szerint a kiállítás még egy hétig, azaz nov. 30 ig nyitva marad. Az eddig több mint 600 látogatónak igaz gyönyörűséget szereztek Wágner József bensőségesen finom képei, aminek legjobb bizonyítéka az, hogy mér tekintélyes számú eladás is történt. — Pályázat dohánykisárudára. A m. kir. pénzügyigazgatóság pályázatot hirdet a Kőrösladány községben felállítandó dohánykisárudára. Pályázati kérvények a m. kir. pénzügyigazgatósághoz cimzendők- Pályázhatnak hadirokkantak, hadiözvegyek és B) listás tisztviselők, — Rádió engedélyek dija. Félreértések elkerülése végeit közöljük, hogy a rádió-engedély nem általában kereskedőknek kerül havi 200 ezer koronába, hanem rádió cikkek árusításával iparszerüleg foglalkozó kereskedőknek. Az csak természetes, hogy a rádió broadcasting használatáért más kereskedőember is éppen olyan dijat fizet, mint minden más rádiótulajdonos. Fájós lábuaknak, mértékszerint vállalom cipők készítését, a legjobb munkaerővel rendelkező műhelyemben. — Talpalások, javítások, borítások legrövidebb idő alatt készülnek a Péterfi-cipőáruházban. — Soffőr jelöltek jelentkezése. Értesülésünk szerint a soffőrvizsga december első napjaibari lesz. A vizsgára azonban csak azok fognak bocsáttatni, akik előzőleg szabályszerűen jelentkeztek. Jelentkezni Fülöp Nándor áll. rendőrségi felügyelőnél a Kultúrpalotában kell. Az ott átvett postabefizetési lapon a vizsgadijat be kell fizetni s azután a befizetési szelvény mellékelésével az államrendőrséghez kérvényt kell benyújtani Fülöp r. felügyelőhöz. A vizsga pontos napjáról minden jelentkező megfelelő módon értesíttetik. — Érdekes vadászzsákmány. Természettudományi és madártani szempontból érdekes madarat lőtt Csatáry Elek nyugalmazott alispán a Hortobágyon. A ritka zsákmány egy vörösnyaku lud, melynek hazája Szibéria. Harminc év óta mindössze csak három ilyen vörösnyaku vadludat lőttek hazánkban. Akadémiai módszer szerint zon^oraórákat adok. Cim a kiadóhivatalban * Téli divat. Tisztelettel értesiti városunk hölgyeit az előnyösen ismert Grünstein-szalonOrosházán, hogy műhelyében téli köpenyek, complet ek, uccai és estélyi ruhák a legújabb eredeti párisi modellek alapján készülnek. Bemutatott modelljeit áruba bocsájtja és dus raktáráról minden igényt kielégít. Árait leszállította. — Karácsony, (ezüstfenyő) fára 8000 koronától kezdve előjegyzéseket elfogad vitéz Szöllössy József, II. Vécsey-u. 10. (Kaszárnya mellett), VI, Bajza u. 19. (Tisztviselő telep) Viszonteladóknak kedvezményes árban. Svéd, norvég, amerikai és wimpassingi hóés sárcipők érkeztek a Péter fi-cipőáruházba. Egy pár női hócipő 250 ezer, sárcipő alegjobb minőség 125 ezer korona — Nyugtázás. Néhai Friedmann Mór elhalálozása alkalmából özv. Friedmann Mórné és családja 200 ezer K adományát köszönettel vette az izr. Nőegylet. Arcának üdeségét, tartós fiatalságát kozmetikai szereim használatával megőrizheti. Hajszálakat végleg eltávolítunk, szőrsorvasztó és színtelenítő. Fagykenőcs. Izzadás elleni szer. Tanítványok kiképzése. Cosmetic Párisién, Budapest, Erzsébet-körut 21. — Köszönetnyilvánítás. A Békésmegyei Kereskedelmi Bank Rt igazgatósága kegyeletes adományáért 500.000 K koszorumegváltásáért n. Spitzer Phőbus felügyelőbizottsági tagjának elhunytáról hálás köszönetét fejezi ki a Nőegylet elnöksége. — Kosárfonó füz árverése. Az öntözött réten termelt kosárfonó füz részből való vágatását nyilvános árverésen kiadja a város gaz dasági intézősége. Az árverés ma délelőtt 11 órakor a mázsa szobában lesz. — Wágner József festőművész műterem kiállítása nyitva naponta délelőtt 10 órától délután 6 óráig. Belépődíj nincs. — Árverési hirdetmény. A békéscsabai rendőrkapitányság talált és gazdátlan tárgyakat fog folyó évi november hó 25-én délelőtt 9 órakor a rendőrkapitányság 6. számú hivatalos helyisége előtt nyilvános árverésen eladatni. Eladásra kerülnek : ruhanemüek, köppeny, kabát, kendő, zsák, tarisznya, kosár, pénztárca, balta, kanna, hordó, fa, burgonya stb. — Dalestély a Koronában. Vasárnap, november 22-én a ió hirü Békéscsabai Á'talános Munkásdalárda Wulcz Gyula karnagy vezetésével dalestélyt rendez. A dalárda eddigi előadásaival a legnagyobb elismerést váltotta ki, de a legutóbbi nyilvános szereplése minden dicséretet felülmúl. Wulcz Gyula kiváló karnagy preciz vezetése és a dalosok lelkesedése a legszebb garancia arra, hogy most is a legjobbat és a legszebbet fogja nyújtani a dalkedvelő közönségnek. A dalestély kezdete este 8 órakor. Belépődíj nincs. Műsorral a dalosok a helyszínen szolgálnak. Menyasszonyi, estélyi, uccai, tánc és divatcipők, valódisevrólakk férifcipők, vadász és iskolacipők jutányos forrása a Péterfi-cipőáruház . Tőzsde Ang. Magy. 35. Magyar hitel 302, Jelzálog b. 256, Keresk. bank 915. Pesti h. első 1913, Bors.misk. 180, I. bpesti gm. 140, M, ált. kőszb. 2783. Athenaeum 68, Ganz-Dan. 2020, Ganz vili. 1040, Hoffherr 108, Georgia 272, Mezőhegy. 91. Egy. fa 3, Zabolai -, MFTR 180, Goldberger 113, Danica 80. Oaboa atőzsde Budapest, nov. 21. Hív. árak 77 kg.-os tiszav. buza 362—365, egyéb 355-360, 78 ke.-os tiszav, buza 365-370. egyéb 3575 -3625. rozs£222—2275. t.-árpa 225-235. sörárpa 310-340. ujzab235-245. köles 190-195, tengeri 170-175, repce 610-620, korpa 160-1625, Ferencvárosi sertésvásár déli zárlata : Árak : könnvü 20500— 21000, közép 16000-17000 nehéz 20500—21000 MMMMMMMMMMfMMWílíWf i prétilrdefcé&eb ElSMzetbet ét hirdetéseket feladhat: Helvben Engel hírlapüzletében, Kardos Jakab vegyeskereskedésében (a laktanyával szemben) Corvina könyvkereskedésben és Rózsa Hermann üzletében (Szarvasi és Berényi ut sarok) Vöröshagyma 900 K, petrezselyem 1000 K, sárgarépa 500 K árban kapható ma szerdán délutón 2—4 óra között Békéscsabán, Berényi ut 14. szám. Ugyanott nyírségi szép káposzta is van. Erzsébethelyen levő különálló 2 szoba, mellékhelyiségekből álló ház eladó, esetleg több évre haszonbérbe kiadó. Dr. Biró Emil ügyvéd. Ügyfelem részére a gyulai kövesut mellett a városban, kisebb házat, vagy üres telket megvételre keresek dr. Biró Emil ügyvéd.