Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) október-december • 221-296. szám
1925-11-10 / 255. szám
BEKESMEGíEí. KÖZLONT 10 Békéscsaba, 1925 november 8 Szinháza&atás Szeghalmon Méltán lehet büszke a sárréti község uj kőszinházára, melyet szombaton este nyitott meg ünnepélyesen Tompos Péter kerületi igazgató társulata. Az 500 személyt befogadó, páholysoros szép színházban a megnyitó estén megjelent a község intelligenciája teljes számban, csak a gazdaközönség tündöklött elmaradásával. Az előadás előtt Tóth Ferenc Rozsnyay Kálmán prológját mondta el, mely Szeghalom hires szülöttjének, Ivánfi Jenőnek hódolt, az ő dicső neve volt az első szó, amely az uj szinház falai között elhangzott. Majd a társulat teljes személyzete elénekelte a Himnuszt. Maga a darab, a „Nóta vége" nem volt épp alkalmas arra, hogy emelje az ünnepség fényét és hangulatát. Bus Fekeke László minden irodalmat nélkülöző vígjátékának még hitványabb kiadása operett formában. A lelkes színészek jobb ügyhöz méltó buzgalommal mentették meg az előadást. különösen Tóth Borcsa, Szombathy Ágnes, Ajtay Kornél és Halmay tetszettek és aratták a tapsokat. Meg kell még említeni, hogy a színházat építő Ambrus Imre gazdálkodó, a régi nagy színházi mecenások — Wesselényi, Csernov Péter — nobilis gesztusával egy páholybérlet fejében engedte át gyönyörű szép kis színházát Tompos Péter társulatának, amelyhez hasonló művészi együttes még soha nem volt Szeghalmon. A hó végén a Nemzeti Szinház örökös tagja : Rózsahegyi Kálmán fog vendégszerepelni Szeghalmon Ivánfi szülőházának emléktáblája javára. HIREK A gondos férj — Édes fiacskám, ha a vonat egy állomásra érkezik, te csak nézzél ki az ablakon . .. — Minek? — Mert akkor senki sem fog a szakaszodban háborgatni. A gyűjtő — Mondja, nem adná nekem a mellényét ? — A mellényemet ? Minek ez magának ? — Eltenném a gyűjteményembe. — Hát maga mellényeket gyűjt? — Nem. Étlapokat. — A községek életéből. Daimel Sándor dr. alispán a vármegyei közigazgatási bizottság ülésén bejelentette, hogy Mezőberény községben az üresedésben levő rendőrbiztosi állásra vitéz Tóth Imre kecskeméti lakost, az adószedő-ellenőri állásra pedig Maász Ádám mezőberényi lakost, Csorvás községben az elhalálozás folytán megüresedett közgyámi állásra Dávid Ferenc, Békéssámsonban az irnokvégrehajtói állásra Csipter Pál, az írnoki állásra Annus Istvánt választották meg. — Halálozás. Súlyos csapás érte Kővári Jenőt, a Kővári és Szelner cég társtulajdonosát. Özvegy édesanyja : Kővári Józsefné hosszas szenvedés után szombaton éjjel elhunyt. Temetése tegnap délután volt nagy részvét mellett. 10 — Elrendelték a csődöt az Alföldi Bank ellen. A gyulai törvényszék az Alföldi Bank ellen a csődöt elrendelte. Csődbiztos dr. Eigner Dezső törvényszéki tanácselnök. csődtömeggondnok dr. Reisz József békéscsabai ügyvéd. Követelések bejelentésének határideje 1925. dec. 17., felszámolás tárgyalása 1926. január 8. Csődválasztmány megválasztása január 11. — Széchenyi-ünnep a leánygimnáziumban. A Lorántffy Zsuzsánna leánygimnázium folyó hó 23 án, hétfőn este 6 órakor a Köz • művelődésháza nagytermében változatos müsoru Széchenyi-emlékünnepet tart a legnagyobb magyar közéleti fellépésének 100 ik évfordulója alkalmából. Az ününnepség részletes műsorát annakidején közöljük. — Lopás a kórház folyosójáról. Bárányi János feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki szombaton este a közkórház földszinti folyosójáról ellopta a csomagját, amelyben egy jelmezruhának használt magyar ing és lábravaló volt. Az ellopott holmi értéke 400 ezer korona. A rendőrség a nyomozást meginditolta. — „Megváltás Szibériából" cimmel november közepén könyv jelenik meg, melyben Tarcalli Dell' Adami Géza, a kormány volt keletszibériai kiküldöttje és Vámosi Saáry Jenő, a Magyar Vörös Kereszt Misszió volt titkára, ismertetik raboskodó véreink megmentésének történetét. A díszesen kiállított és különösen érdekes könyv műnyomópapíron 62, a helyszínen fölvett fényképet és egvéb müinellékletet tartalmaz. Tagozódása : Előszó. Irta Apponyi Albert. I-ső rész. Politika harca emberjogok ellen. II. Rabszolgák a XX. évszázadban. III. Mentőmüvelet a világtávolságra a hontól. IV. Jóbarátokkal ellenség közepeit. V. Hazahajózás Ázsia körül. A könyv előjegyzési ára — a magas előállítási költségek ellenére — postaköltséggel együtt mindössze 84 ezer korona. Előjegyzéseket november 15-ig közvetlenül vesz át a Szent István Társulat könyvkiadóhivatala, Budapest, VIII., Szentkirályi-ucca 30. — Halálos szerencsétlenség az országúton. Kiiment Andrásné Tyehlár Erzsébet 66 éves medgyesegyházai lakos csütörtökön tanyán lakó leányát indult meglátogatni. Gyalog ment el és az ulon utolérte Varga János kocsija, mely vizet vitt. Klimentné felkéredzkédett a kocsira, amelyen a lovakat hajtó 13 éves kanászgyerek helyet is adott. Közben a fiu véletlenül a hajtószórat a lovak közé ejtette, mire azok megijedve vágtatni kezdtek. Az asszony ekkor annyira megijedt, hogy leugrott a kocsiról. Ugrása azonban oly szerencsétlen volt, hogy jobb lába beleakadt a felhágó vasába, teste pedig előrelendülve, egyensúlyát vesztve zuhant az útra. Borzalmas sikoltására a gyerek nagynehezen megállította a kocsit, akkorra azonban az asszony a kocsitengely és a kövesut között borzalmasan összezúzta fejét. A minden képzeletet felülmúló sebeket szerzett szerencsétlen asszonyt kórházba szállították, ahol csakhamar kiszenvedett. — Esküvő. Radó Klári és Szegő Zsigmond ma délután 1 órakor tartjók esküvőjüket. (Haan-u. 9.) — Kedvezményes áruk a közszolgálati alkalmazó Itaknak. A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége tagjai részére kedvezményes áru szövet, vászon, cipő, harisnya, zsebkendő, átmeneti kabát, téli ruhaszövet és butorvásárlási lehetőséget biztosított. A jelzett áruK részletfizetésre is kaphatók. Bővebb felvilágosítás kapható a KANSz helyi választmánya hivatalos hetviségében, a M. Köztisztv. Fogy. Term. és Ért. Szövetkezetének helyi fiókárud ájában, vagy válaszbélyeggel ellátott levél ulján a K4NSz központi irodájában (Budapest, V., Országháztér 11. Földm. Min. 1/2. em. 58.) Fájós lábuaknak, mértékszerint vállalom cipők készítését, a legjobb munkaerővel rendelkező műhelyemben. — Talpalások, javítások, borítások legrövidebb idő alatt készülnek a Péterfi-cipőáruházban. — A fővárosi gyermekszinház. Mint közöltük a fővárosi gyermekszinház husz kiváló tagjával szombaton és vasárnap a városi színházban vendégszerepel, mely szenzációs és nálunk még nem volt előadásaival nemcsak a gyermekek kedves táborát, hanem a felnőtteket is olyan élvezetes és nívós előadásban fogja részesíteni, ami sokáig élénk emlékezetében marad és felejthetetlen emléket fog kiváltani. A gyermekmesék két legszenzációsabb darabja Hüvelyk Matyi és Ezeregyéjszaka meséi fognak előadásra kerülni, melyekre már most felhívjuk a szülők és a nagyközönség érdeklődését. A várható kíváncsiságra és a szokatlanul nagy érdeklődésre való tekintellel az előadások mindkét napon fél 4 és 6 órakor kezdődnek. Jegyek Gesmeynél. — Egy jól végzett munka. Bournász János dr. köröstarcsai községi orvosnál a napokban két kárpitossegéd jelent meg, akik felajánlották, hogy megjavítják az orvos karosszékeit. Az orvos meg is bizta a legényeket a munkával, amit azok 1,600.000 koronáért vállaltak el, olymódon, hogy minden anyagot ők adnak a munkához. Ezután Békéscsabára utaztak, ahol az Engel és Spitzer cégnél öt méter szövetet rendeltek a fotöjökhöz, mégpedig az orvos nevére. Amikor a csomag Köröstarcsára érkezett és Bournász érdeklődött, miért az ő nevére jött az, a kárpitossegédek azt felelték, hogy igy biztosabb volt. Ezután elvégezték a munkát, mire a még fennmaradt 3 méter szövetet magukhoz véve, távoztak. A körorvos C3ak távozásuk után tudta meg, hogy a szövetet a legények az ő kontójára, hitelbe vásárolták, noha annak ára bele volt alkudva a munkadíjba. Az orvos a két fiatalember ellen, akiknek nevét nem tudja, megtette a bűnvádi feljelentést. Menyasszonyi, estélyi, uccai, tánc és divatcipők, valódi sevrólakk férifcipők, vadász és iskolacipők jutányos forrása aPéterfi-cipőáruház. Rózsavölgyi és Nádor karácsonyi albumok már kaphatók dr. Gyöngyösi főtéri könyv- és zeneműkereskedésében Ára 80000 K Apolló Mongá Heti mozi-mfisor A szeretet legendája cimü 7 felvonásos filmjáték, melyet egész bátran a mai idők társadalmi drámájának is lehet nevezni, tölti be a kedd-szerdai napok műsorát. Amerikai film Ruth Clifford főszereplésével, ki ma egyike a legszimpatikusabb filmprimadonnáknak, ki játéka közvetlenségével, természetességével nagyban hozzájárul, hogy az amúgy is elsőrangú filmjáték a Iegélvezetesebb módon kerüljön a nézők elé. Kabaré a levegőben cimü 2 felv. bohózat egészíti ki e műsort, mely a komikus és tréfás jelenetek egész sorozatával fogja mulattatni a nézőket. — Csütörtökön-pénteken egy nagyhatású dráma: A nő joga, az anya kötelessége, mely film a francia Pathé-gyár mesteri alkotása s mely cselekményében a mai idők téves gondolkodását és felfogását tükrözteti vissza s megeleveniti egy megdöbbentő történet keretében az anyai legszentebb hivatás és kötelesség elmulasztását és annak hiányát. Harold Lloyd burleszk csatlakozik e műsorhoz. Tőzsde Ang. Magy. 35. Magyar hitel 303, Jelzálog b. 27, Keresk. bank 935. Pesti h. első 1975, Bors.misk. 180, I. bpesti gm. 145. M. ált. kőszb. 2850. Athenaeum 67, Ganz-Dan. 2070, Ganz vili. 1110, Hoffherr 114, Georgia 302, Mezőhegy. 94. Egy. fa —, Zabolai 18, MFÍR 145. Goldberger 115 Danica 74. OabonntSiide Budapest, nov. 9. Hiv. árak 77 kg.-os tiszav. buza 350 —3525, egyéb 3525—355, 78 kg.-os tiszav, buza 3525-355, egyéb 365-3675. rozs 225-230. t.-árpa 240-260, sörárpa 320-360, ujzab245-255. köles 200-205, tengeri 270-275. repce 610-620, korpa 160-1625. Ferencvárosi sertésvásár déli zárlata : Árak : könnyű 13000— 14000. közép nehéz 16500-17000. üasryar Nemseti Baalc devizajeleatése : Valuták : Napoleon , Angol font 845500—316500, Léva 512—518, Dollár 70960-71580, Francia frank 2831—2861, Osztrák shilling 10020 -10069, Balga frank 3215-3239, Lai 329-335, Szokol 21022120, Svájci frank 13714—13800, Dináf 1252-1266, Hollandi forint 28480—28680, Dán korona 17610—17766, Norvég korona 14270— 14420, Svéd korona 18860—18970, Lira 2816—2836, márka 16864—17000. Devlifck : Brüsszel 3235-3245, Belgrád 1262—1266, Amsterdam 28680—28780, Szófia 516—518, Bakarest 335—337, Kopenhá*« 17750—17816, Krisztlánia 14420—14470, London 345500—346500, Milánó 2817—2829, Páris 2831—2845, Prága 2112—2120, Svájo 13734—13780, Stockholm 19060—19120, Béc« 10041-10075, Newyork 71260 -71488, B»rlin 16964-17020.