Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) július-szeptember • 146-220. szám
1925-09-26 / 217. szám
Békéscsaba, 1925 szeptember 26 imsmowti MM>sn? 3 — A Korniss Zsigmond és Márton Rt.-nál igen olcsón szerezheti be koksz, porosz szén és tüzifaszükségletét. Eladás nagyban és kicsinyben. — „Ha nem élnénk ilyen kommunista világot." Két békéscsabai testvér: Hankó János és György régóta rossz viszonyban élt egymással. Legutóbb is összeszólalkoztak, aminek során János kommunistának nevezte a fivérét. Ez beperelte a sértésért és az eljárás során beigazolódott, hogy Hznkó János olyanirány u kijelentést tett, hogy : „Ha nem élnénk ilyen kommunista világban, már rég börtönbe juttattalak volna 1" A biróság e kijelentés miatt az állami és társadalmi rend védelméről szóló törvénybe ütköző vétség miatt felmentette ugyan Hankó Jánost a vád alól, az iratokat azonban a további eljárás céljából a gyulai ügyészséghez tette ót. — Egy ártatlan megjegyzés a Fiume előtt. Pataki Ferenc vendéglős julius 29-én délután kisebb társaságban ült a Fiume-kávéház terraszán. Eközben egy általános megjegyzést kockáztatott meg a nőkről, amit egy arrahaladó úrinő magára nézve sértőnek talált és beperelte Patakit. A járásbirósági tárgyaláson beigazolódott, hogy az elhangzott kijelentésnek az urihölgy személyét illetően éle nem volt, mert csak általános jellegű volt. Ezért a biróság Patakit felmentette. * Az Érdekes Újság uj száma. A Fedák-Molnár béketárgyalások ismeretlen részletei, őszinte kritika az elhalasztott Orlovról és a megtrrtott premierekről. Az idegbeteg kritikus és a szerződés nélküli főrendező. Angelo mester főúri élete. Montparnasse-i cirkusz. A spiritiszta Conan Doyle. Munkás lelt Párisban egy pesti ujságiró. A legnépszerűbb néger tenorista rabszolga volt és fehér nőt vett feleségül. Az élet művészete. Biró Lajos, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Szini Gyula és Hajnik Miklós novellái. Charleston-kotta. A magyar-osztrák válogatott mérkőzés és az atlétikai bajnokságok képei. A legújabb divatkreációk. Filmesemények, grafológia, rejtvények, autó, fényképek a bel- és külföldi aktuális eseményekről. Fáy Dezső, Csorba Géza, csabai Ékes művészi illusztrációi Az Érdekes Újság uj számában, melynek 100 oldala elejétől végig szenzációsan érdekes. Ára 8000 K. — Száz betörést követett el. Az elmúlt héten egy makói üzletben betörők jártak, akik többszáz millió korona értékű árucikket vittek el. A rendőrség erélyes nyomozása hamarosan kézrekeritette a betörőket, akik addigra mér Szegeden ütöttek tanyát és vigan éltek az eltulajdonított holmik áréból. A betörést két rovottmultu ember követte el, akiknek nevét a rendőrség a nyomozás érdekében egyelőre titokban tartja. A jeles alakok annyit mór bevallottak, hogy eddig már száz betörést követtek el, leginkább az Alföld külömböző városaiban. A veszedelmes két embert a szegedi ügyészség fogházába szállították és bünlajstromuk összeállítása megkezdődött. Péterfi Cipőáruház saját készitményü cipője kényelmes, tartós és elegáns. Minősége a legkiválóbb. — Nyugtázás. A helybeli Levente Egyesület a mostanában lezajlott nagysikerű avatási- és sportünnepélye alkalmával az alábbi adományokat és felülfizetéseket nyugtázza hálás köszönettel: Lőrinczy István tábornok, Békéscsabai Iparos Bank, dr. Hollánder Lipót, Harthel Ferenc, Békéscsabai tak. pénztár rt. és Kővári és Szelner 100-100.000, Békéscsabai városi tak. pénztár rt. 80.000, Rolh József, Könyves T. Kálmán, Bodnár János, Máv. Olvasókör, Gajdács György 50—50.000 korona. (Folytatjuk.) Második eaison a Strandon! * Vágó Rezső-cég értesiti a n. é. közönséget, hogy a közeledő téli szezonra tekintettel I/a porosz dió.kocka és darabos fütő szalonszén K 105000 I/a porosz szalon diókoksz K 120000 I/a óbudai légszeszgyári koksz K 110000 árban q-ként saját igáival házhoz szállít. Tűzifa hasábosén és aprítva a legolcsóbb árban kapható. Megrendelés feladható a városi irodában Szent István-tér 12. sz. Telefon 228. Iskolacip6k erős kivitelben kaphatók Péterfi Cipőáruházában. Mértékszerinti megrendelések 3 nap alatt elkészülnek . líbai Pítirti Sándor dr. előadása a csabai Közmüvelődésházban IV. Tehát az egyedüli helyes és tudományos alappal biró elnevezés csak „a tüdőbaj, lehet: ez a név azt jelenti, hogy a Koch-féle bacillus a tüdőben az emiitett göbös elváltozást idézte elő. A bacillus nemcsak az előbb említett göböket termeli, hanem a bacillus élete alatt termel egy mérget is, ami testében bezárva marad ; ha azonban a bacillust a test elpusztítja, belsejéből kiszabadul a méreg, ami szintén beteggé teheti az embert, mintahogy a mérges kígyót agyonütjük, a méreg foga még veszedelmet rejt magában halála után is. És a tüdőbaj legkezdetibb szakában, mikor az emberi test elég erős az őt megtámadó bacillusok elölésére, éppen ezek a kiszabaduló mérgek lepik el a testet; ilyen állapotban a vizsgáló orvos és a röntgenvizsgálat a rendestől semminemű eltérést nem mutatnak. Ilyenkor bizonytatan betegség érzetét hangoztatják és pedig: könnyen elfárad, kevés testi munka után hamarabb érez kimerülést, mint annakelőtte; beszédközben hamar kifárad, könynyen elfullad, általában gyengeség lepi el, az étvágya csökken, éjjelenkint kis fokban izzad, esetleg esténként a hőmérővel egészen csekély lázakat lehet mérni, idegesebbnek érzi magát és testsúlya csökken. Igen gyakran a betegek csupán az idegesek vagy a vérszegények benyomását teszik, mert nem minden esetben vannak jelen az összes előbb emiitett tünetek, úgyhogy sokáig vita tárgya volt ez a kezdeti szak, sőt sok orvos még ma sem ismeri el, hogy ezt a kezdeti állapotot a Koch féle bacillus idézi elő. Azonban mivel szakszerű kezelés mellett ilyenkor teljes gyógyulás érhető el és pedig oly gyógyítási mód mellett, amelyet csak tüdőbajnál szokás alkalmazni, ez a tény a fenti állítás helyességét sokunk előtt bebizonyította. A betegség ezen korszakéban hosszú idők gazdag tapasztalatai segítenek bennünket a baj okának megismeréséhez. Igy tudjuk ezt, hogy a nagynövésü sovány emberek beesett mellükkel, szárnyszerüen széjjel álló lapockákkal, hosszú, vékony nyakkal és ujjakkal, vékony arcbőrükkel, fehéres sápadt ercszinnel és az arc közepén piros folttal különösen hajlamosak a tüdőbajra. Viszont ez nem jelenti azt, hogy minden sovány ember, aki magas növésű, az tüdőbajos lesz idővel, sőt számtalan beesettmellü, sovány ember él, anélkül, hogy egyáltalában tüdőbajos lenne. Viszont az óriási termetű és hengeresmellü tiroliak és svájciak között, kik állandóan a hegyek között friss levegőben élnek, igen sok tüdőbajos él. A hajzat, szakái és bajusz színe is gyakran ad útbaigazítást. Igy a vöröshajuak, kiknek testét szeplő boritj8, ott is, hol a napsütés nem is éri a testet, hajlamosak a tüdőbajra, de a testük könnyebben küzd meg a kórsággal, ellenben akiknek csak a bajusz vagy a szakáll vagy a hónaljszőrzete vörösszinü, sokkal gyengébben állják meg a harcot a tüdőbaj ellen. Akiknek úgynevezett mitesszerjeik vagy pattanásaik vannak vagy akiknek a hálán finom kékes-lilás erezettség látható, szintén hajlammal birnak. (Folytatjuk) Sport Apolló Mozgó A nizzai rejtély Szombat, vasárnap van műsoron A nizzai rejtély cimü film, mely 6 felvonásával a világ legszebb helyein — Nizza, Ostende — lejátszódó cselekményével a német filmgyárak legnagyobbikának — az Urániának — mestermüve. A modern és elegáns keretben lejátszódó történet mesteri rendezésben és hallatlanul pompás kiállításban negyszerü szórakozást nyújt, amely mellett még a Gaumont Hiradó a legújabb világeseményeket mutatja be, azonkívül emerikai burleszkek vidámságot és nevetést hoznak, mig Feld Irén személyes fellépésével és vidám csevegésével ismét mulatságosan és kedvesen szórakoztatja a közönséget. A CsAK vivószakosztálya szeptember 26-án, szombaton délután 6 órakor tartja meg évi rendes közgyűlését a városháza közgyűlési termében. Itt emiitjük meg, hogy a vivószakosztály október 1-én újból megkezdi működését és mindazok, akik a legnemesebb és legmagyarosabb sporttal foglalkozni kívánnak, újból gyakorolhatják a kardvívást. Legujabbmodellek. divatcipő újdonságok, mogyorószin, drapp, szürkesevró és egyéb kivitelben állandóan raktáron a Péterfi Cipőáruházban . Tőzsde Ang. Magy. 35. Magyar hitel 329, Jelzálog b. 31, Keresk. bank 930, Pesti h. első 2035, Bors.misk. 198'5, I. bpesti gm. 141, M, ált. kőszb. 2950, Athenaeum 70, Ganz-Dan. 2370, Ganz vili. 1190, Hoffherr 130, Georgia 322, Mezőhegy. 106, Egy. fa 4'5, Zabolai 17, MFTR 205, Goldberger 123, Danica 85. Gabonatözide Budapest, szept. 25. Hív. árak 77 kg.-os tiszav. buza 370—3725, egyéb 360—365, 78 kg.-os tiszav. buza 3725-375, egyéb 365-3675. iozs 2625—267, t.-árpa 265-280. sörárpa 320—360, ujzab;242—257, köles 300-310, tengeri 285-290. repce 575—585, »korpa 170—175. Ferencvárosi sertésvásár déli zárlata : Arak : könnyű 19000— 22000, közép nehéz 22500-24200. Magyar Nemzeti Bank devizajelemtése : Valuták : Napoleon , Angol font 344500—346500, Léva [516—522, Dolli r 71395—72015, Francia frank 3380—3404, Osztrák shilling 10011 — 10059, Belga fraok 3C90—3114, Lei 339 - 349, Szokol 2103— 2121, Svájci frank 13760—13836, Dinás 1252-1266, Hollandi forint 28455—28655, Déo korona 17120—17276, Norvég korona 14270— 14420, Svéd korona 18930—19040, Lite 2874—2894, márka 16867—17C03. Devlsik: Brüsszel 3110-3120, Belgrád 1266—1270, Amsterdam 28655—28755, Szófi* 520—522, Bukarest 345—347, Kopenhágs 17270- 17326, Krisztiánia 14420—14470, London 345500—346500, Milánó 2879-2891, Páris 3380—3394, Prága 2113—2121, Svájc 13760—13806, Stockholm 19130—19910, Béc« 10031 — 1C065, Newyork 71295-71515, Barlin 16967—17023. Legolcsóbb bevásárlási forrás! HESSER ÁRUHÁZ Békéscsaba, Andrássy-út 43. Relsz bútorgyár mellett Női ingek Férfi „ 34000-től 53000-től Egész finom selyemmellü ingek, lábravalók, nyakkendők, az összes női és férfi divatáruk dus választékban Prima vásznak 14000-tői Divat delainek 15000 tői Marocainok, crepp de schinek, női és férfi divatszövetek, sima és mintás kazánok. Flanellek, barchettek Paplanok és ágygarniturák olcsó árban