Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) július-szeptember • 146-220. szám
1925-09-03 / 198. szám
Békéscsaba, 1925 szeptember 3 KfilTKS gZASS AHA MOROKü Rfifítnrtfilr 52-ik évfolyam, 198-ik szám BEKESMEGT KÖZLÖNY POLITIKál NáPIL&P Előfizetési dijak : Helyben és vidékre postán küldve: negyedévre 75.000 korona. _ Egy hónapra 25.000 korona. Példányonként 1000 korona. Főszerkesztő: Dr. Gyöngyösi János Felelős szerkesztő : P.-Horváth Rezsó Telefonszám : 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán II. kerület Ferencz József-tér 20. szám alatt. Hirdetés dijszabás szerint. A szívtelen város Gyűléseken, üléseken immár a megcsömörlésig hallom közel két év óla a meghaló szimfóniákat a szeretetről, az egymás támogatásóról és segítéséről, a kölcsönös segítségről. A szónok és hallgató urak azonban, ha elhagyták a termet, egyszerre elfelejtik a hangoztatott igéket és nem cselekszenek aszerint, hanem a szőrösszívű önzés dalát fújják továbbra is. Nem szeretik egymást, nem támogatják és nem segilik az arra rászorulókat. Ez a város szívtelen, rideg, önző és vizet — prédikáló. Ebben a városban a kínjában uccán ténfergő hajléktalannak a szemébe vihognak a nagy lakások fénylő ablakai, amelyek mögött 8—10 szoba van és lakó csak 2—3 személy, ugyanakkor, amikor csalódok szoronganak heringnek módjóra a nyomortanyákon. Ez a város nem szeret senkit, csak önmagát és a saját kényelméből nem enged el egy gyufaszálat sem, bár azzal esetleg jót tehetne másokkal. Ez a város emlékeztet engem azokra az utasokra, akik utazván, személyükkel elfoglalnak egy egész hatalmas Pullmann-kocsit. Elfoglalják és lezárják az össszes ajtókat, noha ugyanakkor a többi kocsi nemesek zsúfolásig megtelt, hanem fürtök módjára a lépcsőkön, az ütközőkön, az átjáró folyosókon és a tetőn is lógnak az emberek. És mialatt ezek szenvednek a kényelemből való kiközösitettségük miatt, ők minden ruhadarabjukat külön-külön pamlagon helyezik el, mivelhogy szeretik a kényelmet. Szakasztoltan igy vagyunk itt a mi speciális rákfenénkkel, a lakáskérdéssel, amelyet komolyan ugylátszik senki sem akar megoldani. Szándékosan használtam a lakáskérdés szót a lakáshiány helyett, mert közel két éves alapos tapasztalataim arra tanítottak, hogy igenis itt nincs és nem is volt lakáshiány. Itt csak szívtelenség és ridegség van, de az aztán van hatalmas mértékben 1 . Azok, akik két év alatt néhány pár cipőt elnyültek a lakás utáni hiábavaló futkosásban, a tanúim lehetnek, hogy ift nincs lakáshiány. Van itt lakás bőven. Vannak itt 10—15 szobás, tégas, hatalmas appartement-ok ; vannak itt különálló, lakatlan épületek ; vannak itt Jakásnak alkalmas helyiség-sorozatok, — de nem lehet hozzájuk nyúlni. Mert szentségek : tabuk. Ezerféle befolyás védi ezek sérthetetlenségét a hajléktalanok óhajával szemben. Van itt lakás tehát bőven, legalább is ugyanannyi, mint amenynyi a, szívtelenség és szeretetlenség. És kapni is lehet ezekből a lakásokból. Részint a saját és öszszes gyermekeink ielkiüdvösségét kell csak odaadni évi bérért, esetleg csupán a havifizetésünk felét, ha nem többet. A nagy lakásokból azonban, amelyeket egy-két személy lakik, még ezen az áron sem lehet csak egyetlen szobát is kapni. Ezek dacolnak a sok száz hajléktalan ember riménkodásával, asszonyok könnyeivel, megromló gyermektüdők lihegésével. Ezekbe nem léphet be senki, hiszen a tulajdonosuk sem lép be soha. Van más szobája bőségesen. Régi jó és igaz mondás az, hogy a jóllakott ember nem tudja megérteni, mi az, amikor valakinek a gyomra ég az éhségtől. Igy van ez a lakóskérdéssel is. Azoknak, akiket 8—10 szobás lakásgyüjteménnyel áldott meg az Isten, nem jut el a szivükig a nyomortanyákon sínylődő embertársaik, magyar testvéreik rimánkodása, mert nem érzik, mi az, csak nézni a szép hajlékot, amelynek — előlük örökre — csukott ablakai kajánul és kárörvendően vigyorognak reájuk. És hiába hallgatják meg a gyűléseken a szép fuvolaszólamckat a szeretetről és az egymás segítéséről, nem segítenek ők bizony senkin, nem engednek ót a bőséges lakásból még egy kamrát sem a lakástalannak. Nem azért irom mindezeket, mert azt remélem, hogy ezzel talán megpuhítom a zord sziveket. Az emberek jóságába vetett hit már évtizedek óta kiveszett belőlem és azt soha semmi helyre nem állíthatja. De irom ezeket azért, hogy bebizonyítsam : mennyire jogosult és helytálló volna éppen erre a városra nézve a különleges kormányintézkedés a tulnagy lakások igénybevételére nézve. Valahogy ugy érzem, hogy aki jó volt a frontpokolba, annak némi joga volna a fedél alá jutáshoz: az emberi hajlékhoz is. (h. r.) Háromévi fogházra ítélték Beniczkyt .. Budapest, szept. 2. Beniczky Ödönt 3 évi fogházra Ítélték és elrendelték azonnali letartóztatását és be is vitték a Markó uccai fogházba. József főherceg Gyulán Ritka ünnepségben lesz része szeptember 6-án Gyula közönségének. József főherceg este 7 órakor autón Gyulára érkezik, hogy másnap, 7-én az általa adományozott 82 kat. hold vitézi telken vitéz Molnár Mihály százados, vitéz Szeles Ferenc törzsőrmester és vitéz Bányai György volt őrmester ünnepélyes telekbehelyezésén személyesen részt vegyen. A főherceg fogadtatása szeptember 6 ón este 7 órakor a kath. anyatemplom előtt fog impozóns keretek között végbemenni. Itt a hivatalos jelentkezések után dr. Csete József polgármester üdvözlő beszédet intéz hozzá, majd a ViUtca — ucca Akadémikusok vitatkoztak rajta, igen komoly hangon szerkesztett fővárosi és vidéki újságok tették szóvá, hogy hát ucca-e az utca ? A vitatkozás meddő maradt, mert hát a jó öreg Akadémia nem akart engedni az álláspontjából, mondhatnók a negyvennyolcból. És azóta ,az ucca megmaradt utcának. És ezóta mindenki igen természelesnek veszi, ha egy magyar szót nem ugy irnak le, ahogyan ki kell ejteni. Hót szó, ami szó: mind a két vitézó félnek az álláspontjában volt valami ebból, amit az ember minden további gondolkodás nélkül elfogadhatónak szokott jellemezni. De mi, azok a bizonyos fiatalok, akik az öreg Akadémia saját bevallása szerint semmit sem liszlelünk mindazok közül, amit ez „öregek" létesítettek, ismétlem : mi nem állunk az udvariaskodó elismerők közé. Hanem nyíltan, minden fölösleges kertelés nélkül mondjuk ki a magunk megmásíthatatlan vélekedését az utca és ucca fontos vitójóban, amely bizony nem más, mint hogy az Akadémiának nincsen és nem is volt igaza ebben a dologban. Nevezzenek minket az Akadémia fanatikus hivei tiszteletleneknek, illessenek bennünket bérmiféle hasonló, kevésbé hizelgő kitételekkel, az most igazán mellékes. A fő csak az, hogy az Akadémiának nincsen igaza. Méltóztatnak abban teljesen igazat adni e sorok Írójának, hogy a magyar nyelv csaknem az összes európai nyelvek között egyike ama furcsa, sőt — nem habozom ismélelni a külföld kissé nyers es egyáltalában nem helytálló véleményét — barbár nyelvnek, amelyet éppen ugy kell kimondani, amint irva van. Minélfogva sem orrhangon, sem másképen nem lehet és nem kell kiejteni a mi szavainkat. Innét van az, hogy a kocsit nem mondjuk kokszi-nak, a Gizellát nem ejtjük Dzsidzellának, sőt még csak Kováts-nak sem mondjuk a Kovácsot. És a többi. Ennélfogva önkéntelenül következik az is, hogy az uccát sem keli utcának kiirni, ha már uccának ejtjük. Viszont amit kiejtünk, aszerint is kell leírni, olyan betűkkel. Gárdonyi, akinek pedig volt érzéke a magyar nyelvhez, sikeresen kísérletezett ezen a téren néhány szavával, például: esső, eggy, mindgyárt, egyesség. Sokkal könnyebb uccának kiejteni az utcát s az Akadémia ugyancsak elvetette a sulykot azzal, amikor azt mondotta a vita végén, hogy az ujitók teljesen fölöslegesen fóradnak, amikor ezt a régi, jó magyaros szavacskót olyan fonákul akarják megváltoztatni, hogysát — még kiirni is rettenetes 1 — ucca. Nohát az öreg akadémikusoknak abszolúte nincsen igazuk. Mert eltekintve attól, hogy az embernek az esztétikai érzése is vehemensen tiltakozik minden fölösleges, ósdi sallang ellen, kissé furcsának találjuk, hogy ' a magyar nyelvben legyenek olyan szavak is, amelyet másképpen kelljen kiiini, mint ahogyan kimondjuk. Ha ez a régieknek jó volt, óm jól van. nekik sok olyan — ma furcsának tetsző — tettük volt, ami ma mór nem áll meg. Az utca pedig csak ilyen bohókés maradványa ama bizonyos „jobb" kornak, amely után — mint a költő mondja — „buzgó imádság epedez", minden logika nélkül. Akkor kalapot emelnénk az Akadémia álláspontja előtt, ha esetleg volnának más szavaink is, amiken nem fogott az időknek mindeneket átgyúró, megreformáló, erőstapintósu keze. Ilyenek a régi családneveink (ezekre igazság szerint nem szabadna alkalmazni a közönséges szavak szabályaid, amelyeken nem fogott az idő. Sőt nem is jó, ha azokon fogna. Azok csakis ugy szépek, ha patina van rajtok: sok öregség. Hogy igy szemefényévé, büszkeségévé váljanak az illető családoknak. Ezekről tehát ne is essék szó. Sok szavunk van, amit már régen nem ugy irunk, ahogyan csak pár évtizeddel ezelőtt irtak elődeink. Következésképpen miért ne lehetne ezt megtenni az utcával is? Hiszen sokkal szebben mutat irva : ucca, mint: utca. Meg aztán: az utca az „ut" szóból képződött. Vagyis kis utat, utacskát, utkát jelent. Igy hát utká-nak kellene irni ezt a szót. De mert utkát nem ismerünk, utcának — uccának — kell kiejteni ezt a szót. Tehát az egyedüli helyes Írásmódja ennek a szónak az: ucca. Kis jóakarat, megértés és elmélkedés, nem sokkal több szépérzék és hamarosan eltűnhet az „utca". Hogy diadalmasan elfoglalja a helyét az ucca. Ez a keltő úgyis egyet jelent s mert modern embereknek valljuk magunkat, hót illő, hogy elsősorban a nyelvünket modernizáljuk a kor szavának, a haladásnak megfelelően. Nem lesz az ezzel csúnyább, tessék elhinni. (h, r.)