Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) július-szeptember • 146-220. szám
1925-08-13 / 182. szám
Békéscsaba, 1925 augusztus 13 wssfím 3 kat a következmények alól s másrészt pedig, mert a külföldi hatóságok ismételten szót emeltek a nagy tömegben ily módon az utazók mialt, sőt ezokat vissza is utasították, a közönség tájékoztatása végett közöljük, hogy csak azok nyerhetnek határszéli uti igazolványt, akik távirattal, vagy egyéb hitelt érdemlő módon igazolják utazásuk sürgős szükségét s hatósági bizonyítványt tudnak felmutatni arról, hogy ellenük bűnügyi vegy egyéb eljárás nincs folyamatban, valamint személyazonossági igazolvánnyal vannak ellátva. Vidéken is cfüfjöng a kokainizmus Budapest, aug. 12. A Magyar Hirlap szerint a kokainszenvedély nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is elterjedt Miskolc, Debrecen, Szeged és a városok legtöbbjében vannak titkos kokainkereskedők, akik horribilis pénzért adják el a fehér mérget. Most a vidéki rendőrség figyelmes lett erre a járványra és megtett minden intézkedést ennek megakadályozására. filBEM — Rendkívüli közgyűlés a vármegyén. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 22-én, szombathoz egy hétre dr. Kovacsics Dezső főispán elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tart, melyre a vérmegye alispánja holnap bocsájtja ki a meghívókat. A tárgysorozatnak több igen fontos pontja lesz, ennélfogva előreláthatóan igen sokan fognak résztvenni a megye rendkívüli közgyűlésén, mely főleg pénzügyi kérdéseket fog tárgyalni. — A kereskedelmi alkalmazottak országos üdülőtelepet állítottak fel Balatonbogláron. A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetsége saját erejéből ismét egy szép intézményt valósított meg: Balatonbogláron üdülőtelepet állított fel, ahol igényjogosult tagjai szabadságidejüket díjmentesen tölthetik el. — Tovább gyűjthet a Hadröá. A belügyminiszter megengedte, hogy a békéscsabai Hadröá helyicsoport a gyűjtését december 31-ig folytathassa. Az erről kiadott gyűjtési engedélyt ilyen értelemben hosszabbították meg. — A mezőgazdasági cselédügyek intézését az 1923. évi 24. törvénycikk I. fokon a járási főszolgabirák elnöklete alatt álló 4 tagu tanács elé utalta, II. fokon pedig az alispán elnöklete alatt álló ugyancsak 4 tagu tanács elé. Egy miniszterelnökségi rendelet most a II. fokú tanácsot megszüntette és annak hatáskörét az alispánra ruházta. Kétszobás íst gyermektelen szolid házaspár, a beltértől lehetőleg nem távol. Cim a kiadóhivatalban. — Földmivesiskolai növendékek táncmulatsága. A békéscsabai földmivesiskola végzett tanulóifjúsága és a helybeli kisgazdaiijuság augusztus 16-án a Széchenyi-liget pavillonjában zárltkörü táncmulatságot rendez, melynek kezdete este 8 órakor lesz. Belépődíj személyenkint 30000 K, csalódjegy (három személyre)80000 korona, diákjegy 15000 korona. Felülfizetéseket köszönettel fogadi.ak és hirlapilag nyugtáznak. A zenét Purcsi Pepi teljes zenekara szolgáltatja. A vendégek kényelméről (ruhatárról) gondoskodnak. A bál tiszta jövedelme a földmivesiskola tanulóinak ösztöndijalapja javára fordítják. — Az arankaiitás ellenőrzése ügyében a földmivelésügyi miniszter rendeletet küldött a vármegyei gazdasági felügyelőséghez s ebben utasította a felügyelőséget, hogy az irtás ellenőrzésére szálljon ki a helyszínre és tegyen jelentést a minisztériumhoz: — A vámkezelési illetékek megszüntetése. A hivatalos lapnak tegnapi számában jelent meg a pénzügyminiszter rendelete, amely a vámkezelési illeték szedését további intézkedésig felfüggeszti. Kivételesen továbbra is vámkezelési illeték alá esik a tőzeg és tőzegszén, a lignit és kőszénkoksz és az ezekből előállított minden szilárd, mesterséges tüzelőanyag a behozatal alkalmával. Ugyanez a rendelet megszünteti a kivitel és behozatel alkalmából eddig fizetett, úgynevezett mezőgazdasági kulturilletéket. Ezek szerint a jövőben az elvámolás alkalmával csak a nettóvám fizetendő. — Széchenyi.kiállítás a Városligetben. A Falu-Szövetség, hogy a vidéket minél jobban belevonja a Szent István-napi nemzeti ünnepségekbe, elhatározta, hogy Széchenyi István emlékezetére kiállítást rendez a városligeti tó szigetén. A kiállítás augusztus 15-én nyilik meg és szeptember 15-ig tart. Kiállításra kerülnek: a virág-, gyümölcs- és zöldségkertészet termékei, a növényvédelem, méhészet és vadászat tárgyai. A kiállításra az államvasutak vonatain féláru jeggyel lehet felutazni, az erre jogositó igazolvánnyal, amely 50.000 koronáért szerezhető be a Falu-Szövetség elnökségétől (Budapest, V., Zoltán-u. 8.). — A közönség figyelmébe. Az államilag vizsgázott müfogászok, akik jogosítva vannak a szájban levő orvosi munkák, foghúzás stb. végzésére, nem téveszthetők öszsze a vizsgát nem tett fogtechnikusokkal, kiknek a szájban semminemű műtétet, például foghúzást, végrehajtani nem szabad. (27.633—1919. sz. belügyminiszteri rendelet.) b. Greising Albert oki. vizsgázott fogász. — Rendelet a maláriáról. A váltóláz (malária) az ország külömböző részeiben járványos formában terjed, tömegesen betegednek meg ebben a betegségben. Mivel a váltóláz munkaképtelenséget, idő előtt való elöregedést okoz, a lakosság szellemi és fizikai alkatát erősen megtámadhatja, ezért a népjóléti és munkaügyi miniszter a váltólázat a bejelentendő betegségek közé sorozza. Intézkedik arról, hogy minden magánorvos is megkapja a rendeletet és arról is, hogy a védekezésről népszerű ismertetések jelenjenek meg. Őszi újdonságok —«<•»— Legolcsóbb bevásárlási ferrás NEMZETI ÁRUHÁZ BÉKÉSCSABA, ANDRASSY-CT 17. SZÁM TELEFON 176. Női kabátok Berlini, Bécsi Modelek Leányka 420-tól 320 .. Szövetek Angol férfi 140 „ Divai kockás 32 n Kosztümkelme 140 széles 80 n Divatszövetek 38 M Casan prima Gyapjú minden szinben 72 „ Selymek Crep de schine 120 „ Japoné selyem 75 „ Nyersselyem taftalin la 66 „ Divatselymek nagy választékban Szőnyegek (Háló és ebédlő minden nagyság) Futó szőnyegek 32 Paplanok Prima dubl cloth 340 Függönyök Bonfam, nagyválaszfék Padlókárpit minden szélességben már 60 Vásznak Mosott schiffon la 15 Alsónadrág köpper 26 Alsó lepedővászon 42 Paplen lepedővászon 180 sz. 55 Menyasszonyi kelengyék Agygarniturák Szőrmék Boák, bundák prémek Blusok és zsemperek Leányka és fluruhák Olcsó árak! Az árak ezer K ban értendők — Orvosi hir. Dr. Szamek Oszkár fogorvos nyári szabadságáról hazaérkezett és működését (Haanucca 8.) újból megkezdte. — Motorkerékpározók, autóvezetők és soffőrök figyelmébe. Vizsgázni óhejtó amatőr, valamint hivatásos autó és motorkerékpározók felkéretnek, hogy ezen szándékukat a Motor rt.-nál bejelenteni szíveskedjenek, miután szándékunk — megfelelő számú jelentkező esetén — a bizottságot Békéscsabára lehozatni. — Az országos kézműipari tárlat megnyitása. Az Országos Kézműipari Tárlatot, amely reprezentatív bemutatása lesz a magyar kézműipar haladásának és teljesítőképességének, augusztus 14-én délelőtt fogja József főherceg, mint a tárlatot rendező Országos Iparegyesület védnöke, a kormány tagjainak és a magyar közgazdasági élet kitűnőségeinek jelenlétében megnyitni. A tárlat iránt igen nagy érdeklődés nyilatkozik meg a magyar iparosság köreiben. A látogatók részére a kereskedelmi miniszter féláru vasúti jegyet engedélyezett. Az ezek váltóséra jogositó igazolványok 50.000 korona beküldése ellenében az illetékes kereskedelmi és iparkamaránál szerezhetők meg. — Névmagyarosítás. Medvegy Mátyás endrődi születésű és illetőségű, ugyanottani lakos, földmives saját, valamint Lajos nevü kiskorú gyermeke családi nevének Mészáros névre kért átváltoztatása belügyminiszteri rendelettel megengedtetett. — A szentesi országos vásárok. A kereskedelmi miniszter Szentes városának megengedte, hogy az eddigi négy országos kirakodó- és állatvásáron felül még egy ötödik országos vásárt tarthasson. Ezt a vásárt, amennyiben Szent András napja (november 30) szombatra esik, ezen a napon és a megelőző pénteken, mig ha Szent András napja nem szombatra esik, ugy ezt a napot megelőző pénteken és szombaton tartják. A többi vásárok a február 2-ikát, április 24-ikét, julius 22-ikét ész szeptember 21 ikét megelőző szombaton és vasárnapon tartandők. — Felülfizetések a CsAK-bálon. A CsAK augusztus 1-én rendezett bálján történt alábbi felülfizetéseket a Klub vezetősége ezúton is köszönettel nyugtázza: Singer Károiy 150.000, özv. Fekete Gézáné, KAVE, Kővári Jenő, Schreyer József, Wenich Lajos 100—100.0000, dr. Berthóty István 90.000, Irimy és Oláry 70.U00, Révész Jenő, Réthy Károly, Róna Gusztáv, Filipinyi Sándor, Horváth István, N. N., Baukó András, Kővári és Szelner-cég 50—50.000, Heller K. Iván, Kokavec Györgyné, Sebestyén Lajos 40—40000, Réthy Béla 35.000, N. N. 30.000, Pethő Sándor, Debreczeny László, Fekete István, Nagy Károly, N. N. 20—20.000, Tevan Jakabné, Veress Imre 25-25.000, N. N. 15.000, Weisz Kálmán, N. N. 10—10.000, Deutsch Iván 50.000 K-t