Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) július-szeptember • 146-220. szám

1925-08-12 / 181. szám

2 BEKESMEOTEI MÖZLÖNY Békéscsaba, 1925 augusztus 12 Kitett gyermek az erdőszélen Félévi börtönre ítélte a törvényszék a körösladányi szívtelen anyát Ez év március 14-én Tóth Lajosné körösladányi lakos délután 4 óra tájban a körösladányi erdő mel­lett haladva egy háromhetes fiú­gyermeket talált. Magához vette a csecsemőt és bevitte a község­házája, ahol ez elöljáróság addig is, mig az anya kitudódik, a gyer­meket egy szoptatós dadának ad­ki gondozás végett. Az ügyben ezután megindították a nyomozást, amely junius 25-ére sikerre is ve­zetett, amennyiben a csendőrség­nek sikerült elfognia a bűnös anyát Köiöslarcsán Diviki Erzsé­bet személyében. A gyulai törvényszék most tar­totta meg a főtárgyalást a gyer­mekkilétei bünlettevel vádolt Di­viki Erzsébet bűnügyében. Vádlott a tárgyaláson azt adta elő, hogy a gyermek egy volt gazdójától született a bátyja házában, Bihar­negybajcmban. Bátyja szégyelte az esetet s kijelentette, hogy to- j 1 vább nem hajlandó őt ott tartani, miért is a lány elindult a gyer­mekkel, azzal a szándékkal, hogy Köröstarcsára megy s beáll szol­gálónak. Szeghalmon leszállott a vonatról s útját Körösladány felé gyalog folytatta. Útközben elkese­redett a helyzetén s miután arra gondolt, hogy gyermekével együtt ugy sem fog tudni szolgálni, el határozta, hogy megválik a gyer­mekétől. Elkeseredését fokozta az is, hogy gyermekágyi betegségét még mindig nem heverte ki s fáj­dalmai voltak. Így történt aztán, hogy a gyermeket a körösladányi erdő szélén egy ut mellett letette, maga pedig pár száz lépésre el­bujt s figyelte, hogy jön-e valaki, aki a gyermeket felveszi. Jött is egy asszony, aki felvette s magá­val vitte a csecsemőt. A bíróság bűnösnek mondotta ki és az enyhítő körülmények fi­gyelembevételével jogerősen hat hónapi börtönre ítélte Diviki Er­zsébetet. dicsekedve ismerte be, hogy ap­jukkal szerelmi viszonyt folytat­nak és ezen az alapon a biróség meg is allapitotta Hurth György bűnösségét. Vérfertőzés miatt 3 évi fegyházbüntetéssel sújtotta, amiben ez ügyész is, az elitélt is megnyugodott. Az itélet jogerős. MIMIM — A főjegyző szabadságon. Medovarszky Mátyás dr. főjegyző a mai napon megkezdte négy hét­re terjedő szabadságát. — Helyszíni felmerések Békés­csabán. A szegedi 10. számú föl­mérési felügyelőség Godán András főmérnököt Békéscsabára küldte ki az egyes békéscsabai telekköny­vi betétek jegyzékének helyszíni elintézésére. A főmérnök augusz­tus 17-én érkezik Békéscsabára. — A mentöegyesület választ­mányi ülése. A Békéscsabai Ön­kéntes Mentőegyesület választmá­nya augusztus 13-án, csütörtökön délután 5 órakor a városi adóügyi tanácsos hivatali helyiségében rend­kívüli ülést tart, amelynek igen fon­tos a tárgya. — Orvosi hir. Dr. Szarnék Osz­kár fogorvos nyári szabadságáról hazaérkezett és működését (Haan­ucca 8.) újból megkezdte. — Szülésznők figyelmébe. Fel­szólítom mindazon szülésznőket, akik a kerületi pénztárnál állást vállaltak vagy vállalni óhajtanak, hogy a további teendők megbe­szélése végett augusztus 14-én, pénteken délelőtt 11 órakor a városi orvosi hivatalben okvetlen jelenjenek meg. Dr. Vas. — Országos vasár. A füzes­gyarmati országos kirakodó- és ól latvásárt augusztus 23-án tart­ják meg. A bestiális apa bűnhődése Háromévi fegyház liliom­tiprásért Hurth György 44 éves gépész, jómódú almáskamarási lakos a legszörnyűbb bűnt követte el, amit ember megtehet és amit sokszo­rosan súlyosbított az, hogy a saját vérein követte el, a förtelmes vér­fertőzés vétkébe esve. Hurth György az 1923. év óta saját husz éves leányát, majd pedig még fejletlen, 17 éves leányát hosszas rábeszélés,majdfe­nyegetések igénybevételével bűnre csábította. Ekkortól kezdve aztán bűnös viszonyt folytatott velük, de leginkább a fiatalabbal, mert a 20 éves leány nem hajlott meg a fenyegetések alatt és ellene szegült az apa állatiassógának. A rettenetes bün azonban ki­ti'dódott és a gépész az ügyész­ségre került. Az ügyészség két­rei.dbeli vérfertőzés bűntettével vádolta meg és az ügyet most tárgyalta a törvényszéken Tóth Ferenc tanácsa. A tárgyaláson Hurth beismerte, hogy a kisebbik leányával 1923. óta szerelmes­kedett, tagadta azonban, hogy a nagyobbik leányával is ezt tette volna. Kihallgatta a bíróság a két le­ányt is. A nagyobbik meglepetés­szerűen visszavonta a csendőrség előtt tett beismerő vallomását, a beismerést azzal indokolta, hogy az apjával rossz viszonyban élt és ugy akart rajta bosszút állni. A kisebbik leány is szolgált meg­lepetéssel, mert a vallomástételt megtagadta. A vádlott sorsát a kihallgatott tai.uk döntötték el. Ezek azt val­lották, hogy a két leány előttük — Kedvezményes utazás a szabadkai árumintavásárra. A jugoszláv kormány intézkedése értelmében a Szabadkán augusz­lus 22—31. közölt tartandó áru­mintavásór látogatói részére kü­lömböző kedvezmények adatnak. Utazásnál a vásárlátogatók 50 százalékos kedvezményt kapnak, a vízumot pedig 20 dinár elle­nében szerezhetik meg. A kedvez­mények megadásáért a szerb— horvát—szlovén kereskedelmi kép" viselethez (Budapest, IV.. Petőfi Sándor-ucca 6.) kell fordulni. — A bécsi nemzetközi vásár igazgatósága az idei őszi vásár időpontját szeptember 6—12. nap­jaira tűzte ki. A vásár meglátoga­tói részére ugy a magyar, mint az osztrák vasutakon és a dunai ha­józási vállalatokon kedvezmények biztosittatnak és a vásárt látoga­tók egyutíal kedvezményes vízu­mot is kapnak. Akik a vásárt meg akarják látogatni, a kedvez­mények igénybevétele céljából vá­sár-igazolványt tartoznak szerezni. A vásár igazolvány, amely a vas­úti kedvezményt és a vizumbélye­get foglalja magában, 60.000 koro­náért az illetékes kereskedelmi és iparkamaráknál szerezhető meg. Azok, akik a kedvezményt igény­be akarják venni, a vizumbélyeg beragasztása vegett útlevelüket is tartoznak a kamarához beküldeni. — Körözték a tanút. Megírtuk, hogy a budapesti rendőrség kö­rözőlevele alapján Békéscsabán letartóztatták Bloch Pál ékszerész­segédet, akit lopással vádoltak. Biochot előállították a főkapitány­ságon, ahol kiderült, hogy — té­vedes volt a körözés körül, mivel Bloch — aki semmiféle bünte­tendő cselekményt nem követelt et — nem volt vádlott, hanem egy lopási ügyben — tanu. A körözést Bloch ellen elirásból bocsátot­ták ki. Ezekután Bloch Pált termé­szetesen nyomban szabadlábra helyezték. — A zsilipek melletti fürdés eltiltása. A kihágásokról és azok büntetéséről szóló 712—1900. bgy. számú vármegyei szabályrendelet 1. §-ban gyökerező jogomnál fogva az Élővizcsalornának a város belterületén áthaladó szakaszán (a zsilipek közti részen) a fürdést egyáltalán eltiltom. Fürödni csak szemérmet nem sértő ruhában és a zsilipeken kivül a zsilipektől 100 méter távolságban szabad. Für­dés közben a partot elfoglalni, a járókelőket zavarni) a zsilipeket vagy azok tartozékait és az árvíz­védelmi berendezéseket bármi mó­don is rongálni tilos. Aki e ren­delet ellen vét, kihágást követ el és az 1923. XXXII. t.-c. végrehaj­tásáról szóló 5340/1924. M. E. rendelet 5. § 2. bekezdése alap­jón 200,000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén 2 napi elzárással bünte­tendő. Jelen rendelet kihirdetése napján életbe lép. Békéscsaba, 1925. augusztus 11-én. A kapi­tányság vezetője ; Jánossy rendőr­főtanácsos. ptó'nlf jaVulása által a cipőket, kalapokat és az összes raktáron levő cikkeinket ujabban mélyen leszállí­tott árban árusítjuk Egységárak: Ttői cipők: chevró, fűzős, lakkdi­sziléssel, rácsos, divat forma 240000 Havanna fűzős, pántos és papucsforma 280000 Vászoncipők: Fehér, barna, pántos Fehér, fekete fűzős 160000 Férfi boxcipő. amerikai és francia 280000 Férfi havanna, magas és fél 360000 Női gummitalpu 36—40 84000 petitsck Testvérei női és férfi divatáruhaza — Eltűnt kereskedőtanonc. Ko­vács Dezső nagykamarási 13 éves kereskedőtanonc, aki Alexander Adolf békéscsabai divatárukeres­kedőnél van alkalmazva, vasár­nap reggel 8 órakor eltávozott Alexanderék lakásáról és nem tért többé vissza. A fiúnak teljesen nyoma veszett. A rendőrség fel­kutatósóra nyomozást indított. — Állatjárvány Békésen. A békési elöljáróság közlése szerint a községben jórványszerüen lépeti, fel a ragadós száj- és körömfájás. — A részeg ember véleménye. Ifj. Gombos András szeghalmi la­kos 1954. novemberében berúgott a korcsmában és amikor hazafelé tartott, nagy hangon szidalmazni kezdte Nagy Ferenc szeghalmi já­rósbirót. Torkaszakadtából ordí­tott és azt kiabálta, hogy a járás­biró nem igaz ember és őt igaz­ságtalanul ítélte el. A járásbiró feljelentésére a gyulai törvény­szék most vonta felelősségre Gom­bost, aki a tárgyaláson teljes ré­szegséggel védekezett. A kihallga­tott rendőrök azonban ezt megcá­folták, mire a bíróság bűnösnek mondotta ki és — a mentőokok nagy számára való tekintettel — csupán pénzbüntetésre : két és fél millió koronára itélte el. — Verekedés a tölcsérrel. A dadaista u. n. irók egyikének van egy elmeszüíeménye, amely ugy kezdődik : „Mindenki tegyen töl­cséreket a fejébe". .. Ugy látszik, ennek a dadaista felhívásnak hó­dolt az a személyiség is, aki ked­den reggel tölcsérrel verte fejbe ellenfelét, Horváth Julianna 28 éves cselédleányt, aki a Vasuti­szálloda alkalmazottja. A fejhez: vert tölcsér több zuződást hagyott emlékül a cselédleány fején, ame­lyet a mentőknek kellett pártfogá­sukba venniök, bekötözvén az el­szenvedett sérüléseket. A vereke­dő egyén kilétét most kutatja a rendőrség. efi iröikalap modelek Külföldi bevásárlási utamról hazaérkezve, őszi újdonságokban a legújabb választék­kal rendelkezem. — Yalamint hozott anyagokból is készítek model után TELEFON 152 üzv« Polláfc Séndorné (Markovits Ida) nőikalap szalonja Jókai-ucca 15' Ugyanott tanulólányok felvétetnek l

Next

/
Oldalképek
Tartalom